Fradi műsormagazin

1986. október

lom egy jobb norvég váloga­tottra számítottam. Persze nem neheztelek érte, hogy nem futottak szét bennünket, s nem rúgtak gólokat. — így is volt gólhelyzetük. — Igen. Volt. De nekünk is. És elkaphattuk volna ó'ket, ha szerencsésebbek vagyunk. De végül is úgy érzem reális ered­mény született. — Saját teljesítményedről mi a véleményed? — Azt jobb, ha más bírálja el. — Jó. Most beszéljünk egy kicsit a Fradiról. Elment im­már hét bajnoki forduló, s a csapat a bajnoki táblázat élén áll. Mi történt nyár óta? — Semmi különös. Egységes jó most ez a gárda. Lelkes, haj- tós. Hátha még merne is min­denki játszani. — Hát nem mer? — Úgy érzem még nem játszik mindenki igazán fel­szabadultan. De az eredmé­nyek birtokában ennek is el­jön az ideje. — Nem túl hosszú ferenc­városi pályafutásod alatt már sok mindent játszottál. Szélső- hátvédet mindkét oldalon, be­állást, középpályást. Végül is hol érzed magad a legjobban? — Balhátvédként. Azt hi­szem az az igazi posztom. — A hátvédek nálunk nem igen mernek játszani. Felrobog­ni, netán pár cselt megcsinálni, inkább csak a rombolást tekin­tik feladatuknak. — Pedig játszani jó. Én imádok. Sajnos mindinkább az erőfutball hódít teret, amely­ben a szép játék sajnos egyre jobban elsikkad. — Milyenek a csatárok — védőszemmel nézve? — Nem olyan jámborak, mint amilyennek hiszik őket. Manapság már ők is rúgnak. Méghozzá hátulról, nem egy­szer alattomosan. s — Vágyaid? — Remélhetőleg letudtam egy időre a sérüléseket. Ez az egyik. A másik: jól szerepeljen a Fradi, s ott tudjak maradni a címeres mez körül. Vagy ez már túl sok? — Nem - mondtam. Nem sok. Búcsúzóul még a lelkére kö­töttem Jóskának, hogy tabló­A115.váloqatott: Indulásra készen állt a váloga­tott keret Oslóba. A bőröndö­ket már becsomagolták, a lab­darúgók pedig csendesen unat­koztak a Stadion Hotel elő­csarnokában s várták a kapi­tányt, Komora Imrét. Egy csoport a televíziós készülék előtt nézelődött, mások a fote­lekben telepedtek meg. A két fradista, Kvaszta és Keller egymás mellett gubbasztott. Mindketten először kerültek egész közel a címeres mezhez. Lajos a sportújságban lapoz­gatott. Természetesen ott haj­totta ki, ahol aFradi mérkőzés­ről tudósított a lap.- Milyenre sikeredett a fő­próba? — érdeklődtem a tata­bánya elleni teljesítményről a csatárnál. — Megteszi. Ami pedig a fő, az az, hogy nyertünk. Idegen­ben.- Az osztályzat? — Hatos.- Meglepetés volt a kapi­tány meghívója az oslói keret­hez? — Mégpedig nagyon kelle­mes. \ - Izgul? — Nem mondhatnám.- Kicsit sem? — Kicsit sem.- És ha majd be kell állni. ügyben tegyen lépéseket. Már­mint, hogy nyissanak egy újat a soron következő játékosok számára. — Okvetlen intézkedem — ígérte. — Kell még egy, amelyi­ken van bőven hely, ugyanis úgy hiszem vannak még pályá­zók a válogatottságra ebben a klubban. Lajos — Akkor bizonyára lesz egy adag lámpalázam. De bár már ott tartanánk. — Számit arra, hogy kezdő ember lesz? — Arra nem. Talán majd csereként szóhoz jutok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom