Fradi újság (1993)
1993 / 6. szám
FRADI ÚJSÁG 5 „A klubok kevesebb sportolót^ fognak szerződtetni” A legnagyobb szurkolótáborral büszkélkedő' magyar sportklub, a Ferncváros a közelmúltban újabb felirattal cifrázta labdarúgói mezét: immár egy új cigaretta is profitálhat az aranylábúak népszerűségéből. Vajon bármit hajlandók reklámozni, annyira kell a pénz? Milyen anyagi helyzetben van a legjobban álló sportklub? - kérdeztük Deák Lászlót (37 éves), az FTC ügyvezető elnökhelyettesét, akihez a klub pénzügyei is tartoznak. HVG: Hogy tapasztalja: fontos- e a szponzoraiknak az az ellenszolgáltatás, amit reklámtáblák, feliratok formájában nyújtanak, vagy elég, ha egy jól menő' vállalat vezetője a Ferencváros szurkolója, s máris megnyílik a cég kasszája? Mecénásaik vannak inkább, vagy pedig érdekből támogató szponzoraik? D.L.: Ez is, az is. Persze az a legjobb, ha az érdek és az érzelem egy- arány érvényesül. Minden pénz jól jön. De ez nem jelenti, hogy bárki a szponzorunk lehet. Csak korrekt partnerekkel vagyunk hajlandók szerződni. Az elmúlt két év alatt sok klubnál hallottam olyanról, hogy szponzorok pénzt ígértek, de nem adtak - a Ferencvárosnál eddig egyetlen egyszer fordult elő ilyesmi, ami két év alatt nem rossz arány, főleg hogy csak a labdarúgószakosztálynak a négy kiemelt szponzor mellett több száz támogatója van. HVG: A szponzor jön és kopogtat, vagy utána kell menni? D.L.: A szakosztályok szinte naponta kénytelenek felkutatni újabb szponzorokat, hiszen vállalatok szűnnek meg, jutnak nehéz anyagi helyzetbe. Mindennapi beszélgetéseink során is érdeklődünk, kit lehetne még megnyerni a klub támogatására. Van, aki magától jön, és ha valakinek a neve feltűnik a hirdetőtábláinkon, olyankor hamarosan jelentkeznek a konkurensei is - így „jött be" például az Opel után a Ford. Vannak persze exkluzivitást kikötő szerződéseink, például az egyik főszponzor, a Postabank kikötötte szponzori szerződésében, hogy más bankkal nem köthetünk hasonlót. A korrektséghez az is hozzátartozik, hogy 100 forint többlet kedvéért nem változtatunk szponzort, s nem váltogatjuk a nevünket sem. A labdarúgásban egyébként szóba sem kerül, hogy valamelyik cég nevét a klubnév mellé illesszük. HVG: Az nem zavarja önöket, hogy többféle szeszes italt és újabban cigarettamárkát is összekapcsolnak a klubjukkal? Nem árt ez a tekintélyüknek? D.L.: Nem hiszem, hogy árnyékot vetne a nevünkre. Vannak szurkolók is. akik borzalmasan viselkednek, amit elítélek, de ettől még ők is a mi gyerekeink. Aki minket támogat, az elfogadja a szponzori körünket és szurkolói táborunkat. Amíg a jogszabályok - legalábbis a ma sokak által adott értelmezés szerint - nem tiltják egyértelműen az efféle hirdetéseket, addig nem hiszem, hogy aggályainknak kellene lenni. Honnan is tudnánk különben előteremteni a szakosztályi költségvetések jelentős részét? Ennyi pénzt csak úgy sikerül összehoznunk, hogy a játékosok mezére egyebek mellett a West és a Holstein is fel van írva. HVG: Mennyi pénzt költ egy évben a teljes zöld-fehér klub, és miből? D.L.: Pontos számot nem mondhatok, mert a szponzoroktól kapott összegek nagyságát nem hozzuk nyilvánosságra, márpedig ebből származik a bevételek túlnyomó része. Mindenesetre százmilliós nagyság- rendű az éves kiadásunk. A klubban 1200 gyerek - általános és középiskolás - sportol, 14 szakosztályunk működik, egy-egy hét végén 13 sportágban vannak mérkőzések, közülük több vidékre utazással jár. Mindennek borzalmas nagy a költségkihatása, még akkor is, ha csak szerény hideg élelmet biztosítunk az utazó csapatoknak. A klubtól 230-an kapják a fizetésüket, edzők, szerződtetett sportolók - a központi irányító apparátus csupán 9 fő. Az állami támogatás a szocialista érában az egyesület költségeinek 70-75 százalékát fedezte, a maradék 30 százalékot pedig egy Fradinak nem volt nehéz előteremteni. Ma viszont csak a bevétel mintegy 10 százaléka érkezik