Fradi újság (1993)
1993 / 16. szám
1 FRADI ÚJSÁG ASZLÁNYI EMLÉKOLDAL... 1927februárjában a Nyugat címűfolyóirat kihirdette novellapályázatának eredményét. A bírálóbizottság tagjai a beérkezett 378pályamű közül nyolc novellát díjaztak és jelentettek meg a Nyugatban. A díjazottak között szerepel Aszlányi Károly „A hóember” című írása is. Kissé meglepő vele a Nyugat lapjain találkozni, hiszen Aszlányit elsősorban mint színdarab- és újságírót ismerheti a közönség - ha ismeri. Neve mára egyre inkább feledésbe merül, pedig a maga korában igen kedvelt és ismert volt íróként és újságíróként egyaránt. De ki is volt Aszlányi Károly? ő az az ember, akinél nem közhely a „ kor jellegzetes alakja ” jellemzés - igazi 30-as évekbeli újságírótípus, akinek lételeme a nagyvárosi nyüzsgés, a rohanás. Ez a rohanás határozta meg életét, jellemezte munkatempóját és sajnos, nagyon korai, tragikus halálát is. Mindössze harminc évet élt. Sok helyen megfordult a világban, és rövid életében nagy sikert értek el munkái, barátai, munkatársai szerették és csodálták hihetetlen munkabírását. 1908-ban született Ada-Kalehen, egy kis al-dunai szigeten, Orsová- hoz közel. Kisgyerek korában két évet Amerikában töltött. A nagybecs- kereki gimnáziumban, majd tizenhat éves korától Bécsben tanult. „ Ott ismertem meg a színházat ” - írta, és „a magyar színészetet is csak a bécsi vendégszereplésekből ismertem ”. Ezután hosszabb időt töltött Németországban és Dániában. Eleinte zenésznek készült, de miután hazatért (1926), és 19 évesen a Nyugat novellapályázatán díjat nyert, az irodalom, az írás felé fordult. 22 évesen újságíró lett Pesten, ekkor próbálkozott először drámaírással is és rögtön sikerrel. 1930 februárjában jelentkezett Bálint Lajosnál, a Nemzeti Színház dramaturgjánál a „Szélhámos kerestetik” kéziratával. Félév múlva az igazgató lekötötte a darabot, s a Nemzeti Színház Kamaraszínháza őszszel ezzel az előadással nyitotta az évadot, sikerrel. A főszerepet Uray Tivadar játszotta. Színdarabjait, mint minden mást, elsöprő iramban írta, ahogy őfogalmazta 1930-ban: „három színdarabom van készen, egyiket sem írtam tovább, mint négy napig Műveiről pedig így nyilatkozott: „Sohasem fogok olyan darabot írni, amelynek főszereplője „hős". Az én hősöm kicsit mindig Chaplinre vagy Buster Keatonrafog hasonlítani. ” „Általában elsietett az életem. A leggyorsabban dolgozó magyar író vagyok" - írta. A „Pénz a láthatáron" című 1929-es regénye például 6 nap alatt született. Erről a könyvről írta egy kritikusa: „ Végre, fiataljaink közt, az első humorista! ” És valóban, évente több, általában humoros regénye jelent meg (olykor egy évben öt!), és mindet tetszéssel fogadta a közönség. Aszlányi széles olvasótáborra számított, az átlagolvasót akarta szórakoztatni. Sikerült is neki - népszerű volt, de nem a minőség rovására, a könnyűnek tartott könnyűműfajban magas színvonalon dolgozott. Figyelemreméltó az 1927-ben megjelent „Filmzene" című írása, amelyben a film zenéjénekfontosságára hívja fel a figyelmet. „A film tökéletes kísérőzenéje csak tökéletes találkozás lehet a zenei gondolat és a történés között", s ennek megalkotására majd egy külön szakember, a filmzenerendező lesz hivatott. Aszlányi nemcsak a zene és a színház rajongója volt, a film világa is vonzotta, s ő maga is írt kilenc forgatókönyvet. Először a „Hét pofon”- ból készült film Németországban, később állandó filmírónak szerződtették. Nagy siker volt „A hölgy egy kissé bogaras”. A film ötletéről így írt munkatársa, Vető József: „ Emlékszem még arra az esetre, amikor együtt mentünk le a kávéházba. Panaszkodott, hogy szüksége van két-háromnapi szabadságra, valami filmtémát kellene kigondolnia. Beültünk a kávéházba, nemsokára odaült hozzánk egy filmes is. Aszlányi úr - mondta a beszélgetés során-mikor lesz valami jó filmmeséje? Aszlányi rögtön rávágta: Van már! Ránéztem. Van már? Mindjárt el is mesélte. A filmes úgy lelkesedett, hogy azonnal ott a kávéházban megszerezte a filmjogot. Megkérdeztem tőle: Miért mondtad, hogy gondolkodnod kell? Nevetett: Most, feketé- zés közben jutott eszembe az egész mese. Ez volt „A hölgy egy kissé bogaras "." A forgatókönyv az amerikai komédiák modorában íródott. Aszlányi általában sokat tanult az amerikai filmburleszkből és az angol humorból is. Mégis jellegzetesen pesti humorista. Színészek, újságírók, filmesek, sportemberek között élt. Gyakran járt a Hadik-kávéházba, ahol közelebbi ismeretségbe került Karinthy Frigyessel. 