Fradi újság (1991)

1991 / 14. szám

FRADI ÚJSÁG KI, KICSODA A FERENCVÁROSI TORNA CLUB TÖRTÉNETÉBEN? Sorozatunkban ezúttal is há­rom hajdani, majd három nap- jainkbeli fradistával foglalko­zunk. TÁTRAI SÁNDOR Rákosszentmihályon kez­dett futballozni, Salgótarjánba került, majd 1936-ban a Fe­rencvároshoz. 1936-tól 1944-ig összesen 250 mérkőzésen sze­repelt zöld-fehérben. Három bajnokcsapat és három Magyar Kupa győztes Ferencváros tag­ja volt, és az 1937-es KK-diadal részese. Az FTC örökös bajno­ka, aki külföldi edzősködése mellett az FTC mestereként is sokat tett színeinkért. 1958- 1961 között, majd 1966-ban, összesen 185 alkalommal ült az FTC kispadján. 1970 szeptem­berében, 56 éves korában hunyt el. WENK JÁNOS A régi úszás és vízilabdázás egyik legnagyobb egyéniségé­nek Wenk Jánost tartjuk. 13 éves korában kezdett verse­nyezni, mellúszóként. Egyik fő részese az 1910-es évek elején kiharcolt nagyszerű eredmé­nyeknek. A stockholmi olimpi­án a magyar vízilabdaválogatott első bemutatkozó mérkőzésén természetesen Wenk János is szerepelt. E mérkőzését köve­tően 15 éven át tagja volt a vá­logatott csapatnak! A vízilab- dázást és egyesületét rajongá­sig szerette. Ó volt az FTC első úszóbaj­noka (1919), s a nagy „Európa- verő” vízilabdacsapatunk leg­eredményesebb játékosa. Összesen 11 ferencvárosi baj­nokcsapatban szerepelt, a klub örökös bajnoka. Kétszeres Eu- rópa-bajnok. 1962-ben, 68 éves korában hunyt el. EGRI FERENC Az FTC csatára volt 1923- ban. Mindössze 19 mérkőzésen szerepelt, de ha pályára lépett az fél gólt jelentett, hiszen 10 góljával jó átlagot ért el. Ké­sőbb a református egyházkö­zség presbitere volt és eszpe- rantistaként is tisztelték. 88 éves korában 1985 februárjá­ban Dunakeszin hunyt el. DR. GIOVANELLI ISTVÁN Már az 1964-es FTC vízilab­da bajnokcsapat tablóján ott a fényképe! A hatvanas évek ele­je óta az FTC vízilabdázóinak szolgálatkész és precíz intézője, technikai vezetője, a sportág és a Fradi szerelmese. Intézőként bajnokcsapatok, KEK és Szu­per Kupa kupagyőztes FTC segítője volt a - háttérből. Pe­dig az ilyen lelkes és kulbhű fra- disták „előteret” . érdemel­nek. .. Az FTC örökös tagja, aki ezúttal csapatával KEK-re ké­szül. A nyáron két játékos érkezett az FTC-Törley vízilabdacsapatához Szegedről. Miller Zsolt és Juhász Gábor e játék talán két legfonto­sabb posztján, a kapuban, illetve centerként bizonyította eddig te­hetségét. Juhász Károly, a csapat ezdője így jellemezte a két új fiút:- Miller hosszútávon jelenthet számunkra megoldást a kapuba. Sőt, rövidesen neki kell őriznie a vá­logatott hálóját. A bajnoki felké­szülés végére hullámvölgybe került, de ez tulajdonképpen érthető, mert nem volt hozzászokva az olyan ke­mény munkához, mint amilyent mi végeztünk. Juhász lényegében fel­készítés nélkül jött hozzánk, ráadá­sul tizenöt kiló súlyfelesleggel. A fi­zikai adottságai azonban alkalmas­sá teszik, hogy sok-sok melóval ki­tűnő pólós legyen. A nálunk töltött idő alatt rengeteget dolgozott, és látványosan fejlődött. Lehet, hogy lesz egy törés a fejlődésében, de ha nem hagyja el magát, előbb-utóbb a legjobbak közé fog tartozni. A két játékossal egy „fullasztó”, háromórás edzés után beszélget­tünk a népligeti úszódéban. Először a 24 éves Miller Zsoltot kérdeztem:- Mikor kezdtél pólózni, és ho­gyan lettél kapus?