Fradi újság (1993)

1993 / 16. szám

1 8 FRADI ÚJSÁG CASINO VIGADÓ Bp. V. kér., Vigadó u. 2. ROULETTE BLACKJACK SLOT MACHINES TANDOX Autójavító Kft. 1107 Budapest, Barabás u. 40/B. Telefon: 269-9767 Fax: 269- 9808 Mi tudjuk, hogy az Ön ideje drága, épp ezért szerelőink a még precízebb és gyorsabb szervizelés érdekében rendszeres tovább­képzés keretében sajátítják el az OPEL már­ka műszaki újdonságait. Nálunk nincs alkatrészhiány, mivel saját OPEL alkatrész-áruházunknak köszönhető­en közel 10 000 féle OPEL alkatrészünk van raktáron. Garanciát adunk kilométer megkötés nélkül - hat hónapra - minden általunk elvégzett szervizmunkára. Hozzánk bármikor fordulhat, kollégáink szí­vesen állnak rendelkezésére a 269-9767-es telefonszámon. Tisztelettel: TANDOX Atójavító Kft. Csapat­kapitányok Csapatkapitány. A megbízatás (beosztás, poszt, cím, ahogy tetszik) többnyi­re egy jelképpel, a karszalaggal társul. Általában „igazi” karszalaggal, mint például a futballban vagy a kézilabdában; a hokiban a mezen feltüntetett be­tűjelölés dívik, s vannak olyan sportágak - mint például a vízilabda vagy a sakk -, amelyekben, eltérő okok miatt, bajos vagy furcsa lenne bármilyen textíliát a karra húzni. A kapitány a csapat legfontosabb embere, ahogy mon­dani szokás, az edző meghosszabbított karja. (Ahol ez nem igaz, ott speciá­lis indokok dönthették el, ki legyen a csapatkapitány, ezekkel a rendhagyó esetekkel ebben az írásban nem foglalkozunk...) A kapitány vezeti ki a csa­patot a pályára - ha egyáltalán olyan sportágról van szó, ahol ki kell szalad­ni a pályára -, fog kezet a bíróval és választ térfelet. Mérkőzés közben a já­tékvezető csak vele kommunikál, az edző neki jelez, a csapatot ő lelkesíti. Kulcsember, ha jól csinálja, akkor egyenesen pótolhatatlan. S marad még tengernyi teendője, amelyről az egyszerű halandók nem is tudnak. Alábbi összeállításunk tehát róluk, a „karszalagosokról” szól. Dr. Szívós István, a közös képviselő Tetszenek még emlékezni arra a (sokadik) magyar vízilabda­aranycsapatra, amely a hetvenes években utáltatta meg ezt a szép játékot a vetélytársakkal? Arra a gárdára gondolok, amelyben to­longtak a világklasszisok; amely­ben Szívós, Faragó, Csapó, Sáro- si, Sudár, Molnár Endre, Horkai, no meg Gerendás, Kenéz, Buda­vári, Cservenyák játszott... (Kö- zülük.csak ketten lennének mos­tanság huszonévesek, újra mi len­nénk a legjobbak, de most nem erről van szó...) Ebben a csapat­ban kapitánynak lenni több volt szokványos kapitány kodásnál; halmozott kitüntetésnek számí­tott. Nos, ennek a világverő vizes társaságnak hosszú éveken át dr. Szívós István volt a kapitánya.- Egyhangú választás volt? - kérdezem Szívós doktortól, az FTC ügyvezető elnökétől, aki kétméteres magassága és „meglett” kora ellenére baráta­inak még mindig csak Pisti.- Választásnak tűnt, de nem volt az. Valahogy úgy alakult, hogy mindenki engem akart kapi­tánynak. Talán azért, mert elis­merték, hogy értek valamit a já­tékhoz, talán, mert jól ismertem őket, talán, mert megbíztak ben­nem.- Vagyis nem úgy esett önre a választás, hogy kapitánynak mindenképpen lennie kell, le­gyen akkor a Szívós?...- Nézze, előttem Bodnár And­ris volt a kapitány. Jól is csinálta, volt tekintélye a fiúk előtt, elvég­re elért egyet s mást ebben a spor­tágban. Velem annyiban volt más a helyzet, hogy azonos korú vol­tam a társaimmal, tudtam, miként kell őket lelkesíteni, s azzal is tisztában voltam, mik a gondjaik.- A mondat vége kicsit talá­nyosra sikeredett...- Egy-egy világverseny előtt nem voltam rest, s bementem az OTSH akkori elnökéhez, hogy megtudjam, mi lesz ajutalom, ha nyerünk. Amikor Japánba utaz­tunk, előzőleg tájékozódtam a Vámőrség országos parancsno­kánál, hogy mit és milyen érték­határig lehet behozni. Tudtuk, hogy hozunk majd ezt meg azt, tudták ezt a vámosok is, ezért gondoltam úgy, hogy nem árt el­őzetesen tájékozódni.- Azt mondják, hogy a csa­patkapitány legfontosabb fel­adata az edzővel való kapcso­lattartás, a játékosok megfelelő képviselete „felsőbb fórumo­kon”.- Különleges helyzetben vol­tam, hiszen külföldön mindig egy szobában laktam Gyarmati De­zsővel. Annak idején még ját­szottam vele, jól ismertük egy­mást, s rengeteget beszélgettünk. O rossz alvó, én a sok-sok tanulás miatt amolyan éjszakai bagoly vagyok, ezért lámpaoltás után még órákat vitatkozgattunk a csa­patról, a várható ellenfelekről, mindenről.- Gyarmati hallgatott önre?- Természetesen. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak hangos vitáink. Rögtön pontosí- tok, ezek amolyan baráti nézetel­térések voltak. A döntés joga ter­mészetesen az övé volt. A csapat tele volt klasszissal, kétség sem férhetett ahhoz,hogy meg kell őket hallgatni. Abba a válogatott­ba szinte lehetetlen volt bekerül­ni, többnyire kiegészítő emberek­re volt szükség. Olyanokra, akik nem önmagvalósításra akarták felhasználni, a medencében töl­tött egy-két percet, hanem arra, hogy segítsenek a csapatnak. Ha kell, egy labdára úszással, ha kell, valamelyik játékos „megfojtásá­val”.- Miben tudott segíteni a szö­vetségi kapitánynak?- Érthető módon rám jobban hallgattak a fiúk, de úgy még pontosabb, ha azt mondom, tő­lem inkább elfogadták a kritikát. Konrád Ferinek szinte mindig gondja volt a súlyával; ha én hoz­tam szóba, akkor nem volt olyan kínos, mintha Gyarmati szól ne­ki.- A szurkolók nagyjából sej­tik, mi a feladata egy labdarú­gócsapat kapitányának. A víz­ben mennyiben más „karszala­gosnak” lenni?- A futballpályán a bíró időn­ként odahívja magához a kapitá­nyokat, s mond nekik valamit. Például, hogy sok a duma a pá­lyán, vagy hogy hagyják abba a durváskodást. Nálunk a mérkő­zés előtt van egy megbeszélés, amelyen a játékvezető elmondja, hogy milyen magatartást vár a já­tékosoktól. Mérkőzés közben csak akkor lehet beszélni a bíró­val, ha odahív a medence partjá­ra; a vízből is csak akkor lehet ki­mászni, ha a játékvezető ezt meg­engedi.- Gondolom, a Szívós név nem volt hátrányára kapitányi ténykedése során...- Valóban így van. A játékve­zetők szinte mindig megkérdez­ték, hát a papa hogy van: a Szívós név afféle védjegy volt, amely a csapatnak is hasznára volt. Ez persze nem járt jogtalan előnyök­kel, de a bírók tudták, hogy szá­míthatnak rám, kordában tartom a csapatomat.- Az összeállításba mennyire szólhatott bele a kapitány?- Véleményt mondhattam. Akkoriban két klasszis kapusunk volt, Molnár Bandi és Cserve­nyák Tibi. Nem tagadom, a csa­pat nevében többször kiálltam Molnár mellett, akkor is, ha gyengébb formában volt. Nem Tibi ellen voksoltam, hanem a csapat érdekében. Fordítva is speciális volt a helyzet: amit a srácok nem mertek elmondani Gyarmatinak, elmondták nekem, tudva, hogy előbb-utóbb szóba hozom valamelyik éjszakai traccspartin.- Ön hét évig volt kapitánya egy sikerválogatottnak. Az a szuperválogatott mikor volt a legjobb?- Hetvenháromtól hetvenha­tig, vagyis a belgrádi világbajno­ki aranytól a montreali olimpiai bajnokságig. A mélypont az 1980-as, moszkvai olimpián volt, az a kudarc várható volt. A csapat morálisan esett szét, a téli edzőtá­borozáson már biztos volt, hogy nem tudunk nyerni Moszkvában.- A bronz is szépen csillog...- Ettől a csapattól a harmadik hely akkor is kudarc, ha bárki bármit mond...

Next

/
Oldalképek
Tartalom