Fradi újság (1992)

1992 / 5. szám

FRADI ÚJSÁG- Drága az autó, drága az alkatrész, drága a ben­zin. Nem lehetne a biztosí­tás olcsóbb? - ebben re­ménykedik a kedves ügyfél.- Sajnos nem - válaszol Szilágyi László, a Hungária Biztosító Rt. ügyvezető igazgatója. - Az emberek megszokják, hogy minden­nek felmegy az ára, tejnek, kenyérnek, árunak és szol­gáltatásnak, csak egyedül a biztosítóról hiszik azt, hogy gazdag, mert a biztosítás, ezt mindenki úgy tudja, jó üzlet.- Miért? Nem az?- Korábban sem volt az. A nagyobb károkat, veszte­ségeket átvállalta az állam, a nyereséget meg elnyelte a költségvetés. így aztán az emberek abban a vágyban élnek, legalább a biztosítási díjakat ne emeljék. Vagy legalábbis ne annyira. így aztán vannak 10-12 éve kötött cascók, amelyeket az ügyfél az akkori áron fizet, de a károk összege a mai, nem azonos az évtizeddel ezelőttivel. A biztosítók meg a cascóra ráfizetnek.-Mitói?- Látszott ugyan már 1987—88-ban, hogy fel­gyorsul az infláció, de olyan mérvű robbanásra, amilyen a harminc százalék fölötti 1990-91-es volt, igazán nem lehetett felkészülni.- Mennyi a cascóból származó veszteségük?- Üzletileg elviselhetetle­nül sok. Jobb, ha nem rio­gatjuk a számokkal az olva­sókat. Csak annyit mond­hatok, hogy a casco-vesz- teségünk jelentős.- Az említetteken kívül mibűi jón össze?- Az infláción kívül a közrend siralmas állapotá­ból. Ezt is nap mint nap ta­pasztalják az emberek.- Azt fogalmazza meg ilyen finoman, hogy lopják és lopatják a kocsikat?- Igen. Azt is. És azt, hogy eltűnik minden, ami az autókban van, hogy ittasan törik-zúzzák a járműveket. Hogy ötvenezer forint alatt nincs poggyászkár. A bizto­sítók átverése összenépi já­tékká, bocsánatos bűnné vált. Az az ember, aki a munkahelyén egy borítékot sem emel el, az is próbálko­zik a biztosítóval. Ezt egy­szerűen nem lehet sem díj­jal, sem kárfizetéssel követ­ni. Az a cascós, aki becsü­letes, az fizeti meg a díjeme­lést. A lopáskárok összege 1989-ben 0,5 milliárd forint alatt volt, 1990-ben már 1,5 és 1991-ben 3,2 milli­árd forintra emelkedett.- Eszerint, ha a közrend javulna, nem lopkodnák az autókat, s ezekből magnót, bördzsekit, egyéb értéke­ket, akkor alacsonyabb len­ne a casco alapdíja?- Feltétlenül.- Csakhogy erre egyelő­re semmi remény. Azt tartja egyébként a közvélemény, hogy a Hungária-casco a legdrágább.- Ez téves. Nyugati már­kákra mi kötünk legolcsób­ban cascót, volt szocialista gyártmányokra valamivel drágább biztosítási díjat számolunk.-Miért?- Egyszerűen azért, mert ma már ugyanannyiba kerül egy Lada Samara sárvédő­je, mint egy Opel Kadétté.- Ez elég riasztó távlat. Mi a helyzet egyébként a ri­asztókkal?- Más biztosítóknál mi enyhébben szabályoztuk az ügyet. Csupán a drága nyu­gati kocsiknál várjuk el, hogy riasztót szereljen be az ügyfél. Amúgy az a tapasz­talatunk, hogy a profi alvi­lág könnyedén leállítja, semlegesíti a riasztót.- Akkor meg minek az egész? Hogy szeles éjsza­kákon bosszankodjunk, mert vijjog az egész kör­nyék?- Gondolni kell arra is, hogy nem mindenki profi. Ugyanakkor ma már egé­szen elképesztő lopások is vannak. Budapesten egy te­lephelyről elvittek egy vado­natúj Hondát. A hátsó szél­védőjét kapták ki. A telepen tudták, csak náluk lehet ere­deti ablakot venni. Egy hét múlva meg is jelent a kocsi, levizsgáztatva, látszólag rendben lévő papírokkal. Ezt hogy csinálták?- Nem mindenkinek telik új Hondára. Sokan panasz­kodnak viszont, hogy a csa­lád dédelgetett kedvence, a nyolcesztendős Merce­des, Ford nemkívánatos kocsi a biztosítóknál. Pedig hol van még tőlük ebben a korban is egy vadonatúj Trabant!- Valahol meg kell húzni a határt, de minden esetben a műszaki állapotot vesszük figyelembe. Egy vásározó három év alatt tönkre tudja tenni a kocsiját, legyen bár­milyen szupermárka. A hét év tehát csak elvi határ. Ugyanakkor nem a motor számít elsősorban, hanem a karosszéria. Korrodált au­tót, lyukas sárvédőt nem biztosítunk.- Az alap casco még csak-csak annyi, amennyi, ráadásul még önrészese­dést sem vonnak le belőle. De ott vannak a kiegészítő biztosítások, amik igazán szépen felfelé pödrik a havi díjakat.- Márpedig elképzelhető, hogy Budapesten és Pest megyében csak azoknak kötjük meg az alap cascót, akiknek eddig is volt biztosí­tásuk.- Nem félnek, hogy jóval kevesebb lesz így az ügyfe­lük? Miért ez a megkülön­böztetés?- Számítunk rá, hogy minden bizonnyal kevesebb lesz. Azt figyelembe kell venni, hogy az alap cascó- ban benne van a lopáskár. Budapesten és környékén hetekig, hónapokig, sőt évekig el lehet furikázni egy lopott kocsival. Vidéken, mondjuk egy kis faluban, nem nagyon kötik el az em­berek a szomszéd autóját. Arrafelé nem jellemző az úgynevezett szociális lopás sem, amikor valaki csupán az autózhatnék kedvéért visz el egy kocsit.- Melyik kiegészítő biz­tosítást javasolják az alap casco mellé elsősorban?- A töréskockázat na­gyon fontos. A jó vezető is hibázhat. Egyedül a casco, a biztosító téríti meg a kárát.- Aki siet a biztosítást megkötni, jól jár?- Budapesten és Pest megyében csak április vé­géig kötjük az alap cascót. Sajnos, ha tovább nő a gépkocsilopások száma, ezt a formát nem is kötjük önállóan. Ha viszont a je­lenlegi casco-biztosítottunk töréskockázattal együtt kéri az átkötést, attól függően, mikor fordul nála a biztosí­tási év, egy-két hónap díj- kedvezményt kap.- Úgy tűnik, mintha gya­nakodna ránk, bizalmatla­nabb lenne a biztosító. így van?- Sajnos, így kel! ten­nünk. Kérjük, a becsületes emberek ne vegyék ezt zo­kon. Ha lehet, figyeljenek egymás kocsijára. Nézze­nek oda, ha megszólal egy riasztó. Az ügyfél érdeke, hogy meglegyen az autója. Ma már vannak egészen sajátságos trükkök. Viszik a kocsit hivatalosnak tűnő trélerrel is. Egy néhány éves „szocialista kocsi" ma már a piacon eladhatatlan, elad­ják hát a biztosítónak úgy, hogy összetöretik, ellopat- ják.- Mit tehet a biztosító, azon kívül, hogy gyanakod­va néz ránk?- Együttműködési szer­ződést készülünk kötni a rendőrséggel, anyagilag is honoráljuk, ha megkerül egy-egy nagyértékű gépko­csi. És tapasztalt, országos hírű nyomozókkal működik a saját felülvizsgálati osz­tályunk is... CASCO: CSAK ÜZLETI ALAPON

Next

/
Oldalképek
Tartalom