Fradi újság (1993)

1993 / 15. szám

FRADI ÚJSÁG „A JÁTÉK AZ ÉLETEM ALAPJA”- Mit jelent számodra a JÁ­TÉK? A játék az életem alapja, az a mániám. Azért kaptam a legtöbb pofont a szüleimtől, az élettől, mert annyira játékos vagyok. Vi­szont én olyan játékos vagyok, hogy megdöglök érte. Ha már csinálok valamit, mindig teljes odaadással csinálom. Ha focizok, akkor leizzadok, hajtom maga­mat és a többieket is, olyannyira, hogy sokszor elviselhetetlen va­gyok. Ugyanígy a saját, színészi pályámon is teljesen átadom ma­gam a feladatnak. Most megjelenő filmemre, a Tumé-ra pl. 24 kilót híztam. A másikra kopaszra nyíratom a fe­jem, a harmadikra fogyok 30 ki­lót, a negyedikhez meg elhagyom magam, mert olyannak kell lenni. Az életet nemes küzdelemnek, játéknak fogom fel. A játékban persze megvannak a szomorú elemek is, mint ahogy az életben is. A „nagy játék” az élet, de ben­ne vannak a fontos „kisjátékok”, mint például a hivatásszeretet, a sport, a hobbi. Számomra az egyik legfonto­sabb játék a foci. Az emberek sokszor röhögnek rajtam, az au­tómban ugyanis mindig magam­mal hordok legalább négyféle sportcipőt. Ha nagyon ráérek és útközben látom, hogy valahol ha- tan-heten fociznak, mindig beké- redzkedek játszani, bárhol járjak is az országban, de akár még kül­földön is. „SZÜRKE VERÉB VAGYOK, TISZTELET­TEL, SZÜRKE VERÉB”- A játék nélkülözhetetlen ele­me a SIKER. Az nagyon fontos nekem! És időnként a legváratlanabb pilla­natokban érnek az elismerés és a szeretet megnyilvánulásai. Kint voltam például az olimpián. Far­kas Péter, mikor megnyerte az aranyérmet, a mamája után en­gem ölelt át, és az Eldorádó című filmemből idézett: „Szürke veréb vagyok, tisztelettel, szürke ve­réb.” Ha egy olimpiai bajnok odamegy egy szurkolóhoz, és pont ez jut az eszébe, akkor tény­leg jelent neki valamit az, amit csináltam. Hadd meséljek el egy másik esetet is! Akkor történt, amikor Détári még külföldön futballo­zott. Sérült volt, ráért és felhívott, van-e új filmem, mert szívesen megnézné. Odaadtam neki az El­dorádó kazettáját. Reggel felhí­vott a felesége, és kérdezi hogy mit csináltam a Dömével. Kide­rült, hogy hajnalig háromszor egymás után megnézte a filmet, olyan nagy hatással volt rá. Este a Fészek Klubban vacso­ráztunk, amikor Döme megjelent és odadobott nekem egy csoma­got. „Kibonthatom?” „Persze, a tiéd.” Az a mez volt benne, ame­lyikben a Világválogatottban ját­szott. Rajta a felirat: Détári 14, és a FTFA-jelvény - őrület! Ez csak nekem van meg a világon!- Az Eldorádó világszerte sikert aratott. Valóban. Amellett, hogy na­gyon sokat jelentenek a megbe­csülés efféle közvetlen, szemé­lyes jelei, fontos az is, hogy a szakmai és a nagyközönség is el­ismerjenek. Én abban a szeren­csében is részesültem - mint pl. Alberték vagy Nyilasiék generá­ciója a Fradiban hogy a nem­zetközi siker is „utolért”. Az El­dorádó eddig az egyetlen magyar Európa-díjas film. A chicagói filmfesztiválon az Uramisten-nel nyertünk színészi alakítás díjat Feleki Kamill bácsival olyan sztárok előtt, mint Robert Red- ford vagy Michel Piccoli. A Can- nes-i filmfesztiválon a Redl ezre­dessel, San Sebastianban A Nagy generációval nyertünk, itthon vi­szont a Csapd le csacsi-t idézik a legtöbben.- Már többször dolgoztál együtt Bereményi Gézával. Igen, az Eldorádóban és a leg­utóbbi két filmemben is. Teljesen egy hullámhosszon vagyunk, sok mindenről nagyon hasonlóan gondolkodunk, hasonlóan ér­zünk. Vele különösen szívesen dolgozom, nagyon együtt tudunk működni. ,,MENJEN MAR, SZÁMI!”