Fradi újság (1994)
1994 ősz 8. szám
FRADI ÚJSÁG Újságírók ferencvárosi kupaemlékei (2 Összenézünk, annyit mondok: hé, ’67! 13 Fogyasztható volt a portói A Fradi újság huszonöt éves, a történetem huszonhat. Pontosabban: huszonhat-huszonhét, mert bár 1968-ban fejeződött be, egy esztendővel korábban kezdődött. Még hogy az én történetem... Valójában az FTC futballcsapatáé. Nekem csak annyi közöm van hozzá, hogy Nagy Béla, minden „zöld-fehér” krónikások legNagyobbika, arra kért: írjak valamit a Ferencvárossal kapcsolatos európai kupaélményeimről. Világos, hogy 1967-ről, illetve 1968-ról írok. Igaz, akkoriban legfeljebb az általános iskolai faliújságon jelenhetett volna meg néhány „cikkem" - fájdalom, még azon sem jelent meg ám, ha „szerkesztőként" nem is, rajongóként szoros kontaktust tartottam... azt nem mondom, hogy a Ferencvárossal, de azt igen, hogy annak csodálatos belsőhármasával, a Varga, Albert, Rákosi trióval. Ez a felejthetetlen trojka - akár a zöld, akár a meggypiros válogatott mezt viselte - egyszerűen lenyűgözött; hogy mást ne említsek, az általam látott legragyogóbb válogatott csatársornak azóta is a Bene, Varga, Albert, Farkas, Rákosi ötöst tartom. Micsoda idők voltak, istenem! Az akkori nemzetközi kupaszezon első fordulójában például nyolcvanezren szurkoltak a Népstadionban azon a kettős mérkőzésen, amelyen az FTC a román Arges Pitesti csapatát fogadta az UEFA Kupa elődjében, a VVK-ben, a Vasas pedig az ír Dundalk együttesét látta vendégül a BEK-ben. A korabeli tudósítások szerint „sok-sok ezer drukkernek csupán a rádió és a televízió maradt." Érthető, ha mindenki be akart jutni a dupla derbire, hiszen az az „összesítésben” 12-1-gyei zárult. Értsd: a Fradi 4-0-ra, a Vasas 8-1- re nyert... A közös rendezés kiváló kabalának bizonyult, ezért aztán a második fordulóban is együtt lépett fel a Népstadionban a IX. és a XIII. kerületi csapat, azzal a különbséggel, hogy ezúttal a Vasas játszotta az előmeccset a Valur Reykjavikkal (6- 0, akkoriban még nem voltak izlandi gondjaink...), s az FTC-Zaragoza találkozó volt a főműsor. Azaz: csak lett volna, mert a sűrű köd miatt Wöhrer osztrák játékvezető a 28. percben lefújta a második meccset. Másnap déli fél kettőkor ismételték meg a találkozót, ám csütörtökön, munkaidőben is 40 000 néző népesítette be a lelátókat. Már nem emlékszem, hogy a kapuknál vagy a pályán folyt-e nagyobb lökdösődés, egy biztos: a játéktéren is óriási dulakodás zajlott. A spanyolok tudniillik sehogy sem tudták megemészteni, hogy másfél órán keresztül hiába kutattak a labda után, és ha a futballban nem sikerült, legalább birkózásban igyekeztek a zöld-fehérek fölé kerekedni. A jegyzőkönyvbe azért az került be: Ferencváros-Zaragoza 3- 0, s a hajdani szakírók megjegyezték, hogy „Varga és Albert artista- produkcióra is képes volt.” Flát igen, két ilyen bűvész... Nem sokkal ezután már az angol lapok tömjénezték a ferencvárost. A harmadik fordulóban ugyanis az FTC kettős győzelemmel búcsúztatta a Liverpoolt, pedig Európa akkori első számú labdarúgója, az 1967-ben Aranylabdát nyert Albert Flórián - sérülése miatt - sem az itthoni, sem az angliai mérkőzésen nem szerepelt. Jellemző a hajdani választékra, hogy a kinti visszavágón (1-0) a Császár ifjú alattvalója, a helyette beállított Branikovits szerezte a gólt. És akkor most néhány megállapítás a brit sajtóból. Guardian; „A liverpo- ol saját pályáján első ízben szenvedett vereséget európai együttestől, de a közönség nyert, hogy láthatta ezt a magyar csapatot.” Morning Start: „A Ferencváros az alkotó fut- ballhagyomány legszebb példáját nyújtotta.” The Times: „Ezzel a csapattal szemben a Liverpoolnak nem kell szégyellnie a vereséget.” Daily Telegraph: „A technika diadala." Mondom, így volt ez valamikor... És a sorozat nem ért véget. Következett két 2-1 a Bilbao ellen - Branikovits, aki ezúttal Varga helyén játszott, a spanyolországi visszavágón megint „beköszönt" -, majd egy káprázatos 3-2 a Bolognával vívott elődöntőben. A Népstadionban az olaszok félóra múltán 2-0-ás előnyt szereztek, ám Branikovits immár kétszer „zörgetett”, aztán Varga Zoli tizenhétről megfordította az eredményt. A visszavágón így elég volt a 2-2 is ahhoz - persze a döntetlent sem adták ingyen... -, hogy 1965, az emlékezetes VVK-győzelem után az FTC másodszor is bejusson a harmadik számú európai kupa döntőjébe. Leedsben 1-0-ra nyert az United [Jackie Char Honnal, Bremnerrel, Lo- rimerrel, Giles-szal:a futball meglett bolondjainak még mondanak „valamit” ezek a nevek...), de különösebben senki sem kesergett, hiszen az egygólos hátrány nem látszott pótolhatatlannak. legfeljebb azért voltak dühösek a ferencvárosiak, mert Scheurer svájci játékvezető - idézet egy 1968-as tudósításból - „nem látott, nem hallott”. A visszavágót több okból sem felejtem el; például azért sem, mert a születésnapomon játszották. Flóri, Zoli és a többiek azonban korántsem emiatt készültek tortaszeletelésre... Ám a hab lemaradt a süteményről (0-0), pedig Lakat edző joggal nyilatkozta a találkozó után: „A Leeds semmivel sem jobb csapat a Ferencvárosnál”. A fájdalmas finálé ellenére - annak idején általános szomorúságot keltett, ha egy magyar csapat a döntőben kikapott... - nem kis gyönyörűséggel gondolok vissza a régi-régi produkciókra. És együtt éneklem Kern Andrással, valamint Zoránnal a már a ’90-es években született, nosztalgikus slágert: „Összenézünk, annyit mondok: hé, ’67 / s megértőén rábólintok: hé, ’68...” Hegyi Iván A Ferencváros címerében található három, egymáshoz kapcsolódó E betű. Jelentése erő, erkölcs, egyetértés, ezt a dicső elődök hagyták örökségül az utódokra. Nem tudom, hogy erről szólt-e Novak Dezső a mérkőzés előtt fiainak, a mérkőzésen azonban ennek szellemében játszottak a zöld-fehérek. Volt bennük ERŐ, hogy feledve a portói hatgólos kudarcot, bebizonyítsák, hogy egy teljes csapattal felálló Ferencváros alaposan megnehezítette volna a portugálok továbbjutását. ERKÖLCS-i kötelességüknek tartották, hogy labdarúgásunk mai helyzetében ne rombolja tovább a rólunk kialakult képet az európai futball értéktőzsdéjén. EGYETÉRTÉS volt közöttük abban, hogy örömet akartak szerezni hűséges szurkolóiknak és a magyar labdarúgás feltámadásában reménykedőknek. A két gólon kívül még volt négy-öt olyan helyzete a Fradinak, amikor Fortuna istenasszony segítségére is szükségük volt a magabiztosan érkezett, talán kissé elbizakodott vendégeknek. Akadt persze helyzet a másik oldalon is, de így volt ez Portóban is, fordított előjellel. Sajnos ott minden bejött a kékeknek, és ezért behozhatatlan előnyre tettek szert az ezer sebből vérző magyar kupagyőztessel szemben. A visszavágó második félidejében, amikor az ellenfél már tíz főre fogyatkozott, sűrű sóhajok között találgatták a szurkolók és a szakemberek, mi minden előfordulhatna, ha kisebb a hátrány. Novák Dezső a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón rövid elemzést adott a mérkőzésről. Azon a véleményen volt, hogy az ismert körülmények miatt az első mérkőzés után a tisztességes helytálláson kívül másra már nem maradt esély. Ezt a csapat teljesítette, s mostani helyzetben - hiszen most sem a legjobb összeállításukban léptek pályára - többre nem lehettek képesek. A gólhelyzetek alapján több gólt is lőhettünk volna - mondta a vezetőedző-, de nem sikerült a bravúr. A hozzáállással azonban maximálisan elégedett vagyok. Boby Robson, az FC Porto edzője, bár mosolyogva érkezett, hogy válaszoljon az újságírók kérdéseire, azért arckifejezése csalódottságáról árulkodott. A mérkőzés előtti nyilatkozataiban Budapesten is számított a győzelemre. Most némiképp visszafogottabb volt. Elmondta, hogy az első mérkőzés eredménye alapján biztos volt a továbbjutásban, ezért a következő bajnoki mérkőzésre tekintettel pihentette néhány kulcsjátékosát. Hivatkozott arra is, hogy majdnem egy teljes félidőt emberhátrányban játszottak. Arra a kérdésre, hogy meglepte-e a Ferencváros mai játéka, nemmel válaszolt. Tudta, hogy Portóban négy meghatározó ember hiányzott a zöld-fehérektől, és így a visszavágón nehezebb dolguk lesz. Véleménye szerint a hatgólos vereség megsértette a Ferencváros büszkeségét, amit most sikerrel állítottak helyre. A végén hadd említsem meg a sokat szapult Fradi-közönség viselkedését, amely a CSZKA elleni meccshez hasonlóan minden szempontból megfelelt az UEFA szigorú előírásainak. Szép volt fiúk! A pályán és a nézőtéren egyaránt. Hangay György (Új Kelet) Álló sor balról: Telek, Kecskés, Hrutka, Szekeres, Balogh, Christiansen, Neagoe, Szabó János szurkolónk. Elöl: Zavadszky, Lipcsei, Simon, Albert, Nagy, Szűcs
