Fradi újság (1996)
1996 ősz / 2. szám
3 FRADI ÚJSÁG A büszke ezüstéremmel zárult, decemberi női kézilabda-világbajnokságon a Ferencvárost - bajnokhoz illően - öt játékos képviselte. Ez a szám az atlantai olimpiára sem változott, egy személy azonban kicserélődött. Farkas Ágnes nemcsak a Fradiból, hanem a válogatottból is távozott (utóbbiból természetesen nem önszántából, hanem Laurencz László szövetségi kapitány döntése miatt), Kántor Anikó pedig nyáron a Vasasból az FTC-Polgári Bankhoz igazolt, így lett a négyből ismét öt. A törzsgárdisták, Farkas Andrea kapus, Tóth Bea jobb átlövő, Pádár Ildikó beállós és Kökény Bea irányító viszont megmaradtak. Nemzeti együttesünk az „egyszer sírunk, máskor nevetünk” jellegű szereplés dacára bronzérmes lett, a kétségtelen sikerből a zöld-fehér lányok több-kevesebb részt vállalhattak. Akik kevesebbet, azok emiatt nem kizárólag csak magukban kereshetik a hibát... Idézzük fel az atlantai mérkőzéseket, időrendben haladva, ferencvárosi szemüveget viselve! Magyarország—Kína 29-19 (14-11) A vb nyolcaddöntőjében csupán egy góllal vertük Kínát, az atlantai eredmény tehát roppant hízelgő. Köszönhető ez jórészt a szünet után beállt Farkas Andreának, aki két kézzel kapkodta le az átlövéseket. Magyaroszág—Egyesült Államok 30-24 (19-8) Mint a félidei eredményből is kitűnik: bravúros kezdés,takarékos zárás. Farkas ezúttal az első félidőben húzta le a rolót, Kökény pedig az irányítás mellett négy gólt vállalt. Ahogy az első mérkőzésen Pádár Ildikó, ezúttal Tóth Bea kapott a kapitánytól epizódszerepet. Dánia-Magyarország 27-22 (14-12) Legyen elég az eredmény. Az elődöntőben: Korea-Magyar- ország 39-25 (19-11) Iszonyatos verés, nem is szabad rá több szót vesztegetni. A 3. helyért: Magyarország- Norvégia 20-18 (7-9) Újabb lidérces kezdés, majd mindenféle előzmény nélküli feltámadás és olimpiai érmet érő győzelem. A fordításban kiemelkedő szerepe volt a remek labdákat adó és betöréseket is vállaló Kökénynek, valamint a két gólját legjobbkor lövő Kántor Anikónak. A kissé szubjektív jegyzőkönyv- szerűségek és a puszta számadatok természetesen semmit nem adnak vissza az egymást folyamatosan követő hullámhegyekből és -völgyekből, valamint az atlantai miliőből. Mindezek felidézésére és részletes értékelésre kértük Kökény Beát.- Mennyire vagy elégedett a bronzéremmel?- Már az indulás előtt mondtam, hogy mindenképpen éremmel szeretnék hazajönni, de az is hozzátettem, a bronzzal elégedett lennék. Azért, mert akkor is úgy éreztem, most is azt hiszem, ez a realitás. Igaz, a csapatnak nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna, de a szívünk kihajtotta belőlünk az érmet.-Ez a „nem úgy ment, ahogy szeszottam rosszul, amikor a csapat, tehát Dánia és Korea ellen. Nyilvánvaló, hogy abszolút nem sikerült a felkészülésem.- A tavaly decemberi világbajnoki ezüstéremhez képest mennyit ér ez az olimpiai bronz?- Nekem körülbelül ugyanannyit, mert azt jelenti, hogy sikerült a világ élmezőnyében maradnunk. Nem véletlen, hogy a vb-n és Atlantában is ugyanaz a három válogatott állt a dobogón, csak a sorrend változott. December óta a dánok kettőt léptek előre, a koreaiak és mi egyet vissza. Számomra azért értékes különösen ez az érem, mert emberi számítások szerint világbajnokságon még részt veszek - a következőt 1997-ben rendezik Németországban -, olimpián viszont már feltehetően nem.- Túllépve a kézilabdán: mekkora élményt adott az olimpia, mint esemény, a világ legjelentősebb, legnagyobb tömegeket megmozgató sportrendezvénye?- Óriási élmény volt. Külön nem is tudok egy-egy részletet kiragadni, az egész úgy tetszett, ahogy volt. Részben azért, mert eleve azzal a tudattal mentünk ki: most majd mi próbálunk alkalmazkodni a körülményekhez, mert azt nem várhatjuk el, szerintem végig nagyon ment, Tóth Bea és Pádár Ildi viszont sajnos ritkán került pályára. Nem tudom, Ildi esetében a betegsége mennyire játszott közre ebben.- Valakit kihagytál, történetesen éppen saját magadat. Vállalkozol az önértékelésre?- Persze. Sajnos én is akkor játFradista lányok az olimpián rettük volna", kissé sommás fogalmazás, hiszen az olimpia öt mérkőzése alatt a mennyeket és a poklokat is megjártuk. Értékelnéd egyenként is a meccseket?- A Kína elleni bemutatkozáskor jól játszottunk, simán, tíz góllal győztünk. Az amerikaiak ellen jól kezdtünk, aztán a második félidőben visszaestünk, de ekkor is biztosan nyertünk, úgyhogy félig-meddig ez is jó teljesítmény volt. Bosszantó, hogy Dánia ellen gyengék voltunk, mert éppen akkor ők sem tündököltek, szóval talán meg is verhettük volna őket. Persze, nem így. Korea sajnos ellenünk mutatta a legkiválóbb formáját, semmi esélyünk nem volt, és ez rögtön a mérkőzés elején ki is derült. A harmadik helyért, kicsit döcögős mérkőzésen pont akkor fordítottunk, amikor kellett, így legyőztük a szintén nem sziporkázó norvégokat.- A mérkőzések után vegyük számba az Atlantában szerepelt fra- distákat. Csakúgy, mint meccsből, belőlük is pont öt volt...- Amikor Farkas Andrea lehetőséget kapott, élt is vele, jól védett. Ez alól egyedül a Korea elleni mérkőzés a kivétel. Kántor Anikónak hogy mindent hozzánk, a mi elképzeléseinkhez igazítsanak. Ez nem vb, vagy Európa-bajnokság, itt nem körülöttünk forog a világ. Másrészt, ugyan sokan hasonlítgatták Atlantai Barcelonához, és mindig azt hozták ki eredménynek, hogy Amerikában ez is rosszabb, az is rosszabb, de mi ezt nem tettük, nem is tehettük meg, mert ez volt az első olimpiánk. Szerettünk volna minél több magyarnak a helyszínen szurkolni, ez sajnos nem mindig sikerült. De a bronzérem megszerzése ezt a hiányt is teljesen elviselhetővé teszi. B. A.
