Fradi újság (1993)
1993 / 15. szám
12 FRADI ÚJSÁG A medence szélén Egy mindenesfiú emlékei (3.) Emlékeimet folytatva, most nem kell bátor kijelentést tennem: Gyarmati Dezső volt minden idők egyik legnagyobb, legnagyszerűbb vízilabdázója. Nem véletlenül kapta meg a nemzetközi elismerést az Olimpiai Érdemrendet. Megérdemelte. Sportbeli alakításainak se szeri, se száma. Én egy számomra és azt hiszem, hogy akik látták azok számára is nagyon nagy alakítására emlékezem. Ó lőtte a vízilabda történetének legnagyobb gólját. Huszonöt méterről! Boros Apinak! Annak a Borosnak, akihez hasonló nagy kapust én alig láttam az elmúlt 45 évben. Api nem tudott lesüllyedni, szinte órákig állt szemben a lövésre felálló csatárral. Más kapus ilyen várakozás után már elsüllyedne, mint a Titanic... Dr. Steinmetz János, Ambrus Miklóst követte a Fradi kapujában. Amíg Miklós ösztönösen védett jól, mert így született, addig Steinmetz (akkor még nem doktorként) tudományosan készült a napi védéseire és főleg a bajnoki mérkőzésekre. Statisztikákat készített arról, hogy az ellenfelek 4 méterest dobó játékosai merre lövik a labdát. Ugyanis ekkor a vízilabdajátékot alakító nagy fejesek elrendelték, hogy minden szabálytalanságért a játékvezetőnek 4 méterest kell adniuk. Egy- egy mérkőzésen ebben az időszakban több négyest lövettek, mint azt megelőzően egy teljes bajnoki évadban. Ez az év János éve volt. A négy méteresek tömegét védte ki. Ebben az évben történt az is, ami történelmi esemény volt. Egy nagy kapus önként adta át helyét egy fiatalabbnak. Ez az ember Ambrus Miklós volt. Igaz, hogy csak annyi időre, hogy majd 50 évesen ismét kisegítse a kapus nélkül maradt csapatát. Visszatérve Steinmetzre. Statisztikai szemléletének helyessége érdekében bevonta az egész csapatot. - Ide hallgassatok! - mondta a mérkőzés előtti megbeszélésen. - Amikor a csatár feláll a négymétereshez, kiáltsatok rám:,János, jobbra!” Hülyeség- vetette közbe a jámbor lelkületű, de vasmarkú Bállá Balázs. - Akkor ugyanis balra lövi. Steinmetz: - Erről van szó. Ha azt kiabáljátok, hogy .jobbra” én automatikusan balra ugróm. Világos. És ez így ment minden mérkőzésen. János tudományosan megalapozta a válogatottba vezető útját. Évfordulók, egyéb érdekességek Az FTC Vízilabda szakosztálya 1904-ben alakult meg. Lassan 90 éves lesz ez az állandóan megfiatalodó szakosztály. Hat év elteltével már országos bajnokságot nyernek. Ezt a teljesítményt 1990-ig még 19 alkalommal megismétlik. A Magyar Kupából (Magyar Népköztársasági Kupa, Szt. István Kupa stb.) 17 jutott nekünk. Négyszer volt KEK győztes, két alkalommal Szuper Kupa győztes a Ferencváros csapata. Versenyzőink 19 EB, 2 vb, 10 olimpiai aranyéremmel gazdagították sportklubunkat, szereztek világhírnevet a Fradinak, a magyar vízilabdának. Ebből a 89 évből 30 évet tölthettem a vízilabdacsapat szolgálatában. Ez alatt 4 magyar bajnokság, 11 Magyar Kupa, 4 KEK és 2 Szuper Kupa elnyerésében segédkezhettem. Öröm volt számomra, hogy any- nyi kiváló vízilabdázót, a múlt és a jelen nagyságait ismerhettem meg. Sok olyan történetet is hallottam tőlük, amelyek közül nem csak a humorosak voltak érdekesek. Nagy Barnától, az 1920-as évek kiváló játékosától hallottam a következő - talán sokak által nem ismert - történelmi tényt. 