Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 10. szám
9 FRADI ÚJSÁG si Imre, a BKV Előrében Rajki Béla, míg az egrieknél Bakó Jenő volt a mester. Annak idején árgus szemmel figyelték a menő edzők a többieket. Nem volt ritka, amikor tettetett közönnyel álldogálnak az ellenlábas edzésein. Csak a zsebre dugott kezük árulta el, hogy rejtve mérik a vetély- társak részidőit. Ha az egyik valamit kitalált vagy többet dolgozott, igyekezett a másik is rátenni. Mert a háború utáni elsőn, az 1948-as olimpián is bontogatta a szárnyait a későbbi nagy úszócsapat. Novák Ilonka például a 100 m hátúszásban 4., a gyorsváltóban 5. lett.- Jó kis csapat volt akkoriban a Fradiban. Éva húgom, Szőke Kati, Killermann Klári, Csordás Gyuri, Kettesy Guszti. Barátok voltunk, szerettünk lejárni a Sportuszodába, ahol az edzéseink voltak. Hamarosan Gerendás László (Gerendás György olimpiai bajnok vízilabdázó apja) is az FTC edzője lett. Nálunk úszott Szilárd Zoli és Joó Sanyi is. Ők voltak akik egy kirándulóhajóról úszva akartak Pozsony környékén Ausztriába szökni. Szilárd Zolinak ez sikerült is, az ár ellen többnyire a víz alatt úszott, nem találták meg a lövöldöző csehszlovák határőrök. Joó Sanyit viszont lelőtték, ott halt meg a Dunában. A helsinki olimpiára már nem Hunyadfi, hanem Popper Imre edzéstervei alapján készültek a Novák-testvérek. Ilonkát a hátúszásról átállította az eredményesebb gyorsúszásra és Éva fő száma is a gyors lett. a mellúszásban ugyanis akkoriban még pillangózó kartempóval is lehetett úszni. Éva a klasszikus kartempóval úszott, ki is kapott az olimpiai döntőben a pillangózó Székely Évától. A váltóarany azonban összejött, ráadásul világcsúccsal. Elmondhatatlan volt a fogadtatás. Már a határtól virágokat dobáltak be a vonat ablakán. A Nyugati pályaudvartól azonban valóságos diadalmenet volt az útjuk az Oktogonon, az Andrássy úton keresztül. Még a fákon is ültek az emberek, any- nyian voltak. Önkéntesen többen, mint a május 1-jei felvonulásokon.- Megkaptam a Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát. Ehhez 10 000 forint járt. A Fraditól még vagy 4000 forintot kaptam. Ennyi volt az összes juttatás. Szépen felöltöztem belőle. A torinói Európa-bajnokság után nem sokkal Hunyadfi kint maradt. Később Amerikában olimpiai bajnok tanítványa is volt. Nemsoká Novák Ilonka is elköszönt a versenyzéstől. Testnevelőtanári diplomája volt, szívesen edzó'sködött volna, de nem hívták. így aztán elment egy általános iskolába testnevelőtanárnak. Később az Agráregyetemen, majd a TF-en tanított. Az ELTE Testnevelési Tanszékéről ment nyugdíjba. 1970-ben lett a Magyar Úszó Szövetség alelnöke. A müncheni olimpián ő volt az úszóink szövetségi kapitánya. Hargitay András, Gyarmati Andrea, Kiss Éva, Kaczander Ágnes, Patóh Magda. Remek kis csapat volt. 1973-ban beválasztották a LEN vezetésébe és húsz éven keresztül tevékenykedett a szövetségben.-Amikor bekerültem a LEN- be, négyévenként rendeztek egy- egy Európa-bajnokságot. Azóta kétévenként van Európa-bajnokság. Rendeznek különböző Európa Kupákat. A vízilabdázóknál hármat is. Már korosztályos Eu- rópa-bajnokságok is vannak. Szóval sokat fejlődött, változott a húsz év alatt a LEN. Két éve búcsúztam el, azóta a LEN tiszteletbeli tagja vagyok. Úgy megyek ki pár napra az idei bécsi Európa- bajnokságra. Csendes, szép pasaréti házban lakik a Popper házaspár. A falon, a vitrinekben megannyi érem, serleg, oklevél. Egy hosszú, sikeres sportmúlt - emlékei. Kocsi Tibor Egy évtized veretlenül A fehérváriak elleni Fradi mérleg, zöld-fehér szemszögből: 51 23 14 14 81-55 Ami pedig az új Üllői úti stadionban játszott mérkőzéseket illeti, nos akad néhány érdekesség:- a Vidi volt az első vidéki csapat, amely az Üllői úti stadionban győzni tudott (1974: 2-3).- 1980 márciusában a fehérváriak 5-2-re győztek a Fradi pályán!- tíz év múlva - 1990-ben született a legnagyobb gólkülönbségű FTC győzelem: 4-0-ra győztek a zöld-fehérek.- A fehérváriak utoljára tíz évvel ezelőtt, 1985 októberében győztek az Üllői úton! 1988 óta pedig még gólt sem szereztek az FTC-stadionban! íme az utolsó öt találkozó eredménye: 1989: 0-0,1990: 4-0, 1993: 2-0,1994: 3-0 Az új Üllői úti stadionban ez lesz a 20. FTC—Parmalat (Videoton) bajnoki mérkőzés! A mérleg: 19 11 3 5 33-18 Együtt az élvonalban! Együtt a sikerekért! A Fradi hat alkalommal a Népstadionban is mérkőzött a Videotonnal. Ez a fénykép 1970- ben készült, a Fradi második gólját rémülten nézi a Vidi kapusa.