Fradi újság (1995)

1995 ősz / 6. szám

SAROSIEKTOL-SIMONEKIG 29 98 ezren -1 bajnoki mérkőzésen! Az MLSZ ebben az évben megszüntette a cserejáté­kosok szerepeltetésének a lehetőséjét. Ezután - egé­szen 1968-ig - nem volt cserelehetőség a magyar baj­noki meccseken. A Kinizsi az első hat bajnoki mérkőzés után veretlen maradt! A hatodik pedig éppen a Honvéd aranycsapata elleni meccs volt. A Népstadionban majd százezren lát­ták a döntetlenül végződött rangadót. Bajnoki mérkőzé­sünkön 98 ezren soha nem voltak, ez mindmáig néző­csúcs! Ha gólt nem is láttak, a pontszerzést sikerként könyvelték el. Érdekes, hogy a másik klassziscsapat - a Vörös Lo­bogó - elleni találkozón az örökrangadón is 0-0-as eredmény született. De ezt „csak” 85 ezren látták... A góltalan rangadók után júniusban „gólzuhatag” kö­vetkezett: Kinizsi-Honvéd 4-4! Mivel Puskásék .már 3- 0-ra és 4—1 -re is vezettek, ez a pontszerzés az Üllői úti gárda diadala volt. Szeptemberben Csepelen is sokan voltak kíváncsiak a mieink vendégszereplésére. Többen, mint ahányan a pályára befértek. A 10. percben többezer ember tódult egeszen a pálya szélére, karnyújtásnyira a játékosok­tól. Harangozó játékvezető látva a fejleményeket lefújta a mérkőzést. Negyedórás szünet után - a virágágyások­ba beültetett nézők előtt is - folytatódott a Kinizsi szá­mára balszerencsés öngóllal elveszített mérkőzés... A csapat azonban végül nem veszítette el a célként kitűzött 3. helyet - így ismét dobogón végeztek az Üllői úti kedvencek. 1955 1173. 1955. február 27. Üllői út: Bp. Kinizsi-Csepeli V. 4- 1 G: Ombődi 3, Vilezsál Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Om- bódi, Vilezsál, Fenyvesi 1174.1955. március 6. Szombathely: Bp. Kinizsi-Sz. Loko­motiv 3-0 G: Fenyvesi 2, Kertész Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Om- bódi, Vilezsál, Fenyvesi 1175.1955. március 13. Üllői út: Bp. Kinizsi-Pécsi Dózsa 5- 0 G: Vilezsál 2, Ombődi, Fenyvesi, Kertész Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Om­bódi, Vilezsál, Fenyvesi 1176. 1955. március 20. Üllői út: Bp. Kinizsi-Diósgyőri V. 2-0 G: Fenyvesi, Kertész Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Ombődi, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1177.1955. március 23. Salgótarján: S. Bányász-Bp. Ki­nizsi 1-1 G: Dalnoki Gulyás-Mátrai, Henni II, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Om- bódi, Vilezsál, Fenyvesi 1178. 1955. március 27. Népstadion: Bp. Kinizsi-Bp. Honvéd 0-0 Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány-Láng, Orosz, Ombó- di, Vilezsál, Fenyvesi 1179.1955. március 30. Népstadion: Bp. Kinizsi-Dorogi B. 3-1 G: Kertész 2, Vilezsál Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Borsoso, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1180. 1955. április 3. Népstadion: Bp. Kinizsi-Szolnoki Légierő 7-0 G: Orosz 3, Kertész, Láng, Vilezsál, Dalnoki Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Ombódi 1181. 1955. április 17. Népstadion: Bp. Vasas-Bp. Kini­zsi 2-1 G: Ombódi Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Ombódi, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1182.1955. április 30. Népstadion: Bp. Kinizsi-Győri Va­sas 6-1 G: Orosz 2, Kertész 2, Fenyvesi, Láng Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1183.1955. május 22. Népstadion: Bp. Kinizsi-Bp. V. Lo­bogó 0-0 Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Ombódi-Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1184.1955. június 5. Népstadion: Bp. Dózsa-Bp. Kinizsi 4-0 Gulyás-Mátrai, Kispéter, Dalnoki-Szabó, Ombódi-Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1185. 1955. június 11. Népstadion: Bp. Kinizsi-Vasas Iz­zó 3-0 G: Ombódi, Láng, Borsos Gulyás-Mátrai, Henni II, Bencsik-Szabó, Ombódi-Kertész, Borsos, Láng, Vilezsál, Fenyvesi 1186.1955. június 15. Szolnok: Bp. Kinizsi-Szolnoki Lé­gierő 2-0 G: Kertész, Fenyvesi Gulyás-Mátrai, Henni II, Bencsik-Szabó, Ombódi-Kertész, Borsos, Láng, Vilezsál, Fenyvesi 1187. 1955. június 20. Népstadion: Bp. Kinizsi-Bp. Hon­véd 4-4 G: Borsos 2, Orosz, Fenyvesi Gulyás-Mátrai, Henni II, Bencsik-Szabó, Ombódi-Kertész, Borsos, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1188.1955. augusztus 21. Diósgyőr: Bp. Kinizsi-D. Vasas 4-1 G: Borsos 2, Orosz, Kertész Gulyás-Mátrai, Henni II, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Borsos, Orosz, Vilezsál, Ombódi 1189.1955. augusztus 28. Pécs: Bp. Kinizsi-Pécsi Dózsa 1-0 G: Vilezsál Gulyás-Mátrai, Henni II, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Borsos, Orosz, Vilezsál, Ombódi 1190. 1955. szeptember 4. Népstadion: Bp. Kinizsi- Szombathelyi T. 5-3 G: Orosz, Vilezsál, Láng, Kertész, + 1 öngól Gulyás-Mátrai, Henni II, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Ombódi 1191. 1955. szeptember 11. Csepel: Csepeli Vasas-Bp. Kinizsi 1-0 Gulyás-Mátrai, Henni II, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Ombódi 1192.1955. október 9. Népstadion: Bp. Kinizsi-Salgótar­jáni B. 6-1 G: Orosz 4, Vilezsál, Kertész Gulyás-Henni II, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1193. 1955. október 30. Népstadion: Bp. Kinizsi-Vasas Izzó 1-1 G: Láng Gulyás-Henni II, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1194.1955. november 6. Népstadion: Bp. Kinizsi-Bp. Dó­zsa 3-2 G: Orosz 2, + 1 öngól Gulyás-Henni II, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Ombódi, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1195. 1955. november 20. Népstadion: Bp. V. Lobogó- Bp. Kinizsi 3-1 G: Ombódi Gulyás-Henni II, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Ombódi, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1196. 1955. december 4. Győr: Győri V.-Bp. Kinizsi 1-1 G: Ombódi Gulyás—Ombódi, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1197.1955. december 7. Dorog: Dorogi B.-Bp. Kinizsi 0­0 Gulyás-Ombódi, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Láng, Orosz, Vilezsál, Fenyvesi 1198. 1955. december 11. Népstadion: Bp. Kinizsi-Bp. Vasas 1-0 G: Kertész Gulyás-Henni II, Mátrai, Dalnoki-Szabó, Dékány—Kertész, Ombódi, Orosz, Borsos, Fenyvesi NB I1955 1. Bp. Honvéd 26 2. Bp. Vörös Lobogó 26 3. Bp. Kinizsi 26 OTOSAROK Dalnoki, mint vidám versmondó (Pécs, 1955) és kemény hátvédként egy igencsak kemény csatár­ral...

Next

/
Oldalképek
Tartalom