Fradi újság (1994)
1994 / 4. szám
FRADI ÚJSÁG 3 éves bérletre kínáljuk. Mivel költségvetési források nem állnak rendelkezésünkre, a második ütem építését már az eladott VIP-jegyekből és a tíz éves bérleti díjakból szeretnénk finanszírozni. Reméljük, hogy a második ütem is az idei év krónikájához tartozik majd.- Ha nem tévedek, ezután következhet a harmadik ütem...- Pontosan. Ekkor újítjuk majd fel a központi épület középső részét, a Toldi-termet, a Csanádi-termet. Rendbe tesszük Belépek az FM Kiemelt Sportlétesítmények Intézménye vezetőijének, dr. Török Lajosnak az irodájába, és első kérdésemre egyetlen szó nélkül megkapom a választ. Mállik a vakolat, beázik a mennyezet, ereszt az ablak. Ha a „főnök” szobája ilyen képet mutat, felesleges megkérdezni, hogy szükség volt-e a felújításra. Ezért aztán a második kérdéstől kezdhetjük a beszélgetést, pontosabban az üvöltözést, hiszen a munkálatok hangrobbanás-szerű zajjal folynak.- 1970-ben kezdődtek meg a központi épület munkálatai, azóta komolyabb javítást nem is hajtottak végre - mondja Török Lajos. - E negyedszázad alatt annyira lelakták-lelakluk a klubházat, hogy a mostani felújítás elkerülhetetlen. A csőrendszer és a fűtési rendszer korrodált, az öltözők vizesblokkjai is „túlélték” önmagukat. Most, az első ütemben az öltözőépületeket, az ezekhez kapcsolódó gépészeti berendezéseket újítjuk fel. Sőt, bővítjük is az öltözőket, mintegy 70-80 négyzetméteres alapterületen. Ez a szakasz április 30.-án befejeződik, és pénzügyi lehetőségeink függvényében látunk neki a másodiknak.- Mit jelent a második ütem?- Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a klubház két szárnyának beépítésére. Olyan vendéglátóipari egységeket hoznánk itt létre, amelyek hétköznapokon a nagyközönség rendelkezésére állnak, a mérkőzések alatt azonban csak a VIP-vendégek számára elérhetők. Tervezzük ugyanis, hogy 160 VIP-ülést alakítunk ki, ezeket három évre adjuk el, akár magánszemélyek, akár vállalatok részére. A már említett ven- déglátóipari egységeket pedig tíz a tetőn lévő protokoll-teraszt és új bejáratot alakítunk ki. Ha minden igaz, erre 1995-ben kerül sor, végül a negyedik ütemben sorra kerülhetnek az irodák. Bízunk benne, hogy ezzel be is fejeződik a munka.- A stadion bővítése szóba sem került?- Nem, mert az elmúlt húsz év statisztikái alapján a mérkőzésenkénti átlagnézőszámunk 10-11 ezer között mozog. Éppen nem a mennyiségi, hanem a minőségi fejlesztésre helyezzük a hangsúlyt. A VIP-ülések mellett további páholyrendszer kialakítását is fontolgatjuk, a végcél pedig nem lehet más, mint a fedett lelátó. Ha mindez megvalósul, végre eljutunk oda, ahol a Ferencvárosnak hagyományai, futballműltja miatt tartania kell, illetve kellene.-A gazdasági környezet, ha úgy tetszik, az ország gazdasági helyzete mennyiben befolyásolja ten’eik megvalósulását, a megvalósulás ütemét?- Maga az FTC Sport- létesítmények ugyan költség- vetési intézmény, de mi vállalkozói szemlélettel, saját kezdeményezéssel szeretnénk megszerezni a felújításhoz szükséges pénzösszeg nagy részét. Egyébként luxus, ha egy ilyen létesítményt csak sportcélokra használnak, hiszen évente a körülbelül 80 óra futball édeskevés.- Erre persze mondhatnánk, hogy a magyar szurkolók bőven beérnék vele, ha minden hazai pályán évente legalább nyolcvan óra valódi futballt láthatnának...- Világos, de ez már nem a mi dolgunk. Befejezésül hadd jegyezzem meg, hogy a VIP-ülések három éves bérbe vételére máris várjuk magánszemélyek és cégek érdeklődését, a jelentkezések után természetesen részletes további információt nyújtunk. Páling: Öngólt most rúgtam először Lisztes bizonytalankodott,Bognár Gyuri elkanalazta előle a labdát, levitte az alapvonalig, majd középre adott, s a menteni igyekvő' Páling a saját kapujába pöccintett.- Irgum és burgum, az ördög vigye el! Micsoda balszerencsém van! - mormoghatta az orra elé Páling Sisak a fent említett pillanatok után. Persze az is lehet, hogy nem pont ugyanezen szavakat használta... Mindez történ a tavaszi idénynyitón az Üllői úton, a BVSC-Dreher elleni összecsapás második félidejének derekán. Nincs mit szépíteni, öngól volt ez a javából.- Amikor Krisztián elvesztette a labdát a tizenhatos vonalánál, láttam, hogy két csatár is üresen áll a középen - emlékszik vissza az „elkövető"” a kínos esetre. - Rohantam hátra nagy lendülettel, nyomomban még vagy két vasutas játékos. Jött is felém a labda, első gondolatom az volt, hogy kirúgom szögletre. Ám a kapuból kimozduló Szeder Józsi kiabált egy nagyot, hogy „Enyém!”, s ettől mitagadás, ütemet vesztettem. Már csak becsúszva tudtam volna tisztázni, és éppen ezért elég szerencsétlenül értem bele. Bement. Remélem mindenki elhiszi, hogy nyilván nem így gondoltam.- Ló'ttél korábban is öngólt?- A felnőttek között egyet sem, a serdülőben és az ifiben is legfeljebb csak rólam pattant be egy-egy lövés a kapunkba. Vagyis hamisítatlan öngólt most rúgtam először. Nagy szerencse, hogy a két pont sorsát ez nem befolyásolta. Kicsit felhozta a BVSC-t, hiszen előtte már 2-0-ra vezettünk, s szorosabb lett az eredmény, de a mérkőzés eme szakaszában is lényegesen jobban játszottunk. Megpróbáltam még nagyobb elánnal küzdeni, hogy kijavítsam a hibát. Azért bevallom, nagy kő esett le a szívemről, amikor belőttük a harmadikat...- Valószínűleg akadnak számodra emlékezetesebb góljaid is.- Hogyne! Néha az ellenfelek hálójába is betaláltam, amivel nem egyszer pontot is szereztünk. Egyszer például éppen a BVSC ellen a Népstadionban az én fejesemmel nyertünk 1-0-ra. Vagy amikor a Megyeri úton én egyenlítettem az UTE ellen. Ezek vitathatatlanul fontos gólok voltak.- S szerinted melyik volt a leglátványosabb gólod mind közül?- Azért nem túl nagy a választék... Összesen kilencszer vagy tízszer iratkoztam fel a góllövők listájára. Talán a legszebb gólomat még a Rákosi Gyula edzősége idején, Győrött értem el. Oldalról ívelték középre a labdát, s én egy csukafejessel a pipába továbbítottam. Azt még a győri szurkolók is megtapsolták. Hajói sejtem, 2-2 lett a végeredmény.- A magánéletedben is vétettél már öngólt?- Nem. Bár ki mit tekint annak... Azon leszek, hogy a jövőben sem a pályán, sem a magánéletbe ne lőjjek több öngólt. Ez az egy a BVSC ellen untig elég volt. (naszálv)