Fradi újság (1990)
1990-10-04 / 7. szám
Kettesben az ezer- Jóska, én nagyon jól tudom, hogy te egy hétpróbás, minden háljál megkent, abszolút pesti vagány vagy; olyan, akinek a Haller tér volt anno az első, a második, és a sokadik otthona is, márpedig ott nem hímzést vagy kézimunkázást .oktattak’... most azonban, akkor sem találod ki, hogy miről akarok beszélgetni veled, ha minden ott szerzett tu dósod a t mozgósítod...- Nem jellemző rád ez a kérdés... Túl snassz... Miről akarna ma beszélgetni velem egy újságíró? Amiről mindenki... Hogy Ilyen rossz az MTK, meg olyan rossz; hogy ml ez az állandó konfliktus köztem meg a játékvezetők között; hogy miért nem tudok a csapataimmal úgy szerepelni a nemzetközi kupákban, ahogyan itthon; hogy miért tartok néhány MTK játékost posztja legjobbjának Magyarországon; hogy miért nyilatkozom néha olyan dolgokat, amitől az emberek hideglelést kapnak... Folytassam? Olyan egyszerű... Már kottából mondom fel a leckét...- Kedves Verebes Mester, Ön óriási tévedésben van... Ki kell ábrándítanom, a fent említett kérdések közűi egyetlen egyet sem akarok most feltenni, részint azért, mert pontosan ismerem az ilyen típusú kérdésekre adott válaszaidat, részint azért, mert nem szokásom egy .betegeskedő’ emberrel állandóan a betegsége kortüneteiról beszélgetni... Maid, ha újra a csillagok között társz, majd ha újra a csúcson leszel te Is meg az MTK is, maid ha újra elönti az országot, hogy... .Meglátja, Mester menni fog...", szóval, majd akkor felteszek néhány olyan kérdést, ami nem nagyon fog tetszeni... De, most...- Ne legyél te csak olyan nagyon jóságos... Kapok mostanában úgyis éppen eleget, ráadásul olydnoktól, akik néhány hónappal ezelőtt még a kezemet szorongatták, minden al- kalmdt kihasználtak arra, hogy a közelemben legyenek és a fülembe duruzsolják, hogy «Józsikám, remélem tudod, hogy szerintem is te vagy a legnagyobb..." Aztán elég volt néhány botlás, néhány valóban nagyon kellemetlen eredmény és már kapkodhattam a fejem a rengeteg ütésre lenkdüló ököl elől... Nem sírok, nem panaszkodom, ez aztán igazán nem az én formám, pontosan tudom, kik azok az emberek, akiknek a szavára siker és kudarc idején egyformán adni és hallgatni kell. Meg aztán, nagyon pontosan tudom azt is, hogy mit takar a szó; edzősors... A te apádat nem taposták meg piti, link, kis semmi fráterek, névtelen nullák, olyanok, akik a cipőjét sem pucolhatták volna ki? Na, látod... Nem kell ezzel fogldlkozni! Nem ezek az igazán lényeges dolgok az életben. Egy edző, amikor erre a pályára megy, vegye tudomásul, hogy jut majd neki méz, de cián- káli is... Egyet azonban soha ne felejtsen el senki: méz csak a legnagyobbak vajaskenyerére kerül-vastagon...- Te aztán ebből a szempontból igazán nem panaszkodhatsz, hiszen, nagyon csúnya kifejezéssel élve, de most jobb nem jut az eszembe... két pofára ehetted a vajas-mézes kenyeret... Most azonban tényleg szűkösebb idők lámák, s ha nem tudsz valamit, Mágushoz méltóan elővarázsolnia cilinderedből, akkor...- Na, mi van akkor? Én nem szerepelhetek egyszer rosszul? Nekem nem lehet egy gyengébbre sikerült évem? Nekem mindig bajnokságot kell nyerni, vagy a dobogón kell végezni? Micsoda hülyeség ez? És ezzel nem azt mondom, hogy a jelenlegi helyzetünk ellenére feladtam volna a végső jó helyezés minden reményéti Egyszer, még évekkel ezelőtt, a győri korszakomban azt hiszem BEK meccsen, otthon kikaptunk a Minszktól 6:3-ra... Te még olyan .boldog" újságcikkeket az életedben nem olvastál... Mindenki tobzódott az örömtől, hogy na most aztán megingott a Verebes trónja, most gyorsan írjunk, mondjuk, nyilatkozzunk róla valami rosszat. Az egyetlen ember, a Képes Sport akkori főszerkesztője, Pintér István volt. aki meglátott valamit a játékunkban és a 6:3 ellenére azt írta, hogy a Verebes féle játéké a jövő... Ha akkor engem hülyének tartottak, akkor ó minimum az agyalágyult minősítést és bélyeget kapta... Amikor aztán néhány hónappal később, több mint 100 gólt rúgva újra megnyertük a bajnokságot és végig vertük a mezőnyt, mint jég a határt, akkor senki sem kért bocsánatot tőlünk...