Fradi újság (1995)

1995 ősz / 7. szám

11 FRADI ÚJSÁG Jelszó: mindent a győzelemért! A Ferencváros kézilabdázói kiverték a Szuper Kupát védő Rotort Volgográd hős város. A Ferencváros pedig hős csapat. A Fradi női kézilabdázói a husza­dik század végéhez méltatlan, viszontagságos körülmények között érkeztek meg pénteken, 13-án a Volga partjára, ahol a szemérmetlen játékvezetői nyomás és a borzalmasra sikerült első félidő után csak 26-24-re kaptak ki a BEK első fordulójának szombati visszavágóján, így 47-42-es összesítéssel jutottak tovább a City Kupa-győztes, Szuper Kupa-tulajdonos Rotor ellenében. Az egykori Sztá­lingrád, a német hódítás végállo­mása, a bevehetet­len orosz bástya kicsit még most is a második világháború bűvö­letében él. Abban persze semmi kivetnivalót nem találhat az ide­gen, hogy a méreteiben a New York-i „Miss Liberty”-t idéző fel- szabadulási emlékmű afféle za­rándokhely, amelyhez szombat délelőtt iskolás csoportok mel­lett friss házasok is ellátogatnak egy közös fényképezkedésre, a baj csak az, hogy a szobor talap­zatán olvasható „Mindent a győ­zelemért!" feliratnak még ma is aktualitása van. Sajnos a sportban, a kézilab­dában is. Ám ne szaladjunk ennyire elő­re, a megpróbáltatások ugyanis nem a csarnokban, hanem a rep­téren kezdődtek. Ahol az ügybuz­gó határőr-tiszthelyettes egysze­rűen nem volt hajlandó megérte­ni, hogy nem meghívásra jöt­tünk, nem úri és úrhölgyi ked­vünk diktálta, hogy a kies Vol- gográdban töltsük a víkendet, hanem kézilabdázni kell. A leg­nagyobb gondot Danis Barna fo­tóriporter okozta, ugyanis útleve­lében Barnabásként, az utaslis­tán Barnaként szerepelt, ami he­lyiek szerint nonszensz, hiszen a barna a-ra végződik, tehát nem vitás, hogy női név. Erre mond­tuk, hogy mi magyarok vagyuk, amire azt a választ kaptuk: ez vi­szont Oroszország. Kétórányi várakozás, több zacskó keksz és nápolyi elfo­gyasztása, a Republic együttes munkásságának alapos végig­hallgatása és elemzése után ven­déglátóink kegyet gyakoroltak: beléphettünk a városba. A mérkőzésig minden az ilyenkor bevett formulák szerint zajlott, csak valamivel puritá­nabb környezetben és elővigyá­zatosabban: a lányok hazait ettek és ittak. Ennek jótékony hatása a meccs első perceiben érződött is, 3-2-re vezetünk. Ekkor azon­ban szörnyű fordulat következett: mintegy ezer néző derűs nyuga­lommal figyelte, hogy a svéd bí­rók elvtelenségét kihasználó ha­zaiak 2—3-ról 9-3-ra fordítanak. Az átmeneti összeomláshoz ter­mészetesen hozzájárult, hogy a magyarok tizenhat percen át az „elöl semmi, hátul semmi" szel­lemében játszottak. Az ellenféltől, az eredménytől, a bíróktól és saját magától meg­gyötört Fradi 14-9-es hátrány­ban vonult pihenőre, de mint annyiszor, néhány perc alatt megint legyőzte önnön gyenge­ségét és félelmeit. Ehhez képest az ellenfél legyűrése már köny- nyebb feladat volt. Ugyancsak a szünet króniká­jához tartozik, hogy a Rotor edzője, Levon Akopjan nem hi­vatalos látogatást tett a játékve­zetői öltözőben, ahova a hír hal­latán a magyar vezetők is benyo­multak. A tréner némi tépelődés után szó nélkül távozott, a bírók pedig megnyugtatták a fradistá­kat: a nyelvi nehézségek miatt beszédbe sem elegyedhettek vol­na Akopjannal, egyébként sem történt semmi rendkívüli. Mi is attól tartottunk, hogy csak ezután fog, Kökényék azon­ban minden kishitűségünkre rá­cáfoltak. A szünetben még zoko­gó Farkas Andrea előbb hetest védett, aztán szisztematikusan összegyűjtötte a többi lövést is, Farkas Ági mellett újabb nehéz­tüzérek indultak támadásra, az eredmény 14-12-re szépült. Az oroszok (és a svédek) újra neki­rugaszkodtak, de három további büntetőt hibáztak, és négy gólnál jobban már nem léphettek meg. A kegyelemdöfést Kökény ta­lálata jelentette, amivel 25-24-re zárkózott fel a magyar bajnok, ám az utolsó, nagyon halk szó még az oroszoké volt - végered­mény 26-24 a Rotor javára. A zöldek igazolták a „sírni csak a győztesnek szabad" tételt, hiszen minden mérgüket, örö­müket, feszültségüket könny for­májában adták ki magukból. Né­meth András vezetőedző egy sort még hitetlenkedett azon, hogy ilyen gyenge kezdés után miként sikerült így feltápászkodni, majd a küldöttség elindult a repülőtér felé. Kifelé minden könnyebben ment, az egyetlen váratlan reptéri eseményt egy riadt egér menekü­lése jelentette. Pedig nem volt mitől tartania, mert az oroszlán jóllakott, és végre senki nem hu­zigálta a bajuszát. Ballai Attila

Next

/
Oldalképek
Tartalom