1924-ig a labda továbbítása úgy történt, hogy a címzett megvárta míg a labda a vízre leesik és csak utána vette kézbe és lőtte kapura, vagy passzolta tovább. Három Fradi-játékos (Héger-Tóth Jenő, Adám Sándor dr., Fazekas Tibor) ebben az évben egy cirkuszi mutatványt láttak. Lényege: a labda nem esett le a földre, kézről-kéz- re vándorolt. „Ezt mi is meg tudjuk csinálni a vízben is!” - mondták. Az elhatározást tett követte. Wenk, a Keserű fivérek, Tűri, Vértesi, majd Németh János voltak megalapozói ennek a ma már világszerte is elfogadott, alkalmazott újításnak. Nagy Barna mesélte: 1925-ben a Fradi 10. bajnokságát nyerte. Ekkorra - minden túlzás nélkül - Európa legjobb klubcsapatává váltak. Speisegger Ernő vezette: Nagy Barna, Fazekas Tibor, Nádas, Wenk, Keserű II, Tűri, Vértesi csapat nyugati túrára indult. Német, bajor csapatok legyőzése után a világelsőként elismert francia csapatok ellen kezdték meg mérkőzéseiket. Egy klub ellen ll:0-ra, Párizs válogatottja (8:3) legyőzése után július 14-én az utóbbi két évben veretlen francia válogatott ellen szálltak vízbe. Az uszoda telve volt, mindenki biztos hazai győzelmet várt a nemzeti ünnepükön. Mire felocsúdtak, a Fradi már 4:0-ra vezetett a francia válogatott ellen! Az első döbbenetből magához térő francia(!) bíró aztán mindent elkövetett az eredmény megfordítása érdekében. Szabálytalanságot csak a Fradi-játékosok követhettek el, érvényes gólt a továbbiakban csak a franciák lőhetAz új HUNGÁRIA CASCO a legnagyobb veszteségekre szól. Határtalan biztosítás: külön díjtétel nélkül egész Európára érvényes. biztosítási kínálatunk: lopás-, tűz-, töréskár-, extratartozék-, ablaküvegtörés- és balesetbiztosítás. Ez utóbbi térítési összege a duplájára emelkedett. Ön részletesebb tájékoztatást kíván? MIELŐTT ÁTMENNE ÖN ELŐTT Hálózatunk országszerte várja partnereinket. .. , U HUNGÁRIA BIZTOS KOTES, fíCASCO tek. A rendes játékidő már rég lejárt, amikor kénytelenek voltak a mérkőzést lefújni. A Fradi 5:4-re győzött. A világsajtó öles hasábokon számolt be a szenzációról. A hazajövetel diadalmenet volt. Hegyeshalomtól kezdve minden állomáson nagy tömeg fogadta őket. A rögtönzött ünneplések szívmelegítő sorozata után érkeztek meg Budapestre. A Keleti pályaudvarra este 10-kor futott be a vonat. Itt ha lehet, még fényesebb és főleg hivatalos fogadtatást rendeztek számukra. A Baross téren többezer szurkoló hatalmas éljenzéssel fogadta a játékosokat. Milyen jó is volna valami hasonlót megérni mostanában! Az 1925-ös németországi téli tornán Keserű El. (Lalo) egymaga 75 gólt lőtt. Ekkor nevezték el őt a „Düsseldorfi rém”-nek. Örömmel írnám le ha mai játékosaink közül ehhez hasonló jelzőt szerezne. Mint az természetes is, nemcsak az FTC-ben voltak kiváló játékosok. Amikor én a csapathoz kerültem, ragyogó képességű játékosok sora küzdött fordulóról fordulóra a vízben. Pócsik Dénes Egerben, Dömötör Zoli az UTE- ben, Rusorán Péter a Csepel Autóban, majd a Vasasban keserítette életünket, és a magyar válogatott ellenfeleit. Hasznos II. István, id. Szívós István majd az ifj. Szívós a középcsatár klasszikus posztján biztosította a versenyt, a folyamatos utánpótlást. Mayer Mihály, Bolvári Antalon át vezetett az út az új, sikert sikerre halmozó válogatott kialakulásáig. Molnár, Sárosi, Horkai, Gerendás, Faragó, Csapó, ifj. Szívós István által fémjelzett csapatról gondolom, már nem kell ismertetést adni. Ehhez az időszakhoz kiváló edzők is tartoztak: Goór István, Szittya Károly (a Spéci bácsi), Mayer Mihály és Gyarmati Dezső, hogy csak a legsikeresebbeket említsem. Kiváló volt az utánpótlás-edzők teljesítménye is. Nélkülük nem jelentkezhetett volna ez az új nemzedék sem. A Fradiból csak Vízvári Karcsi bácsit említem, aki olyan játékosokat adott fel a nagycsapatnak, mint: ifj. Szívós István, Bállá Balázs, Gerendás György, Kásás Zoltán, Kövecses Zoltán, Steinmetz János, és még sorolhatnám. Igaz, munkájukat akkor talán jobban megbecsülték. Sajnos akkor sem anyagilag. A mai időkben de jó volna még ilyen megszállott embereket találni. Dr. Giovanolli István FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István az FTC ügyvezető elnöke Lapigazgató: Deák László az FTC ügyvezető elnökhelyettese Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád Nyomta a STATIQUM Nyomda Felelős vezető: Szehr György