Fradi újság (1992)
1992 / 12. szám
FRADI ÚJSÁG A FRADI ÚJRA AZ NB l-ben? Minden évben feljebb egy osztállyal Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szakosztály. A nyolcvanas évek elején bajnoki és magyar kupa-ezüstérem fémjelezte a gárdát. Számos válogatott játékost nevelt ki az egyesület (Tenke, Fodor, Szilágyi, Győrffy, hogy csak néhá- nyukat említsem), sőt egyikük Szilágyi személyében a világválogatottban is bemutatkozhatott. Talán nem is olyan nehéz kitalálni, hogy a Ferencvárosi Torna Club kézilabda- szakosztályáról van szó. A dicsőséges idők után azonban egyre több viharfelhő kezdett gyülekezni a „kézilabdaégbolton”. A válogatott szintű játékosok, így a fent említettek is sorkatonai szolgálatuk letöltésére a Budapesti Honvéd kézilabdacsapatába igazoltak, ám onnan történő visszaigazolásuk anyagi és lakáslehetőségek hiányában rendszeresen meghiúsult. A csapat fő szponzora a Budapesti Húsipari Vállalat is, egyre inkább elpártolt a gárdától. Mindezek tetejében az akkori ferencvárosi vezetők is szinte „mindent megtettek”, hogy a szakosztály ne maradhasson egyben. Ilyen előzmények után már nem keltett meglepetést, hogy a klubelnök 1989. január elsejei hatállyal feloszlatta a szakosztályt. Ezek után megpróbálkoztak egy FTC-III. Kér. ITVE-Cohors-fúzióval, amely inkább ártott, mint használt a csapat hírnevének. Néhány hetes huzavona után azonban megszületett a döntés: 1989-ben a szakosztálynak önfenntartóvá kellett válnia, Olyan feltétellel, hogy térítés- mentesen használhatja létesítményeit, a meglévő szereléseket és az FTC nevet. A felemelkedés első lépéseként megalakult az utánpótláscsapatok mellett működő szülői munkaközösség - nyolc fővel. Segítségükkel a tervezett éves négyszázezer forint kiadással szemben hatszázhuszonötezer forint árbevétel mutatkozott, amely biztos alapot nyújtott az utánpótlás neveléséhez. 1990-ben a vezetők az újonnan alakult felnőttcsapatot Budapest első osztályú bajnokságában indították. Egy évvel később már az NB Il-es mezőnyben indulhatott a gárda, amelyet olyan tetemes pontelőnnyel (tíz ponttal) nyert, hogy erre már a kézilabda-szakemberek is felkaphatták a fejüket. Ennek a győzelemnek köszönhetően az idei bajnoki szezont tehát már az NB I/B-ben kezdheti a Fraadi. Innen pedig már „csak egy ugrás” a magyar kézilabda legmagasabb osztálya, az NB I. És, hogy nem hiábavaló a vezetők fogadkozása (hogy tudniillik jövő ilyenkorra már az első osztály tagjaként szerepelnek), arra csak egy példa: a nyáron számtalan ex- fradista játékos tért vissza egykori csapatához. Ezek közül is bomba igazolásnak ígérkezik a volt honvédos Kovács Gábor megszerzése, de sorolhatnám őket tovább. Pál Tibor és Kerekes Károly Hargitából, Horváth István Gödöllőről érkezett a népligeti csarnokba. És, hogy az utánpótlásról se feledkezzünk meg, meg kell említeni Pálos Zoltán juniorválogatott kapus nevét, aki a mérkőzések során húzóembernek bizonyult tizenhét éves kora ellenére. A feljutás mindenesetre nem mindennapi dolog lenne: három esztendő alatt három osztálynyi javulás. De ha ehhez még hozzátesszük, hogy a játékosok mindössze heti két(ü!) edzésen tudnak részt venni (mindannyian dolgoznak a sport mellett), már