Emlékalbum - 25 éves a Fradi Újság (1995)
Emlékalbum 1.
5 A FRADI HÍRADÓTÓL A ZÖLD SASOKIG tem meg 50 esztendős sportpálya- futásom alatt. Mindenki a Ferencváros nevét emlegette és ez csodálatosan jó érzés volt. Aztán arról beszélt az intéző, hogy a nagyszerű játék láttán, mindenki a siker titkait kérdezgette tőlük.- Különösebb titokról nem tudtunk beszámolni, amikor azonban a gyerekek neveléséről szabályos konzultáció kezdődött a vezetők és az edzők körében, büszkén mondtam, hogy fiaim jó játékát elsősorban annak tulajdonítom, hogy saját edzőink nevelik őket. Igazi, vérbeli fradisták! Olyanok, mint dr. Fenyvesi Máté, az egykori sokszoros válogatott balszélső, aztán Hajabács Géza, aki tucatszám fedezte fel a múltban is a klasszis játékosokat, továbbá Rózsa Lajos és Agárdi Ferenc, akik szintén régóta foglalkoznak klubunkban az utánpótlás nevelésével. Elmondtam: óriási plusznak tartom, hogy ezektől az edzőktől azonban nemcsak labdát kezelni és fejelni, és nemcsak cselezni és centerezni tanulnak a gyereket... Hanem azt is, ami még fontosabb: sportemberhez méltóan viselkedni és szeretni az egyesületüket. Nagymarosi László (1970) * A körmöcbányai „aranylabda” napjainkban is látható a Fradi futballmúzeumban. Akik mindezt kivívták, azóta már befejezték aktív labdarúgó pályafutásukat. Rab Tibi immár a Fradi öregfiúk főnöke - most ő lett Fenyvesi „edzője”... Ami pedig az egykori intézőt - a drága Logodi Laci bácsit illeti - nos évek múltán ,feladta a meccset”, önmaga határozta meg élete utolsó napján... Az már a sors különös fintora, hogy Nagymarosi László a cikk írója is hasonlóan fejezte be életét... EGY EREDMÉNYES SZAKOSZTÁLY Hosszú évek óta az FTC egyik legeredményesebben dolgozó „részlege” a kézilabda-szakosztály. Szinte futószalagon szállították elsősorban a nők, a hazai és nemzetközi sikereket a kislabda hódolóinak legnagyobb örömére. Nem múlt el olyan év, amelyben ne értek volna el említésre méltó győzelmeket nagyhírű ellenfelekkel szemben, vagy éppen az országos bajnokságot szerezték meg „utca- hossznyi” előnnyel. Idehaza alig találtak legyőzőre az elmúlt években. Legalábbis ez derül ki abból a statisztikából, amelyet a csapat kiváló edzője, Elek Gyula készített. 1965 óta eltelt öt esztendő alatt 123 bajnoki találkozón szerepelt az együttes és 104 alkalommal hagyta el győztesen a „porondot”! Hatszor született döntetlen, s csupán 13 mérkőzésen kellett meghajolni az ellenfél nagyobb tudása előtt. Ez átlagban azt jelenti, hogy évenként még három mécsesét sem veszítettek el! Az említett öt évben 32 nemzetközi mérkőzésen vett részt a csapat, s 82,8%-os teljesítménnyel állta meg a helyét! Huszonötször győzött, három döntetlent ért el és négy vereséget kellett elkönyvelnie. A hazai és nemzetközi találkozók viszonylatában tehát a párját ritkító sorozatnak lehetnek tanúi azok, akik teljes figyelemmel kísérik a zöld-fehérek női együttesét. 215 összecsapáson 86%-os teljesítményt nyújtani - világklasszis teljesítmény! Nemcsak a klub ért el sikereket ebben az időben, de az FTC játékosok közreműködésével a válogatott is. 1965-től napjainkig összesen hat válogatottat adott a zöld-fehér klub. Köztük van Elek- né Rothermel Anna, akit az 1965- ös VB-n Dortmundban a győztes magyar csapat egyik legjobbjának és a világ legjobb kapusának kiáltottak ki. Ugyancsak a világbajnoki aranyérem birtokosa Szókéné Bognár Erzsébet és Takácsné Giba Márta is. Szókéné, a népszerű „Bogi” akárcsak az FTC-ben, a válogatottban is a