Fradi újság (1990)
1990-09-06 / 3. szám
HOGYHA FUJ A SZEMBESZEL... Alighanem ez nálam több, mint a szakmából fakadó kíváncsiság, szinte már mánia. Soha el nem mulasztom, hogy utánaórdeklődjem egy-egy becenév eredetének, Zala György esetében erre nem volt szükség. Nem volt beceneve. Aztán idén Vajda Vilmos a kajakkenu válogatott szövetségi kapitánya „ráakasztott" egyet, „Kis Rambo". A kicsit még csak érti az ember. Zala Gyuri szinte eltörpül a „kajakos alakok", a kenus fiúk között a maga 173 centijével. De olyan harcias lenne, mint a filmvásznak hőse? Ugyan már? Vajda Vilmos máris meséli a történetet, ami pontosan az ellenkezőjéről győz meg. És csak mélyíti a mániámat, a kíváncsiság nem a korai öregedéshez, hanem olykor jó sztorihoz vezet... ★ „Kubában rendezték meg az ifjúsági világbajnokságot három éve, ahol Gyuri a kenu négyesben rögtön nyert Is egy aranyat. Aztán úgy adódott, hogy egy szabadnapunkon elmehettünk egy gyönyörű tengeröbölbe. Áttetsző, kristálytiszta volt a víz, a tenger fenekén pedig ott hevertek a gyönyörű korallszínű kagylók, amelyekre mindannyian vágyakoztunk, de amelyeket üzletben nem lehetett kapni, legfeljebb cserélni a kubaiakkal, melegítőért, farmerért. Az egész csapat megpróbált felhozni belőlük. De senki nem bírta a dobhártyarepesztő vízoszlop nyomását Gyurin kívül, ó ötöt felhozott - és négyet elajándékozott belőle. Bírta tüdővel, hajtotta a csakazértis... Azóta pedig tovább erősödött, nőtt az álló- képessége, ma már tényleg olyan erős, mint Rambo. Csak hát nem olyan hatalmas." * Talán ennek az elszántságnak, az edzések szorgalmának köszönhető, hogy Zala számára nem jelentett kínos átmenetet, hogy bekerült a felnőtt mezőnybe. Már tavaly indult a világbajnokságon, s onnan is begyűjtött egy ezüstérmet. Mégsem volt felhőtlenül boldog. Nem, mert nemcsak négyesben indult, hanem párosban Is. És ennek a párosnak olyan szoros volt a befutója, hogy a célban még reménykedett, egészen közel lehet a dobogóhoz, talán rá is állhat. A cél- fotó azonban keserves csalódást okozott neki: nemhogy dobogó, nemhogy negyedik hely, hanem csak a hetedik, ami bizony ebben a sportágban a mezőny végét jelenti... ★ És aztán rögtön a világbajnokság után egy térdműtét, amely bármily magas fokra is jutott az orvostudomány, egycsapásra kétségek közé sodorta Gyurit. Vajon sikerül-e az operáció, vajon tökéletes lesz-e a térde? Az lett. Ugyanúgy ment alatta a hajó, mint korábban. Sőt! Már nemcsak a párosban - idén Pálizs Attilával térdelt ősze -, hanem az egyesben is. Egy felkészülési verseny során magát Klementyevet, a szovjetek élő legendáját is legyőzte, hozta magát a hazai válogatóversenyeken, s az indulás jogát attól a Boldizsár Gáspártól szerezte meg, aki tavaly ezer egyesben már bronzérmet harcolt ki a világbajnokságon. Aztán - s ez is jellemző erre a „Rambora", hogy az edzőtáborban odament Boldizsárhoz, gratulált a remek párharchoz, s szinte elnézést kért, hogy elvette tőle az indulás jogát. ★ De nehogy félreismerjék Gyurit. Egyáltalán nem az a nyámnyila, kenyérre kenhető fickó, ha a versenyről van szó. A poznani világbajnokságot meglehetősen gyengén kezdte a páros, Futamából nem sikerült egyenesen a döntőbe jutnia, csak a középfutamba, s bizony nincs mit titkolni rajta, ez csalódást okozott. Nekünk. Mert Gyuri maga volt a magabiztosság. „Nem történt más, csak elrontottuk a rajtot. Olyan kiugrást engedett el az indítóbíró, hogy csak tátottuk a szánkat. De ugyanolyan gyorsak vagyunk, mint a legjobbak.,." És igaza volt. A döntőben - szintén nem valami sikeres rajt után a páros kiharcolta a bronzérmet. Aztán az egyesben Gyuri Klementyev mögött nyert egy ezüstöt is. Solymár László, Gyuri edzője örült is, nem is. „Lehet, hogy furcsán hangzik, de csak a szél miatt nem lett Zala világbajnok. Ez a hátszél a „pörgós", magas versenyzőknek kedvez, mint amilyen Klementyev is. Hogyha, fúj a szembeszél, ezen a világbajnokságon senki meg nem verte volna." Klementyev harminc éves, Gyuri nincs még huszonkettő. Ahogy mondani szokták, az idő neki dolgozik. S talán már Jövőre, a párizsi világ- bajnokságon a szól is neki fúj. Illetve... Lehet, hogy nem is lesz rá szüksége. Naményi József En is Nyilasi-hívő lettem” A szurkolók örökké elégedetlenek, mindig jobbat, többet akarnak. A Megyeri úti „ötös" sem volt nekik elég. Szenes Sanyit kerestem az öltözőben a Dózsa elleni két bombagólja után, amikor a bejárat előtt, a játékosokra váró szurkolók beszélgetésére lettem figyelmes. Fantasztikus volt a csapat! - így az egyik. Azt nézd majd meg, ha a Patkós Is játszik! - replikázott a társa, aki nélkül még edzést sem kezdenek el az Üllői úton. Patkós Csaba. Amikor először találkoztunk, kezet nyújtott, és Csaba Patkósként mutatkozott be. Azt mondta, bár a fű mindenhol zöld, és a labda Is gömbölyű, egyelőre úgy érzi, olyan az egész, rnint egy álom. Szatmárnémetiből az Üllői útra! Bob Beamon ugrása ehhez képest szerény szökellés. Aztán egyszuszra mesélte:- Rám igazán el lehet mondani, hogy nem esett messze az alma a fájától. Édesapám is labdarúgó volt, katona korában a Dinamo Bucuresti- ben Is játszott. Mint minden apának, neki is az volt a vágya, hogy a fia jobb legyen, több legyen, mint ő. Hét éves voltam, amikor levitt játszani az Olimpia kölyökcsapatába. Imádtam focizni, szerettem a srácokat is, úgyhogy ottragadtam. Egy fiatal labdarúgó számára hihetetlenül fontos, hogy ki az edzője. Nekem úgylátszik szerencsém van az edzőimmel, mert kissrácként is ismert, jó edző foglalkozott velem. Anderkó Ottó, az egykori FIFA bíró a nevelésünket is fontosnak tartotta, rengeteget foglalkozott velünk, formált bennünket. Biztos, hogy ezeknek az alapoknak is nagy szerepük van abban, hogy élvonalbeli játékos tudtam lenni. Persze sokat köszönhetek édesapámnak is, őt sohasem kellett győzködnöm, hogy a futball milyen fontos az életemben. Neki Pelé volt a kedvenc játékosa, emlékszem mindig a Fekete Gyöngyszemmel példálózott, ha a fociról beszéltünk. Nemcsak a világ legnagyszerűbb játékosa, de remek ember isi Már mindent tud, amit egy futballista tudhat, mégis mindent alárendel a játéknak, - mondta mindig az „öreg". Én persze fel Is néztem Pelére, ahogy egy királyra Illik, de jobbnak láttam, ha valami „kézzelfoghatóbb" példaképet keresek magamnak. A Fradi akkor menetelt a KEK-ben, amikor én focizni kezdtem, így kézenfekvő volt, hogy ón is őket utánozzam, az ő cseleiket, trükkjeiket próbáljam ellesni. Édesapámnak nagyon tetszett egy nyurga, fiatal középpályás, bizonyos Nyilasi Tibor. A sorsom el volt döntve, én is Nyilasi-hívő lettem. Persze ha akkor valaki azt mondja nekem, hogy huszonhárom éves koromban éppen ő lesz az edzőm a Ferencvárosban, biztos, hogy élénken kételkedtem volna az illető beszámítható- ságában, De végülis itt vagyok, és ha már a szerencse kegyeibe fogadott, szeretném megragadni a lehetőséget. Ha volt is bennem egy kis drukk, mielőtt Pestre jöttem, az öltözőben, mezben hamar fel tudtam oldódni. Illetve tudtunk, hiszen gyerekkori barátommal, Szenes Sanyival együtt jöttünk a Fradiba. A játékostársak, a vezetők Is mindent megtettek azért, hogy hamar beilleszkedjünk. Maguk közé fogadtak, edzés után, szabadidőben pedig hívtak magukkal mindenhová. Sajnos az OTP Budapest'95 torna előtt meghúzódtam, így nem is játszhattam sem a Newcastle, sem a Videoton ellen. A Dózsa elleni nyitányra sem gyógyultam meg, pedig egy kicsit reménykedtem, hogy az otthoniak esetleg láthatnak majd a tévében, A Tatabánya elleni meccsen már a kis- padon ülhettem. A harmadik fordulóban Debrecenben játszik a Fradi, és a civis város csak száztíz kilométer Szatmárnémetitől... András Dénes Ejnye-j ejnye 4 RTL!