Fradi újság (1990)
1990-09-20 / 5. szám
Sajnos, a legfontosabb! A gól! Mert amúgy birkóztak egymással a csapatok derekasan, a védők, ahogy az illik, minden kapu felé igyekvőt becsülettel „elütöttek", Bánki Dodó és a Meksz-Zsadá- nyi kettős megpróbálta valamiféle hadrendbe fogni a társaságot, a csatárok meg nagy vehemenciával igyekeztek bizonyítani: nem csak szükségből írták őket az összeállításba. Csak éppen az a fránya gól, az nem akart az istennek sem összejönni!- Na, ezért a meccsért kár volt ezt a sok technikát idehozni - mondta egy siófoki szurkoló a kö- vetítőkocsi mellett elhaladva, a találkozó lefújása után. Talán még igazat is adnék neki, ha a műfaj sajátosságait figyelembe véve nem ajándékozott volna meg néhány utánozhatatlan, megismételhetetlen pillanattal ez a másfél óra is. Sokszor elmondtuk már: a kameránál nincs kegyetlenebb jószág! Mindent leleplez, mindenhová odaférkőzik, s ahová a televízió beteszi a lábát, ott megszűnik a magánélet, ott mindenből azonnal közügy kerekedik. Nos, ezúttal a kispad világát leplezte le a huszadik század egyik technikai csodája. Azt, hogy miközben benn a pályán folyik a játék - olyan, amilyen - mennyire védtelenek, mennyire kiszolgáltatottak az edzők! Hiszen mit ér az előre gondosan eltervezett taktika, ha a játékosok fittyet hánynak rá? (Nyilasi közeli, miközben kiabál: Simi, mozogjatok, mutassátok magatokat, állva nem lehet játszani, nem veszitek észre?!) Hiába az edzésen százszor, ezerszer begyakorolt mozdulat, ha most még a kaput sem tudják a játékosok eltalálni! (Varga közelít, amint széttárja a karját: Ezt hogy lehetett kihagyni?!) S miközben keményen, tartással, esetenként méltósággal kell figyelni az eseményeket, ők már legbelül pontosan érzik: ma nem az lesz a vége, amit szeretnének! De hát ezt természetesen titkolni kell, hiszen ha a másik észreveszi a gyengeséget, akkor... A másik dolog, amit kíméletlenül leleplezett a kamera, egy sajátos magyar csatárbetegség. Ki tudja miért - lehet, hogy nem bíznak magukban eléggé? Lehet, hogy ezzel ■IP.: Ha valaki nekem azt mondta volna néhány évvel ezelőtt, hogy 1990-ben kerékpárral megállás nélkül áthaladok az osztrák-magyar határon, azt jóindulattal is értelmi fogyatékosnak tartottam volna. Pedig az Illető kitűnő jóssá vált. Szeptember 8-án a Sopron-Bécs amatőr versenyen háromszáz magyar és külföldi sporttársammal rendőri felvezetéssei.,útlevél felmutatása nélkül 30 km/h sebességgel kerekeztünk át az országhatáron. Az első jelentősebb emelkedőnél rájöttem, hogy a felkészítésem nem volt tökéletes, pedig minden nap biciklivel mentem vásárolni a közértbe. Kismartonnál megváltoztattam eredeti tervemet, hogy a verseny után sétálok egyet a Kärtner Strassen és megnézem a kapucinos templom kriptájában a Habsburg császárok és királyok sírjait. Magyarországon egyetlen királyunk I. András sírja található eredeti helyén, a tihanyi apátság altemplomában. A középmezőnyben kerekeztem be a célegyenesbe. Ezért az eredményért nem jár dicséret, hiszen nők és 60, sőt 70 éves férfiak is maguk mögött' hagyták a 90 kilométeres távot. A bécsi városliget - mely jóval nagyobb a budapestinél - a nagyszámú nézősereg ellenére élte hétvégi életét: sokan lovagoltak, mások zárt sportpályán a tengerentúlon népszerű baseball játékot űzték. Itt vártam a Ferencváros sokszoros bajnok kerekesét Somogyi Miklóst, aki a Budapest-Bécs versenyen reggel 9 órakor Indult. Nem unatkozott. Óriási tempójú verseny után szirénázó rendőrmotorosok és kísérő gépkocsik mögött az egyik francia versenyző ért elsőként a célba. Néhány másodperccel mögötte egy tizenhat főből álló üldözőcsapat érkezett, közöttük a legjobb eredményt elérő magyar versenyző, Somogyi Miklós. A célba érkezést követően szívesen rendelkezésemre állt.