Fradi újság (1995)
1995 ősz / 7. szám
11 FRADI ÚJSÁG Jelszó: mindent a győzelemért! A Ferencváros kézilabdázói kiverték a Szuper Kupát védő Rotort Volgográd hős város. A Ferencváros pedig hős csapat. A Fradi női kézilabdázói a huszadik század végéhez méltatlan, viszontagságos körülmények között érkeztek meg pénteken, 13-án a Volga partjára, ahol a szemérmetlen játékvezetői nyomás és a borzalmasra sikerült első félidő után csak 26-24-re kaptak ki a BEK első fordulójának szombati visszavágóján, így 47-42-es összesítéssel jutottak tovább a City Kupa-győztes, Szuper Kupa-tulajdonos Rotor ellenében. Az egykori Sztálingrád, a német hódítás végállomása, a bevehetetlen orosz bástya kicsit még most is a második világháború bűvöletében él. Abban persze semmi kivetnivalót nem találhat az idegen, hogy a méreteiben a New York-i „Miss Liberty”-t idéző fel- szabadulási emlékmű afféle zarándokhely, amelyhez szombat délelőtt iskolás csoportok mellett friss házasok is ellátogatnak egy közös fényképezkedésre, a baj csak az, hogy a szobor talapzatán olvasható „Mindent a győzelemért!" feliratnak még ma is aktualitása van. Sajnos a sportban, a kézilabdában is. Ám ne szaladjunk ennyire előre, a megpróbáltatások ugyanis nem a csarnokban, hanem a reptéren kezdődtek. Ahol az ügybuzgó határőr-tiszthelyettes egyszerűen nem volt hajlandó megérteni, hogy nem meghívásra jöttünk, nem úri és úrhölgyi kedvünk diktálta, hogy a kies Vol- gográdban töltsük a víkendet, hanem kézilabdázni kell. A legnagyobb gondot Danis Barna fotóriporter okozta, ugyanis útlevelében Barnabásként, az utaslistán Barnaként szerepelt, ami helyiek szerint nonszensz, hiszen a barna a-ra végződik, tehát nem vitás, hogy női név. Erre mondtuk, hogy mi magyarok vagyuk, amire azt a választ kaptuk: ez viszont Oroszország. Kétórányi várakozás, több zacskó keksz és nápolyi elfogyasztása, a Republic együttes munkásságának alapos végighallgatása és elemzése után vendéglátóink kegyet gyakoroltak: beléphettünk a városba. A mérkőzésig minden az ilyenkor bevett formulák szerint zajlott, csak valamivel puritánabb környezetben és elővigyázatosabban: a lányok hazait ettek és ittak. Ennek jótékony hatása a meccs első perceiben érződött is, 3-2-re vezetünk. Ekkor azonban szörnyű fordulat következett: mintegy ezer néző derűs nyugalommal figyelte, hogy a svéd bírók elvtelenségét kihasználó hazaiak 2—3-ról 9-3-ra fordítanak. Az átmeneti összeomláshoz természetesen hozzájárult, hogy a magyarok tizenhat percen át az „elöl semmi, hátul semmi" szellemében játszottak. Az ellenféltől, az eredménytől, a bíróktól és saját magától meggyötört Fradi 14-9-es hátrányban vonult pihenőre, de mint annyiszor, néhány perc alatt megint legyőzte önnön gyengeségét és félelmeit. Ehhez képest az ellenfél legyűrése már köny- nyebb feladat volt. Ugyancsak a szünet krónikájához tartozik, hogy a Rotor edzője, Levon Akopjan nem hivatalos látogatást tett a játékvezetői öltözőben, ahova a hír hallatán a magyar vezetők is benyomultak. A tréner némi tépelődés után szó nélkül távozott, a bírók pedig megnyugtatták a fradistákat: a nyelvi nehézségek miatt beszédbe sem elegyedhettek volna Akopjannal, egyébként sem történt semmi rendkívüli. Mi is attól tartottunk, hogy csak ezután fog, Kökényék azonban minden kishitűségünkre rácáfoltak. A szünetben még zokogó Farkas Andrea előbb hetest védett, aztán szisztematikusan összegyűjtötte a többi lövést is, Farkas Ági mellett újabb nehéztüzérek indultak támadásra, az eredmény 14-12-re szépült. Az oroszok (és a svédek) újra nekirugaszkodtak, de három további büntetőt hibáztak, és négy gólnál jobban már nem léphettek meg. A kegyelemdöfést Kökény találata jelentette, amivel 25-24-re zárkózott fel a magyar bajnok, ám az utolsó, nagyon halk szó még az oroszoké volt - végeredmény 26-24 a Rotor javára. A zöldek igazolták a „sírni csak a győztesnek szabad" tételt, hiszen minden mérgüket, örömüket, feszültségüket könny formájában adták ki magukból. Németh András vezetőedző egy sort még hitetlenkedett azon, hogy ilyen gyenge kezdés után miként sikerült így feltápászkodni, majd a küldöttség elindult a repülőtér felé. Kifelé minden könnyebben ment, az egyetlen váratlan reptéri eseményt egy riadt egér menekülése jelentette. Pedig nem volt mitől tartania, mert az oroszlán jóllakott, és végre senki nem huzigálta a bajuszát. Ballai Attila