- Mondanál valamit a két új filmről? Szerinted sikeresek lesz­nek? Olyan nehéz megjósolni ma­napság, hogy mi lesz közönségsi­ker. Az embereknek szenzáció kell, s ebben a szeretetínséges vi­lágban nem figyelnek az apró örömökre, holott a hétköznapi ember csak ezekkel tudja helyre tenni az életét. Az egyik film, az Indián tél na­gyon szép, lírai alkotás, annak ajánlom, aki el akar gondolkodni egy furcsa életen. Mai magyar történet csakúgy, mint a másik film, a Turné is. Ennek könnyebb a hangvétele, egy nyári színi tár­sulat, egy haknibrigád életéről szól - tele humorral, szerelem­mel, tragédiával. Arról van szó, hogy ebben a kusza életünkben, ami a rendszervált(ogat)ás lassú folyamata miatt ilyen zagyva, szétesett értékrendű, mi történik ennek a társulatnak a tagjaival. Ezt a filmet pont egy éve forgat­tuk, akkor 24 kilóval több voltam és teljesen kopasz. Külön a film kedvéért. Ragyogó a szereposz­tás, többek között Törőcsik Mari, Bordán Irén, Cseh Tamás, Bene­dek Miklós voltak a partnereim.- Apropó, milyen érzés, mikor az ember a főnökével játszik együtt? Ez állandó poénkodás forrása. Olyan ez, mint amikor egy foci­csapatban valaki hirtelen csapat- kapitány lesz és a többiek állan­dóan ugratják. Ha valami problé­mám van, és odamegyek Törő­csik Marihoz: „Igazgatónő, sze­retném ha...”, rögtön letorkoll: „Menjen már, Szarni! Mit akar? Hagyja már ezt az igazgatónőt!” A Művész Színház egy alulról szerveződő színház volt. Nyolc színész és egy rendező elhatároz­ta, hogy színházat csinál. Ha nem nyertük volna el a pályázatot, ak­kor is társulatnak tekintettük vol­na magunkat és kerestünk volna egy helyet a városban, ahol ját­szani tudunk. Sok színész szere­tett volna idekerülni, de nincs is annyi státusz ahányan jöttek vol­na.- Korábban szabadúszó voltál. Miért változtattad meg ezt az ál­lapotot? Megcsömörlöttem attól, hogy mindig máshol játszottam és mindenhol idegennek tekintettek. Nem volt egy igazi, állandó he­lyem egy öltözőben. Egy ideig jó a gyakori „vándorlás”, de a társu­latot, amelyikben éppen vagy, ez zavarja, és hosszú távon az „ingá­zó” színészt is. SPORT ÉS MŰVÉ­SZET: ISTEN JÓKEDVÉBŐL- Tavasszal a Bajor Gizi Szí­nészmúzeumban volt egy kiállí­tás, ahol egy tájképpel és egy grafikával voltál jelen. Mióta raj­zolsz? Ez régi hobbi, de nagyon rit­kán csinálom, mert már nincs rá időm. Ráadásul dühít, hogy nem tudom olyan szinten művelni, amilyen szintre eljuthattam vol­na. Apán nagyon jól rajzol, a hú­gom is, s annak idején a középis­kolai biennálén én is második he­lyezést értem el. Szabadidőmben sokat gyakoroltam, és rendszere­sen jártam tanulni Szarka Árpád festőművészhez. A foci és a rajz volt mindenem.- A rajzolás szeretetéről keve­sen tudnak, míg a focirajongá­sodról szinte mindenki. Igen, mert a foci, a sport akko­ra álom. Szerettem volna pl. hosszútávfutó olimpiai bajnok lenni. Ha én egyszer kiállhattam volna címeres mezben! Sok min­dent megadtam volna azért is, ha felhúzhattam volna a Fradi-mezt és egyszer játszhattam volna ben­ne. Ez mindig ott marad a szívem csücskében. Am ez olyan gyerek­kori álom, amely soha nem telje­sül be.- Október 13-án a tenyérle­nyomatod felkerült a Pizza Hut étteremben a Csillagok falára. Nagy megtiszteltetés, hogy a „fiatalabb” színészek közül első­ként engem hívtak meg. Nagy dolognak tartom, hogy a sportvi­lág „művészeinek” és a művész­világ képviselőinek van egy-egy ilyen faluk. Fontos, hogy ilyen el­ismerést is kapjon a művészet és a sport is.- Két pályán fut az életed: megoszlik a színészet és a sport között. Bennem elfér a két dolog. Sze­rintem az Isten hihetetlen jóked­vében volt, amikor kitalálta a MŰVÉSZETET és a SPORTOT. MŰVÉSZET és SPORT két olyan édestestvér, hogy ha már mindenki összeveszett a család­ban, ezek ketten nem szabad hogy összevesszenek, mert mind a kettőt az ember örömére terem­tették. Ezért tartom olyan fontos­nak, hogy a művészek és a spor­tolók jóban legyenek és komoly közösséget alkossanak. Nagy Ildikó A mosolygós sorfal... A „szégyenlős” sorfal... Különös csatársor, az alapító elnökkel a háttérben... Balról: Keller, Simon, „Szamóca” a center... Détári, Lipcsei

Next

/
Oldalképek
Tartalom