Fradi újság (1994)

1994 ősz 8. szám

17 DOBOS, A KANADAI FRADISTA Dobos Tamás, a Ferencváros 27 esztendős hokisa a mai magyar mezőny egyetlen tagja, aki megfor­dult, mi több, két teljes idényt játszott Hokiország­ban, tehát Kanadában. • A tavalyi idényre már hazatért, az októberi budapesti BEK-selejte- zőn pedig akadt szurkoló, aki úgy vélekedett, hogy már visszaszürkült az itthoni mezőnybe.- Ezt nem nekem kell megítél­nem, hanem a szakembereknek. Tény, hogy nekem sem ment igazán a játék, a két odakint töltött esztendő mégsem múlott el nyomtalanul. Rengeteget tanultam, főleg mentali­tásban, hozzáállásban. • Egyáltalán, hogy vette a bátor­ságot, hogy a hokiglóbuszon isme­retlen Magyarország játékosaként szerencsét próbáljon?- Kellett hozzá egy csipetnyi csak azért is. 1990-ben úgy készül­tem a budapesti világbajnokságra, akár egy megszállott. Részt vettem edzőtáborozásokon, mindenben igyekeztem az élen járni, mégsem kaptam lehetőséget. Elkeserített az is« hogy senki egyetlen lépést nem tett annak érdekében, hogy katona­ként szolgálatkönnyítést kapjak. En­nek ellenére a laktanyában is készül­tem, minden szabadidőmet az eró'sí- tőteremben töltöttem, olykor a kime­nő helyett. Most utólag már azt is el­mondhatom, mérkőzésre is kiszök­tem a seregből. Sem a lelkesedé­semre, sem a tudásomra nem volt szükség. így aztán kapóra jött, hogy leveleztem - akkor már hat éve - egy kanadai házaspárral. Ők vetették fel, mi lenne, ha részt vennék egy úgy­nevezett Free Agent Campen, tehát azoknak a játékosoknak a nyári edző- táborozásán, akik még soha nem voltak szerződtetett hokisok. Ezekre a táborozásokra összesereglenek Észak-Amerika minden részéből a szakemberek, és figyelik az ottlévő- ket, esetleg szerződtetik is egyiket- másikat. • Amikor meglátták önt, nem dörzsölték a szemüket a vén hokiró­kák: micsoda, egy magyar itt?- Szerintem csak annyit fogtak föl, hogy valahonnan Kelet-Európá- ból érkeztem. Ez azonban nem zavar­ta őket, és az első idényben egy Yu­kon állambeli kisváros, Whitehorse együttese szerződtetett. Félprofi csa­pat, csak néhányan voltunk, akik a hokiból éltünk, a többiek munka vagy éppen tanulás mellett jégko- rongoztak. A következő évben Észak- Dakotában, Bismarckban kaptam szerződést. Fantasztikus mérkőzése­ken játszottam. Ezek a kisebb ligák ugyanis mindenben másolják az NFIL-t. A játékosok egyenruhában utaznak, az autóbuszok a csodálatos jégarénák gyomrába, egészen az öl­tözők bejáratáig mennek, a bemuta­tás éjsötét stadionokban történik, és amikor a pályára lép az ember, egyetlen fénycsóva világítja meg, a meccs előtt pedig eljátsszák az ame­rikai és a kanadai himnuszt. Fantasz­tikus show részese lehettem. Min­den úgy történt, mint a legnagyob­baknál, csak mi nem a milliós met­ropoliszokba, hanem százezres kis­városokba vittük el a hokit. • Akit ennyire tűzbe-lázba hoz a játék, miért jön haza? Miért inkább itthon, a Kisstadionban óhajtja terel­getni a pakkot?- Ezt nehéz lesz megmagyarázni, de megkísérlem. Jól kerestem, de csak télen. A klubok ugyanis kizáró­lag a szezonra kötnek szerződést a játékosokkal ezekben az osztályok­ban. Nyáron viszont föléltem a tarta­lékaimat, hiszen akkor nemcsak hogy nem volt fizetésem, de saját költségemen edzettem. A tréningekre viszont nagy szükség volt, hiszen jött az újabb játékosárverés. Ha jól játszottam, megvettek megint egy idényre, ha nem, akkor komoly baj van. Bizonytalan, roppant szigorú vi­lág. Tulajdonképpen nem is az edző, maga a sport szelektál, méghozzá könyörtelenül. Hozzájárult mindeh­hez, hogy a hazautazás rettenetesen nagy pénzbe került, így ritkán jöhet­tem. Úgy gondoltam, hogy a kint ta­nultakkal felvértezve talán sikerül egy nyugat-európai szerződést sze­reznem, és az mindenképpen el­őnyösebb. • Ez a szerződés azonban ké­sik. .. Immár a második hazai idé­nyének vágott neki Kanada óta.