Fradi újság (1990)

1990-10-12 / 8. szám

Nyilasi Tiborral tétben sem lehet ma már senkit megijesztem. Persze, hogy tud­tam, hogy néhány nap múlva egy ország előtt vizsgázunk, sőt azt is, hogy egy kicsit az egész magyar labdarúgásért játszunk az RFC Antwerp ellen. De a futballista furcsa, bonyolult lélek, néha talán éppen arra van szüksége, hogy egy kis sokk érje és akkor legkö­zelebb már teljesíteni tud, bra­vúrra lesz képes...- Nos, akkor ez a Nyilasi-féle sokk-terápia fényesen bevált, hi­szen, amit a csapat Zalaegersze­gen művelt, az maga volt a csoda, egy 120 percbe foglalt kis hősköl­temény... És én még csak nem is az RFC Antwerp ellen mutatott játékra gondolok, mert annál job­ban, azért valljuk be őszintén, magyar csapat már játszott a lab­darúgás regényes történelme so­rán. De ahogy ez a csapat a kis­pesti kudarc után és a zalaeger­szegi kilencven perc elteltével arra a bizonyos hosszabbításra a padlóról felállt, szóval, az azért nem volt egy piskóta dolog...- Nézd, azt nagyon jól tudtuk, hogy ezt a belga csapatot még itt­hon is csak valami hihetetlen fe­gyelem, akarás, önfeláldozás árán verhetjük meg. Én nem azt mon­dom, hogy ez az Antwerp a kon­tinens legjobbjai közé tartozik, s hogy valaha is új fejezetet fog írni a futball-történelemkönyvébe, de azt igenis állítom, hogy még egy nálunknál jóval nagyobb tudású csapatnak is tud roppant kelle­metlen perceket okoznL.Nem is annyira játékban, mint gondolko­zásban abszolút profi csapat, amelynek játékosai minden moz­dulatukat az eredménynek rende­lik alá, és ha van egyetlen másod- percnyi sanszuk arra, hogy bármit is a maguk javára kicsikarjanak, akkor azt könyörtelenül meg is teszik... Ennek a zalaegerszegi meccsnek is voltak számunkra kritikus pillanatai, néhány olyan perce, amikor úgy nézett ki... nem fogunk továbbjutni. De az­tán, ott a kispadon, egyszer csak elkezdtem valami fantasztikus belső erőt érezni a játékosokon, de olyan erősen, amilyen erősen én ezt edzőként addig még soha nem tapasztaltam. Ahogy mozog­tak, ahogy bíztatták egymást, ahogy indultak olyan labdákért is, amelyekért máskor még csak a fülük botját sem mozgatják... Szóval, ott Zalaegerszegen 11 ügyes, tehetséges játékosból egy- csapásra csapattá alakult ez a tár­saság, s ennek logikus következ­ménye volt, hogy Keresztúri gólja után már csak mi nyerhettünk . Itt mindenki egyfelé húzta a szekeret, mindenkit csak az moti­vált, hogy a csodálatos közönség előtt meg ne essen már az a szé­gyen, hogy végül elbukunk. De az, ha hiszed, ha nem, ott, abban a közegben, abban a hangulatban már semmiképpen sem fordulha­tott volna elő... Ott már az tör­tént, amit mi akartunk, hiszen vé­gig nálunk volt a labda, mi irányí­tottunk, mi szabtuk meg a játék iramát, fazonját, ritmusát, min­dent... Emlékszel, hogy a máso­dik gólunk például milyen pará­dés volt? A legválságosabb pilla­natokban volt képes Keresztúri egy parádés passzra, Fischer Pali egy remek kiugrásra, sőt, volt idegi tartaléka ahhoz is, hogy ész­revegye, bent Topor Anti érke­zik... Egy ilyen támadásvezetés­hez abszolút nyugalmas szituáció szükségeltetik, most viszont csúcsdrámai pillanatban is sike­rült ugyanez... De a harmadik gólról, Fischer találatáról is csak azt mondhatom... mesés volt.- Éppen elég törleszteni valója volt már a csapat és az edző felé ahhoz, hogy parádés legyen...- Nem ez a fontos, hanem az, hogy végül megtette...- Az elején valóban nem játszot­tunk jól. Volt valami görcsös igyekezet a játékosokban, amit elsősorban az okozott, hogy saját közönség előtt, az Üllői úton még egyszer sem játszottunk ilyen jól. Keller Józsi góljáig most is csiko­rogtunk, de aztán újra jöttek a "zalaegerszegi" percek, s attól kezdve ismét csodálatos élmény volt a Fradi kispadján ülni.- Te Tibor, még néhány ilyen meccs és belszeretsz az edzőskö- désbe...- Csak nagyon halkan, szinte csak magamnak merem bevallani, ez máris megtörtént... Még néhány olyan meccs, mint amilyen az Antwerp és az MTK elleni volt és... én nem is tudom, mi lesz ennek a vége.- Mondjuk az, hogy megnyeritek a bajnokságot...- Na most, ezen a ponton és azonnal fejezzük be ezt a beszél­getést... Lakat T. Károly mostotiaayerek Hívták őket úgy is, hogy a Rotschild-csapat, meg a Nicholson- csapat. Rotschild, mert a vén Joli bácsi - a Londont járt klubala­pítók, Max és Franz papája - a Rotschild-birtok ispánja volt. A báró ugyan nem adta a családi smaragdokat a klubhoz, de kibérelte nekik a fent emlegetettt "Szép Kilátáshoz" címzett fogadót és megvásárolta a Kerekrétet is, ahol hamarosan megkezdődtek az "öreg" Hohe Warte-stadion építkezései. Egyúttal a Nicholson-csapat titulus is megillette a döblingieket, hiszen M.D. Nicholson (londoni ex-profi), egy utazási iroda bécsi vezérképviselője edzette elsőként a gárdát. Nicholson azután az Osztrák Labdarúgó Szövetség első el­nöke lett, sőt klubot neveztek el róla! Szóval, ilyen nagyságok álltak a Millennium idején a ma már semmi-csapattá soványodott Vienna mögött. Nicholsonról már esett szó, de folytassuk a sort. Hetheler tiszteletes, Gandom úr, Gramlick úr, Shires úr, a bécsi labdarúgás úttörői és természetesen valamennyien angolok. Még egy név: Mister Lowe a Böhm-kalapgyár igazgatója. A majdani Rapid szülőatyja... A sógorok focija sem sokat érne, ha a zöld-fehéreknek nem volna lila-fehér színösszetételű ellenlá­basa. Az Austria (az Amateure) jogutódja az egyetlen, amelyik történelmi távlatokban is győzi szusszal. Lépést tart a dicsőséget mohón és törtetőn vadászó mun­káscsapattal. A bajnoki címek számában a Rapid a jobb: 29-13. Ám kupagyőzelme az Austriának gyűlt össze több: 18-20. A Rapid- nak a nemzetközi kupaporondon egy KEK-ezüstre (1985) futotta, de a maga patinás ősklub jellegé­vel népszerűségben mégis veri a "csak" 1911-ben született lilákat. Pedig, a hajdan a boldogság Csimborasszójának tartott Kö­zép-Európai Kupa is csak egy ízben (1930) tisztelte meg jelen­létével a hütteldorfi székházat. A POMPÁS BRONZMEDÁL Az osztrák válogatottat 1931 és 1934 között gyakorlatilag csak dióverő póznával lehetett (volna) elpáholni. A Hugo Meist kialakí­totta, majd a Jimmy Hogan "bá­csi" által továbbfinomított Csoda­csapat a Vienna-Wac-Austria- Wacker-Admira elegyeként él az éltes korú szurkolók emlékezeté­ben. De, hozzátartozik az igaz­sághoz, hogy a Wundermann­schaftban a teljes korabeli Rapid első garnitúrája megfordult. Raftl - Schramseis, Luef - F. Wagner, Smistik, Ostermann - Weselik, Binder, Bican, Kaburek, Wesse­ly. így festett a szuper-Rapid, ak­kor, amikor a nemzeti tizenegy 29 egymásutáni meccséből csak egyet vesztett el! Európa pedig térdre rogyott a rémülettől az osztrák szó puszta hallatán. A hatalmas csalódást hozó 1934- es VB-n Smistik, Bican, Raftl és Kaburek került be a keretbe, a csapat meg kis híján a vesztőhely­re került, mert csak a 4. helyet hozta. Jött jobb is, érem is. 1954­ben. Akkor, amikor mi telisírtuk a gallérunkat az ezüstmedál mi­att, a sógorok kivilágos-kivirrada- tig ünnepelték a bronzot. A vala­ha létezett legprímább osztrák válogatott dicsérete a VB 3-he- lyezése. És a keretben 10 (!) Rapid focista: Zeman a hütteldorfi párduc! Happel, később az egyetemes labdarúgás talán legsikeresebb edzője vált belőle! Hanappi, a Jolly Joker 93 válogatottságával ma is rekorder, s mert hogy a mérnök-focista tervezte, hát a nevét viseli a Rapid-stadion! És a többiek: Halla, Dienst, Riegler, Giesser, a Körner-testvérek és Probst. Ha a szegény-szerencsét­len balhátvédet (Hötl) is beválo­gathatják, úgy a "teljes Rapid­kezdő" utazhatott volna a svájci VB-re. Négy évvel később már csak Halla, Happel, Hanappi fő­mérnök és Alfred Körner szenve­dett a világbajnokságon, akárcsak a mieink. 1978-ban egy tartalék (Persidis) és egy nagymenő, Hans Krankl érkezett a Rapid­től. A zöld-fehérek mai szakveze­tője 69 válogatott meccsén 34 gólt vert be, 5-szörös gólkirály, KEK-győztes (a Barcelonával), gyűjtött egy arany- és ezüstcipőt és egy ezüstlabdát. A Jara- Prohaska-Schachner-Hattenber- ger-Obermayer-Koncilia-Sara vonulatból is messze kiemelke­dett a hamar őszülő befejező csa­tár. Krankl - egyedüliként - meg­közelítette a hatszoros gólkirály Franz Bimbo Dindert, akit Hüt­teldorfi Torony néven emlegetett anno a focivilág. A zöld-fehérek 1982-es Mundial- kontingense: Feurer, Krauss, Weber, Pregesbauer és Krankl. És a végére az ideiek, vagyis az itáliai Mondialén járt és dicste­lenül leégett hét Rapid-futballis­ta: Pecl, Schöttel, Keglevits, Reisinger, Pfeiffenberger, Herzog és Konsel. így hát ismerjük a mai "menőket" is, ha egyáltalán sza­bad őket így titulálni. Hanappiék mellett semmiképpen sem... A LELEPLEZŐ CIKK A Rapid-híveknek mindig is fájt, hogy nem kedvenceik, hanem a ma is vegetáló Vienna játszotta a krikettezőkkel az első bécsi meccset még 1894-ben. Nos, egy nemrégiben felfedezett újságcik­kel alkalmasint orvosságot talál­tak a sebükre. Az Allgemeinen Sport Zeitung 1881 (!) október 25 száma írja: "A Bécs melletti Ba­den felsőgimnazistái tegnap nagy ambícióval játszották le az első futball meccset..." Nesze neked First (Első) Vienna... Török Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom