Fradi újság (1996)
1996 ősz / 6. szám
FRADI ÚJSÁG Hagyományom fradisták? Sajtófigyelő 11 A Császár, Albert Flórián világéletében ilyen volt. Annak idején a pályán a legszorongatottabb helyzetben is mindig csinált valami jópofa dolgot. Mondjuk, kicselezett egy halom védőt, rúgott meg fejelt egy rakomány gólt. Mostanság meg mint jeles alelnök, a legkomolyabb kérdéseknél is bedob valami apró mókát, nehogy unalomba fulladjon nála egy beszélgetés. Könnyed bevezetővel kezdődött a beszélgetésünk, ugyanis még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, bizalmasan félrevont s közölte:- Nézd meg - mutatott egy frissen érkezett faxot - alig, hogy kisorsolták a soros ellenfelünket, máris itt az üzenet Angliából. És tudod mi van benne? Nem fogod eltalálni: az, hogy meccs lesz-nevetett Albert Flórián.- A csapatok közül te is a Newcastle Unitedet választottad volna vagy esetleg a németeket, a spanyolokat?- Erre a kérdésre csak közhellyel válaszolhatok. A választékban nem volt gyenge csapat, így aztán lehet, ha hosszú ideig gondolkozom: én is rájuk voksolok.- Nyilván az emlékek miatt is.- Fia azt veszem alapul, hogy az angolok ellen nem A Császár kellemes emlékei voltam vesztes válogatottban, akkor tényleg kellemesek az emlékeim. Klubszinten is törtünk némi borsot az orruk alá, emlékezzünk csak a Manchester meg a Liverpool elleni sikerekre.- Azóta más lett az angol is, meg a magyar futball is.- így igaz. Ők változtak kevésbé. Fizikálisán ma is kiválóak, remekül fejelnek, sőt már technikailag is képzettek.- És kemények.- Csak szemtől szemben szigorúak, s nem alattomosan rugdosnak.- Mit vársz ellenük?- Hogy csemege lesz az itteni fellépésük, s remélem, telt házat vonz majd a mérkőzés. Meg, hogy Sha- rerék félelmetes légi parádékat rendeznek a kapunk előtt. Meg távolról is bombázni fognak.- Pontosabban?-Tippeléstnevárj tőlem, mert nem szoktam jósolgatni. Ez így igaz, de gondoltam, most hátha elfelejti, s véletlenül elszólja magát. Nem tette. Várkonyi Sándor (Mai Nap) ERROL JUT ESZEMBE, HOGY... Nagyon eldurvolt a világ a futballstadionokban. Nem csoda, hiszen a foci a társadalom tükörképe. Itt csapódik le minden, idegesség, feszültség, durvaság és még sok egyéb. Verik a szertárost, fenékbe rúgják a játékost, és sorolhatnánk a friss történéseket. Egy szó mint száz, botrány botrányt követ. Bezzeg a „boldog békeidőkben"! Akkor még a foci másról szólt. A hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, ifistakoromban csak úgy szívtam magamba a klub- szeretetet. Míg ma jó, ha ötven-hatvan ember nézi a csapatok edzéseit, addig az akkoriban már az utolsókat rúgó, régi, fatribünös Üllői úti pályán alkalmanként négy-ötezer ember tolongott a tréningeken. Hiába, más világ volt, mint ahogy az öltözői szokások is mások voltak. Ifi játékosként 1973-ban kerültem Dalnoki Jenő edzőnek köszönhetően az első csapathoz, az akkor már „kifelé menő” nagyok közé. Remegő lábakkal léptem be az öltözőbe, de rögtön fontos feladatot kaptam. Persze nem a góllövésről volt szó, hanem olyan fontos tevékenységekről, mint cipó'pucolás, szereléscipelés, labdapumpálás. Mindezeket a többi fiatallal együtt végeztem. „Az alapoknál kell kezdeni mindent!”, mondták az „öregek” a Népstadionban, ahol a pálya átalakítása miatt „albérletben" edzett a Fradi akkoriban. Egy-egy ilyen tréning számunkra örökkévalóságnak tetszett, de a szamárlétrán végig kellett mennünk. A lényeg persze az volt, hogy testközelből megismerhettük és érezhettük a sztárokat. Albertet, Juhászt, Szőkét, Kűt, Mátét. Aztán elérkezett az „avatás” ideje, amikor Páncsics, a csapatkapitány így szólt: „Fiúk, mától tegezhettek minket, mától közénk tartoztok!" Juhász Pistával (aki most hosszú amerikai kiruccanás után itthon tartózkodik) az élen az „öregek” nagyon sokat segítettek a pályán belül és kívül egyaránt. Vittek minket jól bejáratott útjaikon. Mindenkit ismertek, népszerűek voltak, s az ő „farvizükön” nekünk is jutott a jóból. Ugyanez vonatkozott a pályára is, hiszen nélkülük talán sose tudtuk volna levetkőzni kezdeti félszegsé- günket, megilletődöttségünket. Aztán szép lassan mi lettünk a sztárok, már úgymond rólunk szólt a történet. Természetesen nem felejtettük el a minket hajdanán „patroná- lókat", akik nélkül nem jutottunk volna idáig, és megpróbáltuk visszaadni nekik azt vagy annak töredékét, amit tőlük kaptunk. Tisztában vagyok vele, hogy ez tanmese, de a világ annyira elszakadt a régi szép időktől, hogy szinte fáj. Manapság az olyan fogalmak, mint például klubhűség, klubszeretet, barátság másod- és harmadrendű dolgokká váltak, elsikkadtak. Tudom, hogy most a pénz diktál, de éppen ezért akkoriban az egész világ, benne a futballal, tisztábbnak és őszintébbnek tetszett. Nyilasi Tibor (Vasárnapi Hírek) A SZERETET IZE