- A nyáron már megvolt az el­őszerződésem egy München melletti kisváros első osztályú - tehát köz­vetlenül a Bundesliga alatti osztály­ban szereplő-együttesével. Új edző érkezett azonban, méghozzá Szlová­kiából, aki inkább egy szlovák játé­kos szerződtetését szorgalmazta. Ta­lán majd jövőre. • Milyen a magyar bajnokság - kanadai szemmel?- A körülmények semmit sem változtak, ugyanolyan csapnivalóak, mint korábban. A bajnokság azon­ban meglepően jó. Tavaly is öt közel azonos képességű csapat vívott nagy csatákat, olykor igazán színvonalas mérkőzéseket. Köszönhető ez annak, hogy seregnyi fiatal és nagyon tehet­séges hokis tűnt fel, no meg a ná­lunk szereplő idegenlégiósoknak, akik emelik a színvonalat, tőlük többnyire sokat lehet tanulni. • Sok csapatnál bizony megle­hetősen nagy ellentét van a vendég­játékosok és a magyarok között. Ön, aki két évig szintén „külföldi bér­munkás” volt, Kanadában is megélt hasonlót?- Ez furcsa, a kívülálló számára olykor érthetetlen helyzet. Nálunk, a Fradiban nincs harag a magyar és az orosz játékosok között, de ők is, mi is megpróbáljuk megmutatni, hogy jobbak vagyunk. „Kajakra" vesszük az edzéseket, de ez így van rendjén. A hokiban sok az ütközés, a pofon is benne van a játékban. Ha mi ked­vesen, hangulatosan eljátszadozunk az edzéseken, közben egyméteres tá­volságból követjük az éppen soros ellenfelet, hogy ne okozzunk sérülést neki, akkor ezt a mérkőzéseken is így tesszük majd. Közben pedig mi sem­mit nem tanulunk az oroszoktól, ők pedig szépen lassan visszasüllyed­nek a mi szintünkre. Ez senkinek nem jó. Ha viszont élesre vesszük még az egymás elleni játékot is, ak­kor fejlődünk, de abban benne van a kakaskodás is, ami azonban nem jelent ellentétet. Egy csapat - főleg egy 25 főből álló hokicsapat - nem alkothat családot. Nincs is arra szük­ség, hogy mindenki mindenkinek a barátja legyen. A lényeg, hogy a si­ker áhításában legyünk egységesek, az összekovácsolja a gárdát. • Egyre több hokicsapatnál veze­tik be itthon is, hogy vannak fizetett, ha úgy tetszik, profi játékosok és vannak amatőrök. Ez a rendszer szer­te a világban kifogástalanul műkö­dik, nálunk viszont viták forrása.- Mint említettem, Kanadában én is szerepeltem ilyen együttesben. Két mérkőzés után odaszólt nekem, elég pimasz hangon az egyik amatőr játékos: „Mondd, öreg, mikor kez­desz már el gólt lőni?" Ezt el kell tűr­ni, sőt azt mondom, így van rendjén. A profit azért fizetik, hogy nyerje meg a mérkőzést. Van azonban egy nagy különbség. Odakint nyolc óra munkából megél az ember, és utána hódolhat a hobbijának, jelen esetben a hokinak. Itthon azonban további állások kellenek a biztos megélhe­téshez, vagy egy üzlet, amely nem nyolcórás munkát kíván. És még va­lami: Kanadában minden a felnőtt­csapathoz igazodott. Ha az amatőr játékosok úgy értek rá, akkor este tíz­kor volt edzés, ha úgy, akkor délután hatkor. Itthon van egy jégbeosztás, amelynek elkészítésekor senkit nem érdekel - mert nem is érdekelhet, el­végre egyetlen pálya van -, hogy ki meddig dolgozik. • A magyar válogatott új szövet­ségi kapitánya számit Dobos Tamás játékára, de vajon ön igent mond an­nak a Kereső Árpádnak a hívó sza­vára, aki civilben a nagy ellenlábas Dunaferr edzője?- Természetesen! ÉN mindenki­vel szívesen dolgozom, aki szereti a hokit. Ha pedig tanulni is lehet tőle, akkor még inkább. Különben is: mi lehet nagyobb cél egy magyar játé­kos számára, mint a válogatottság? Tavaly például a C-osztályos világ- bajnokságon azok ellen a szlovákok ellen léptünk pályára, akik néhány héttel korábban Lillehammerben, a téli olimpián vitézkedtek. Felejt­hetetlen élmény volt. Török László "tf&loriol 100% NAPRAFORGÓOLAJ- A napszerű koleszterinmentes E-vitaminban és telítetlen zsírsavak­ban yazdaj; • tiszta és természetes (Ivánja az FTC férfi torna szakosztá­lyának hivatalos szponzora: Ccrcol Növényolaj ipari Rt. Magynrors/.ag .073 Budapest, Rumbach Sel>estvén u. 21 Telefon 268-1022 T elefax: 268-1020 YBL MIKLÓS TERVEZŐ' SZÖVETKEZET 1052 Budapest, Bécsi u. 1. 117-2475, 118-5988

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom