Fradi újság (1990)

1990-09-06 / 3. szám

Feltámadunk, aztán fel, támadunk Szakosztályról szakosztályra Egymás vállára borulva sírtak a fiúk... Férfiemberhez nem méltóak a köny- nyek, de az FTC ifjúsági kézilabdázóit mindenki megértette az OIB-döntó után. Idegenben, az Elektromos csarnokában legyőzték a házigazdákat, s megnyerték a bajnokságot. A tekintetek azonban nem csak az örömtől fátyolosodtak el. A fiatalok ekkor már tudták: a zöld-fehérek felnőtt együttesében nem bizonyíthatják a tudásukat, hiszen az egyesült a Ili. Kér. TTVE csapatával. Kende György szakmai igazgatóval a Fradi kézilabdázóinak jelenéről és a férfi valamint a női szakosztály jövőjéről be­szélgettünk.- Kezdjük a férfiakkal, hiszen annak idején nagy visszhangot váltott ki az óbu­daiakkal történt fúziójuk - javasolta Ken­de György. - A bajnokság közben kény­szerültünk erre a lépésre, mert nem talál­tunk szponzort a gárdának, s kilenc játé­kos bérét nem tudtuk volna kifizetni a szerződésük lejártáig.- Az egyesülés körül akadtak bonyo­dalmak.- Az diktált, akinél a pénz volt. A baj­nokságot partnerünk addig szerzett két pontjával folytattuk, s nem az FTC hét pontjával, amihez talán könnyebb lett volna annyit gyűjteni, hogy ne kény­szerüljünk búcsúra az első vonaltól. Fel­ajánlottuk a népligeti csarnokunkat is, de erre sem tartottak igényt. Aztán, sajnos, meghalt Lettner László edző, aki éltetője, motorja volt a szakosztálynak.- Az Ifjúságiak mégis kitettek magu­kért, s nagyon sok szakembertől hallot­tuk, hogy óriási kár lenne, ha elkallódná­nak ezek a fiatalok.- Ezt ml Is szeretnénk elkerülni - mond­ta nagyon határozottan a szakmai igaz­gató. - Azt azonban tudjuk, hogy felnőtt csapat nélkül nehéz megtartani a fiata­lokat.- A fiúk és a szurkolók konkrét Intézke­déseket várnak.- Átszervezzük a szakosztály vezetését, és a csapat FTC-néven versenyezhet a következő idényben. A kiöregedő ifikből, a leszerelókből és a még Ifjúsági korú te­hetségekből olyan együttest állítunk ösz- sze, amely elindul a főváros felnőtt baj­nokságában.- Korábban arról volt szó, hogy az NB I B küzdelmeiben vesz részt.- Elképzeléseinknek pillanatnyilag job­ban megfelel a Budapest-bajnokság. Ugyanis együttesünk abszolút amatőr lesz, a fiúk munka és tanulás mellett kézi­labdáznak majd, s mintegy kétszázezer forintot megtakaríthatunk, ha nem kell a vidéki utazások, szállások költségeit kifi­zetnünk. Emellett szakmai szempontból Is szerencsésebb az utóbbi megoldás.- Ezt részletezné?- Feltett szándékunk, hogy újjászervez­zük a klub férfi kézilabda-szakosztályát, de ehhez új alapokról kell Indulnunk. A cél, hogy amatőr csapatként is NB-s me­zőnybe jusson a társaság, és itt az ama­tőrön van a hangsúly. Ehhez a légkörhöz azonban hozzá kell szokni. Meggyőződé­sem. hogy a több! sportágnak Is hasonló utat kell választania, ha a megváltozott gazdasági körülmények között életben akar maradni. Ml vállalkozunk az úttörő szerepre, s ha sikereket érünk el, talán a szponzorok Is felfigyelnek ránk. A férfiak után a női szakosztály került szóba. Kende György elmondta, hogy az előző évadban .őrségváltás" zajlott a felnőtt csapatban. A kitűnően dolgozó Hoffmann Pál edző egyéb elfoglaltságai miatt nem vállalhatta a lányok irányítá­sát, s - öt év után - ismét Elek Gyula ült a kispadra. A nagyszerű szakember előző­leg 20 évig irányította a szakmai munkát, amely mellett most a szakosztályvezetői teendőket is ellátja. A csapatban is történtek változások, de fontosabb, hogy az átalakulás várha­tóan folytatódik. Egyelőre kismamái örö­mök előtt áll Szabó Annamária és Ma­gyar Éva, míg Takács Gabriella, Prikler Szilvia és Krammer Mária mindent meg­tesz, hogy az ifjúsági csapatból felkerül­jön Fiedler Adriennék, Hesz Ágiék és Steitz Zsuzsáék közé. Az OIB-ben bronzérmet nyert együttes erősségeivel kiegészülve a tavaly 9. helyen végzett .nagyok" felzár­kózhatnak az élmezőnyhöz. Dobogós ál­maik még aligha lehetnek, de - Kende György szerint - a 4-6. hely valamelyikét megcsíphetik. A szakosztály anyagi helyzete nem ró­zsás, de súlyos gondjaik pillanatnyilag nincsenek. A Herz-FTC-nek megbízható támogatója a Budapesti Húsipari Válla­lat, amelynek vezérigazgatója, Klslván Géza egyben a szakosztály elnöke, és az egyesület elnökségi tagja. A csapat nyári felkészülése zökkenő­mentes volt, az előkészületi mérkőzése­ken pedig jó formában játszottak a lá­nyok. A nemzetközi mezőnyt felvonultató Balaton Kupát megnyerte a Herz-FTC, amely ezt megelőzően NSZK-beli túrán szerepelt. Hogy a folytatás, a bajnoki pontvadá­szat is eredményes legyen, ahhoz mind a férfiak, mind a nők a szurkolók eddigi lel­kes támogatására számítanak. s.J. Ill tilillHl A Balaton Kupa győztes női kézilab­dacsapat. Álló sor balról: Maglódi Lajos technikai vezető,, Kulcsár Gyöngyi, Ste­itz Zsuzsa, Hesz Agnes, Szarka Éva, Elek Gyula edző. Elől: Fiedler Erika, Gálhidi * Györgyné, Szabó Annamária, Fiedler Adrienn, Szendi Gyuláné, Bregócs Má­ria. Elnök: Kisiván Géza Elnökhelyettes: Hegyesi József Gazdasági igazgató: Jákfalvi Tiborné Szakosztályvezető: Elek Gyula Vezetőségi tagok:Dr. Kovács Attila,. Maglód! Lajos Vezető edző: Elek Gyula Ifjúsági edző: Berendi Antal Serdülő edző: Schmauder Antalné, Radványi Tibor Az egyik megy, a másik jön A Ferencváros bajnok és kupagyőztes ví­zilabdacsapatának egyik kulcsembere, a válogatott középcsatár Dóczl István a jugoszláv Jadran .Koteks" Splithez szerző­dött. A népszerű játékossal elutazása előtt beszélgettünk.- Hogyan jött létre ez a szerződés?- A jugoszláv nemzetközi játékvezető, Drovnak keresett meg, hogy nem lenne- e kedvem az ó bajnokságukban játszani. Ma egyértelműen ez a világ legerősebb pontvadászata, így természetesen igent mondtam. Aztán később maguk a spliti játékosok hívtak az Adria partjára. A csa­patnak négy válogatottja van, velük jó barátságban vagyok.- Tavaly három évet írtál alá a Fradi­nál. A klubnál hogyan fogadták távozási szándékodat?- Mindenki pozitívan állt hozzá a kér­déshez, és maximálisan segítettek, hogy zökkenőmentes legyen az átigazolásom.- Mennyi Időre költözöl Splitbe?- Két évig leszek - legalábbis egyelőre - a splitiek centere. Szeptember 15-én kezdődik a jugoszláv bajnokság, remé­lem, addigra teljesen meggyógyul a Jó­akarat Játékokon megsérült jobb gyűrűs­ujjam.- Hogyan gondolsz vissza az FTC-ben eltöltött egy évre?- Én sokáig vártam arra, hogy a Fradi­ba kerüljek, és nagyon kellemes emléke­im vannak. A bajnoki és a kupagyőze­lem, a szurkolók szeretető - mind-mind felejthetetlen.- Mit vársz magadtól Jugoszláviában?- Huszonöt éves múltam, és életem ed­digi legnagyobb feladata vár rám. A klub vezetői azt a célt tűzték ki, hogy se­gítségemmel bajnok legyen a Split. Sze­retnék továbbfejlődni, és stabil tagja ma­radni a magyar válogatottnak. A távozó Dóczi helyére a Tungsram SC 22 esztendős, 198 cm magas középcsatá­rát, Pardi Tibort szeretné leigazolni a Fe­rencváros. Noha szerződése lejárt, a lám­pagyáriak irreálisan magas összeget kér­nek érte. A múlt heti tárgyalások során a Tungsram SC vezetői 15 nap gondolko­dási időt kértek...- A szurkolók a huzavona ellenére már fradlstának tekintenek, de szinte semmit sem tudnak rólad.- Tizennégy évvel ezelőtt kezdtem vízi­labdázni, családi kapcsolatok miatt a Tungsram SC elődjében, a Vasas Izzó­ban. Tizenhét évesen játszottam először az OB l-ben, és 1987 októberében mutat­koztam be a felnóttválogatottban.- Hogyan lettél center?- Már gyermekkoromban magasabb' voltam az átlagnál, így kézenfekvő volt, hogy középcsatár leszek,- Úgy tudom, a Fradival való kapcso­latod nem újkeletű.- Az FTC egyik edzője, Juhász Károly a mesterem volt a Tungsramnál, és vele ré­góta jó viszonyban vagyok. Az ó javasla­tára már három éve megkeresett a Fe­rencváros, de akkor érvényes szerződés kötött az újpesti klubhoz. Egyébként apó­som, Illés Lajos válogatott birkózó volt a Fradiban, és ó sokat mesélt az egyesület­ről. Minden idény után felmerült az átiga­zolásom, de a Tungsram sohasem enge­dett. Most Is azt mondták a vezetők: ha már nem maradok náluk, ne erősítsem a Fradit sem, és egyre feljebb srófolták az áramat. Nem hiszem, hogy ez a cirkusz a magyar vízilabda érdekeit szolgálná.- Korábban sokszor voltál válogatott, most nem vagy kerettag...-Természetesen szeretnék visszakerülni, de ez csak úgy lehetséges, ha játszom, és bebizonyítom, hogy ott a helyem. Re­mélem, mielőbb megegyezik a két klub, és játszhatok a bajnokságban és a BEK- ben is. Margay Sándor LABDARÚGÁS szeptember 8. Üllői út: FTC-Szeged NB I. és tartalék Szeged: Szeged-FTC ifi I. és serdülő I szeptember 15. Siófok: Siófok-FTC NB I. és tartalék Népligeti FTC-pálya: FTC-Siófok ifi és serdülő KÉZILABDA szeptember 8. Népliget: FTC-Testvériség Bp. I. oszt. térti szeptember 14. Népliget: Herz-FTC-Spartacus NB I. női szeptember 15. Népliget: Herz-FTC-Spartacus ifi női VÍZILABDA szeptember 5. Tüzér u.: BVSC-FTC-Törley szeptember 9. Margitsziget: FTC-Törley-Vasas

Next

/
Oldalképek
Tartalom