Fradi műsorlap (1989)
1989. március 25.
1989. március 25.,Üllői út: FERENCVÁROS-HALADÁS bravúrok, Wukovics gólok Tavaly ősszel óriási figyelem kísérte a Ferencváros labdarúgóinak vendégszereplését. A lelátón egymást kérdezgették a helyi szurkolók, vajon ki emlékszik már arra, amikor ennyire megtelt a rendkívül szép fekvésű, hangulatos stadion? Valaki tudni vélte, éppen tizenhárom évvel ezelőtt volt ekkora a zsúfoltság, amikor a Sturm Graz ellen játszott KEK meccset a Haladás. A Fradi ősszel különösen vonzotta a nézőket, hiszen a Vas megyei találkozót megelőzően négy forduló után pontveszteség nélkül állt a bajnokságaién. Siófok, Vác, Dunaújváros, Újpesti Dózsa. E csapatok skalpjait gyűjtötte be addig az Üllői úti gárda, s a Budapestről is szép számmal Szombathelyre kiránduló zöld-fehér rajongók ilyen nagyszerű bajnoki kezdet után joggal reménykedtek a hasonló folytatásban. Erre nem is kellett sokáig várni, ugyanis a találkozó 18. percében Fischer élesen belőtt labdáját a kezdőemberként először pályára lépő Wukovics László közvetlenül a kapu előteréből pörgette a léc alá. A viharos Fradi-start, a gyors vendég gól megfagyasztotta a vért a hazai szurkolók ereiben, s mintha a szombathelyi játékosok arcán is az irigység jelei mutatkoztak volna. Lehet, hogy titkon számítottak a Ferencváros nagy lendületére, ellenállhatatlan játékára, s ezért öltöttek a klub fen- állása óta először sárga szerelést a szombathelyi csapat tagjai... Az első gól után még senki nem tudta, mit súgott Fischer Pál a gólszerző Wukovicsnak. Az őszi gólkirály a pályán megjövendölte, hogy a fiatal csatár mégegyszer be fog találni az ellenfél kapujába. Azt viszont a ferencvárosiak sztárja sem gondolta, hogy erre a bizonyos megjósolt találatra milyen nagy szüksége lesz a csapatnak. Ez a gól ugyanis nem a ferencvárosiak előnyét növelte a találkozó 85. percében, hanem a sírból hozta vissza a mérkőzést a Ferencváros számára. A Haladás ugyanis előbb Illés révén 11-esből egyenlített, majd a 76. percben Dómján á vezetést is megszerezte a hazaiaknak. A vezető gól akkor Novák Dezsőnek, a szombathelyi edzőnek felmentését jelentette, azon, nem igazán jóindulatú szurkolói megállapítások alól, miszerint szíve még mindig az Üllői útra húz. Azért játszik ilyen gyengén a csapat, mert a volt klubja ellen nem készítette föl a társaságot tisztességesen. A vezető gól okozta mámor mézes fonala összefűzte azonban a szombat- helyi szurkolókat, többen arra lettek figyelmesek, hogy a hőn óhajtott találat után jó néhány, egymással korábban haragban lévő szurkoló is összecsókolózott a lelátón. S amikor már Szombathelyen mindenki mindenkit szeretett, s barátjának érzett, akkor jött Wukovics. Látott, s — egyenlítő gólt szerzett. S ha kissé nagyobb a szerencséje, harmadszor is megrezegtethette volna a Szombathely hálóját. A befejezés előtt ugyanis Kincses Sándor szögletét milliméterekkel csúsztatta kapu mellé.- Nagy izgalommal készültem arra a találkozóra — emlékezett vissza a történtekre a minap Wukovics. — Azon a héten csütörtökön még beteg voltam. A Fradiban akkor szinte Wukovics László mindenkin végigfutott egy általános gyengeséget okozó virus, s én sem kerültem el. Pénteken azonban már edzettem, szombaton pedig - életemben először - kezdőember lehettem a Ferencvárosban. Dzurják Csöpit ugyanis a Dózsa elleni meccsen kiállították, s eltiltása miatt kerülhettem be helyére a csapatba. Azóta sajnos nem nagyon tudtam bizonyítani, mert ritkán jutottam szóhoz. Pedig szinte mindenki azt várja tőlem, hogy csereként beállva is a legjobb formámat tudjam kifutni. Ha tíz percem van, akkor tíz perc alatt, ha negyed órám, akkor negyed óra alatt sziporkázzak, lőjem a gólokat. Ez egy fiatal játékos számára nagyon nehéz feladat. Sokkal idegesebb ilyenkor az ember idősebb társainál. Remélem, előbb-utóbb azonban kijön a lépés, végre tartósan megmutathatom a publikumnak, mire vagyok képes. Ne feledkezzünk azonban meg a tavaly szeptemberi találkozó másik hőséről, Józsa Miklósról se, aki a büntetőrúgások közül egymás után négyet megfogott, két pontos győzelemhez segítve a Ferencváros együttesét. A szurkolók a mai mérkőzésen természetesen arra számítanak, hogy nem kerül sor 11-es párbajra a 90 perc elteltével, s a Ferencváros simán az Üllői úton tartja a három pontot. Erre mondják a realisták: majd meglátjuk. (hJc.j.) Szombathelyen történt A FERENCVÁROS ELSŐ VIDÉKEN SZERZETT 2 BAJNOKI PONTJA 1927. május 18. Szombathely: Ferencváros—Sabaria 3—2. Ez volt a Fradi második vidéki bajnoki mérkőzése — és első győzelme. A Nemzeti Sport tudósítója is elutazott a fradisták- kal, így a szemtanú hitelességével számolhatunk be a Ferencváros első szombathelyi fogadtatásáról, a készülődésről. „Nemcsak Szombathely, nem is csak Vas megye, de az egész Dunántúl lázas érdeklődéssel kísérte a Ferencváros szombathelyi vendégszereplését. A szerdai hétköznapot ünneppé avatta a mérkőzés, s ahogy a zöld-fehéreket röpítő vonat a Dunántúlon végigrohant, egyre nagyobb, egyre izgalmasabb volt az érdeklődés. Most az egyszer nehéz volt a tip- pelés és nehéz volt a kérdés megoldása, hogy melyik csapatért drukkoljanak a futball hívei. Mert ha a Sabariát szeretik Dunántúlon, akkor a Ferencváros iránti lelkesedés is lépten nyomon fellelhető. Ha a Sabariáért rajong is a vas megyei sportrajongó kedvenc csapatán kívül teljes szimpátiája a Ferencvárosé is. Ezt az érzelmet egy celldömöl- ki drukker a következőképpen fejezte ki: — Szeretem a Ferencvárost, dehát egy vas megyei gyerek csak nem kívánhatja, hogy a Sabaria kikapjon! A vonat későn futott be Szombathelyre, mégis százával lepték el az érdeklődők a pályaudvart. A futball fanatikusai a szombathelyi futball vezérei mind ott voltak a Ferencváros fogadásánál és szájról-szájra járt a kérdés: — Ki ez, ki az, melyik ez, melyik az? Legtöbben Kohutot akarták látni és mikor egy járatosabb sportember a szomszédjának mutatta a ferencvárosi gólzsákot, az egyszerűen csak eny- nyit mondott: — Rossebb se nézné ki belőle... A szombathelyiek szerdán nem sokat dolgoztak. Hivatalokban, műhelyekben, üzletekben csak a meccsről folyt a szó, s mindenki várta a percet, mikor a sporttelep felé indulhat. Csendes, borús tavaszi nap volt, s a délelőtt folyamán hol itt, hol ott tűnt fel egy játékos. A Sabária négy-öt játékosa délelőtt nyugodtan krajcározott, pénzezett a tribün mögötti vén diófa alatt, mintha nem is rájuk várna a nagy feladat. Déltájban eső lepte el a várost. Az eső azonban illedelmes volt, megöntözte a tikkadt pályát, és öt óra után elállt. A közönség pedig boldogan sietett a sporttelepre, hogy a magyar bajnok mérkőzését láthassa. A bevétel 79 millión felüli volt, tehát a Ferencváros még keresett is Szombathelyen. Ötezer főnyi tömeg vette körül az éles vonalakkal felmeszelt pályát. A mérkőzést ünnepélyes aktus előzte meg. A Sabaria elnöksége a pálya közepére vonult, s rövid beszéd kíséretében gyönyörű selyemzászlót nyújtottak át a nagy ellenfélnek. A zászlón a következő felírás állott: „Az első magyar profibajnoknak! (Vajon mi lett a zászlói sorsa? Mit nem adnánk, ha a Fradi futballmúzeumban lehetne...) A találkozó kemény összecsapást, izgalmas, nagy küzdelmet hozott. A Ferencvárosnak 1927 tavaszán ez volt az egyik legnehezebb bajnoki mérkőzése, igya minimális győzelem is nagy örömet okozott. A 30. percben esett az első félidő egyetlen gólja: Szladovits a hazaiaknak szerzett vezetést! A 36. percben egyenlíthetett volna a Ferencváros - de Dán 11/est hibázott! A II. félidő 15. percében aztán az „öreg” Schlosser kiegyenlített, így az ő nevéhez fűződik a Fradi első szombathelyi gólja, Természetesen bajnoki mérkőzésen. A gól után feljavult a Fradi, sokat támadott, de mégis egy szerencsés gól hozta meg a vezetést. Egy hosszú szöktetésre Wein- hardt kapus kifelé startolt. Hangosan kiabált a labda után iramodó Blizenecnek, hogy: hagyd! A német játékos azonban nem értette annyira a magyar szót, nem nézett fel és hazaadta a labdát a kiinduló kapus mellett. Dán rácsapott az ajándék labdára és az üres hálóba lőtte. A döbbent csend akkor vált teljessé, amikor égy perc múlva Turay már a harmadik ferencvárosi gólt flotté. Kellett is a „biztosító ’ gól - hiszen a 88. percben a hazaiak találtak Amsei kapujába. A hátralévő két perc nehezen telt el — de végül a ferencvárosi kezek emelkedtek a magasba... A Ferencváros szombathelyi mérlege: a Sabaria ellen (1927—1931): 4 a Haladás ellen (1936—1988): 41 * * * a Ferencváros budapesti mérlege: a Sabaria ellen (1926—1932): 6 a Haladás ellen (1937-1988): 37 31-8-4 19 12 10 68-40 5 - 1 18-4 27 5 5 98-38 Összeállította: Nagy Béla