- Egyik osztálytársam vízilabdá­zott a KSI-ben, és egyszer elkísér­tem az edzésre. Megtetszett, és az­tán már elzavarni sem lehetett vol­na. Sok mindent játszottam, de ka­pus jó ideig nem voltam. Am egy­szer nem jött el a meccsre a kapu­sunk, és az edzőm beállított. Olyan jól ment a védés, hogy bent is ma­radtam a kapuban.- Mi történt veled azután, hogy ki­öregedtél a KSI-böl?- A sportiskolából az Újesti Dó­zsához kerültem, ahonnan három év múlva elég zűrös körülmények között távoztam. Nem teljesítették az ígéreteket, ezért Szegedre iga­zoltam. Ott végre védhettem, és ru­tint szereztem. No, meg lassan megismerték a nevemet. Amikor megkeresett a Fradi, örömmel mondtam igent. Juhász Károllyal már dolgoztam együtt a KSI-ben, jó szakembernek tartom. Jól érzem magam itt, és kicsit fáradt vagyok, ugyanis még életemben nem dol­goztam annyit az úszódéban, mint az utóbbi hónapokban.-Ki a példaképed?- Fiatalabb koromban Saranov volt nálam a numero egy. És persze, GICZY JENŐ Több, mint három évtizede a Ferencárosi Torna Club tagja! Az FTC neves kötöttfogású birkózója volt, aki különösen a CSB-ken remekelt. Sok sikeres szereplés után 1980-ban vissza­vonult. Azóta is a birkózószak­osztálynál tevékenykedik, nem kis részt vállalva a nyugodt munkalehetőségek megterem­tésében. Évek óta a szakosztály vezetője, legújabban vezető edzője. 1991-től az FTC Egye­sületi Tanácsának tagja, no és természetesen az FTC örökös tagja. Molnár Endre, aki a világ egyik leg­nagyobb kapusa volt. A juniorválo­gatottnál egy ideig az edzőm volt.- Milyen tervekkel érkeztél a Fra­diba? / - Először is sikeresen szeretnék bemutatkozni a nemzetközi kupa­porondon. Természetesen nekem is célom a válogatottság. Csak így te­hetem ismertté magam, így lehet esélyem egy külföldi szerződésre. Két évet írtam alá a Fradihoz, de a vezetők azt mondták, hogy ha meg­felelő külföldi ajánlat érkezik, nem gördítenek akadályt a távozásom elé. Ha nem lesz „kérőm”, és meg­állóm a helyem a Ferencvárosban, akkor szívesen maradnék később is a Népligetben.- Magánélet?- Nős vagyok, márciusra várjuk az első gyermekünket. Még Szege­den elvégeztem egy kétéves ven­déglátóipari iskolát. Most angolul tanulok, és csak a sportnak élek. A 21 éves Juhász Gábor pálya­kezdete nem mindennapi volt:- Én a szó szoros értelmében a vízilabdán nőttem fel. Az unokabá­tyám védett a szegedi csapatban, és ő csalt le engem és a testvéremet az úszodába. Ákkor még óvodába jár­tam. Elkezdtünk pőlózni, mindket­ten, de ő később abbahagyta. Én a vízilabdán kívül más sportot is űz­tem: pingpongoztam, vívta rövid ideig, ám nem lettem hűtlen a póló­hoz.- Lehet, hogy te is véletlenül lettél az, ami, vagyis center?- Bármilyen furcsán hangzik, de pontosan így van. Három évvel eze­lőtt, amikor felkerültem a felnőtt­csapathoz, a két középcsatár közül egyik sem tudott játszani. Az egyi­ket eltiltották, a másik katona volt, és engem küldött be az edzőm a ka­pu elé. Sikerült megragadnom ezen a poszton, olyannyira, hogy amikor leszerelt az „igazi” center, felváltva játszottunk.- Mit szóltál ahhoz, hogy az or­szág legnépszerűbb csapata szeretne leigazolni?