Fradi újság (1996)
1996 ősz / 4. szám
FRADI ÚJSÁG Az első Stadler-stadioni Fradi-meccsen a kezdőrúgást a világ egyik legkisebb embere, Mishu végezte... lálkozó alatt sokan meglepődve tapasztalták az FTC szurkolóinak körében zajló eseményeket. Mint kiderült, az ő berkeiken belül is vannak különböző táborok, így a pestiek, és az úgymond vidékiek több alkalommal összeverekedtek. A rendőrség embereinek sikerült ezeket a rendbontásokat megfelelően kezelniük. A mérkőzés 86. percében viszont furcsa dolog történt. A játékvezető félreérthető sípjelzése után, a pálya szélén tartózkodó tömeg-mivel azt hitték, vége a találkozónak - berohant a játéktérre és szinte az összes labdarúgóról letépték a mezt, a Csengőd felé eső kapuról pedig a hálót. A kiürítés nehézségekbe ütközött és a szurkolók csak a ferencvárosi Stadler-mezben vonultak ki. A mérkőzés végén újra megrohamozta a játékosokat a tömeg, és szeretett volna bejutni az öltözőkbe, de a rendőri felügyelet ezt megakadályozta. Összességében sokkal nagyobb rendbontásra számított a rendőrség. A húszezres tömegből mindössze négy személy ellen indult szabálysértési eljárás. Hasonlóan intézkedtek egy kiskőrösi italboltossal szemben is, mert ő 14- 15 éves szurkolókat itatott le. Elmondása szerint idősebbnek nézte őket... A tapasztalatok szerint az igazi kemény maggal is lehet megfelelően boldogulni, ha a hivatalos szerv emberei megfelelő hangon közelednek hozzájuk. Szerencsére a mentőautóknak nem volt különöVolt nagy ünnep Stadleréknél Még pohár sem maradt Akasztón Az elmúlt hétvégén lejátszott Stadler FC—Ferencváros labdarúgó-mérkőzésen a rendőrség emberei is jelen voltak nagy számban, a botrányok elkerülése érdekében. A kiskőrösiek működését Babák Péter, a közrendészeti alosztály vezetője irányította, így ő számolt be a tapasztalatokról. Mint mondta, a mérkőzést megelőző hétfőn koordinációs megbeszélést tartottak az akasztói sportkör elnökségével, ahol egyezség született abban, hogy a kérések fejében mit tudnak biztosítani. Döntöttek, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően 200 rendőr vesz részt az eseményen, melyből 100-120 fő speciálisan kiképzett. A szurkolók kérésének eleget téve Stadler József klubtulajdonos úgy határozott, hogy a mérkőzés végén beengedik az FTC-s drukkolókat, a botrány és verekedés elkerülése érdekében viszont csak azokat. A szeszes ital mérését is próbálták korlátozni a stadion környékén, melyről a település jegyzője jogkörénél fogva határozott. Az italboltvezetó'nek javasolták a szeszes ital kimérésének csökkentését, vagy a bezárást. A felhívás elhangzott a helyi kálbeltelevízióban és a polgármesteri hivatal hangosbeszélő kocsijából is, bejárva a település utcáit. Ezt többen nem vették jó néven, megfenyegették az autó sofőrjét. Volt olyan üzlet, amely nem fogadta meg a tanácsokat. Innen szinte az összes poharat elvitték a piás és garázda Fra- di-szurkolók, sőt ha szükségét érezték valaminek, még saját magukat is kiszolgálták. if r' A kezdet integetés... ...a vége hálótépés... A mérkőzés különösebb rendbontás nélkül megtörtént, az is nagyban köszönhető a tétnélküliségnek: a Ferencváros már bajnok volt és a Stadler FC is biztos bentmaradónak számított az eredménytől függetlenül. Ennek ellenére a tajátékos, Simon hangosbeszélőn elmondott felszólításának engedve vonultak le a pályáról. A labdarúgás szabályainak megfelelően, így sikerült a háltralévő néhány percet lejátszaniuk, de akkor már mindkét csapat játékosai sebb forgalmuk, egy személyt kellett csak kórházba szállítaniuk - alkoholos állapotában beütötte a fejét a betonlépcsőbe -, másnak a felrepedt szemöldökét kezelték vagy a fogtörést szenvedett szurkolón segítettek. A nyitómérkőzéshez viszonyítva - most duplája volt a nézőszám - a lakosság és a rendőrjárőröknek köszönhetően az akkori 1,5 órával szemben most 1 óra alatt sikerült kiüríteni a területet. A mérkőzés során széttört 17 szék is elenyészőnek mondható a DVSC szurkolói által megrongált 100 darabbal szemben. A csengődi vasútállomásra vonuló szurkolókat mintegy 60 speciálisan kiképzett rendőr felügyelte, így minden különösebb gond nélkül sikerült elutazniuk. mindenki megnyugvására. F. T. (Alföldi Lapok)