Fradi újság (1996)

1996 tavasz / 8. szám

5 FRADI ÚJSÁG léssel a lábadon játszottál. Mi történt valójában?- Elég rosszul sikerült nekem ez a Magyar Kupa. Úgy vélem, hogy nem igazán tudtam azt nyújtani, amit vártam volna magamtól, mivel már az MTK el­leni meccsen megsérültem. Eléggé fájt a térdem. Nem tudom, hogy meghúzó- dott-e a lábam, de, amikor lecseréltek, akkor már alig bírtam menni. De hát ez benne van a sportban. Kezeltek, gyógyszert szedtem, de még így is na­gyon nehéz volt játszani másnap.- Hányadik helyre számítottál év elején a kupában, illetve a bajnokság­ban?- A bajnokság szerintem reális eredmény volt, mert egy egészen új csapat jött össze itt a Fradiban. Ott szerintem az alapszakaszt rontottuk el, hiszen az alapszakaszra nem igazán állt össze ez a csapat. Ha ott más he­lyen tudunk végezni, mint az ötödik, akkor talán nem biztos, hogy a BSE-vel kerültünk volna össze, így lehet, hogy a négybe is bekerülhettünk volna.- De azt hiszem, hogy azért ott is helytálltatok.- Igen, mivel ott 5 meccsig tudtuk húzni a BSE-vel. Ha még a szerencse is mellénk áll..., akkor talán a 3. he­lyért is játszhattunk volna.- A Fradiban most te vagy a sztár. Autogramokat osztogatsz, totóznak... stb.- Az természetes, hogy, mi szíve­sen adunk autogramokat. Én nagyon szeretek beszélgetni a fiatalokkal, ha kérdeznek valamiről, akkor állok elébe, és bármiben segítek szívesen. Szerin­tem ne sztároljuk magunkat. Az edző is azt mondta, hogy itt ennyi sztár van, meg annyi sztár van, aztán végül ennyire sikeredett. Bár ez nem gond, mert most, hogy utólag visszagondo­lok, előrébb nem is végezhettünk vol­na. Azt hiszem, hogy ez a kupagyőze­lem egy kicsit megerősítette, hogy mégis lesz itt egy csapat. Amit nagyon remélek, hogy így lesz, mert most nagy változások elé néz a Fradi.- Hogyan állítanál össze egy ma­gyar női kosárlabda DREAM-TEAM- et?- Hűha... Az év játékosait minden­féleképpen beletenném, tehát Németh Ágnest és Balázs Hajnit. Irányító posztra Horváth Jucit tenném. Nekem az ő játéka nagyon tetszik, habár nem egy ponterős játékos, de tényleg na­gyon jól össze tudja fogni a csapatot. Bedobó posztra természetesen Balogh Juditot raknám, és a másik centerre pedig tőlünk Seres Évát tenném.- Most egy játékot szeretnék veled játszani. A címe: „Játék a szavakkal". Mi jut eszedbe az általam felsorolt sza­vakról? Körcsarnok?- Egyértelmű, hogy a Magyar Ku­pa-döntő.-MTK?- Ott kezdtem el kosarazni. Ez ne­kem egy nagyon szép emlék, és na­gyon szép éveket töltöttem el ott.- Kosárlabda?- Ez lassan már a munkámmá vá­lik, és én ezt nagyon szeretem csinálni.- Gyerekkor?- Kosárlabda - (nevetve).-21. életév?- Ez lassan már eljön, úgyhogy re­mélem, hogy sok új dolog lesz az éle­temben, amire szívesen fogok majd visszaemlékezni.- Siker?- Nagyon remélem, hogy ebben az említett 10 évben bőven lesz sikerem.- Fradi-drukkerek?- Amikor idejöttem, úgy éreztem, ez a Fradi-tábor elég kemény emberek­ből áll, és csupa fiatalból. Aztán végül- is megismertük őket.- Tursics Sándor?- Én most először dolgoztam vele, ebben az egy évben. Elég sokat lehetne róla beszélni. Elég kemény és maxima­lista szerintem.- Újvári Miklósné?- Az édesanyám.- De mint edző?- Voltam én is a kezei alatt. Úgy ér­zem az az év nem olyan jól sikerült, mivel elég nehéz úgy játszani és kikap­csolni, hogy az edzőm egyben az édes­anyám. Őneki is elég nehéz volt úgy edzősködnie, hogy a játékosa vagyok, de ő ezt teljesen ki tudta kapcsolni, hogy ott vagyok a csapatban. Viszont ez fordítva nekem elég nehéz volt. Ne­kem maximálisan többet kellett nyúj­tanom, mint a többieknek. Ez nehéz periódusom volt.- Fradl-szív és fradizmus?- A Fradi-szív elég sokszor segí­tett, amikor már tényleg ott voltunk a holtponton. Lásd, mikor a BSE ellen fordítottunk a Városmajorban, habár nem sok közöm volt a dologhoz. Elég keveset játszottam, és elég rosszul is játszottam. Tényleg sokszor kiabáljuk, hogy most szívvel-lélekkel hajtsuk meg ezt a pár percet, ami hátra van még a meccsből. Én úgy érzem, hogy voltak olyan meccsek, ahol ez segített minket a győzelemhez.- Sokan azt mondják, hogy ezek a lányok még nem tudják, hogy mi az igazi Fradi-szív, ahhoz még el kell tel­nie néhány évnek, hogy mi is ez az egész fanatizmus.- Nem tudom. Komolyan nem tu­dok erre mit mondani. Én még csak egy éve vagyok itt, gondolom, majd megtudom, hogy mi ez, mert már alá­írtam a jövő évre a szerződést, úgy­hogy a továbbiakban is itt folytatom.- Kit tartasz a legjobb magyar női játékosnak?- Egyértelmű, hogy Balogh Judi­tot.- És a jelenleg itthon játszók kö­zül?- Maradjunk Balázs Hajninál, ha­bár ő nem az én posztomon játszik, de nagyon tetszik az ő játéka.- Vissza a Ferencvároshoz: hogyan kerültél ide a Fradihoz? Elsőre igent mondtál az ajánlatnak?- Ez így volt. Már a bajnokság vége felé tartottunk, amikor megkerestek, és én már akkor tudtam, hogy a Tungs- ramba fogok kerülni, amit ugye átvett a Fradi. Tehát nekem az biztos volt az év végén, hogy ide fogok kerülni a Fra­diba.- Sokakat érdekel, hogy hogy zaj­lik egy csapatkapitány-választás. Miért éppen rád esett a választás?- Ez jó kérdés, én is megkérdeztem a lányoktól: hogy gondoljátok, hogy engem választottatok? Ez úgy zajlik, hogy kiosztunk mindenkinek egy kis cetlit, mindenki ráírja, hogy ki az, akit a csapat élén szeretne látni. Beadjuk a papírokat, és akkor valakit kinevezünk, hogy húzza ki a cetliket és írja föl a táblára, hogy kinek hány szavazata van. Ez az első kör. Hogyha esetleg egyforma szavazat jön ki 2 vagy 3 já­tékosra, akkor a 2—3-ból újra indul az egész. Az első körben a Bíró Eszterrel holtversenyben álltam, majd a máso­dik körben közülünk én kerültem ki csapatkapitányként. El kell monda­nom, hogy ez egy nagyon nagy meg­tiszteltetés számomra, de meglátjuk, hogy a jövőben hogy lesz, hiszen min­den évben van új csapatkapitány vá­lasztás.- A többiek hallgatnak rád, adnak a szavadra?- Úgy érzem igen, adnak a sza­vamra.- Sokan azt mondják, hogy Balogh Judit jön ide a Ferencvároshoz. Mit tudsz erről?- Erről én sem tudtam, sokan kér­dezték, hogy ez igaz-e, mint ahogy Te is megkérdezed. Erről nem tudok sem­mit komolyan.- Visszatérve még egy kérdésre a szurkolókhoz: nem csalódtál a lét­számban? A kézilabda meccseken pél­dául elég sokan vannak, és bevallom, több szurkolót vártam.- Megmondom őszintén, hogy én is több szurkolóra számítottam, de ők is csak még most ismerkednek ezzel a szakosztállyal, a kosárlabdával, és re­méljük, hogy a jövő évben minél töb­ben lesznek.- Sokszor azt is láthatjuk, hogy amikor csere vagy, tehát nem vagy a pályán, akkor is megállás nélkül bizta­tod a csapatot.- Igen. Ordibálok. Ez bennem van, én ilyen vagyok.- Megtudhatunk valamit a jövőbeli terveidről?- Szeretnék majd az 1997-es Eb­csapatba is bekerülni, ami úgy érzem, hogy sok munkával elérhető, és a Fra­diban minél nagyobb sikereket elérni majd. Mind a bajnokságban, a hazai és a nemzetközi kupákban jól szerepelni.- Hányadik helyre számítasz jövő­re a kupában, illetve a bajnokságban?- Szerintem szintén megint egy ne­héz év elé nézünk, mivel még mai na­pig nem tudjuk mi sem, hogy egyálta­lán lesz-e csapatunk. Jelenleg három ember van, aki biztos csapattag, a töb­bit azt nem tudjuk, mivel most történt a szakosztály-értékelés, meg ami év végén lenni szokott. Egyelőre hárman vagyunk: Seres Éva, Károlyi Andi és én, akiknek biztos a helye a Fradiban, és akik mellé nem tudom kik fognak kerülni. Egyelőre ilyenekről ne beszél­jünk, hogy esetleg harmadik hely vagy bármi más. Mindenki szerintem maxi­malista és mindenki bajnok szeretne lenni.- Szoktatok kijárni kézilabda- vagy focimeccsre?- Igen, kézilabdán is voltunk és fo­cin is. A kézilabdameccs nagyon szín­vonalas volt, elég sok góllal nyertek a lányok. Itt ha lehet, megemlíteném, hogy nagyon köszönjük nekik is, hogy ha esetleg olvassák ezt a cikket, hogy kint voltak a Magyar Kupán, és szur­koltak nekünk. Ez nagyon jó érzés volt, hogy ott vannak mögöttünk, és druk­kolnak nekünk.- Aj. első félévben itt a Fradiban elég sokan mondták, hogy Te leszel a hárompontos királynő, hisz tényleg nagyon megszaladt akkor, és valahogy itt az év végén már nem szórtad any- nyira a triplákat.- Igen, ez annak tudható be, hogy én az MTK-ban mindvégig két kézzel dobtam. Amikor átjöttem ide a Fradiba, Tursics Sándor azt mondta, hogy ez így nem mehet tovább, át kell térni az „egy kézre”, és nekem ez nagy változás volt. Végül is nekem ráment erre az egy év, hogy begyakoroljam. Úgy ér­zem, hogy a következő évben már menni tog.- Hogyan érintett, hogy Te lettél a Fradi szépségkirálynője?- Igen, ezzel mostanában mindenki úgymond „szívat", hogy a szépségki­rálynő így, meg úgy... Eléggé megle­pett, mert nem számítottam rá. Én úgy gondoltam, hogy nem a négy csapat szépségkirálynőinek kellett volna ítélni ezt a díjat, hanem az all star-nek. Én a Soproni Postásból Veres Mónit java­soltam volna erre az all star díjra, ha lehetett volna.- Végül mit kívánsz a csapatodnak és a szurkolóknak jövőre?- Azt, hogy remélem, hogy minél több szurkolónk lesz a jövő évben. Re­mélem, hogy megszeretnek minket. Mivel december végén adják át az új csarnokot, és ez nagyobb befogadóké­pességű lesz, mint a mostani, ezért azt is remélem, hogy minden meccsünkön tele lesz. És végül a csapatnak nagyon nagy sikert és jó szereplést kívánok a '96/97-es szezonra! Kreivich Orsolya TÜNDÖKLÉSE KECSKEMÉTEN az elődöntőben a nagy rivális MTK várja Hagaráékat! Ideges percek után beindulnak a kék-fehérek. Az egész tornasorozat egyik legjobb és legponterősebb