az állami költségvetésből, részben az utánpótlás-nevelésre, részben az olimpiai mozgalom támogatásaként. Ebből a labdarúgásra semennyit sem lehet felhasználni. Év elején az egyesületi tanács - amelyben minden szakosztály képviselve van - eldönti, mennyit tud átvállalni az egyes szakosztályok költségvetéséből, a többit a szakosztály elnökségeknek kell előteremteniük. Minden szakosztálynak van általában egy külön, saját főszponzora - a vízilabdacsapat például FTC- Törley néven is szerepel - általában ez adja a szakosztályi költség- vetés legnagyobb hányadát, 60-70 százalékát. HVG: Kié az ingatlanvagyon: önök bérlők vagy tulajdonosok a pályáikon? D.L.: Maga a létesítmény, a klub területe, a rajta épült ingatlanok állami tulaj donbanvannak - ez általában így van a magyar kluboknál -, kezelőjük a mi esetünkben a Földművelésügyi Minisztérium. Az irodámban is a bútor a miénk, a falak az államé. A Ferencváros ingyen vagy - bizonyos eseményekre - minimális bérleti díjért használja a pályákat, egy 25 évre szóló szerződés alapján. De nemcsak a klub sportolói használják ezeket a létesítményeket, de általában azért, mert el szeretne adni belőlük, hogy pénzhez jusson. A Ferencvárosnak nem ez a célja, hanem hogy a létesítmények minél jobb állagban legyenek, s amennyire van rá pénz, fejlesztés is történjék. Ha holnap ideadnák nekünk mondjuk az uszodát, és váratlanul vizet kellene cserélni vagy fertőtleníteni, az mindjárt 80 ezer forint plusz kiadást jelentene. Nem is tudnám, honnan teremtsem elő. HVG: A sportklubok manapság ugyanúgy adóznak, mint bármely vállalat - más kérdés, hogy mivel nem nyereségesek, nem fizetnek társasági adót. Az év elején arról olvashattunk: elengedik a sportegyesületek tavalyi adótartozásait. Vajon megváltozik a megítélésük az elvonások szempontjából? D.L.: Egyrészt nem tudom hivatalosan, hogy bármit is elengedtek volna. Nem hiszem, hogy általános elengedés lesz, hiszen akkor holnap sok ágazat vállalatai jelentkeznének hasonló igénnyel. Úgy tudom, az OTSH tárgyal a társadalombiztosítással tb-járulékelengedésről, de semmiféle papírt nem láttunk még. A Ferencváros szakosztályai közül egynek sincs tb-tartozása, adótartozás is csupán a labdarúgók kapcsán van, személyijövedelemadóelőleg. Öt évvel ezelőtt hoztak rendeletet arról, hogy a sportolók ne bújtatott állásban legyenek, hanem legyenek a klubok szerződtetett sportmunkatársai. Az első évben minden klub kvótákat kapott, amelyben bizonyos számú sportoló után csak 10 százalék tb- járulékot kellett fizetni. A második évben ez a kedvezmény megszűnt, pedig nem hiszem, hogy ennek a legfeljebb 2500 embernek a járuléka sokat számítana a társadalombiztosításnak. HV G: A Ferenc város tehát megél ebben a finanszírozási rendszerben is. De gondolja, a többi klub is túléli a jelenlegi helyzetet? Lesznek-e bajnokságok néhány év múlva? Nem lenne szükség valami új, generális megoldásra? D.L.: Azt hiszem, az élet meghozza majd azt a változást, hogy a klubok kevesebb sportolót fognak szerződtetni. Például lehet, hogy egy vízilabdacsapat 13 játékosa közül csak 6-nak kellene profinak lenni. Valaha kézilabdáztam. A Bundesliga ebben a sportágban a világ egyik legerősebb bajnoksága, pénzügyileg is jól állnak, de még a menő csapatokban is legfeljebb 4-5 szerződtetett játékos játszik, a többi csak költségtérítést kap. Az sem jó, hogy most két edzés között még a szerződtetett játékos is üzleti vállalkozásokon töri a fejét. A szakosztályok kiadásain belül - a csapatsportágakban - a bérek és a tb- járulékok jelentik a legnagyobb terhet annak ellenére, hogy mondjuk egy női kézilabdázó bruttó fizetése 16 ezer forint, ami nem mondható fantasztikus keresetnek, még ha jön is hozzá kalóriapénz. A főállású vízilabdaedzők bruttó fizetése 13 ezer, az első osztályú birkózóké 15 ezer. Csak a labdaúgók állnak viszonylag jól. Nem hiszem persze, hogy a több pénz megoldana minden gondot. A