Fradi újság (1995)

1995 tavasz / 3. szám

12 FRADI ÚJSÁG Szurkolóink írják Kovács Tamás Penészleki szurkolónk aziránt érdeklődik, hogy a Fradi Hí­radótól - a Zöld Sasokig kiadvány kapható-e még? A Fradi ajándékboltban mind az 1 -es, mind a 2-es számból még mintegy 70-80 db a készlet. A harmadik számot - folyamatos oldalszámozással - májusban jelentetjük meg. * Fogarasi László győri szurkolónk levelében többek között ezeket írta: „Jó pár FTC-ETO meccsen voltam, de kettőt kiemelnék, mert mindkettő nagy- nagy élmény volt. Az egyik a MÁVDAC pályán volt és 1-O-ra nyertünk. Öt méterről láthattam életben Lipcseit, Széliért... A másik a győri stadionban az a bizonyos 6-1 -es Fradi győzelem. Amikor Lipcsei Peti - azt hiszem a második gólja után - egy semleges szektornak köszöntőén intett. Én is ott ültem három győri barátommal és mondtam nekik, hogy lesz még vagy három gól - és lett is..." Ezután szurkolónk mérkőzések csapatösszeállításait és általában már pub­likált adatokat kér - nem is akárhányat. Az FTC kiadványai „meccskönyvei” mindezeket tartalmazzák, így az ilyen kérésekre azt válaszolhatjuk, hogy a Fradi ajándékboltban megvásárolhatók. Ami pedig a közeljövőt illeti: az FTC valamennyi bajnoki meccsének összeállításait, góllövőit - az NB I bevezetése óta (1935) a könyvhétre sze­retnénk megjelentetni. Kedves BAJNOKAINK, mélyen tisztelt szakosztályvezetőség, drága FRADISTÁK! Még mámoros hangulatban, nyomban a döntő mérkőzés részleteinek meg­tekintése után ültem le a monitorom elé, hogy megfogalmazzam BAJNOK- köszöntő levelemet, ezért kérem, ne haragudjanak, ha netalán túlteng benne a győzelem mámoros láza. Először is tehát a magam és sok-sok kárpátaljai magyar FRADI-szurkoló nevében gratulálok a zsinórban nyert (ha nem téve­dek) ÖTÖDIK bajnoki győzelmetekhez! Öröm látni a magyar NHL színvona­lának a javulását, ami évről évre megfigyelhető és ebben talán a legnagyobb része a hősiesen küzdő ZÖLD SASOK-nak van, akik most sem adták fel a reményt, miközben, valljuk be őszintén, az első találkozó után sokan már reménytelennek láttuk a helyzetet a mutatott játék alapján, hiszen nem ilyen FRADI-hoz szoktunk mi hozzá, de aztán a második találkozón hála Istennek, fordult a kocka és hoztátok a várt teljesítményt. Engedtessék meg, hogy egy pár szóval be is mutatkozzam: fiatal kárpátaljai történész vagyok, ezenkívül foglalkozom újságírással is. A Beregszászi járási Mezőkaszony nagyközségben élek, 1(1) kilométernyire az ukrán-magyar ál­lamhatártól. Már jónéhány éve lelkes FERENCVÁROS-szurkoló vagyok, az elmúlt esztendő óta pedig tagja vagyok a FERENCVÁROSI TORNA CLUB BA­RÁTI KÖR-ének, többször jártam már az Üllői útra edzésekre és mérkőzésekre, ám a Népligetbe még nem sikerült eljutnom, remélhetőleg erre is sor kerül a közeljövőben. Visszatérve a jégkoronghoz, már iskolás koromban megked­veltem a sportágat, különösen azon okból, mert orosz tannyelvű középisko­lába jártam Beregszászon és ott az orosz srácok nagy imádói voltak a hokinak. Engem azonban minden nagyszerűségre ellenére nem az európai jégkorong fogott meg, hanem a tengerentúli, kedvenc csapatommá pedig a Montreal Canadians vált Gue Laeflear- rel és Larry Robinson-nal az élén és az a mai napig is. Külön öröm számomra, hogy egy Kanadából hazatért magyar, ne­vezetesen Simon is szerepel a FRADI-ban, kiváló játékkal (különösen a har­madik mérkőzésen) hozzájárulva a bajnoki cím megszerzéséhez. Nos, ővele nagyon szeretnék találkozni, de nem tudom, hogy ez létre fog-e jönni. Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen súlyos szerencsétlenség történt a Paraizs Ernővel, hiszen ezáltal vége szakadhat egy sportoló pályafutásának. Ezúton kívánok számodra, Ernő, sok kárpátaljai magyar FRADI-szurkolóval egyetem­ben gyógyulást és minél hamarabbi sikeres visszatérést a ZÖLD SASOK so­raiba. Végezetül kívánok a szakosztálynak és a csapatnak további sikeres sze­replést, különösen a BEK-ben, a szerencse és a győzelembe vetett hit mindég legyen útitársatok! Mi, kárpátaljai magyar FRADISTÁK büszkék vagyunk és felnézünk rátok, fiúk, hisz győzelmeitekkel pótlólagos erőt biztosíttok számunkra, akik a ki­sebbségi létben a napi túlélés gondjaival küzdünk, veletek vagyunk bánato­tokban és örömeitekben is! FRADI VOLT, FRADI VAN, FRADI LESZ, FRADI MINDÖRÖKKÉ Egy hevesen dobogó FRADI-szív BARÁTH JÓZSEF Mezőkaszony, 1995. II. 28. A FERENCVÁROS CSAPATA JAPÁNBAN -1972. Balról: Szóke, Barloslk, Fösi. Mucha. Mogyesi, Banyai. Martos. Juhasz. Horváth. A. VOrOs, Albert Ezt a számot a RENAULT KFT., BARCS Vallomás a kékülésig Zöld a toliam Zöld a sálam Zöld szívem is zölden dobog Amikor a Fradi-pályán A zöld zászló lobog. Zöldbe borul körülöttem Minden tárgy és minden ember Kint vagyok a Fradi-pályán Lehet nyár, lehet december Az FTC—Békéscsaba mérkőzésen az első Fradi gól szerzőjének Pánti Gyula az amerikai Chambers cég tulajdonosa felajánlotta, hogy az illető játékost tetőtől-talpig felöltözteti Chambers farmerba. Nos, mindezt Hrutka János érdemelte ki... A második gól szerzője is „ruhát" kapott volna. Amennyiben például Nagy Zsolt az utolsó percekben értékesíti óriási helyzetét - nos ő Beptó Istvántól a Casablanca cég tulajdonosától kapott volna egy Casablanca kabátot... * Hamar Ferenc szurkolónk megtalálta Barabás Zoltán egykori örökös tagunk sportrelikviáit, dokumentumait és átadta azt az FTC múzeum ré­szére. Zoli bácsi a hatvanas-hetvenes években az FTC birkózószakosz­tály vezetője volt és sokat tett a Ferencvárosért. Dokumentumait múze­umunkban kegyelettel őrizzük. Elnézem én a Zöld Sasok száguldását a zöld pályán Hallgatom a Hajrá Fradit a „keménymag" véres száján. Én mégis a csapatomért szurkolok, ha a pályán ülök Az a baj, ha hidegebb van Nem zöldülök - csak kékülök... Tomasekné Vida Anna OPEL TANDOX Autószerviz Alkatrészáruház Az OPEL TANDOX - jelentős fejlesztés eredményeként - megnyitotta Magyarország legnagyobb OPEL Alkatrészá­ruházát, legkorszerűbb OPEL Autószervizét, Karosszéria- és Fényezőüzemét. Autószerviz: nyitva: H-P.: 7.30-17.00 Sz ombat 7.30-13.00 Tel.: 260-1969 Fax: 260-9946. OPEL Alkatrészáruház nyitva: H-P.: 8.30-17.00 Szombat: 9.00-13.00 Tel.:260-1966 Fax: 260-7114 Karosszéria- és fényezőüzem nyitva: H-P.: 7.30-17.00 Szombat: 7.30-13.00 Tel.: 260-9946 Fax: 260-9946 OPEL Fenyezoüzem ! r*u| OPEL Karosszériaüzem t OPEL li!^i OPEL

Next

/
Oldalképek
Tartalom