1936-tól a Sporthírlap belső munkatársaként dolgozott. Sport- újságíróként is népszerűvé vált szellemes, élvezetes stílusával. Cikkeiben főleg labdarúgással, egyes sportolók és csapatok bemutatásával foglalkozott. Ő maga is sportrajongó, szenvedélyes Ferencváros szurkoló volt. Ahogy a Nemzeti Sport írta halálakor: „ Humorista volt, de a sportot nagyon komolyan csinálta ”. Azon a napon is, amikor a végzetes autóbaleset érte, éppen a Felvidékre indult, hogy sportriport-sorozatot írjon a felvidéki városokról. Nagy Ildikó ASZLÁNYI KÁROLY 55 éve (1938. december 8-án) Dorog határában tragikus szerencsétlenség áldozata lett - autójával egy útmenti fának rohant... Halála különösen megrázta a futballvilágot - a legjobban a Ferencvárost - a Sporthírlap és a Nemzeti Sport szerkesztőségét. Vető József így írt róla a tragikus nap után... „Sohasem volt ilyen lelkes híve a Ferencvárosnak” Nem igaz! Nem lehet igaz! - ez villan át minden félpercben az agyamon. Valami tévedés történt, uraim. Hiszen még szerdán este, későn este itt a szerkesztőségben együtt voltunk. Ugrattuk egymást. Aztán ő elköszönt, felhajtotta kabátjának gallérját, szemébe húzta kalapját és elindult lefelé. Az autóhoz. Az előszobában még eszébe jutott egy utolsó „húzás”. Jókedvűen kiáltotta felém, csak úgy harsogott a szerkesztőség. És milyen halálos csend volt itt csütörtökön délután, amikor benyitottam az ajtón és az altiszt ezt mondta:- Aszlányi úr meghalt! * Éppen három éve, hogy a Sporthírlap munkatársa lett. Aszlányi elmorogta a nevét, majd kijelentette, hogy sportújságíró szeretne lenni. Az aranyos, kedves fiú hamarosan megkedveltette magát mindenkivel. Mindjárt az első héten elsőoldalas cikket írt: a Mátrában üdülő Sárosi dr- ral, régi barátjával beszélt. Persze a Ferencvárosról. Talán még sohasem volt ilyen lelkes híve a Ferencvárosnak. Legszívesebben minden percét a zöld-fehérekkel töltötte volna. Esőben, hóban, kánikulában szurkolt a Ferencvárosnak, kabalából az ellenfél kapujánál. Mit bánta, ha közben összefagyott, összeázott?! Amikor anyagi viszonyai jobbra fordultak és megvalósíthatta régi álmát, nősülésre gondolhatott, menyasszonyával maga tervezte lakásának berendezését. Büszkén dicsekedett a „legcélszerűbb íróasztallal”, a „kis helyet foglaló, de nagy befogadóképességű” könyv- szekrénnyel. Már készen volt a lakás, amikor megnézték alaposan és a fürdőszobában hatalmas „hibát” fedeztek fel. Tudvalevő, hogy a melegvíz csapot mindenütt a világon piros gomb jelzi, a hideget pedig kék színű. Ez az utóbbi nem tetszett Aszlányinak. - Kék a Hungária színe - mondta. Ez nem maradhat így. Hetekig járták a várost, míg végül valahol felfedeztek egy zöld gombot. Nagy diadallal cserélték ki a kéket, s utána büszkék voltak, hogy a világon egyedül nekik van zöldszínű hidegvíz jelzésük. * Vagy emlékszünk a Fe- rencváros-Slavia mérkőzésre? Budapesten 5:2-re győzött a Ferencváros. Féltünk, hogy a Slavia Prágában behozza a hátrányt. Izgatottan ültünk a rádió mellett, csak a esek rádió adta végig a mérkőzést. Nem értjük ezt a nyelvet. Aszlányi már cseh-magyar szótárt akart hozatni. Aztán mégis valamit kisütöttünk: - számokat mondott. ..3:1a Slavia javára! Vége! Aszlányi boldogan ugrálni kezdett. Hogyne, a Ferencváros megy tovább! leküldött egy üveg barackért, koccintottunk a Ferencvárosra, amikor kiderült, hogy rosszul értettük a cseh bemondót. Az eredmény 4:0... Szegény Aszlányit aznap nem lehetett használni semmire sem. * Volt még egy nagy szenvedélye: a sakkozás. Három év óta alig volt nap, hogy ne vívtunk volna ádáz csatákat. Villámjátszmákban mértük össze erőnket. Szegény nem tudott belenyugodni abba, ha kikapott. - Revansot kérek - mondta -, mert cinkelt figurákkal játszottál. Vége az Aszlányi-hasá- boknak, vége a sakkpartiknak, a sok ugratásnak, autónak, filmálmoknak, mindennek. Péntek este van. Ha ilyenkor halaszthatatlan dolga volt, megkért, helyettesítsem. Megyek is már, felhívom Tóth doktort, mi újság a Ferencvárosban... Csak még megtörlöm a szemem.