eddigi teljesítményük is a bravúrkategóriába tartozik. Úgy tűnik tehát, hogy rövid időn belül ismét NB I-es kézilabdacsapata lesz az FTC-nek, amire a játékosok és az edzők szorgalmas munkáján kívül dr. Szívós István személye a garancia, aki segítő hozzáállásával igyekszik mindent megadni e poraiból újjáéledő szakosztálynak. Nagy Péter Rokonszenves játékos volt „Erő, lendület: Friedmanszky” - olvashattuk annak idején az egyik sportlapban a Fradi játékosának képe alatt. Mélységesen egyetértettünk ezzel a mondattal. Hiszen Friedmanszky Zoltán személyében - hosszú-hosszú évek után - újból ferencvárosi támadó állt az 1957-58. évi bajnokság góllövő listája élén! És ebben a csapatban az ilyen gólerős, tankszerű középcsatár - Mike, Deák utódaként! - feltétlenül a közönség kedvencévé, tehát: az ország egyik legnépszerűbb focistájává válik. Lelkesen dicsértük Frici (mindenki így becézte őt) gyorsaságát, robbanékonyságát; azt, hogy jobbal és ballal nagy erővel, pontosan tud lőni és ehhez csak kis helyre és kis, gyors mozdulatra van szüksége; örömmel nyugtáztuk, hogy a test- test-elleni harcban a védők fölé kerekedik. Elkápráztatott néhányszor bennünket lendületes cselsorozataival is ...'És szomorúan kell rádöbbennem: mennyire megfeledkeztünk ezekről az erényeiről. Persze ... nagyon nagy egyéniségek tűntek fel azokban az években. Az első csapatban bemutatkozott 1957-ben Rákosi, 1958-ban Albert. Az 1958-59-es bajnokságban még mindig Frici szerzi a legtöbb gólt a Fradinak; az 1959-es őszi idény kezdetén azonban Tátrai Sándor edző az Orosz-Albert-Rákosi összetételű belsőhármast küldi pályára. Friedmanszky a jobbszélre kerül. Emlékszem a hadonászó, egymást meggyőzni próbáló szurkolókra ... Nekikeseredett vitát váltott ki ez az új csatársor. Az egyik álláspont szerint: gólok tucatjától fosztja meg a csapatot az edző, ha nem hagyja meg igazi posztján Fricit - hiszen nincs az a védelem, amelyik őt is és a már két embert lekötő Albertet is le tudná egyszerre fogni! Az ellenvélemény: Friedmanszky belsőcsatárként elrontja az összjátékot. Az utóbbi érv alkalmas lehet talán arra, ahogy a fiatalabb olvasók hamis képet alkossanak Friciről: az önző, cselezgető, kizárólag egyedül kapura törni akaró tankcsatár képét. Pedig ő önzetlen játékos volt. Csak darabosabban, körülményesebben vette át a labdát Albertnél, Rákosinál vagy Orosznál és ezért kényszerült néha gondolkozási időt nyerő cselezgetésre; de - ha elszánta magát - remek rúgótechnikája segítségével nagyon pontos átadásokat küldött társaihoz. Tátrai Sándor végeredményben mégis jó érzékkel döntött. Albert és Orosz (Rákosi Gyula hátravontan játszott) nemcsak gyorsabban, könnyedebben osztogattak, hanem a fejjátékuk is egészen kiváló volt és - furcsa módon - többször kerültek kedvező helyzetbe; mint Friedmanszky. Pedig ő lényegesen többet mozgott náluk! ... Csakhogy Frici, mint önfeláldozó harcos, rengeteget rohant reménytelen labdák után, az ellenfél létszámfölényben lévő, gurigázó védői között; energiája - úgy látszik - arra már kevés maradt, hogy oda is száguldjon, ahol őt játékba lehet hozni. (Pedig nyilván lett volna érzéke ehhez is: edzősködése alatt középpályásai, csatárai meglepő bátran mutatták magukat, szakadtak el őrzőiktől.) Hasznos tagja volt a csapatnak szélsőként is. Fejesgólok születtek jól csavarodó beadásaiból; láttuk gólt lőni úgy, hogy befelé húzott jobbszélről és ballábbal bombázott a végén nagy erővel a léc alá. De utolérték őt is a sérülések... Betegség is megtámadta ... És közben feltűnt Varga Zoltán, Juhász István, Rátkai László ... 