Fradi újság (1995)
1995 ősz / Kosárlabda különszám
6 FRADI ÚJSÁG KISS LENKE (44) szakosztályvezető SZABARI JÁNOS (38) szakosztály-igazgató £osi ra * DR. NASZVADI GYÖRGY (51) szakosztályelnök A BM Pest megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat igazgatója a hatvanas évek végén a Csepel Papírban kézilabdázott, a hetvenes évek elején pedig a Magyar Nemzeti Bank csapatában szórta a kosarakat. A kosárlabdának egyébként saját bevallása szerint az egészségét köszönheti, hiszen egy gyermekkori súlyos mellhártyagyulladás után az orvosok felmentették a testnevelés alól. Az egyik órán - a tornatanár távollétében - mégis beszállt kosarazó társai közé. Az oktató időközben visszatért a terembe, s látva, hogy a felmentett diákja javában játszik a többiekkel, többé nem engedte, hogy csupán szemlélője legyen a foglalkozásoknak, hanem kötelezte a rendszeres testedzésre. A kosárlabdázással - több évnyi szünet után - dr. Naszvadi György a közelmúltban került újra élő kapcsolatban. Két esztendeje a Pénzügyminisztériumban szervezte meg a Budapest D osztályban játszó PMDFC, vagyis PM Deficit elnevezésű amatőr együttest, mely az edzésekre a Népligetben bérelt termet (így kerültek az első palán- kok a kézilabdacsarnokba). Amikor felvetődött a Fradi kosárcsapat megszervezésének ötlete, a klubvezetők szakosztályelnöknek kérték fel, ám első alkalommal - PM-beli pozíciója miatt, etikai megfontolásból -még nemet mondott a megkeresésre. Munkahelyváltoztatása után, immár a Pest megyei TÁKISZ igazgatójaként viszont örömmel vállalta a feladatot (ez második sportvezetői megbízatása, korábban a PM sportegyesület elnöke volt.) Minden idők egyik legjobb magyar női kosárlabdázójaként jegyzik az évkönyvek. Játékospályafutása a KSI-ben kezdődött 1969-ben, majd egy esztendő múlva a Bp. Spartacushoz került. A szövetkezetieknél 1977-ig szórta a kosarakat, majd Újpestre igazolt a Vasas Izzóhoz. Az 1984-es szezont Belgiumban, a BBC Koksijde csapatánál kezdte, majd 1986-ban a Charles Quint Bruxelles szerződtette, Brüsszel után 1989-ben újra a Megyeri út következett, s 1991-ben búcsúzott. A huszonhárom évadot négy magyar bajnoki cím és három Magyar Kupa-siker, egy belga arany, 328 válogatottság, három Európa-válogatottság (1976-ban, 1978-ban és 1980-ban), egy olimpiai negyedik hely (1980-ban) és egy Eb-bronz (1983) fémjelzi. Egyszer választották a kontinens második számú (1980), háromszor pedig Európa harmadik számú kosarasává (1977, 1978, 1979). Sportvezetőként 1992-ben debütált a Tungsramnál, ahol menedzseri teendőket látott el. A Bp. Spartacus gárdájában kezdett kosarazni tíz esztendős korában, első mestere ifj. Gyimesi János volt. A szakosztály megszűnését követően az OSC-ben folytatta, és játékosként az NB ll-ig jutott. Az edzősködéssel már 21 éves korában megpróbálkozott, először az OSC férfi ifigárdáját irányította, majd 1981-82-ben - az orvosegyetemistákkal párhuzamosan - a BEAC lányait is tanította. Következő állomása a KSI volt 1982 és 1986 között, majd a Tungsramhoz került, ahol gyerekekkel, ifikkel, majd egy szezonon át, 1988— 89-ben a felnőttekkel foglalkozott. Technikai vezetőként 1989-ben debütált, 1992-ben pedig a szakosztály elnökévé nevezték ki.