Fradi újság (1994)
1994 / 8. szám
FRADI ÚJSÁG KEK düntik voltak... után sípjába fújt, és röviddel ezután kettős füttyszó hallatszott: a házigazdák megszerezték a vezetést. Három és fél perc elteltével 2-0-ra alakult az eredmény, ha úgy tetszik, éppen kiegyenlítődött a Fáy utcában szerzett előny. Szerencsére nem volt időnk megijedni, mert Kökény Bea parádés góllal szépített, majd Tóth Bea egy betörés után 2-2-re kozmetikázta az állást. A német drukkerek eközben meglepetten pislogtak a karzatra, hiszen a csarnokban csak a magyar szurkolók hangja hallatszott. A biztatás némileg alábbhagyott, mert zsinórban három brémai gól következett, a színesbőrű beállós, Erler gumiemberként hajolt-csúszott át védőfalunkon. Ismét diadalmas Fradi-széria volt soron, Kökény és Farkas szépített, Kokainé egyenlített, Takács pedig a félidő közepén először juttatta vezetéshez a Ferencvárost. Ha már lúd, legyen kövér, Kökény bevágta a hetediket, húszperc után 7-5 ide! A világbajnok kapust, Ada- mikot ekkor le kellett cserélni, mert szegényt a labdaszedő szerepére kárhoztatták a magyarok. Labdával csak elvétve találkozott, olyankor is inkább a hálóból visszafelé jövet. Örömmel konstatáltuk, hogy a spanyol játékvezetők körülbelül egyenlő esélyt biztosítanak a feleknek, aztán hirtelen megint Erler miatt kellett aggódnunk, mert egymás után két gólt szórt, ezzel 10-8-ra ugrott a Bréma. A forgatókönyv továbbra is olyan fordulatos maradt, mintha egy ünnepelt krimiszerző írta volna, váltott vezetés után 12-12-es döntetlennel tértek szusszanásnyi pihenőre a riválisok. Fábián László, a Ferencváros egykori kézilabdása, aki jelenleg Németországban ed- zősködik, szünetben jóslásra is vállalkozott:- Sok múlik azon, a második félidő elején milyen szellemben kezdenek fújni a játékvezetők. Szó se róla, az első félidőben nem lehetett rájuk panasz, abszolút korrekten vezették a mérkőzést, szerintem két hibát vétettek csak. Pádár Ildikó kapura tör, a 4-es számú Anja Andersennek csak a szemlélő szerepe jut Fiedler Adrienn a budapesti mérkőzés hőse „besöpri” a testvéri gratulációt Szurkoló és szakember bárhogy próbálta mesterségesen visszafogni magát, be kellett vallanunk: az első 30 percben látottak alapján kézzel fogható közelségbe került a diadal. A második játékrészben, az idő előrehaladtával aztán egyre kevésbé titkolóztunk, egyre nyíltabban ünnepeltünk. 15- 13-ra, majd 17-14-re húzott el a Fradi, ez pedig még mértékadó becslések szerint is ötgólos összesített előny. És akkor még az idegenben lőtt gólok bűvös fegyverét be sem kalkuláltuk... A német játékosok egyre kétségbeesettebben integettek ki a szurkolók felé: segítsetek, kiabáljatok, mert itt csak magyar szót lehet hallani! A kitörni látszó zöld-fehér örömmámort egy brémai taktikai húzás akasztotta meg. A hazaiak kettős emberfogásra álltak át, Farkast és Kökényt is „kivették” a játékból, a többiek viszont nem tudtak mit kezdeni a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal, a táguló térrel. A bírók is fokozatosan egyoldalúvá váltak, nem látványosan, csak kicsit segítették a Walle együttesét, de mindig a döntő pillanatokban. Egy kiállítás itt, egy elfelejtett hetes ott, és máris megkezdődött a felzárkózás. Felzárkózásból egyenlítés, a német hangosbeszélő pedig újjáéledő reménnyel bömbölte a mikrofonba: mindenki szurkoljon, már csak két gólnyi távolságra van a kupagyőzelem! Utoljára 19-18-ra vezettek lányaink, de innentől Anja Andersen percei következtek. A dán világklasszis egyéni sportágként űzte ekkor a kézilabdát, csapattársai nem segíthették, legfeljebb csodálhatták. Anja foghatatlan volt, amit művelt, az meg felfoghatatlan. Négy gólt bombázott be szoros egymásutánban, míg mi azon vehettük észre magunkat, a már megnyert- nek hitt serleg csúszik ki a kezeink közül, már 24-21, azaz összesítésben 45-44 oda! Kétszer kaptuk vissza az esélyt, de sajnos egyszer sem tudtunk élni vele. Előbb Farkas Ági lövése tévesztett célt, majd öt másodperccel a befejezés előtt Kökény Bea kísérletezhetett. Alulról tüzelt, de a nyúlánk német kapus, az Adamikot felváltó Lindemann eldobta magát, és lábában elakadt a labda. Kész, vége, nincs tovább, kupagyőztes a Bréma, tisztességes, de nagyon keserű vesztes a Ferencváros. A németek körbe-körbe rohan- gásznak a pályán, a magyarok csendesen lekuporodnak valahova és sírdogálnak. Nemcsak a játékosok, de a szurkolók, sőt, némely vezető is. Amikor Lindemannt megkérdezem, hogyan védte az utolsó labdát, fülig szaladó szájjal mondja: „Semmit nem láttam belőle, találomra elvetődtem, szerencsére bejött!” A helyi televíziósok a szurkolóinkat filmezik, mert sport- esemény kapcsán ilyen mélyről jövő bánatot ilyen közelségből még nem láttak, nem láthattak. A városháza előtt hatalmas tömeg ünnepli az újabb brémai győzelmet, a magára hagyott magyar csapat csendes éneklésbe kezd, hiába, mi évszázadok óta sírva vigadunk. A németek egyre szorosabb gyűrűt fonnak Fiedlerék köré, csodálják a veszteseket, a világklasszis beállós Erler pedig megjegyzi: nagyon szívesen játszana egy ilyen szellemű csapatban. Egy éjszaka eltelik, egy álom véget ér, de nosztalgiázásra legfeljebb a szurkolóknak jut idejük. A csapatra bajnoki menetelés vár, többek között Fáy utcai rangadóval, a Magyar Kupa elődöntőjében meg a Debrecen az ellenfél. Nincs mese, kutyaharapást szőrével, a vasárnapi sokk után kedden már két edzésen gyógyulta Spectrum-FTC.