já­tékosa Papp Krisztina vezényli a ri­válist! Török Zita triplái, a legjobb­kor jönnek az MTK-nak és a zöld-fe­hér érzelmű kecskeméti drukkerhad nagyobbik része aggódni kezd. A II. félidő elején 8 pontos kék-fehér előny, ám ezután Gálos mester szavai „termé­keny talajra” hullanak. Farkasék „összekapják” a védekezést, Nagy Viktória belekezd a pontgyártásba és a félidő közepén már utoléri a gárda a nagy riválist! Sokadszor bizonyo­sodik be, hogy erőnlétileg a Ferenc­város a legjobban felkészített csapat, erősek a cseréi is! Amikor a végső dudaszó után összeölelkeznek a lá­nyok, akkor az eredményjelzőn már a 82-73 arányú „saslány”-győzelem díszeleg. A másik elődöntőn a PVSK egy remek első félidővel veri meg a BSE többre hivatott gárdáját és így következhet a döntő! A döntő pikantériája az, hogy e két együttes már játszott egymással a csoportküzdelmek során, feltérké­pezték a másik hibáit, ismerik eré­nyeit. A tét viszont most óriási: az OIK I. hely a cél és ne feledjük, tavaly még a Tungsram diadalát hozta a fi­nálé, de megváltozott csapattal, edzővel képes lesz-e a Fradi az előd nyomdokába lépni?! A kérdésre nem kell sokáig várni: repülőrajtot vesz a zöld-fehér hölgyek ifjúi serege! Ha- garáék mellett Roczkov és Farkas is gyártja a pontokat, a palánk alatt pe­dig a lepattanók döntő többsége fe­rencvárosi kezekbe kerül. 36-21 az első játékrész végén a Fradi-előny és mindenki érzi: innen már nem ve­szíthet ez a tehetséges, elszánt és jól felkészített csapat! A zöld álmok va­lóra válnak, mert végül is magabiz­tos 18 pontos Fradi győzelem a vé­ge, de dicsérjük meg a remekül küz­dő ellenfelet is. A PVSK mindössze két cserejátékossal kiegészítve szo­rossá teszi a második félidőt, kemé­nyen védekeznek a fekete-fehérek és megmutatják, hogy nem érdemtele­nül játszhatnak a fináléban. A pécsi Keller és a fradista Hagara nagy do­bópárbaját hozza a második játék­rész, és mint a meccset ezt is Hagara Zsuzsa nyeri, aki még egy különdíjat is begyűjt: övé a legjobb teljesít­mény a mezőnyből, azaz a legjobb százalékkal ő dobott az egész nyol­cas döntő során! Idézzük fel most a legutolsó mérkőzés pontos statiszti­káját és az OIK-győztes ferencvárosi lányok nevét! Gratulálunk és csak az ilyen folytatásban reménykedünk és reménykedhet dr. Szívós István elnök úr is, ki köztudottan elszánt híve ennek a gyönyörű sportágnak. Az első esz­tendőben mindenesetre nem csalódott sem ő, sem a szakosztály vezetése! FTC-PVSK 68-50 (36-21) FTC: Hagara 26, Nagy 11, Farkas 11, Englert 5, Roczkov 3 Csere: Kajdacsi 10, Fekete, Deák Edző: Gálos László PVSK: Hoftmann 12, Burgmann 2, Tahi 8, Antalovics 2, Keller 16. Cs: Diha 7, Varga 3 Edző: Füzy Ákos A ferencvárosi csapat teljes név­sora: Horváth Szilvia, Tas Fruzsina, Englert Orsolya, Verebes Enikő, Fe­kete Anett, Hagara Zsuzsa, Deák Tí­mea, Nagy Viktória, Farkas Andrea, Kajdacsi Judit, Roczkov Viktória. Edző: Gálos László A torna legjobb öt játékosa az „All-Star” csapat pedig: Nagy Viktó­ria, Hagara Zsuzsa (FTC), Papp Kriszta (MTK), Farkas Orsolya (BSE), Hollósy Krisztina (Szombat­hely). Edző itt is Gálos László! Füzesi Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom