Fradi újság (1990)
1990-10-12 / 8. szám
Az edző OLSEN A Bröndby kispadján ülő, - a dán labdarúgás élő legendájaként tisztelt - Morten Olsen 1949. augusztus 14-én született Dániában a Vordingborg I. F., később a B1901 színeiben fut-ballozott. Majd dán recept szerint vándorbotot fogott és Belgiumban próbált szerencsét, a Cercle Bruges, az RWDM, és az Anderlecht játékosaként szerepelt - világklasszisként. Pályafutásának befejezéseként, az 1FC Köln csapatát erősítette. A dán nemzeti válogatottban 102 alkalommal szerepelt. Edzői pályafutásának első állomása a Bröndby. A FRADI I4VI III 74 EDPAELLENEELE: Bröndbyemes Idraetsforening Alapítási idő: 1964. december 3. Színe: Kék-sárga Címe: Bröndby Stadion 26 Postbocs 55 DK-2605 Bröndby A klub dicsőséglistája: Bajnok (3) 1985, 1987,1988 Kupagyőztes (1) 1989 A Fradi akár nagyapjaként is tekinthet a következő kupaellenfelére, hiszen a Bröndby 1964. december 3-án született, és jelenleg is a dán liga "legfiatalabb" klubja. A kék - sárgák alapításuk után már a harmadik évben az első osztályban vitézkedtek, és ez bizony nagy dolog, még akkor is, ha tudjuk, a Bröndby "hőskorában" inkább csak átszállójegyeket váltott a ligába. Annak a bizonyos 1967-es csapatnak egyébként a legjobb játékosa egy bizonyos Per Bjerregaard nevű középpályás volt, aki ma a Bröndby elnöke. "Tinédzser korában" a Bröndby is a hagyományos dán receptet követte, remekül futballozó iijakat exportált Európa sztárklubjaiba. A klub történetének vezéregyénisége a három Laudrup (van-e, ki e nevet nem ismeri?). Az apa, Finn Laudrup előbb játékosként, majd vezetőként szolgálta, szolgálja a Bröndbyt, két fia Michael és Brian pedig jelenleg a CF Barcelona, illetve a Bayern München játékosaként öregbíti a klub, illetve a dán labdarúgás hírnevét. A" hazaiak" közül a még a Fradi ellen is készülő, a Bröndbyben több mint 450 díjmérkőzésen szerepelt Bjarne Jensent kell kiemelni. Az egyre izmosodó klub első bajnoki címet 1985-ben szerezte, és hogy egy leg jusson nekünk magyaroknak is, a klub történetének első nemzetközi kupa- meccsét éppen a Budapesti Honvéd ellen játszotta. : ÜÜ | FRADI ÚJSÁG ' Megjelenik I hetenként a RUBIN I Kft. kiadásában. ! * Felelős kiadó: I RUBIN Kft. I igazgatója. 1 ISSN 0866-157X I * Lapmenedzser: I Fehér Tamás. ] * Szerkeszti a I szerkesztőbizottság. I * Szerkesztőség: I Bp. IX. Üllői út 129. I Dr. Lakat Károly terem. I ' Fényképek: I Záhonyi Iván 1 Magdics László, I Fradi fotótár. I * Lapterv: D @ @ @ I Molnár Csikós Virág, I Vadas Szabolcs. I * Szedés, nyomdai kialakít I STUDIO-1 KFT I 1399 Budapest 62. Pf 672. I Tel.: 1401-383 I * Nyomta: Szikra I Lapnyomda. Budapest 90-2510 I * Felelős vezető: J dr. Csöndes Zoltán. I vezérigazgató. 1 * Terjeszti a Magyar Posta. A nyolcvanas évek dán csodájának, a Sepp Piontek vezette válogatott sikereinek ihletésére a klub vezetői úgy döntöttek, felhagynak a "hagyományos" amatőr- félprofi szisztémájukkal, profi szerződéseket kötnek a játékosokkal, és igyekeznek megfizetni, megtartani őket. A klub az angol Tottenhamhez hasonlóan a tőzsdén árulta részvényeit, és azt, hogy a pénzügyi akció sikerült, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Bröndby 1985 óta háromszor az első, kétszer a második helyen végzett a dán pontvadászatban, és jelenleg az idei bajnokságban is fölényesen vezet. A mai Bröndby legjobbja a 195 cm magas kapusóriás, Peter Schmeichel, aki talán a dánok első európa-klasszis hálóőre. Schmeichel a levegőben korlátlan úr, de hatalmas termetét meghazudtolóan fürge. Rajta kívül a már a Honvéd ellen is megismert védő, Lars Olsen, és a dánok között oly nagy feltűnést keltő, csokoládébőrű Ushe Okechukwu emelkedik ki a csapatból. A Nigériából importált védő remekül fog embert, szívesen megy fel a támadásokat segíteni, sőt a kapura is veszélyes. Hazájában, Nigériában a válogatott egyik legerősebb játékosa. Szóval, nem lesz könnyű dolga a Fradinak... András Dénes BR0NDBYERNES IDR/ETSFORENING a Bröndby