Emlékalbum - 25 éves a Fradi Újság (1995)

Emlékalbum 1.

5 A FRADI HÍRADÓTÓL A ZÖLD SASOKIG tem meg 50 esztendős sportpálya- futásom alatt. Mindenki a Ferenc­város nevét emlegette és ez csodá­latosan jó érzés volt. Aztán arról beszélt az intéző, hogy a nagyszerű játék láttán, mindenki a siker titkait kérdezget­te tőlük.- Különösebb titokról nem tud­tunk beszámolni, amikor azonban a gyerekek neveléséről szabályos konzultáció kezdődött a vezetők és az edzők körében, büszkén mondtam, hogy fiaim jó játékát el­sősorban annak tulajdonítom, hogy saját edzőink nevelik őket. Igazi, vérbeli fradisták! Olyanok, mint dr. Fenyvesi Máté, az egyko­ri sokszoros válogatott balszélső, aztán Hajabács Géza, aki tucat­szám fedezte fel a múltban is a klasszis játékosokat, továbbá Ró­zsa Lajos és Agárdi Ferenc, akik szintén régóta foglalkoznak klu­bunkban az utánpótlás nevelésé­vel. Elmondtam: óriási plusznak tar­tom, hogy ezektől az edzőktől azonban nemcsak labdát kezelni és fejelni, és nemcsak cselezni és centerezni tanulnak a gyereket... Hanem azt is, ami még fontosabb: sportemberhez méltóan viselkedni és szeretni az egyesületüket. Nagymarosi László (1970) * A körmöcbányai „aranylabda” napjainkban is látható a Fradi futballmúzeumban. Akik mindezt kivívták, azóta már befejezték ak­tív labdarúgó pályafutásukat. Rab Tibi immár a Fradi öregfiúk főnöke - most ő lett Fenyvesi „edzője”... Ami pedig az egykori intézőt - a drága Logodi Laci bácsit illeti - nos évek múltán ,feladta a meccset”, önmaga határozta meg élete utolsó napján... Az már a sors különös fintora, hogy Nagy­marosi László a cikk írója is ha­sonlóan fejezte be életét... EGY EREDMÉNYES SZAKOSZTÁLY Hosszú évek óta az FTC egyik leg­eredményesebben dolgozó „rész­lege” a kézilabda-szakosztály. Szinte futószalagon szállították el­sősorban a nők, a hazai és nemzet­közi sikereket a kislabda hódolói­nak legnagyobb örömére. Nem múlt el olyan év, amelyben ne ér­tek volna el említésre méltó győ­zelmeket nagyhírű ellenfelekkel szemben, vagy éppen az országos bajnokságot szerezték meg „utca- hossznyi” előnnyel. Idehaza alig találtak legyőzőre az elmúlt évek­ben. Legalábbis ez derül ki abból a statisztikából, amelyet a csapat kiváló edzője, Elek Gyula készí­tett. 1965 óta eltelt öt esztendő alatt 123 bajnoki találkozón szere­pelt az együttes és 104 alkalom­mal hagyta el győztesen a „poron­dot”! Hatszor született döntetlen, s csupán 13 mérkőzésen kellett meghajolni az ellenfél nagyobb tu­dása előtt. Ez átlagban azt jelenti, hogy évenként még három mécs­esét sem veszítettek el! Az említett öt évben 32 nemzetközi mérkőzé­sen vett részt a csapat, s 82,8%-os teljesítménnyel állta meg a helyét! Huszonötször győzött, három dön­tetlent ért el és négy vereséget kel­lett elkönyvelnie. A hazai és nem­zetközi találkozók viszonylatában tehát a párját ritkító sorozatnak le­hetnek tanúi azok, akik teljes fi­gyelemmel kísérik a zöld-fehérek női együttesét. 215 összecsapáson 86%-os teljesítményt nyújtani - világklasszis teljesítmény! Nemcsak a klub ért el sikereket ebben az időben, de az FTC játé­kosok közreműködésével a válo­gatott is. 1965-től napjainkig összesen hat válogatottat adott a zöld-fehér klub. Köztük van Elek- né Rothermel Anna, akit az 1965- ös VB-n Dortmundban a győztes magyar csapat egyik legjobbjának és a világ legjobb kapusának kiál­tottak ki. Ugyancsak a világbajno­ki aranyérem birtokosa Szókéné Bognár Erzsébet és Takácsné Giba Márta is. Szókéné, a népszerű „Bogi” akárcsak az FTC-ben, a válogatottban is a legnehezebb szerepkört