Fradi újság (1995)

1995 július / ajándékszám

EM AJÁNDÉKSZÁM, v 1995. JÚLIUS KOVÁCS ATTILA Az adidas Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Attila szerint a fo­lyamatosság adott: a Fra­di futballistái 1992-ben bajnoki címmel vettek bú­csút az adidastól, hogy most ismét a honi első­ség birtokában találkoz­zon a két fél. Az érvényes szerződés lejárta előtt a Fradi vezetése több sportszergyártó cégtől kért be ajánlatot a csapat felszerelésére. A választás a jelentkező világmár­kák közül az adidasra esett, amelyet őszinte örömmel fo­gadtak az adidasban.- Már csak azért is, mert az adidas nemzetközi filozófiá­ja, hogy minden országban a válogatottal és a legnépsze­rűbb klubbal szerződjön, függetlenül attól, hogy a csapat hol áll a bajnokságban. Az persze külön öröm számukra, ha kiemelkedik a mezőnyből, mint most a Fradi. Nálunk Magyarországon sajátos szempont még, hogy azokban a városokban, ahol az értékesítésben erősek vagyunk, je­len legyünk a helyi sportban - szintén az eredményektől függetlenül. így például Miskolcon támogatjuk a diósgyő­ri futballistákat, annak ellenére, hogy a másodosztályban szerepelnek.- A Ferencváros és a válogatott is visszatért Önökhöz. Miért tették?- Erről nem kell beszélnem, én csak azt mondhatom, hogy jó érzés az újbóli találkozás, s persze megtisztelte­tés. Elvégre a válogatott a futballelit itthon, a Fradi pe­dig... Szóval a Fradi, az a Fradi...- A szerződés gondolom arról szól, hogy tetőtől talpig felszerelik a futballistákat.- Ez magától értetődik, csak annyit tennék hozzá, hogy nem lehet panasza a csapatnak, a szerződés ugyanis mindazokat a felszereléseket biztosítja számukra, amiben a világ legjobbjai játszanak. Biztosak vagyunk benne, hogy az elkövetkező négy évben a felszerelésen nem mú­lik a hazai után, akár a nemzetközi siker sem. A választé­kunk a garancia arra, hogy a csapat egységesen úgy néz­zen ki, hogy már a megjelenéskor büszkék legyünk rájuk. Nem szeretnék megfeledkezni a női kézilabdázókról és az „új szerzemény” kosaras lányokról, valamint a Fradi töb­bi versenyzőjéről, akik szintén négy évre kedvezménye­zettjei az együttműködésünknek. Megjegyzem, hogy a ké- zilabdás lányok 100%-os bajnoki címe és kupagyőzelme már adidasban született.- Végezetül árulja el, Fradi-drukker?- Kisgyerek korom óta. Apámról szállt a klub szeretete, pedig debreceniek vagyunk. Egyébként a Ferencváros az egyetlen klub nálunk, amelyiknek - akárcsak a nyugati nagy csapatoknak, mint például a Bayern Münchennek - más városokban, más településeken is vannak hívei, mégpedig szép számmal. Ez visszavezet az adidas már említett filozófiájához és újabb adalék ahhoz, miért fontos nekünk a Fradi. DR. SZÍVÓS ISTVÁN Dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke örömmel nyugtázta az adidas-FTC „házassá­got”.- Miért tért vissza a Fra­di az adidas-céghez?- A legelőnyösebb aján­latot illik megfontolni és azt elfogadni. Nos, az adidas mindenben megfelel elvárá­sainknak - így vita nélkül döntött a Ferencváros vezetése a népszerű cég mellett.- Népszerű klub, népszerű sportszergyártó cég - mind­ez új sikerek előszele lehet?- Adidasban már számtalan siker született: voltunk baj­nokok, kupagyőztesek, sőt az 1975-76-os döntőig tartó veretlen KEK-menetelést is ilyen szerelésben érték el a fiúk. A kézilabdás lányok pedig napjainkban adidas sze­relésben lettek 100%-os bajnokok és kupagyőztesek!- Adidas emléke, személyes kötődése...- Sportolóként sokat voltam kényelmes adidas melegí­tőkben, mind itthon, mind külföldi világversenyeken. Eze­ken a nagy versenyeken, nemzetközi tornákon is láttam, hogy mily sok nemzet sportolói viselik a jellegzetes adi­das szerelést. Különösebb személyes ismerettségem, kö­tődésem nincs az adidasnál senkivel. Persze azt tudom, hogy a ferencvárosi érzelmű Csanádi Péter, az adidas né­metországi központjában dolgozik.- Önnek melyik mintázatú adidas-mez tetszik a legjob­ban?- A hosszanti csíkozású. Részben azért, mert ez hagyo­mányos ferencvárosi mez - a Fradi már első bajnokságát is ilyenben nyerte a századelőn. Na és nekem ez tetszető­sebb, mint a keresztcsíkos. Valahogy elegánsabb...- A sok reklámfelirat mellett a Fradi-címer is rákerül az új mezekre?- Úgy érzem, annyi hely kell, hogy legyen...- Mikorra tervezik a nyilvános szerződéskötést?- A július 4-i Fradi sajtókedd egyetlen ünnepélyes ese­ményének az adidas-FTC szerződés aláírását, az elkép­zelések ismertetését tervezzük. Utána pedig következhet a „felruházás”... adidas

Next

/
Oldalképek
Tartalom