Fradi újság (1994)
1994 / 7. szám
FRADI ÚJSÁG 3 Amikor a rangadói még „derby”-nek hívták Toldi bombájára hiába ugrik Sziklai, 2-0-ra vezet a Fradi. (1939: Ferencváros-Újpest 3-3) a derby hőse Takács II volt Minderről a Színházi Élet 1933. októberi számából olvashatunk: A Ferencváros 4:2 arányban győzött az Újpest ellen a bajnokság őszi fordulójának döntőjelentőségű mérkőzésén. A nagy győzelem oroszlánrésze Takács II. Józsefet illeti. Labdaművészetének egy-egy bravúrjára fel-fel zúgott az elismerés, mikor pedig másodszor is gólt rúgott az Újpest kapujába, külön nyíltszíni tapsot kapott. A „kis” Takács megint nagy volt, any- nyira, hogy a válogatók figyelme is feléje irányult, Takács II. visszakerült a válogatott csapat jobb összekötői posztjára. Éveken át nem ment a játék Takács Józsefnek, mikor pedig a nyáron megnősült, már-már el is páréntálták. A népszerű „Taki” azonban megcáfolt minden rossz véleményt, felborította azt a szabályt, hogy a nős futballista formája állandóan hanyatlik és visszahódította pozícióját az utána következő fiataloktól. Reméljük az olaszok elleni meccsen megdönti azt a róla elterjedt hitet is, hogy a válogatott csapatban sohasem tudja igazi képességeit megmutatni... Takács II bár bekerült a válogatottba, arra a nevezetes olasz-magyarra ahol Korányi a meccs elején a lábát törte... így a tíz emberrel játszó csapatunknak az 1-0-ás vereség már „hőskölteményt” jelentett... / SZERKeSZTI l KÁUIVIAM gtRNÖ Az újpesti gúlúmhok A galamb a sportban rddig túlsó gnsan pmszhi stenprt töltött be; az állatbarátok nagy bánatára kidig, vérit vadászok IrpuPnatatták őket. I'jpesten találták ki, hagy a galamb- n ár más xpnrtbtvntrtm Is lehet, ö jeAj #}ed áivmil ««iamb miartO«*»« fit perei# váratott ma*ér* lenti be a gólokat Ótoknak a lokál- pn t flótáknak, akiknek nem adat óit meg az öröm, hasp végignézhessék kedvenc csapatuk küzdelmét és győzelmét. Meg lehet állapítani, hogy az újpesti találmánynak nagy sikere van a kő- sőntégnél, - legalább is annál a részé- néL amelyiknek az újpesti galamb híröppené- ** druMerszempontból \ ürömét jelent Talán \ csak az volt a hiba, \ hagy túlságosan gyár- \ *an szabadult ki az ebtő \ kettő és utána meglehetős szünetek után a további kettő. A galamb- íms frr- közlekedés akadozása azt mutatta. hogy a bajnok jelöli ~~ most már majdnem teljes joggal nevezhetjük annak — nagyon hamar ‘Havi a puskaporát Ha ezt a meccset Újpest nem hazai pályán és hazai közönség elölt Az 1963-as Ferencváros-U. Dózsa mérkőzésen a 82. percben Rákosi 20 méterről kapura bombázott, a labdát Lung vetődve a kapufára ütötte, de a visszapattanó labdát Albert a kapu közepébe gurította... (2-0) Egy Fradi gól Rothermel hálójában. (1976: FTC-U. Dózsa 3-0) Üllői úti FTC-UTE mérkőzések 1980. október 18. FTC-U. Dózsa 0-3 Az új stadionban zsúfolásig megtelt lelátók előtt ez volt az első mérkőzése a két csapatnak. A Fradi óriási iramot diktált, fergetegesen támadott, de az újpestiek már akkor is jól kontráztak... A Fradinak viszont semmi sem sikerült. Pedig nem akárkik játszottak ekkor zöld-fehérben: Kakas - Jancsika, Judik, Rab, Takács - Szepessy, Nyilasi, Ebedli - Szokolai, Szabó, Pogány. Cs: Pusztai, Mészöly. Hét hónap múlva bajnokok voltak! 1982. április 21. FTC-U. Dózsa 5-0 Az újpestiek ellen Szokolai szerezte az új stadionban az első Fradi gólt. Végül nem is egyet - hármat! A Fradi tábor tombolt örömében, gólról-gólra emelkedett a fesztiválhangulat... A lilákat „kiütő” ferencvárosi gárda: Zsi- borás - Jancsika, Beles, Rab, Takács - Ebedli, Nyilasi, Pogány - Mörtel, Szokolai, Pölöskei. Cs: Szabadi. A másik két gólt egyébként Pölöskei és Rab szerezte. 1988. május 28. FTC-U. Dózsa 0-0 Leállt a hagyományos „gólgyár”. A tavaszi idény egyetlen 0-0-ás Fradi meccsén a ferencvárosiak gólokkal győzhettek volna. Dzurják egymaga „mesterhármast” ért el a - kihagyott gólhelyzetekből... Ebben a csapatban a maiak közül már Keller és Simon is játszott. 1988. szeptember 3. FTC-U. Dózsa 3-0 A II. félidő közepéig a Dózsa akár gólokkal is vezethetett volna. Aztán Rákosi edző csereként beküldte Nagy Zsoltot és Wukovicsot és ők lendületet vittek a játékba. Az első gólt viszont a csillagos ötösre játszó Keller szerezte, majd Fischer és Dzurják talált a kapuba. A mérkőzés végi vastapsot a maiak közül Simon és Albert is hallhatta. 1991. március 9. FTC-UTE 1-0 Nacer élete első magyar NB I- es meccsén győztes gólt szerzett! A meccs után ezt nyilatkozta: Első gólomat azoknak a csodálatos szurkolóknak ajánlom, akiknek szeretetét akkor is éreztem, amikor még szinte nem is ismertek. A Fradi történetében ez volt az első idegen állampolgár által szerzett Fradi bajnoki gól! 1992. május 2. FTC-UTE 3-2 Zsúfolt lelátók előtt öt gól született. Végül a „Zöld Sas tábor” örvendhetett... Balogh Gábor és Fodor góljai után 2-2 volt az eredmény, s ezután Milisits öngólja döntött! Egy mondat Nyilasitól: Véleményem szerint az elmúlt öt év legjobb meccsét játszottuk. 1993. március 24. FTC-UTE 3-0 Vanicsek, Gregor, Gregor - igen ők voltak a gólszerzők. A Fradi pedig ebben az összeállításban játszott és győzött: Horváth - Telek - Simon, Szekeres, Szűcs, Albert, Fodor, Keller - Gregor, Cigan, Deszatnik. Cs: Vanicsek, Wukovics. Vanicsek élete első NB I-es gólját egy szöglet utáni, fejesből érte el. Öröme határtalan volt - szinte a nézők közé futott... Ezért, élete első NB I-es gólöröméért sárga lappal bűnhődött!- Mit mondtál a bírónak, amikor a sárgát felmutatta?- Fülig érő szájjal azt, hogy „köszönöm,,... Ahogy a „nullos” eredményeket nézzük, a Fradi 2-0-ra és 4-0-ra még nem győzött. Lehet, hogy május 14.-én valamelyik ilyen eredmény születik?... Régi rangadókon - Fradi gOlt kapO újpesti kapusok...