tölti be: az irányító fe­lelősségteljes posztján játszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak kiszolgálja társait, ha kell ő is nagy erővel lő - jelenleg is az NB I-es góllövőlista élcsoportjá­ban tanyázik. Takácsné szél­vészgyors szélső, de ha a szükség úgy hozza, beállóst is szívesen ját­szik. Erőszakos, kemény támadó­szellemű játékos, a kapusok ret­tegnek tőle. Minden megmozdulá­sa gólveszélyes! A régiek mellett egyre-másra tűnnek fel az újabb tehetségek, akik már a legjobbak között is he­lyet követelnek maguknak. így a Debrecenből Budapestre került Sterbinszky Amália is az FTC-ben érett válogatott játékossá. Megsze­rezte az elengedhetetlenül szüksé­ges rutint, nem fél a kemény ellen­felektől, ragyogóan használja ki fizikai adottságait: a magyar kézi­labdasport egyik legnagyobb ígé­rete. Balszélsőt játszik a klubban és a válogatott is ezen a poszton veszi a legnagyobb hasznát. Kitű­nően megy fel, átlövi a legmaga­sabb sáncot is. A másik kiemelke­dő tehetség a fiatal, alig 18 eszten­dős Csiha Magdolna. Szőkecopfos alakja ma már hozzátartozik a ké­zilabdapályák képéhez. Számítás­ba került a válogatottnál is, miután az utánpótlás legjobbjai között ki­tűnően megállta a helyét. Remekül lát a pályán, irányít, ha kell bátran betör, közelről, távolról egyaránt jól lő. Sokáig az FTC útban volt újabb bajnoksága felé. A sok sérülés azonban megnehezítette a munkát, nem lehetett folyamatos a csapat- építés. A nők mellett kevesebb szó esik az NB I B-ben szerepelt férfiak­ról. Pedig őket sem szabad figyel­men kívül hagyni, amikor a kézi­labda-szakosztály tevékenységét elemezzük. Hosszú éveken keresz­tül a sportág egyik remek bázisa volt a férficsapat, de azután a hat­vanas évek közepén hullámvölgy­be került. 1967-ben az NB Il-ben másodi­kok lettek, egy évvel később az NB I B-ben rosszabb gólaránnyal maradtak csak a második vonal­ban. Sajnos tavaly is ugyanez tör­tént! Idén viszont végeszakadt a balszerencse sorozatnak. Több pont előnnyel nyerték meg a baj­nokságot, még csak megközelíteni sem sikerült őket egyik riválisnak sem. Jó a szellem a csapatban, s Dékán Rezső rutinos szakavatott munkával irányítja a felkészülést. Kitűnően keveri a csapaton belül a fiatalokat és az idősebb, nagy ta­pasztalaté játékosokat. Az osztrákok évek óta rendezik a klagenfurti nemzetközi viadalt, amelyen a legjobb osztrák klub­csapatok mellett számos jugo­szláv, olasz élcsapat is részt vesz. 1970-ben az FTC került az első helyre és elismerésképpen máris megérkezett a meghívás a jövő évi tornára. És már erre az útra első osztályú csapatként utazik Auszt­riába a zöld-fehér együttes. Serényi Péter (1970) ÉLT 29 ÉVET Nemrég még a kapitány hangjától volt zajos a kézilabdázók otthona, az ütött-kopott tribün alatti öltöző, a salakos pálya. Ma pedig üresen, árván áll az öltözőben egy fogas, s mellette a névtábla is csak em­lékeket idéz. Nincs többé gazdája az ötös számú meznek, amely hat évig feszült karcsú testén. Olykor­olykor felvillan előttünk a kép, ahogy biztatja, vigasztalja társait, kedvesen mosolyog, élcelődik a szurkolókkal, s a barátokkal - vagy éppen bravúros vetődéssel gólt lő. Mindenki szerette, mert Ő is mindenkit szeretett. Igazi csa­patkapitány volt, aki a nehéz hely­zetekben sem veszítette el a hitét. A végsőkig küzdött a bajnokság megnyeréséért, s most, hogy hőn óhajott vágya - a bajnokság - tel­jesült, eltávozott. Örökre!... A csapat elvesztette vezérét, de neve, emléke nem homályosod- hat el az idők távlatában sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom