Fradi újság (1992)

1992 / 3. szám

2 FRADI ÚJSÁG Tisztelet K. F.-nek! Még az ötvenes évek közepén történt, akkor éppen nem mi vol­tunk a rendszer kedvencei. Elvették színünket, nevünket. Ebben a ne­héz szomorú helyzetben egyszer tűzvész gyorsaságával száguldott a hír. „Vegyétek meg az irodalmi fo­lyóirat legújabb számát!” Izgatot­tan lapoztunk mi az, ami olyan nagyszerű benne. Egyszer aztán el­álló lélekzettel olvastuk a címet: „Ferencvárosi szív”! A tartalma pe­dig? Ami nekünk a legszentebb, a legszebb mindig, a Fradi szívről, ró­lunk, a Fradiról szólt a kis remek­mű. Aztán teltek az évek és a hatva­nas évek elején ismét nem tartoz­tunk a rendszer kedvencei közé, egyszer aztán a televízió képer­nyőjén egy portréműsor keretében megjelent K. F. Ferencváros felira­tú melegítőben, és életéről, irodal­mi és nyelvészeti, sport tevékenysé­géről beszélt, szépen, melegen, em­beri szavakkal és nagyon bölcsen; úgy, ahogy K. F. egész lényéhez, egy ős-Fradistához illik. Büszkék, na­gyon büszkék vagyunk, hogy ez a nagyszerű ember, ez a páratlan tu­dású művész hozzánk, közénk tar­tozik. Minden vele való találkozá­som életre szóló, maradandó él­mény volt. Nála nélkül elképzelhe­tetlen a Duna és a Dunakanyar. A leányfalui lábtenisz- és fejelőpartik. Az uszoda lelátói, egyszóval az élet. Ezért döbbenten és hitetlenkedve olvastam a hírt: „Életének hetven- egyedik évében elhunyt...”. Nem igaz, ez nem lehet igaz! Mindenki meghalhat, de aki megírta a Fe­rencvárosi szívet, aki megálmodta a Dunakanyart, a Bösendorfert és még rengeteg csodálatos remekmű­vet, az nem halhatott meg. Drága Cini sokat hagytál itt és mégis oly keveset! Még nagyon sokat vártunk Tőled! És most meg kell elégedni azzal, ami van. Annyival tartozom Neked, hogy megmondjam, amíg Fradisták lesznek a Földön, addig mindig élni fogsz, közöttünk leszel. Én egyszer egy újságnak elmond­tam, minden évben legalább két­szer elolvasom a „Ferencvárosi szfv”-et, most még többször fogom. Az ókor nagy filozófusa kérte egy versében: „ne a köveken, a szívek­ben éljek tovább”. Te drága Cini örökké fogsz élni a mi Fradista szí­vünkben, szeretetünkben! 1992. március 4-én az Üllői úti pályán fekete zászló, a mérkőzés előtt a közönség és a csapatok néma tisztelettel emlékeztek, hogy el­hunyt Karinthy Ferenc Kossuth-dí- jas író, a Ferencváros örökös bajno­ka. Nem csak egyszerű szó, tény! Emléke örökké köztünk él! Bauer Miklós Dr. Kárpáti György búcsúbeszéde Karinthy Ferenc ravatalánál Drága Cint! A Ferencvárosi Torna Club vízilabdaszakosztálya elveszítette örökös tagját - Karinthy Clnl nincs többé. Fájó érzés barátot temet­ni, elszorul a szív és a szó, ha ravatalnál tisztelgünk ér­ted. A Ferencvárosi szív alko­tójának szíve nem dobban többé. Nem dobog a spor­tért, a szeretett vízilabdáért. Már csak az emlékek világá­ban él tovább az a sok baráti heccelődÓ8, vidámság, amely része volt életünknek. Köszönjük Clnl, amit a Fradi­ért tettél és büszkék leszünk rá örökké, hogy a ml egyesü­letünk tagja voltál. Fradi cí­meres tagkönyved Immár el­hagyatottan pihen az aszta­lon és az Idők végtelenjén át hirdeti klubhűséged. Ml, régi barátaid, akikkel annyit vicceltél és vitatkoz­tál, nos a lábteniszben el­csalt poénokat - sírodnál el­ismerjük... búcsúzóul ad­juk... Az FTC egykori pólósa, szakosztály elnöke, a spor­tolók Igaz barátja nem Jön többé közénk az uszodába. Drága Clnl! Egy utolsó Is- tenhozzádot mondunk, az FTC valamennyi sportolója, vezetője nevében - búcsú­zunk és utolsó utadon az FTC zöld-fehér szalagos ko­szorúja Is kísérjen sírodig. Ki, kicsoda az FTC történetében? FERENC­VÁROSI SHV­Részlet Karinthy Ferenc szá­munkra különösen kedves művéből... KARINTHY FERENC A negyvenes évek elején az FTC vizilabdacsapatában hátvédet ját­szott. Több, mint egy évtized múl­va, 1959-től 1970-ig az FTC úszó és vízilabda szakosztályának elnöke. Egy sikeres ferencvárosi korszak irányítója, az FTC örökös tagja. írói pályafutását sok siker koronázta. Már 34 évesen - 1955-ben - Kos­suth díjas! írásaiban a sport, a Fradi is fellelhető. (Ferencvárosi szív, Kék-zöld Florida stb.) Mindez múltidő, az FTC pálya zászlórúdján gyászlobogó lengett, 1992. márciusiján volt a temetése... DR. KÁRPÁTI GYÖRGY Minden idők egyik legnagyobb vízilabda egyénisége. Három olim­piai és három Európa-bajnoki aranyérem tulajdonosa! A klub tör­ténetében - a csapatsportokban - ilyen teljesítményt egyetlen sporto­lónk sem ért el! Káprázatos góljait, látványos megmozdulásait tapsvi­har kísérte. Élmény volt, ahogy be­tört a kapuk elé, s cseles lövései, akárcsak távoli bombái mind gólve­szélyt jelentettek. A magyar váloga­tottban 163 mérkőzést játszott - négy olimpián szerepelt! Öt ferenc­városi bajnokcsapat tagja, négyszer pedig a gyorsúszó váltó tagjaként is magyar bajnokságot nyert! A klub örökös bajnoka, az FTC Aranydip­loma kitüntetés birtokosa. Napja­inkban az FTC Sportegyesületi Ta­nács tagja. FÁBIÁN DEZSŐ Úszó és vízilabda bajnokként ke­rült az FTC-hez 1947-ben. 1948- ban tagja volt a londoni olimpián ezüstérmet, majd a helsinki olimpi­án aranyérmet nyert válogatottnak. Visszavonulása után edzósködött, és szép sikereket ért el: vezetése alatt az FTC háromszor nyert baj­nokságot! 1973-ban, 55 éves korá­ban húnyt el a szerény, nagy tudású sportember. A bajnokság minden mozzanatá­nak ismertetése nem lehet itt fela­datom, de utolsó és legnehezebb mérkőzésünk emlékét - a sokévi bajnok ÚTE-val szemben - meg kell mentenem a feledéstől. Az el­sőséget akkor már nem vehettük el tőlük, csakhogy mi sem akartuk el­veszteni veretlenségünket és jó he­lyezésünket. „Legalább döntetlenre kell végezni!” - jelentette ki Né­meth Jamesz, aki erre a találkozóra mint renegát újpesti, gondolható, különösen készült. Igen ám, de mit csináljunk Kislé- givel, az ÚTÉ centerével? Hogy fogjuk le, ki fogja le? Kislégi abban az évben hátborzongató formában játszott, egymaga több gólt lőtt, mint csapatának tagjai együttvéve. Ez a középcsatár nem annyira tech­nikájával, mint inkább testi adottsá­gaival érvényesült: egy hústorony, egy kolosszus, mellkasa körülfogha- tatlan - lapátnyi tenyerével úgy do­bálta a hálóba a labdákat, mint tojá­sokat a serpenyőbe. Hogy fegyverezzem le én, a kez­dő, soványka hátvéd ezt a gólzsákot, ellenfelünk legveszélyesebb embe­rét? Hiszen fejjel volt nálam maga­sabb, vastagságra meg kétannyi, mint én. Jamesznek pedig éppen szívügye volt, hogy Kislégi lehető­leg leégjen, hiszen őmiatta szorult ki a válogatottból, és hagyta ott az ÚTE-t. Főtt is nagyban a feje, mi­képpen állítsa fel csapatunkat, még engem is megkérdezett.- Hiába, nem tudom lefogni - feleltem - játszasd inkább Tom- bort. - Ez a Tombor ugyancsak fia­tal hátvéd volt, labdakezelésben még gyöngébb is, de öles termetű szálas, izmos gyerek, legalább erő­ben méltó Kislégihez. Németh csak hümmögött, fejét csóválta és né­hány nappal a nagy összecsapás előtt egy este elhívott a Gül Babá­ba, sört rendelt, s itt közölte velem bizalmasan, hogy döntött: mégis én játszom.- Hiszen tudod, hogy élek-halok a játékért - mondtam. De Kislégi vasárnap hat gólt fog lőni rólam: nem bírom lefogni.- Mi az, hogy nem bírod? Min­den centert le lehet fogni, nekem el­hiheted.- De édes Jamesz, modd meg, mit csináljak? Ha mögéje állok, a kapu felé, odafálalják neki a labdát, éppen a kezére, hátulról nem érem el, csak kapálódzom, és elnyomni se bírom, belövi...-Hát állj elé.- Akkor meg föladják neki, ma­gasan a levegőbe: legalább egy arasszal hosszabb a karja. Egyből bevágja, mintha ott se volnék...- Elöl-hátul, ez mind lényegte­len! - fortyant fel Németh. - Az a kérdés, van-e benned igazi ferenc­városi szív? Fradi-szív!- A szív, ott nincs hiba. Ha az életem kéritek...- No látod: ez az. Ez kell ide, Fradi-szív! Nem lesz semmi baj, csak figyelj ide jól... Jamesz még egy sört rendelt, én pedig figyeltem. Eljött aztán a nagy nap, a mérkő­zés napja. Kábult izgalomban éb­redtem, s rögtön leszaladtam a zöld sportújságért: abban is az állt, vajon Karinthy le bítja-e fogni Kislégit, ezen dől el a rangadó. Étvágyam sem volt, számoltam a végtelen órá­kat: ha lehunytam a szemem vizet láttam, repülő labdát, fehér tajték- csfkot, amerre a játékosok elúsz­nak. Már ötkor az uszodában voltam, akkor terelgették ki a vasárnapi für­dővendégeket. A víztükör lassan el­simul, tiszta, tiszta, kék üvegtömb­bé merevedik, éles rajzban mutatva a fenék világos sávjait. Előbb az úszóversenyeket tartják: fehér vá­szonba öltözött fürdőmesterek gyors kézzel köteleket feszítenek ki, a kötélen fagyűrűk, hogy fenntart­sák a víz színén, ezek jelzik az úszók pályáját. Gyűlik a közönség is, be­népesül a barna kőtribün, fehér ru­hás starterek, bírák, időmérők sü- rögnek, színes zászlók röppennek a magasba, piros, zöld, narancs kö­penyben, melegítőben feltűnnek az öltözők felől a versenyzők. Rajthoz állnak az első indulók - edzőik még egy utolsó tanácsot súg­nak fülükbe - a kőre lépnek, leha­jolnak, megfeszülve, ugrásra ké­szen, elcsendesül a lelátó, egy foj­tott vezényszó, egy pisztoly durra­nása, a lőpor bárányfelhőcskéjét beszfvja az ég kékje - nyolc ifjú test csobban a vízbe. Gyorsan peregnek a versenyszámok, kiáltozás, taps, ha lányok úsznak, klubtársnőik zsi­bongva bíztatják őket: a győztes ki­száll a partra, s amíg fényképezik, li­hegve, boldogan rázza fényes bőré­ről a vizet, veszi le a sapkát, haja nedvesen bomlik ki alóla. A nap már a Rózsadomb fölött járt, s az idő lágy hűvösre fordult, amikor befejeződtek az úszóverse­nyek, és a fürdősök öles fémkerékre csavarták vissza a köteleket, mások a két kaput csúsztatták be a vízre, meg azt a fehér tányért középre, amelybe a labda kerül kezdéskor. Az előmérkőzés alatt (két jelenték­telenebb csapat játszott) mi is levet­kőztünk, bolyhos, zöld köpenyben üldögéltünk az uszoda szegletében. Jól előkészített együttesnél ilyenkor már nincs taktikai megbeszélés, Ja­mesz is csupán egy-két utolsó szóval figyelmeztetett kit-kit a dolgára, és még egyszer szívünkbe véste: - Fiúk, nincs előre eldőlt mérkőzés, nincs verhetetlen csapat. Ha mindent be­leadtok, legyőzhetjük őket, de ki­kapni semmiképpen sem szabad. Ne féljetek tőlük, én ismerem őket: a múltjukból élnek, Kislégin kívül nincs egyetlen gólképes emberük. A jövő a tietek, senki el nem veheti: fiatalok vagytok, fradisták. Meg az­tán én is ott leszek. Ez ugyan csak félig-meddig volt helytálló érvelés, hiszen Németben kívül Bródy is, Molnár is öreg játé­kosnak számított, de erre akkor nem gondoltunk. És már el is hang­N. B. Karinthy Ferenc és Toldi Géza egy lábtenisz meccs kezdetén. Mindketten Immár csak a legendák világában élnek tovább...

Next

/
Oldalképek
Tartalom