jó eredményekhez három dolognak kell egyszerre jelen lenni: jó edzők és jó szakemberek; jó eredményre képes sportolók; továbbá - pénz a megfelelő körülmények megteremtésére. Ha valami új lehetőség nyílik, különféle szakcégeket kérünk fel tanácsadásra. Amikor például azt mondták, minden sportegyesületnek érdemes bingótermet nyitnia, abból majd lesz pénze, mi kikértük egy ügyvédi iroda véleményét. Tanácsukat - „egyelőre nem szabad belevágni” - az egyesületi tanács meg is szívlelte. Több más klub viszont bingótermet nyitott - azóta, pár hónap elteltével kénytelenek voltak az érdeklődés hiánya miatt be is zárni. Ebből is látszik: nem vagyunk reszkírozás típusúak. Inkább kisebb lépésekben fejlődünk, de becsületesen. Egy tervünk mindenesetre van. Ez ha nem is hozna sok pénzt, de amit igen, az szerintünk jár is nekünk. A Ferenváros emblémája védett. Manapság mégis sokan rányomják erre-arra, zacskóra, trikóra, és árusítják, a klub engedélye nélkül. Azt szeretnénk, hogy az embléma használói fizessenek ezért eszmei díjat. És persze azt is, hogy legalább korrektül ábrázolják az emblémát: a kilenc csík valóban kilenc legyen. (Heti Világ Gazdaság) Loványi és az államvizsgák Loványi Róbert szárazon és vízen is vállalja a megpróbáltatásokat. Az FTC- Törley vízilabdacsapatának játékosa „civilben” éppen államvizsgáira készül az ELTE Jogtudományi Karán. A pillanatnyi bajnoki szünetben a védők helyett az egyetemi jegyzetekkel birkózik; bevezetésképpen azt kérdeztem tőle, milyenek az „erőviszonyok”?- Tíz napom van hátra, ezalatt még öt könyvet kell átlapoznom. Összesen négy államvizsgát kell letennem, a mostani még csak az első lesz, szóval utána még három következik.- Hogy bírod, egyszerre a vízilabdát és a tanulást?- Megmondom őszintén, egyiket sem tudnám csinálni a másik nélkül. Ha csak tanulnék, vagy csak vízilabdáznék, talán meg is hülyülnék. A kettő együtt viszont jól kiegészíti egymást. Esténként, tanulás után kifejezetten jól esik lemenni az uszodába. Szerencsére mindig olyan edzőim voltak, illetve most Kásás Zoltán is ilyen, akik segítettek, támogattak.-És a másik oldal? Az egyetemen tudják egyáltalán, hogy pólózol?- Néhány tanár tudja, hogy vízilabdázom, de nemigen hangoztatom. Régen előny volt, ha valaki sportoló, most kifejezetten hátrányos. Többszőr fel is vetették már vizsgán: döntsem el végre, mit akarok.- Kényszerhelyzetben sikerülne dönteni?- Addig szeretnék vízilabdázni, amíg a szakmám mellett gond nélkül megtehetem.- Vizsgára vagy bajnoki mérkőzésre indulsz nagyobb szorongással?- Általában ugyanúgy érzek, akár az uszodába megyek, akár az egyetemre.- Előfordult, hogy valamelyik „munkahelyeden" azt érezted, hogy a másik miatt nem tudtál igazán felkészülni a feladatodra?- Mindkét előjellel előfordult már. Meccsre és vizsgára is mentem ilyen érzésekkel.- Többek véleménye szerint a másfél-két évtizeddel ezelőtti magyar vízilabda-válogatott egyik előnye a mai csapattal szemben az volt, hogy a régiek nagy része egyetemre, főiskolára járt, vagy a neve elé már odabiggyeszthette a „dr’’-t. Egyetértési ezzel a véleménnyel?- Maximálisan egyetértek vele. Ezzel kapcsolatban van egy elgondolkoztató történetem. Körülbelül két éve felajánlották a válogatottnál, hogy az érdeklődőknek segítenek bejutni felsőoktatási intézményekbe. A keret egyetlen tagja sem jelentkezett.-Az egyetemek jó részén van egy bizonyos „szelektáló” tantárgy. Aki azon túljut, annak már minimum mozdonyt kell lopnia, hogy kirúgják. A jogi karra is érvényes ez a megállapítás?- Negyedik évfolyamra érkeztünk el a „polgári perjogihoz. Aki ezen a vizsgán átmegy, annál már valóban csak idő kérdése, hogy elvégezze az egyetemet.-A magyar vízilabdások nagy része külföldre igyekszik amint teheti. Te is szívesen elszerződnél, vagy e tekintetben is különbözöl az átlagtól?- Legfeljebb rövid időre mennék. Fél-, esetleg egy évre. A Fradi ezután már nagyon hiányozna...
