Fradi műsormagazin
1986. október
Beszélgetés Mucha Józseffel Az elmúlt szezonban lényegesen jobb hangulatban sétált az öltöző folyosóján Mucha József, a junior csapat edzője, mint idén. — Mi az oka annak, hogy mostanában gondterheltebb? — Nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt a nyári alapozás alatt elterveztem. Félreértés ne essék, senki sem fúr, nincs aki gátolja a munkámat, egyszerűen a csapatommal vagyok elégedetlen. A szereplés nem túl rossz, de kétségkívül sok a kívánni való a csapat játékával kapcsolatban. — Ez az ami aggaszt. És én nem az a típus vagyok, aki mindezt félvállról veszi, s könnyen túlteszi magát az ilyen botladozásokon. — Miért lett szélnek eresztve a tavaly sikeresen szereplő és hosszú ideig még a bajnoki rímért is versenyben lévő junior gárda? — Nálunk a szakosztályvezetés megpróbált tudatosan utat nyitni a tehetséges ifjúsági játékosok előtt. Ennek logikus következménye az, hogy azokról a junior korú labdarúgóinkról időről időre le kell mondanunk, akik hosszú távon esetleg nem jelentenek perspektívát a Ferencváros számára. A nyáron hat-hét olyan ifjúsági korból kiöregedett játékos jött hozzánk, akiket a szakosztályvezetés alkalmasnak talált arra, hogy úgymond felső osztályba lépjenek. — Hol van akkor a bökkenő? Tehetséget tehetséggel felcserélni az igazán nem bűn. — A fiúk döntő többségének a képességével nincs is baj. Ám a hozzáállásuk az edzéseken, a mérkőzéseken gyakran bosszúságot okoz nekem. Nem érzik át annak a súlyát, a jelentőségét annak, hogy a Ferencváros tulajdonképpeni második gárdájában rúghatják a labdát, s szinte csak egy küszöb választja el őket már az NB I-es öltözőtől. Ilyen mentalitásbeli hibák miatt azonban kétlem, hogy közülük csak néhányan is egy-két év múlva Dalnoki Jenő gárdájának biztos pontjai legyenek. Most, ebben a 19-20 éves korban kellene olyan erényeket felvonultatni, amelyek után szinte törvényszerű, hogy magasabb osztályba is léphetnek. — Fogalmazzunk konkrétabban. Sportszerűtlenségekre, kilengésekre gondol? — Nézze, nekem a labdarúgásról hosszú évek óta sziklaszilárd hitvallásom van. A mai kor követelményeinek csak az felelhet meg, aki teljes egészében alárendeli magát labdarúgó pályafutásának. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy Ferencváros szinten futballozni az teljes embert kíván, olyan sportembert, akit mindig fűti a céltudatosság, az elszántság. Tűz nélkül semmire sem lehet jutni, s én ezt próbálom tanítványaimba belenevelni. Meggyőződésem, hogy ezt egy edzőnek az önmaga körül kialakított légkörrel lehet leghatásosabban úgymond kisugároznia. Felesleges dolog erről állandóan prédikálni, ez vérévé kell, Hogy váljon a játékosoknak. Azt hiszem, ezzel a felfogásommal nem vagyok egyedül, Dalnoki Jenőnek ugyanez a hitvallása, és hogy ennek mennyire létjogosultsága van, ezt bizonyílja az első csapat őszi szereplése. — Kik azok az ifjúsági csapatból felkerült labdarúgók, akikkel egyértelműen elégedett? — Balogh Tamás rendkívül jó fizikai adottságú, kitűnő reflexű kapus, szorgalommal, kellő komolysággal sokra viheti. Nagy Sándor a védelemből elsősorban akaratilag emelkedik ki a társai közül, szorgalmas, nagy odaadással végzi az edzéseket. Ezzel a mentalitással sokra viheti és hamar leküzdheti jelenlegi fogyatékosságait. Garas játékában tapasztalom a legnagyobb fejlődést, jó érzéke van a játék szervezéséhez és kapura is egyre inkább veszélyes. Technikai felkészültsége alapján két-három éven belül azok közé tartozhat, akik feljebb léphetnek az NB I-es gárdába. Ehhez azonban tudatosan kell készülnie a nagyobb feladatokra és magatartásában is hordoznia kell azt, ami egy jövendő élvonalbeli játékostól elvárható. A többiek is fel-fel villantanak valamit erényeikből, képességeikből, de még 8