- Jóska, én egyre inkább azt veszem észre, hogy azt a gigantikus méretű JÁTÉKOT, amit úgy hívnak: ÉLET, nem ilyen, megsértlek, aztán ha nem volt igazam, majd bocsánatot kérek, alapon játsszák... Itt már régen szó sincs fair play-ról, mindenki akkorát harap vagy rúg a másikba, amekkorát csak tud és ami ebben a legszomorúbb: még akkor is ezt teszi, ha ebben semmi egyéni érdek nem motiválja. Mert én már .elprostituá- lódtam" annyira, hogy azért fel sem kapom a fejem, ha tudom, hogy az abszolút lar' pour lar' alapon belém rúgóra nem is haragszom, ha közben tudom; neki erre valamiért nagy szüksége volt...- Ez rossz alapállás, mert így megesznek! Senki sem úgy fog reagálni, hogy .ez milyen rendes egy pali, hiszen jó nagyot kapott, mégsem vág vissza", hanem gyorsan kapsz még vagy tizet a fejedre, mert látják, hogy védtelen vagy, lehet sorozni... Mert ha csak egy kicsit jobban belegondolsz, vajon mi okuk van most arra az embereknek, hogy velem szórakozzanak? Az, hogy elment hét forduló a bajnokságból és nem az MKT az első? Érdekel az valakit, hogy milyen gyötrelmeken mentünk át az utóbbi hónapokban? Hogy nekem minden évben egy vadonatúj csapatot kell építenem, s hogy annak a csapatnak idő kell, amire összeér? 71 <*1 ^ 1 ^TI11 \ |^~i*i 1 L.7L; Jíl C_*....r i V : _*1 “ 1 1 1 1 r 1 r Nagybecsületszavamra komolyan beszélek. Fradi csak egy van! Jártamban-keltemben soha sehol másutt nem halottam hírét a „Fradizmus" átható, dinamikus jelenségének. Széles Futbóliában sehol sem ismerik azt az olthatatlan lángolást, a fanatikus (vak)hltet, a minden mélységen átlendítő alázatot, amely kizárólag a zöld-fehér hívek sajátja. Mester utca, Illatos út, Bakáts tér, Sóház strasse. Ha fatomyos hazád nevezetességeit sorolom, hát persze, hogy az FTC a sírig elkísérő szerelmesed, a mlndenséged. Tűzoltó utcai volnál, netán Vágóhíd-környéki? Nincs mit csodálni. Am milyen késztetés hatására emeli magasra a zöld:fehér lobogót a bódvaszentandrásl suhanc? Hiszen még a Mezőgazdasági Vásár alkalmából sem járt Budapesten. Az Üllői úti pályáról emlékképet nem, legfeljebb képeslapot őriz. Szlovákia, Galánta körzet, Réca nevű falucskájában vendéglátóm kisfia azt selypíti: „a Fjadinak szujtolok". A Haller térnek, a hajdanán a Máriásy út és a Gubacsi út sarkán elterülő „Négyzetnek" hírét sem hallotta. Miért pont a Fradiért szorít? Miért nem a Vasas, a Honvéd vagy a Dózsa a szíve csücske? Mi okból feszítette szét a Ferencváros a szokványos kerületi csapat dimenzióit? Hogyan nőtte túl nagyságrendekkel az ugyancsak regionális alapon szerveződött Kispestet, Újpestet, vagy a hőskorban tömegeket éltető Hungáriát? Jöhetett a zord Idő, hét szűk esztendő, gólaszály, kútmélye, edzóválság, a kurzus tilthatta a „híveknek" a szentély látogatását, sót még a csendes Imát is. Az áldozok száma nemhogy csökkent volna, gyarapodott. Csúfolhatták az arany- lábúakat ÉDOSZ-nak, Kinizsinek, az elnyúhetetlen „Fradizmus" átvészelte, túlélte a történelem viharait, majd Faustusként kelt újra életre... Feltétlen megírandó szociológiai, politológiai tanulmányszintézis lesz hivatott feltárni a „Fradizmust" létrehozó és fenntartó történelmi-társadalmi okokat. Én addig is töprengő tisztelettel húzom ki magam e jelenség előtt és kijelentem: unjguayi Fradi nem létezik! Van viszont valami hasonló, körvonalaiban, haloványan reája emlékeztető. A