Fradi műsormagazin
1986. november
Jégkorongról és futballról_____________ Albert Flóriánnal és Pinter Attilával Nem szeretem a „bezzeg, régen...” kezdetű mondatokat, de ha igazságot tartalmaznak, akkor soha sem kerülőn el őket. Mert ebben az esetben igenis funkciója van annak, hogy „bezzeg, régen...”, szóval az egészen másként volt! Valahogy bensőségesebb, családiasabb volt a hangulat egy-egy klubon belül; mi több, a rivális klubok között is. A legkülönbözőbb sportágakban versenyzők kötöttek egymással néha életre szóló barátságokat, az pedig a vüág legtermészetesebb dolga volt, hogy kijártak egymás mérkőzéseire, versenyeire. Szurkoltak a másik sikeréért, de őket magukat is érdekelte, izgatta, foglalkoztatta a másik sportág szinte minden ügyesbajos dolga. Albert Flórián nélkül például hosszú évtizedeken át nem nagyon rendeztek jégkorong mérkőzést Budapesten! A magyar labdarúgás eleddig (s egyre inkább úgy fest, hogy mindörökké...) egyetlen aranylab- dása, pályafutásának és népszerűségének csúcsán, a legünnepeltebb korszakában sem szégyellt beállni a szurkolók közé a Millenárison vagy a Kisstadionban, vállalta az órákon át tartó fagyoskodást, mert nemcsak azokat szerette, akik az apró fekete korongot a jégen megszállott módjára kergették, hanem magát a játékot, a jégkorongot is.- 1953-tól kezdve járok hoki meccsre... — kezdi nosztalgiával mélyen átszőtt visszaemlékezését az immáron galamb ősz Császár, minden idők első számú honi futball királya. — Akkoriban még a Városliget volt a jeges sportok központja, én pedig, ezt soha nem felejtem el, kölyök játékosként, még Kinizsi feliratú mezben szorongtam az emberek között, vagy támasztottam magányosan a palánkot. A magyar jégkorong akkor a hőskorát élte. Olyan csodálatos játékosokat láthattam edzés és mérkőzés közben, mint Hircsák, Hárai, Bán, Rajkai, Ádám, Kenderesi, Martinuzzi... Bérletem volt a pályára, így aztán nemcsak a hoki meccsekre jártam ki, hanem a műkorcsolyára is. Láthattam például a feledhetetlen Nagy testvérpár európa- bajnoki győzelmét és még egy sereg művészét a jégnek... Szinte magától adódott a kérdés, hogy ő maga valaha jégkorongozott-e. A válasz: soha, annál sokkal jobban szerette és tisztelte ezt a nagyszerű játékot, hogy maga is megpróbálkozott volna vele. Meg aztán az ő idejében, még nem léteztek a mai hoki-kori csodák, Flóri gyerekkorában még az a módi járta, hogy az ember keresett egy vastagabb bőrszíjat és a korcsolyát az utcai cipőjének talpához erősitette. így csúszkált és botladozott a jégen akkoriban minden gyerek, legalábbis azok, akik nem a jégkorongot vagy a műkorcsolyát választották sportáguknak. De néha még azok is... Albert Flórián viszont ekkor már javában az Üllői úti futballpályán rúgta a labdát. A kölyökben ugyan, de már jegygyűrűt húzott a labdarúgás képzeletbeli ujjára. Onnan pedig talán még medvecukorral sem lehetett volna elcsalodat- ni. Hűségének, kitartásának, vegytiszta Fradi szerelésének mindennél fényesebb bizonyítéka, hogy több mint harminc esztendeje köti minden szál a klubhoz. Elért mindent, amit egy futballista elérhet, címe, rangja annyi, mint egy kiérdemesült hadsereg tábornoknak... És e diadalokhoz oly gazdag pályafutás kellős közepén sem lett soha hűtlen egyik kedvenc sportágához, a jégkoronghoz. — Hogy miért szerettem? Talán a gyorsaság, az ügyesség, a változatosság, a játék fantasztikus változatossága kötött le. Az a rengeteg variációs lehetőség, amely ebben a sportágban megbújik. S az igazi jégművészek ki is tudják csalogatni belőle... Szinte valamennyi ferencvárosi jégkorong generációt végig kísértem. Pozsonyi Lajost a kapuban, A Grimm Raff a Gyuri duót... De csodáltam a BVSC-seket is. Ki feledhetné a Koutny—Babán bekk párost. Csak úgy zengett a lelátó egy-