- Amikor az ifjúsági és a junior­válogatottban játszottam; dr. Szívós István, a Ferencváros jelenlegi ügy­vezető elnöke volt a szövetségi ka­pitány. ó többször is hívott a Fradi­ba, de a klubom és a szüleim úgy látták jónak, ha egy ideig még ma­radok Szegeden. Szóval, csak idő kérdése volt, mikor leszek a Fradi játékosa. Az idei nyáron aztán eljött a nagy nap. Ráadásul ekkortájt hí­PALÓCZ LÁSZLÓ Az Állami Operaház Liszt dí­jas, érdemes művésze - gyerek­kora óta szereti a Ferencvárost. Testi-lelki jó barátja Toldi Gé­za volt... Napjainkban pedig nem múlik el olyan FTC kulb- házbeli rendezvény, ahol fel ne csendülnének Palócz László fra- distákat köszöntő dalai Termé­szetesen szeptember 15-én is ott volt és fellépett abban a műsor­ban, ahol a művészbarátok Alber­tet köszöntötték. Fellépett, frene­tikus sikert aratott - aztán rohant a Szomszédok forgatására... vott meg dr. Konrád János a felnőtt válogatott keretébe, úgyhogy iga­zán sikeres hónapok voltak ezek.- Juhász Károly mégsem örült iga­zán, amikor meglátott az első edzé­sen...- No, igen, voltak fölös kilóim. Túl hosszúra nyúlt a szünet, és hlzé- kony is vagyok. De a mester gon­doskodott arról, hogy az „úszógu­mim” eltűnjön. Ilyen kemény edzésmunkát még sohasem végez­tem. Persze, ha az ember el akar ér­ni valamit mint vízilabdázó, akkor ez az egyetlen út.- És te mit akarsz elérni?- Az első lépés: jól játszani a Fra­diban. A második ebből követke­zik: megerősíteni a helyemet a válo­gatott keretben, hogy stabil játékos legyek, ne csupán beugró ember. Én egyelőre csak a pólóval foglal­kozom, ebben akarok sikeres lenni. Néhány év múlva pedig szeretnék külföldre szerződni.- A külföldi játékot mindketten említettétek Hol szeretnétek pólóz­ni?- Én a legszívesebben Olaszor­szágba mennék - mondta Miller Zsolt.- Nekem nem szimpatikus az olasz mentalitás és játékstílus, így én inkább Németországot választa­nám - válaszolta Juhász Gábor. - Persze, tudom, se az olasz, se a né­met bajnoság színvonala nem éri el a madarát. Olyan anyagi hátteret kellene teremteni a sportágban, hogy a játékosokat ne foglalkoztas­sa állandóan a külföldre távozás gondolata. Mert ha ezen nem sike­rül változtatni, akkor tovább folyta­tódik a magyar vízilabda kiárusítá­sa. És ez szakmailag egyáltalán nem hasznos.- Végül egy tipikus magyarországi kérdés: mit vártok a Fradi-közönség- től?- A Szegeddel többször játszot­tunk tétmeccset a Fradi ellen, és na­gyon nehéz volt elviselni a közönsé­get, azt, hogy ellenünk szurkoltak. Remélem a buzdítás, amely most már nekünk is szól, ezentúl segít mindkettőnknek a jó játékban. (-ys-) Az FTC-Törley vízilabdacsapatának őszi bajnoki mérkőzései október 5. Szentes-FTC-Törley október 6. FTC-Tőrley-Vasas október 12. KSI-FTC-Törley október 19. FTC-Törley-Szolnok november 2. Eger-FTC-Tőrley november 9. UTE-FTC-Tőrley november 16. FTC-Törley-Bp. Spartacus november 23. BVSC-FTC-Tőrley november 30. OSC-FTC-Törley KISKERESKEDŐK! VÁSÁROZOK! VISZONTELADÓK! tépőzáras szabadidő PAPUCS“ zöld színben az INTRADE KFT-től 1061 Budapest. Liszt Ferenc tér 2.1. em. 2. Telefon: 122-0130 Nyitvatartás: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig pénteken 9-13 óráig Nagy Béla Fradi fiatalok UJ ARCOK A MEDENCEBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom