Fradi műsormagazin
1986. október
lom egy jobb norvég válogatottra számítottam. Persze nem neheztelek érte, hogy nem futottak szét bennünket, s nem rúgtak gólokat. — így is volt gólhelyzetük. — Igen. Volt. De nekünk is. És elkaphattuk volna ó'ket, ha szerencsésebbek vagyunk. De végül is úgy érzem reális eredmény született. — Saját teljesítményedről mi a véleményed? — Azt jobb, ha más bírálja el. — Jó. Most beszéljünk egy kicsit a Fradiról. Elment immár hét bajnoki forduló, s a csapat a bajnoki táblázat élén áll. Mi történt nyár óta? — Semmi különös. Egységes jó most ez a gárda. Lelkes, haj- tós. Hátha még merne is mindenki játszani. — Hát nem mer? — Úgy érzem még nem játszik mindenki igazán felszabadultan. De az eredmények birtokában ennek is eljön az ideje. — Nem túl hosszú ferencvárosi pályafutásod alatt már sok mindent játszottál. Szélső- hátvédet mindkét oldalon, beállást, középpályást. Végül is hol érzed magad a legjobban? — Balhátvédként. Azt hiszem az az igazi posztom. — A hátvédek nálunk nem igen mernek játszani. Felrobogni, netán pár cselt megcsinálni, inkább csak a rombolást tekintik feladatuknak. — Pedig játszani jó. Én imádok. Sajnos mindinkább az erőfutball hódít teret, amelyben a szép játék sajnos egyre jobban elsikkad. — Milyenek a csatárok — védőszemmel nézve? — Nem olyan jámborak, mint amilyennek hiszik őket. Manapság már ők is rúgnak. Méghozzá hátulról, nem egyszer alattomosan. s — Vágyaid? — Remélhetőleg letudtam egy időre a sérüléseket. Ez az egyik. A másik: jól szerepeljen a Fradi, s ott tudjak maradni a címeres mez körül. Vagy ez már túl sok? — Nem - mondtam. Nem sok. Búcsúzóul még a lelkére kötöttem Jóskának, hogy tablóA115.váloqatott: Indulásra készen állt a válogatott keret Oslóba. A bőröndöket már becsomagolták, a labdarúgók pedig csendesen unatkoztak a Stadion Hotel előcsarnokában s várták a kapitányt, Komora Imrét. Egy csoport a televíziós készülék előtt nézelődött, mások a fotelekben telepedtek meg. A két fradista, Kvaszta és Keller egymás mellett gubbasztott. Mindketten először kerültek egész közel a címeres mezhez. Lajos a sportújságban lapozgatott. Természetesen ott hajtotta ki, ahol aFradi mérkőzésről tudósított a lap.- Milyenre sikeredett a főpróba? — érdeklődtem a tatabánya elleni teljesítményről a csatárnál. — Megteszi. Ami pedig a fő, az az, hogy nyertünk. Idegenben.- Az osztályzat? — Hatos.- Meglepetés volt a kapitány meghívója az oslói kerethez? — Mégpedig nagyon kellemes. \ - Izgul? — Nem mondhatnám.- Kicsit sem? — Kicsit sem.- És ha majd be kell állni. ügyben tegyen lépéseket. Mármint, hogy nyissanak egy újat a soron következő játékosok számára. — Okvetlen intézkedem — ígérte. — Kell még egy, amelyiken van bőven hely, ugyanis úgy hiszem vannak még pályázók a válogatottságra ebben a klubban. Lajos — Akkor bizonyára lesz egy adag lámpalázam. De bár már ott tartanánk. — Számit arra, hogy kezdő ember lesz? — Arra nem. Talán majd csereként szóhoz jutok.