legnehezebb szerepkört tölti be: az irányító felelősségteljes posztján játszik. Persze ez nem jelenti azt, hogy csak kiszolgálja társait, ha kell ő is nagy erővel lő - jelenleg is az NB I-es góllövőlista élcsoportjában tanyázik. Takácsné szélvészgyors szélső, de ha a szükség úgy hozza, beállóst is szívesen játszik. Erőszakos, kemény támadószellemű játékos, a kapusok rettegnek tőle. Minden megmozdulása gólveszélyes! A régiek mellett egyre-másra tűnnek fel az újabb tehetségek, akik már a legjobbak között is helyet követelnek maguknak. így a Debrecenből Budapestre került Sterbinszky Amália is az FTC-ben érett válogatott játékossá. Megszerezte az elengedhetetlenül szükséges rutint, nem fél a kemény ellenfelektől, ragyogóan használja ki fizikai adottságait: a magyar kézilabdasport egyik legnagyobb ígérete. Balszélsőt játszik a klubban és a válogatott is ezen a poszton veszi a legnagyobb hasznát. Kitűnően megy fel, átlövi a legmagasabb sáncot is. A másik kiemelkedő tehetség a fiatal, alig 18 esztendős Csiha Magdolna. Szőkecopfos alakja ma már hozzátartozik a kézilabdapályák képéhez. Számításba került a válogatottnál is, miután az utánpótlás legjobbjai között kitűnően megállta a helyét. Remekül lát a pályán, irányít, ha kell bátran betör, közelről, távolról egyaránt jól lő. Sokáig az FTC útban volt újabb bajnoksága felé. A sok sérülés azonban megnehezítette a munkát, nem lehetett folyamatos a csapat- építés. A nők mellett kevesebb szó esik az NB I B-ben szerepelt férfiakról. Pedig őket sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor a kézilabda-szakosztály tevékenységét elemezzük. Hosszú éveken keresztül a sportág egyik remek bázisa volt a férficsapat, de azután a hatvanas évek közepén hullámvölgybe került. 1967-ben az NB Il-ben másodikok lettek, egy évvel később az NB I B-ben rosszabb gólaránnyal maradtak csak a második vonalban. Sajnos tavaly is ugyanez történt! Idén viszont végeszakadt a balszerencse sorozatnak. Több pont előnnyel nyerték meg a bajnokságot, még csak megközelíteni sem sikerült őket egyik riválisnak sem. Jó a szellem a csapatban, s Dékán Rezső rutinos szakavatott munkával irányítja a felkészülést. Kitűnően keveri a csapaton belül a fiatalokat és az idősebb, nagy tapasztalaté játékosokat. Az osztrákok évek óta rendezik a klagenfurti nemzetközi viadalt, amelyen a legjobb osztrák klubcsapatok mellett számos jugoszláv, olasz élcsapat is részt vesz. 1970-ben az FTC került az első helyre és elismerésképpen máris megérkezett a meghívás a jövő évi tornára. És már erre az útra első osztályú csapatként utazik Ausztriába a zöld-fehér együttes. Serényi Péter (1970) ÉLT 29 ÉVET Nemrég még a kapitány hangjától volt zajos a kézilabdázók otthona, az ütött-kopott tribün alatti öltöző, a salakos pálya. Ma pedig üresen, árván áll az öltözőben egy fogas, s mellette a névtábla is csak emlékeket idéz. Nincs többé gazdája az ötös számú meznek, amely hat évig feszült karcsú testén. Olykorolykor felvillan előttünk a kép, ahogy biztatja, vigasztalja társait, kedvesen mosolyog, élcelődik a szurkolókkal, s a barátokkal - vagy éppen bravúros vetődéssel gólt lő. Mindenki szerette, mert Ő is mindenkit szeretett. Igazi csapatkapitány volt, aki a nehéz helyzetekben sem veszítette el a hitét. A végsőkig küzdött a bajnokság megnyeréséért, s most, hogy hőn óhajott vágya - a bajnokság - teljesült, eltávozott. Örökre!... A csapat elvesztette vezérét, de neve, emléke nem homályosod- hat el az idők távlatában sem.
