Fradi újság (1996)
1996 ősz / 9. szám
3 FRADI ÚJSÁG ÚJ POSZTON Eredményeit senki nem vitatta, nem is vitathatta, mégis elüldözték posztjáról. A szurkolók kis létszámú, ám annál hangosabb csoportja bajnoki aranyak, a kupagyőzelem és a Bajnokok Ligájában szereplés ellenére szinte kinevezése óta tolyamatosan szapulta őt - ebből az útszéli mocskolódásból előbb-utóbb mindenkinek elege lett volna. Novák Dezső a Vác elleni győz- tes(!) bajnoki után önként felállt a Ferencváros labdarúgócsapatának kis- padjáról, s nem sokkal utána elfoglalta a szakosztály szakmai igazgatói székét. Számára ez most valamivel bizonyára kényelmesebb ülőalkalmatosság...- Hogy érzi magát a vadonatúj szerepkörben? - kérdeztük minden idők egyik legsikeresebb mesterét.- Egészen mást kell csinálnom, mint azelőtt a pályán, illetve az oldalvonal mellett. Ott az edzésekre, és mérkőzésekre készültem a csapat tagjaival, most átfogóbb, sokrétűbb feladatokat kell megoldanom. Például a játékosok és a szponzorok szerződéseivel is foglalkozom, fura dolog, de nem ördöngösség, egyre inkább belejövök. így is tuzkö- zelben dolgozom, s azért azt hadd jegyezzem meg, a szakmai igazgató és az edző munkája szorosan kapcsolódik egymáshoz. Úgyhogy köszönöm szépen, jól érzem magam.- Magától a labdától, az öltözők világától ha nem is vált meg, azért picit távolabb került. Nem hiányoznak a megszokott hétköznapi teendők?- Mivel továbbra is edző vagyok, s legbelül az is maradok egészen a nyugdíjaztatásomig, a kérdésre csakis igennel válaszolhatok. Hiába, huszonöt esztendő után nehéz az átállás. Ám mindezt megkönnyíti, hogy a jövőben is itt a Fradiban töltöm a mindennapjaimat, biztosan sokkal jobban megviselnek a történtek, ha távoznom kellett volna az Üllői útról.- Mit tenne, ha jövő héten egy másik élvonalbeli klub keresné meg, folytassa náluk eredeti szakmáját? Vagy mondjuk külföldről kapna egy csábító ajánlatot?- Pillanatnyilag úgy gondolom, nem vállalnám, hiába is hívnának bárhová. Az FTC-vel elértem egy szintet, amit nem szabadna lerombolnom más csapatnál egy esetleges kudarccal. A nevem eleve erősen kötődik a Ferencvároshoz, már csak ezért sem hiszem, hogy bármelyik vidéki egyesületnél elfogadnának a szurkolók. Külföldre pedig elsősorban a családom miatt nem szerződnék el szívesen. Nekem megfelel a jelenlegi helyzet, tudomásul vettem, hogy lezárult egy szakasz, egy gyönyörűszép szakasz az életemben. Mostantól más minőségben segítem imádott klubomat.- Egyébként kapott a vezetéstől konkrét feladatokat, vagy egy még kialakulatlan elképzelést Önnek kell megtöltenie tartalommal?- Is-is. Átvettem Havasi Mihály teendőit is, de személyemben mégiscsak egy szakember került a posztra. Persze ez korántsem jelenti azt, hogy a serdülőktől a felnőtt csapatig valaha is beleszólnék az edzők munkájába. Ők nagyon jól tudják, mit, miért és hogyan kell tenniük. Korai lenne még mérleget vonni, de véleményem szerint szükség van erre a posztra. Az új modell tehát működik, kialakítása nem volt elhamarkodott döntés.- Hogyan tudnak együttműködni utódjával, Varga Zoltánnal?-Sallangmentesen. Bár a sajtóban egyesek próbálták úgy beállítani, hogy ellentét feszül közöttünk, ez nem igaz. A játékosok „kiárusításával” kapcsolatban is tisztázzuk a problémákat. Ha egy játékost tízszeres áron el tudnánk adni, akkor azért vannak a szakemberek, hogy megfelelő helyettessel pótolják. Mi igyekszünk kielégíteni az edző igényeit, s ez eddig meg is történt. Mondom, Varga Zoltánnal jól megértjük egymást.- És a játékosokkal?- Nem találkozunk olyan gyakran, de ettől még nem változott meg a viszonyunk. A találkozók után természetesen mindig belátogatok az öltözőbe. Szerencsére eddig csak gratulálni ugrottam be hozzájuk.- Honnan nézi a meccseket?- A klubházban van az irodám, ahonnan nagyszerűen belátom a pályát. Szeretem, ha egyedül kísérhetem figyelemmel a csapat játékát.- Őszintén vallja be, utólag sem bánja, hogy lemondott?-Sokan megkérdezték már... Nyugodtan alszom, elmaradtak végre a fenyegető telefonok, s továbbra is teljes energiámmal a Ferencvárost szolgálhatom. Nem bántam meg! Polgári B^nkRt. POLG ÍBJ B^NFvRt.