- Gratulálok Miklósi Nagyon elfáradtál?- Tavaly jobban megviselt a verseny.-Örömmel hallom. Elégedett vagy a teljesítményeddel?- Nem. Végig az élmezőnyben haladtam. Jó erőben éreztem magam, de a határ után sajnos defektet kaptam. Ekkor derült ki, hogy a Barkas típusú szervizkocsink elromlott, A francia szervezők cserélték ki a hátsó kereket. Ezután nehéz volt utolérnem az élen kerekezóket.- Az utolsó kilométereken dőlt el a verseny.- Igen. A tavalyi pályához képest a rendezők megváltoztatták a bécsi bevezető szakaszt. Nem kizárt, hogy ezt szándékosan tették. Sokszor jártam már Bécsben, de ezt az utat nem ismertem.- A többi magyar versenyző lemaradt, így egyedül maradtál a verseny végén. Jelentett-e ez hátrányt?-Természetesen. A többiek kettesével haladtak: segítették egymást és együtt taktikáztak,- KI tudtad pihenni magadat a Japánban rendezett világverseny után?- Az Idei felkészülésemben a figyelmemet a tanulásnak szenteltem. Most végeztem az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán, és a vizsgák miatt nem tudtam teljes intenzitással a kerékpárra összpontosítani.- Gondolom, a verseny után hosszabb pihenés következik.- Nem. Kedden már folytatjuk az edzéseket. Közben negyed óra különbséggel beérkezik a következő csoport A célfotó eredménye is megvan: Somogyi Miklós a 12., a Jacobs-FTC csapata 5. helyezést ért el a 260 kilométeres távon. Mit kívánhatnánk búcsúzóul? Jövőre - remélem - jobb eredményt érünk ell (SMOL) hárítják el magukról a felelősséget? - de tény: a tizenhatoson belül gólhelyzetbe kerülő csatárok többsége nem azzal törődik, hogyan találhatna a kapuba, hanem azon töri „a fejét, mikor jön el az a pillanat, amikor egy látványos műeséssel meg lehet etetni a bírót?! Sajnos, a dolog néha éppen ellenkező előjellel sül el! Nevezetesen, mivel a bírók is pontosan tudják mindezt, ezért még a valódi tizenegyeseket sem adják mindig meg, egy kalap alá véve az ál- és valódi eseteket! Remélem, egyszer majd csak rájön valaki: ahhoz, hogy gól legyen, bizony kapura kell lőni! Befejezésül még valami: nagyon tetszett, ahogy mindkét edző „nagykorúként” kezelte a nézőt képviselő riportert. Varga István ugyanúgy készségesen felajánlotta, hogy az eredménytől függetlenül szívesen a kamera elé áll a meccs után, mint Nyilasi Tibor. Ezúttal, a kupamérkőzés miatt, most „Nyíl”-ra esett a választásom, aki nagyon őszintén és nyíltan mondta el a hétfő esti „TELESPORT” nézőinek, mi nyomja a lelkét. A magyar sportéletben még mindig sokan úgy érzik: ha valamiről nem beszélünk, az nincs is! Biztos, hogy most nem volt könnyű és hálás feladat a nyilvánosság előtt boncolgatni a hibákat! De talán éppen ez a biztosítéka annak, hogy Nyilasi Tibivel beszélgethetek majd vidámabb körülmények között is! Knézy Jenő M i W VkuMM limit Égj mezőnyben a Hi Mg l)
