Fradi újság (1995)

1995 ősz / 7. szám

4 Címeres mezben Hajdú Attila Nyilas Elek a nyáron visszatért az „ősi" fé­szekbe, az Üllői útra. A pályafutását a Ferencvárosban kezdő kapus, mi­után kiöregedett az ifiből, megfordult Szegeden, Vácott, majd Csepelen is. a szigeti csapatban már felfigyelt rá a szövetségi kapitány is, és két alka­lommal, barátságos találkozón már felhúzhatta a címeres mezt. Mexikó­ban ő kezdett, míg a Lettország elleni hazai mérkőzésen csereként állt be. Érthetően nagyon várta már azt a pil­lanatot, amikor tétmeccsen, ország­világ előtt megmutathatja tudását. Az utóbbi hónapokban Attila jó kapusból az ország egyik - ha nem a - legjobb kapusává vált. A Ferenc­város - s ez a klasszis csapatoktól elszenvedett sima vereségek ellené­re is igaz - nemzetközi menetelésé­ben nem kis része volt, és játékos, szurkoló egyaránt nyugodtan várja a kezdő sípszót, ha őt látja a kapuban. A Svájc elleni zürichi Eb-selejte- zőn az ő nevével kezdődött a magyar válogatott összeállítása.-Attila, miiyen változást okozott az életedben az, hogy a Ferencváros­hoz kerültél?-Óriásit fordult az életem az utóbbi néhány hónapban. Nagyon örülök annak, hogy rengetegen kér­nek tőlem autogramot, fényképet; a levélben érkező kérések megvála­szolásában a menyasszonyom szo­kott segíteni. Ez a hirtelen jött nép­szerűség azonban nem változtatott meg, ugyanolyan ember vagyok, mint azelőtt. Régen rossz, ha egy labdarúgót megszédítenek a sikerek.-A válogatottság szempontjából jelent némi előnyt, hogy a Fradiban védesz?-Annyiban igen, hogy jobban szem előtt vagyok, sok győztes tét­mérkőzésen játszhattam. Az ember minél több nemzetközi meccsen sze­repel, annál közelebb juthat az euró­pai szinthez, egyébként nekem már a kerettagság is,óriási megtisztelte­tés volt, és azért dolgoztam, hogy előbb-utóbb engem jelöljön a kapi­tány a csapatba.-Zürichben ugyanarra a pályára futottál ki, amelyen néhány héttel ko­rábban nagyszerű győzelmet aratott a Fradi a Bajnokok Ligájában a Grasshoppers ellen. Jelentett ez né­mi pluszt számodra?-Átvillant rajtam, hogy nemrég sikert értem itt el, meg aztán volt a svájci válogatottban néhány Grass- hoppers-játékos is, de nem foglal­koztatott különösebben a múlt. Mi­ként az sem, hogy sokak szerint már nem volt tétje ennek a meccsnek. Szerintem minden mérkőzésnek van tétje, még egy egyszerű edzőmeccs­nek is. Számomra az volt a tétje en­nek a találkozónak, hogy először védhettem egy ország, sőt egész Eu­rópa figyelmétől kísérve a váloga­tottban. A mérkőzésnek legalább ak­kora rangja volt, mint a Bajnokok Li­gájában játszottaknak. ráadásul ott ült a lelátón az UEFA vezérkara is.- Mennyire más a válogatottban védeni, mint a Fradiban?-A klubcsapatában az ember sokkal jobban ismeri a társait. A Fra­diban jobban tudok előre következ­tetni a védők szándékaira, tudom, melyikük mire képes egy adott hely­zetben.- Kintről nézve úgy láttuk, hogy a három gól ellenére jól védtél. Te hogyan értékeled saját magad?- Én minden mérkőzést kielem- zek, és elraktározom magamban a történteket. Nincs olyan meccs, amelyből ne lehetne valamit tanulni, így van ez a svájci találkozóval is. Szóval, az én értékelésem nem arra szorítkozik, hogy jól védtem vagy rosszul. Sokkal összetettebb dolog ez, ezért inkább nem mondanék semmi konkrétumot a zürichi meccsről, csupán annyit, hogy ez sem volt tanulságoktól mentes.- A Fradiban bombabiztos a he­lyed, a válogatottban viszont komoly vetélytársaid vannak Petry és Végh személyében. Ki lesz az első számú kapus?-Svájcban nekem szavazott bi­zalmat Mészöly Kálmán, és én azt szeretném, ha minél többször így tenne. Ehhez az kell, hogy a Fradi hazai és nemzetközi mérkőzésein olyan teljesítményt nyújtsak, amivel kiérdemiem a további bizalmat. Margay Sándor amikor megtudta, hogy a Fe­rencváros szeretné leigazolni, bi­zonyára megfordult a fejében, hogy a zöld-fehéreknél sokkal nagyobbak a lehetőségek a kiug­rásra, mint Vácott. Ám az, ami az elmúlt hónapokban történt vele, bizonyára felülmúlja legmeré­szebb álmait is. A szakállas középpályás pilla­natok alatt bejátszotta magát a kezdőcsapatba, és játékával, vi­selkedésével belopta magát a szigorú Fradi-szurkolók szívébe. Hétről hétre remek teljesít­ménnyel rukkolt elő, és ha csak 11-estől is, de ő volt az első és heteken át az egyetlen játékos, aki ebben az idényben bevette a BEK-védő Ajax kapuját. Játéka feltűnt Mészöly Kálmán szövet­ségi kapitánynak is, és nemcsak behívta a válogatott keretbe, ha­nem a Svájc ellen Eb-selejtezőn a kezdők közé is jelölte.- Elek, Vácott eszedbe jutott néha a válogatottság?- Igen, hiszen minden játékos terveiben szerepel, hogy leg­alább egyszer felhúzhassa a nagyválogatott mezét. Vácott azonban nem voltunk szem előtt, noha jó eredményeket értünk el, sőt, bajnokságot is nyertünk. Bár egy-egy játékostársam olykor bekerült a válogatottba, megha­tározó ember egyikük sem tudott lenni. így amikor a Fradi megke­resett, az érzelmi okokon kívül az előrelépés lehetősége is közre­játszott abban, hogy igent mond­tam.-Arra viszont aligha számí­tottál, hogy ilyen gyorsan reflek­torfénybe kerülsz, és játszhatsz a válogatottban.-Titkon reméltem, hogy be­látható időn belül odakerülhetek a legjobbak közé, de erre a tem­póra valóban nem gondoltam. Nagyon jó érzés volt a magyar címeres mezben kifutni a pályá­ra. Bízom benne, hogy lesz erre még lehetőségem.- Sokan azt mondták a mér­kőzés előtt: ha eddig nem volt szükség a fradistákra a váloga­tottban, akkor miért pont most, a BL-sorozat idején kellenek, ami­kor a válogatottnak már nincs esélye az Eb-re kijutni?-Nézd, a klubérdek valóban fontos, de válogatottnak lenni mindig nagy megtiszteltetés, ezért, ha a kapitány hív, én min­dig rendelkezésére állok.- Milyen volt az első váloga­tott mérkőzésed?-Szerintem nem volt rossz meccs. A svájciak nagyon nagy lehetőség előtt álltak, és mindent előkészítettek a nagy ünneplésre. A magyar válogatott számukra jó partner volt, mert nekünk telje­sen más volt a tét, mint nekik. Ők remekül játszottak, és mi sajnos, nem nagyon tudtuk megnehezí­teni a dolgukat. Bár voltak olyan szakaszai a mérkőzésnek, amikor megvolt az esélyünk arra, hogy szorosabbá tegyük az állást, ami engem illet, úgy gondolom, kö­zepes teljesítményt nyújtottam.- Következik Izland - Nyilas­sal?- Sok függ a Fradi BL-szerep- lésétől, mert adott esetben elő­fordulhat, hogy a klub megkéri a kapitányt, ha lehet, ne hívjon meg ferencvárosi játékosokat. Ám, ha beválogat Mészöly Kál­mán és pályára léphetek, szeret­nék úgy játszani, hogy arra em­lékezzenek a téli hónapokban is a szurkolók.- Úgy tűnik, mintha az utóbbi hetekben a korábbiakhoz képest kevésbé lennél aktív.- Ez csak látszólag van így, és az az oka, hogy mostanában több védekező feladatot kapok, mint régebben, és gyakran nincs mó­dom, vagy éppen erőm felfutni a támadásokkal. Persze, a góllö­vésről azért nem mondtam le, és szeretném, ha nem csupán tizen­egyesből lennék eredményes.-A váci Nyilasból a frád ista Nyilas lettél. Mit jelent ez a va­lóságban? Sokkal többen ismernek fel, mint azelőtt, sokan kérnek autog­ramot stb. Jólesik, hogy szeret­nek és elismernek, de én válto­zatlanul az a Nyilas Elek vagyok, aki eddig is voltam. M. S. ■ ■ I ® adidas Az FTC hivatalos szállítója Márkaboltok: Budapesten V., Váci utca 24. XIII., Váci út 10-12. Skála Budapest Nagyáruház Skála Metró Áruház Centrum Kispest Áruház XII., Pesti út 61-67. Sugár Üzletközpont Vidéken Debrecen, Piac utca 32. Dunaújváros, Skála Áruház Gyöngyös, Skála Gyöngyszöv Áruház Győr, Baross utca 23. Győr, Arrabona Áruház Kaposvár, Fő utca 15. Miskolc, Széchenyi utca 58. Mohács, Dózsa Gy. út 21. Nyíregyháza, Luther utca 2. Nyíregyháza, Zrínyi utca 4. Pécs, Király utca 27. Salgótarján, Arany J. utca 1. Szeged, Kárász utca 1. Szekszárd, Garay Udvar Székesfehérvár, Fehérvár Áruház

Next

/
Oldalképek
Tartalom