Fradi újság (1996)
1996 ősz / 3. szám
FRADI ÚJSÁG Padlószőnyegek tapéták, PVC padlók szokatlanul nagy választékban, korrekt árakon. Továbbá a fenti termékek kiegészítői és feldolgozásukhoz szükséges anyagok és szerszámok. „Vásárlóbarát” nyitvatartás: hétfőtől péntekig 08.00-19.00 óráig szombaton 08.00-15.00 óráig MAPETEN TEPPICHBODEN Unp A FŐVÁROSBAN:- 1138 (XIII.) Váci út 152. Tel./Fax: 269-8741 (A 3-as metró Forgách u.-i megállójánál)- 1117 (XI.) Budafoki út 70. Tel./Fax: 209-3609 (3-as, 10-es buszokkal a Móricz Zs. körtértől)- 1095 (IX.) Soroksári út 123. Tel./Fax: 2808059 (A Határ útnál) Áruházak vidéken:- Debrecen, Miskolc, Szeged TTL Kft. a Ferencváros egyik hivatalos támogatója ...A fotóról Persze, hogy a Fradinak szurkoltam. Akkoriban ez olyan természetes volt Csillaghegyen, mint a nap és a hold. Egyedül Hofmann Miki hirdette magáról, hogy ő bizony MTK-ista, alighanem az egoját építgette. Mindenesetre olyan riadt tisztelettel néztünk rá, mintha három lába lett volna. A Fradi-szív kategóriája 1937. július 25- én manifesztálódott előttem, természetesen az Üllői úton. A Fradi előzőleg 4—1 -re kikapott Bécsben az Ausztriától. Aztán a KK- visszavágón 6-1-re vertük a sógorokat. Csak később jöttem rá: ahhoz, hogy a Fradi-szív csodája megvalósuljon, egy jókora ruha is szükségeltetik. Plusz - a tizenegy lángoló Fradi-szív mellé - huszonkét boszorkányos Fradi-láb. Sárosi Gyurka, Toldi Géza, Kemény Tibor, Lázár Gyula, Korányi Lajos, Polgár Drumi, Táncos Misi lába... Az első kritérium szerdán, a Göteborg ellen is adott volt. A Norrköpingben elszenvedett 0-3 a régi recept szerint bármilyen lángoláshoz elegendő gyutaccsal szolgált. Különös, a szurkolók nem hittek a csodában. Talán ők hittek legkevésbé. Foghíjas volt a tribün, az ország legbuzgóbb, legharsányabb, leglelkesebb kisebbségei?), a Fradi-tábor cserbenhagyta csapatát, nem volt kíváncsi a zöld-fehér szentek bevonulására. Ne tessék mondani, hogy Tina grószmami gyöngytyúk orgánuma csábította őket egy másik stadionba. A Fradi-szurkoló- kat? A kemény magot? Ugyan, kérem. Mondják: a remény hal meg utoljára. Ez most másként alakult. Már jóval előbb meghalt. És tán nem is csak a futballpályák tribünjén. A szentek pedig bevonultak, nekirontottak az ellenfélnek, és látványosan villogtatták fegyverzetüket. Egy fél órán át. Aztán... Ez sem új dolog. Huszárságban, paripa- táncoltatásban, nyalka mentékben, suhogó kardokban mindig nagyok voltunk. A csatákat viszont mások nyerték. 1-1 - a svéd bajnok ellen? Nem rossz. És ha nincs előtte az a 0-3... Igen, ez még a miilecentenáris szindróma. A nagy párhuzamok országa vagyunk, nálunk minden rímel valami másra. Nagyobbra, átfogóbbra. Például hogy a nagy vereségek után mindig iszonyú erővel, Fradi-szívvel próbáltunk újra a napfényre kapaszkodni. Mindig sikerült is, de sosem egészen. Felépítettük magunkat a törökök után, de Mátyás szintjét nem értük el többé. Keserves erőfeszítéseket tettünk az első világháború után, de hol maradt az eredmény a békebeli béke nívójához képest? Az ötvenes éveket pedig kár is összehasonlítani a harmincasokkal. Nem a Fradi-szívvel van hát a baj. A Fradi-tüdő gyenge nálunk. A különbség csak annyi, hogy a pályán legalább mindannyian ugyanazt kiáltjuk:- Hajrá, magyarok! Mindent bele! Peterdi Pál