Nációnál... Győztek a krikettezők „Igazán ériékes munkát végezlek a sportmenek a Victoria Cricket Club közgyűlésén” - írja a The Britannia and Montevideo Reporter 1842 október 29-ei száma. Lúdbő- rözik a gyönyörűségtől a történelmi távlatokat befogó ember bőre. 1842? Hiszen a mi Petőfi Sándorunk akkor még csak közelgett poézisének legszebb és legtermékenyebb szakaszához) Az Urugu- ayban élő angolok meg már régen krikettklubot alapítottak, sőt sportágmegváltó problémáikat közgyűlésen vitatták meg. Hogy kit érdekel mindez? Őszintén remélem, hogy sokakat. Mert, ahol felbukkannak az angolok, ott hamarosan sportolni kezdenek. Márpedig nemzetközi tapasztalat sugallja, hogy ha már pezseg az evezős, biciklis, úszó- és atlétaélet, úgy hamarosan pattogni kezd a labda is valamelyik füves grun- don. így történt ez Montevideó- ban is a múlt század második felében. A fentebb már említett krikettegyesület 1878-ban labdarúgó szakosztállyal bővült. Az évszám sem merő véletlenség. 1874-ben kezdte el működését a montevideói angol középiskola, a rákövetkező esztendőben pedig már felvételizhettek a Colegio Ingle'be a sikeresen maturált angol diákok. Igen, Uruguay fővárosa hemzsegett az angol, skót, ír vendégmunkásoktól. A szigetország ipari értelmisége és szakmunkásgárdája lendítette meg Montevideót, hogy szurtos, bűzös, kormos metropolisszá terebélyesedjen. Az Albionból érkezettek - őseik dicséretes példáját átmentve - egyre-másra alapították az egyleteket, klubokat és sportegyesületeket. És természetesen izzó szenvedéllyel futballoztak. Az ősforrások szerint Uruguay földjén a legelső focimeccset (1878) angol tengerészek vívták az emlegetett krikettklub frissiben életre hivott fociszakosztálya ellen. A korabeli krónikás nem tartotta fontosnak, hogy az eredményről számot odjon, azt viszont feljegyezte, hogy a találkozó színhelye a La Blanqueada strand volt. Ez a füves térség ad majd otthont az uru főváros első focistadionjának. Fájdalommal kell tudatnom a sorokat olthatatlan kíváncsisággal faló focirajongóval, hogy az angol iskola újságjaiból aránylag kevés példány maradt meg, még a Biblioteca Nációnál Montevideo, azaz a fővárosi nemzeti könyvtár gyűjteménye is szerfelett hiányos. így azután ezt-azt tudunk az uruguayi labdarúgás első lépéseiről, mást meg csak legfeljebb sejtünk. Az viszont tény dolog, hogy 1881. május 27-én máris prima minőségű rangadó zajlott le a La Blanqueada-strandon az M.C.C. és az M.R.C. legénysége között. Magyarán Montevideo krikett egyesülete és evezösklubjo - futballozott. A krikettezők nyertek 1:0-ra... Dél-Amerika futballtörténetének első nemzetközi mérkőzése is a La Blanqueadán folyt le. Victoria királynő 70. születésnapját a déli féltekén is színpompás ünnepségsorozattal köszöntötték. Nem tudni, hogy a történelmi korszakot kijelölő agg királynő értesült-e arról, hogy a vendég Buenos Aires-i városi válogatott 3:0-ra legyőzte Montevideo legjobbjait, íme, egy victoriánus focimérkőzés... Most már igen közel jutottunk a Nacionalhoz. Egy Atilio Narancio nevű egyetemista megelégelte, hogy minden ami jó és szép az uruguayi sportban, az lényegében angol. Társaival megalapította (1898) a Montevideo FC-t, amelybe kizárólag uruguayiak léphettek be. Ilyet se hallott még a világ! Angolokat kirekeszteni egy fociegyletból! De, éppen ez volt az alapítók célja. A kávéházi asztal körül kurjongatók lelkesedése plafont repesztett, a bukszájuk viszont laposabb volt a palacsintánál. Ilyenformán a szükség fuzionálásra (1899. május 14.) kényszerítette a nemzeti érzésektől fűtött futballistákat. Egyességre léptek az ugyancsak koldusszegény Uruguay FC legénységével és befogadták az Albion FACM-böl kivált frakciót. Ez utóbbi igen bölcs cselekedetnek tűnik, mert