1963-64-ben Frici már többnyire csak a tartalékcsapatban szerepelt. Nem volt „sztár” kedvencként. Nincs emlékeink közt jelenet, amit a pályán „rendezett” volna, vagy pletyka, botrány, ami személyéhez fűződött volna. A második csapatban sértődés nélkül, nagy kedvvel és lendülettel rohamozta az ellenfél kapuját. Ha a „sportember” szót hallom, az ő alakja rajzolódik ki előttem. Hajnal Gáspár „MINDIG NYERJENEK A FIÚK” Az 51 éves kerepestarcsai pékmesternek, Pelyvás Dánielnek egészen biztosan van sütnivalója. Erről bárki meggyőződhetett a jelenlévők közül a hazai mérkőzések szünetében rendezett fogadásokon. Az Üllői úti székház Toldi termében rendszeresen az ő süteményei díszelegnek incsiklandőan a terítékek között. Általában nem sokáig, pillanatok alatt elfogynak. S hogy hogyan kerülnek Pelyvás úr süteményei az asztalra? A mester már két éve szponzorálja a Ferencvárost. A vízilabdacsapattal kezdte, majd ez év elején úgy gondolta, a focistákat is megsegíti, eddig félmillió forinttal támogatta a szakosztályt. A finomságokat csak ráadásként hozza ajándékba a meccsnapokon.- Úgy tudom, Ön is futballozott hajdanán, mégpedig nem is akármilyen szinten.- Igen, így van. Debrecenben születtem, s egy tehetségkutató akció során felfigyeltek rám a DVSC vezetői, gyorsan le is igazoltak. 17- 18 évesen 27 NB I-es mérkőzést játszottam a „Löki” színeiben.- Miért nem többet?- Mert kissé forrófejű fiatal voltam. Egy olaszországi túrára még együtt utaztam a csapattal, vissza már nélkülem jöttek.- Megtalálta a számításait Tal- jánföldön?- Ahogy vesszük. A másodosztályú Atalantában 47 alkalommal lépten pályára az olasz ligában. Erre azt hiszem, büszke lehetek. De a kinti élet mégsem tetszett annyira, mint ahogy azt elterveztem, meg aztán gyötört a honvágy is. Nem bírtam tovább. 62-ben, ha bonyolult körülmények közepette is, de hazajöttem.- Itthon rúgott még labdába?- Még mindig nem voltam any- nyira öreg, úgyhogy elszerződtem az NB III- ba. Az egyik mérkőzésen azonban nyílt törést szenvedtem, abba kellett hagynom a pályafutásomat. Bár 72-től amolyan levezetésként még két szezont eljátszogattam Törökbálinton.- S hogyan került kapcsolatba a Fradival?- Közben elvégeztem az élelmi- szeripari technikumot, s felköltöztem Kerepestarcsára. Mindig is a Fradihoz húzott a szívem, s végre közel kerültem a stadionhoz, több mérkőzésre el tudtam jönni. 78-tól vagyok pék-kisiparos, van két sütőüzemem, egy száraztésztaüzemem, egy cipőboltom, s egy minimarke- tem. Mostanra összejött már annyi, hogy segíthetek kedvenc klubomnak. A jövőre vonatkozólag is vannak terveim, elképzelhető, hogy esetleg egy-két játékost meg is vásárolok.- S mindezért mit kér ellenszolgáltatásként?- Szinte semmit, egy hirdetőtáblát helyeznek el a stadionban a pálya szélén. Azaz, mást is kérek. Mindig nyerjenek a fiúk. (naszály)
