Fradi műsorlap (1989)

1989. augusztus 30.

Fradi műsorlap FRADI FÜTBAL^ ♦ A Ferencváros csapata az örökrangadó előtti napokban ve­hette át az előző évi második helyért járó ezüstérmeket. A Bu­dapesti Húsipari Vállalatnál egy családias ebéd keretében Dr. Laczó Mihálytól, az MLSZ elnö­kétől a következő játékosok kap­tak ezüstöt: ifj. Albert, Báder, Bánki, Bús, Dukon, Dzurják, Fonnyadt, Józsa, Keller, Lim- perger, Nagy Zs., Keresztúri, Kin­cses, Páling, Pintér, Topor, Si­mon, Szeiler, Vajda, Vaszil, Wu- kovics. Természetesen majd Fisc­her is megkapja - ha hazajön. A sikeres év emlékére még Rá­kosi Gyula és Szűcs Lajos is átvehette az ezüstérmet. + Keller különös „mester- hármassal” lepte meg a ferenc­városiakat. Három egymástköve- tő nemzetközi mérkőzésen hát­véd létére - feliratkozott a vil­lanyújságra. A Germinalnak ide­genben, a brugesieknek és a Be; eschotnak az Üllői úton „varta” be a labdát a hálóba. A hátvéd­nek a belgiumi gólja tetszett a legjobban. + Nagy II András turcsa „sé­rülést” szenvedett a Gradjanski- Ferencváros mérkőzés után: az öltözőben rázuhant a fogas és ül­tő helyében elájult a fiatal játé­kos. Magához térítették, majd kitámogatták a „veszélyes öltö­zőből”... Mindez 1941 decembe­rében történt. + A nyári Üllői úti nemzet­közi tornára összesen 7 224-en váltottak jegyet - a bevétel 794 500 Ft volt. A herendi tró­fea értéke - amelyet a Ferenc­város tomagyőzelméért kapott, közel harmincezer forint. + Kedves sorokat kaptunk a Klauzál térről. Vidéki Zoltán és Serediuk Éva esküvői meghí­vójának a hátoldalán ezeket ol­vashattuk: Két éves korom óta - mikor édesapám először vitt ki az Üllői útra - tart egy örök szerelem, egy örök hűség, köz­tem és a Fradi között. Köszö­nöm Neked FTC, a sok örömteli pillanatot, amellyel megajándé­koztál. Esküszöm, nem hagylak el soha! Vidéki Zoltán. Köszönet a hűségnyilatkozat­ért és az egész Fradi tábor nevé­ben sok boldogságot kívánunk. KÉT GÓL DZURJÁKTÓL ÉS - SAROSITÓL Dzurják az örökrangadón 8 perc alatt két gól szerzett! Szurkoló­ink kérdezték, hogy bajnoki meccsen volt-e már régebben is ehhez hasonló. Hirtelenjében az éppen az idény-nyitóra megjelent „Az Er­délyi kupától, az Erdélyben megnyert Magyar Kupáig ’ című köny­vet ütöttük fel. „Az 1939-40-es bajnokság gólkirályi címe ritka bravúr árán ke­rült az Üllői útra. A Taxi ellen már 5—1-re vezetett a Fradi a II. fél­idő 40. percében. Ekkor éppen Kiszely rúgott gólt. Az egyik zöld­fehér szurkoló megjegyezte:- Sárosinak kellett volna ezt a gólt rúgni, hiszen akkor beérte volna a góllövőlistán a kispesti Nemest.- Még mindig gólkirály lehet Sárosi - jegyezte meg valaki, de egy szurkoló letorkolta:- Ugyan... Négy és fél perc alatt kellene két gólt rúgnia! Még be sem fejezték a beszélgetést, amikor Sárosi dr. gól rúgott. Aztán az utolsó percben a pompásan játszó Kiss Sárosi elé adta a labdát, ő a levegőben átvette és bevágta. Ezzel a góllal lett Sárosi dr. a gólki­rály. A bajnoki idény utolsó meccsének, utolsó percében szerezte!” Ezüstérmes fradisták Lány - helikopterrel A tavalyi bajnoki év Ferencváros—tatabánya mérkőzése^lőtt kü­lönleges eseményre került sor. A „Fradi a Ferencvárosért” rendez­vénysorozat keretében a mérkőzéslabda helikopteren érkezett a sta­dionba. A légből kapott történet korántsem légbőlkapott. A részle­tekről Prokai Katalin beszél, aki hóna alatt szorongatta az értékes já­tékszert.- Megkérdezték tőlem, tenne-e kedvem repülni Először fogal­mam sem volt, mire gondoltak. Amikor megtudtam, mi lesz a fel- idatom, nagyon megörültem, hiszen még soha sem repültem.- Félelem, ilyesmi...- Semmi hasonló. Kimentem a budaörsi repülőtérre, aztán fel­szálltunk. Gyönyörű időnk volt, Budapest nagyon szép a magasból is, a Fradi-pátya nemkülönben. Egyébként mögöttem ült egy másod­pilóta, aki csak azért jött velünk, hogy engem előzékenyen kisegít­sen a helikopterből.- Mutatkozz be légyszíves, a Fradi Műsorlap olvasóinak!- Tizenkét évig úsztam a Ferencvárosban, Jelenleg könyvelőként dolgozom az egyesületnél. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen élményben lesz részem. Repülőn még utazhatok, helikopteren viszont aligha. Meccslabdát sem hiszem, hogy szállítok Fradi mérkő­zésre egyhamar... _ ^czy ­No, a ferencvárosi Mindszenti­nek semmi köze az egyházhoz, dehát ezen a néven szerepel a krónikában. Negyven évvel ez­előtt - összesen 16 mérkőzésen — védte a ferencvárosi kaput. Emlékeiről, eredeti nevéről la­punk következő számában olvas­hatnak. A fenti képen már egy öregfiúk mérkőzésen hárít egy lövést... Pintér Attila A Fradi szolgáltató Kft. — közismert nevén Fradi taxi - új kocsikat vásárolt Az FTC, a Cen­ter Vállalat, a Bizományi Áruház Vállalat, a Szivárvány Áruház Vállalat, a Budapesti likőripari Vállalat, a Belkereskedelmi Szál­lító Vállalat tőkéjével 12 új Dada kocsit vásárolt, így most már közel ötven zöld-fehér csí­kos Fradi taxi „színezi Buda­pest utcáit. A FRADINAK IS VOLT EGY MINDSZENTIJE! Balról: Simon Tibor, Vaszil Gyula, Albert Flórián. MEGTUDTUK, HOGY KI HALT MEG A Fradi volt, Fradi lesz c. könyvben az 1945-ös FTC-Ad- mira mérkőzéssel kapcsolatban írtuk: Egy szurkoló meghalt az állóhelyen, amikor a Fradi gólt kapott. Nem tudta a szive elvi­selni azt a gólt, amely pedig nem is volt sorsdöntő a mérkőzé­sen. Meghalt a csapatáért, amelyet annyira szeretett. Szívesen közölnénk a nevét - ha tudnánk... Megtudtuk - családja megírta, hogy Varga Józsefnek hív­ták a derék fradistát. Reklámfeliratban a „dviT’ Csá- nyi Béla kezdőrúgását figyeli Wu- kovics és Kincses. Béla júliustól az NSZK-ban döngeti a bábukat. Új klubja Csányival még egyetlen mérkőzést sem veszített... Tudja ÖN?- hogy a Ferencváros 1928- as egyiptomi túrájának emlékére olyan cigarettát hoztak forga­lomba, amelyen a doboz fehér volt és zöld „Ferencváros” fel­irattal látták el! Ugyanígy min­den cigarettán is szerepelt a zöld színű Ferencváros név...- hogy az „agytröszt” (Cseh, Sárosi dr.,;) Zsengellér) utóda a „szívtröszt ’ (Zsengellér, Kolláth, Kiszely) volt. Ezt a riévet két külföldi mérkőzés ,után kapták. Franciaország és Írország ellen idegenben is helytálltak és nem csak góljaikkal, hanem lelkesedé­sükkel is kitűntek. Mindez ötven éve történt. — hogy a FIFA szabályalko­tó bizottsága 1970. júniusi ülé­sén a skóciai Invernessben hozta azt a határozatot, amely szerint a nemzetközi kupameccseken gólegyenlőség esetén nem sorso­lással, hanem 11-es rúgásokkal döntik el a továbbjutást. — hogy az UEFA előírásai szerint a kupamérkőzéseken maximálisan csak 200 cm2 lehet a mezeken a reklámfelirat felüle­te. Mivel a Fradi mezeken a Pepsi reklám majd 600 cm2 nagyságú, így a kupameccsekre új trikót lapnak Kincsesék. NEVÜKET AZ UTÓKOR IS OLVASHATJA... A Fradi futballmúzeum „Aranylabdától az első FTC arany­diplomáig” c. kötetét annak idején a szurkolók tetszőleges áron vásárolhatták meg. Azok a sportbarátok, akik legalább 100 Ft-ot adtak a könyvért, ígéretet kaptak arra; hogy nevüket a Fradi futballmúzeum következő kötetében rötzítjük. Nos, a fehér papírra zöld betűkkel nyomott oldalak megjelentek és az utókor jónéhány fradista nevével megismerkedhet „Az Erdélyi , kupától - az Erdélyben nyert Magyar Kupáig” c. most megje­lent Fradi futballmúzeum kötetből. A könyv a Fradi ajándék­boltban kapható, ára: 55 Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom