Fradi műsorlap (1989)
1989. október 14.
Fradi műsorlap A FERENCVÁROS 1948/49-ES BAJNOKCSAPATÁNAK TAGJAI Kispéter Mihály Kispéter mihály (1919. október 9- én született) a Szolnoki MÁV, majd az FTC és a Budapesti Kinizsi hátvédje. 1941 és 1953 között tizenegy mérkőzésen szerepelt a válogatottban. Magas termetű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagyszerűen fejelt és rúgott - főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűenk bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetetlennek vélt átadást csípett el ellenfelei elől. lelkesedésen és korszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő átlagteljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akaraterejét. Legemlékezetesebb válogatott teljesítményét 1953. október 4-én a bolgárok elleni találkozón (1:1) nyújtotta. Az említett erényeket Kispéter rövid edzői működése alatt nagy odaadással igyekezett tanítványaiban is kifejleszteni. A tatai edzőtáborban 1966 januárjában végzetes szívroham szólította el játékosai, a Bp.Honvéd labdarúgói köréből. (Részlet Antal Zoltán-Hof- fer József: Alberttól Zsákig című. könyvéből) Ez a csodálatos játékosegyéniség, aki most lenne hetvenéves, s egyik oszlopa volt az 1949-es FTC bajnokcsapatnak, vajon milyen labdarúgó volt. S hogyan maradt meg emléke barátaiban, s egykori játékostársaiban. Milyen nyomokat hagyott kortársaiban Kispéter Mihály, erre voltunk kíváncsiak. Hidegkúti Nándor, a válogatott és az MTK legendás középcsatára, aki hatvannyolcszor szerepelt a címeres mezben:- Miskát nagyon szerettem. Sokra tartottam labdarúgóként és becsültem emberileg. Meghatódva emlékezem még ma is rá, holott már huszonhárom éve nincs közöttünk. Annak idején gyakran szerepeltünk együtt különböző válogatott csapatokban, és ily módon közelebbről is megismerhettem ezt a szeretetreméltó, remek futballistát. Meggyőződésem, hogy a labdarúgótudása mellett szerénysége, kedves, udvarias modora is hozzájárult ahhoz, hogy mindenütt tisztelettel beszéltek róla. A pályán mindig korrekt ellenfélnek bizonyult, s higgadtságával, óriási rutinjával a legnehezebb védőfeladatokat is meg tudta oldani. Nem is emlékszem olyan esetre, amikor durván, pláne alattomosan lépett volna oda ellenfeleinek. Akkor lett az ÉDOSZ, majd a Kinizsi igazi vezéregyénisége, amikor hatalmi szóra, 1950-ben szétszedték a csapatot, és egyik pillanatról a másikra öt klassisától fosztották meg. Meggyőződésem, hogy Kispéter nélkül lelkileg omlott volna össze ez a fiatal, rutinta- lan gárda. A fehérasztal mellett is sokat voltunk együtt, mivel az MTK és a Fradi egyaránt a Rudasba járt hétfőnként. A masszírozás, fürdés után általában a Gellért melletti étteremben ittunk meg egy-két fröccsöt, és a társaság mindig kedves színfoltja, hangulatteremtője volt Miska. Sajnos ott. voltam Tatán, amikor a szívroham végzett vele. Igaz barátként, nagyszerű sportemberként emlékszem rá. Szusza Ferenc, az Újpest kiváló középcsatára, huszonnégyszer szerepelt a magyar válogatottban:- Hatalmas alakja, már önmagában is tiszteletet parancsoló termete miatt joggal tartottak tőle az ellenfél csatárai. Ugyanis erre a típusra mondják azt, hogy ahova lép, ott többé nem terem fű. Nos, Kispéter Miska ha szökőévenként egyszer valakit meglökött, vagy megrúgott, az első szava az volt: „Öreg, ne haragudj.” S ilyenkor tudtuk, hdgy ellentétben sok hátvédtársával, . ő valóban nem szándékosan nyomott oda egy tüskét. Azt hiszem a Ferencvárosban sokan nem is tudják pontosan, hogy mit is köszönhetnek Kispéternek. Mi kívülállók, ellenfelek, talán jobban lemérhettük azt, hogy atyáskodásával, szeretetével, biztatásával hogyan tartotta össze a kezdetben még szeleburdi, éretlen Kinizsi-gárdát. Ha ő nincs, egész biztos, hogy nehezebben vészeli át a csapat az ötvenes évek első felét, hiszen gyakorta még a kiesés réme is fenyegette az élelmezési gárdát Meggyőződéssel állítom, hogy Mis- kából kiemelkedő tudású edző lett volna, sőt már ezen az úton is járt, amikor 47 évesen elragadta őt a kegyetlen halál. Dalnoki Jenő, tizennégyszeres válogatott hátvéd, az FTC nagyszerű labdarúgója, későbbi sikeres edzője:- Én példaképemnek tekintettem Kispéter Misát, aki iránt túl a sze- reteten és tiszteleten, hálát is érzek. Olyan sportember volt, olyan kivételes egyéniség, akit méltán lehet eszményképként a fiatalok elé állítani, és meggyőződésem, hogy ezt meg is kell tennünk. Nekünk, akik ismertük, a közelében lehettünk, arra kell törekedni, hogy Kispéter Mihály nevét a zöld-fehér klub sohase felejtse el. Dr. Fenyvesi Máté, az ötvenes-hatvanas évek kiemelkedő tudású balszélsője, hetven- hatszoros válogatott:- Szeretettel, aggódással és jótanáccsal segített nekünk, fiataloknak az első botladozások idején. Többségünk kis vidéki csapatokból került az élvonalba, s szinte egyik napról a másikra dobtak minket a mély vízbe. Miska soha nem dorongolt le minket, és minden szavából a szeretetet, a jó szándékot éreztük. Futballtudása mellett pontosan ezért néztünk fel rá, és fogadtuk el lelkünk mélyén is csapatkapitánynak. Ma is őt tartom az eszményi vezetőtípusnak, az igazi csapatkapitánynak. Dr. Dékány Ferenc, a hangyaszorgalmú, nagy tudású fedezet:- Kispéter Mihályhoz fogható, kivételes egyéniség a labdarúgók társadalmában csak százévenként egyszer születik. Lehet, hogy voltak nála jobb futballisták is, akik úgymond a fülükön tudták táncoltatni a labdát, de Miska mégis több volt náluk. Azt a bizonyos Fradi-szívet hordozta, ehhez pedig a játéktudás kevés, ehhez több kell. Emberség, valami olthatatlan vágy a sikerre, arra, hogy a klub zöld-fehér zászlója mindig a legmagasabban lobogjon. Érdekes módon, ő nem volt született ferencvárosi, de tetteivel, hűségével, játékfelfogásával a legendás zöld-fehér egyéniségek sorába emelkedett. Onody Lajos, aki az ötvenes években hosszú ideig volt a labdarúgószakosztály vezetője:- Nemcsak a pályán, de a családi életében és a munkahelyén is példamutató ember volt Kispéter Mihály. A legfőbb jellemzője az volt, hogy a rábízott feladatot a zöld gyepen és a hivatalban is - felelősség- teljes beosztásban dolgozott játékos korában is az Élelmezésügyi Minisztériumban - mindig becsülettel, legjobb tudása szerint próbálta megoldani. Itt voltam 1956. november 1-jén az Üllői úti pályán, amikor azt mondta a zöld-fehér klub újbóli zászlóbontásakor: „Isten áldását kérem a Ferencvárosra...” Sohasem felejtem el átszellemült, meghatódott arcát ennek a hatalmas termetű, meleg szívű férfinek. Szavait pedig a szurkolók ütemes tapsa és üdvrivalgása kísérte. Kispéter Misát, aki a Kinizsi korszakban összetartotta a csapatot, és a csapat talponmaradásában döntő érdemeket szerzett, lelkem mélyén ma is gyászolom. Rudas Ferenc, a csodálatos képességű jobbhátvéd, aki huszonhá- romszor szerepelt a magyar válogatottban:- Már válogatott játékosként érkezett hozzánk Szolnokról, ám rövid idő alatt igazi fradistává vált, s tulajdonképpen az Üllői úton érkezett játékos-pályafutása csúcsára. Olyan társ volt a pályán, akire mindig lehetett számítani, s zokszó nélkül kisegítette partnereit. A magánéletben is ilyen volt, s pontosan ezért volt annyi barátja a klubszínektől, egyesületi hovatartozástól függetlenül. Misa nemcsak középhátvédje, hanem pillére is volt az .1949-es bajnokcsapatnak, egy évvel később pedig lábtörésem után olyan csapatkapitánya volt a gárdának, aki a játékosok érdekében, ha kellett felemelte a szavát, harcolt a fiúkért, de sohasem önmagáért. Több volt, mint csapatkapitány, igazi vezéregyéniséggé emelkedett Sós Károly, mesteredző, későbbi szövetségi kapitány, annak idején a Budapesti Kinizsi szakvezetője:- Nagyon szerettem és becsültem Kispéter Mihályt. Olyan típusú labdarúgó volt, aki mérkőzés közben nemcsak a rábízott feladatot hajtotta végre, de ha kellett a kilencven perc során átszervezte a csapatot. Valósággal második edzőként segítette a munkámat a pályán belül. Ezért fordulhatott elő, hogy a tulajdonképpen még zöldfülű gyerekek: Mátrai, Kertész, Dalnoki és Fenyvesi egy-két év alatt válogatottak lettek mellette, de a keretben már ott volt Szabó, Dékány, Orosz és Gulyás is. Kispéter szárnyai alatt nőtték ki magukat klasszis futballistává. Gyenes J. András Szurkolóink emlékei 1966 januárjában szomorú esemény színhelye volt a tatai edzőtábor. Kispéter Mihályt - aki akkor a Honvéd edzője volt - játék közben egy végzetes szívroham elszólította az élők sorából... Akkor azt írták róla, hogy „Csak egyszer hagyta cserben fialt. "Azt már csak kevesen tudták, hogy szíve, amelyik olyan sokszor a pályán kisegítette, régóta beteg volt és évekig saját felelőssegére játszott szeretett csapatában, a Ferencvárosban. Miskát 1940-42 között láttam először a Szolnok aranycsapatában játszani, egy Corinthian dfj döntőn. A győztes döntő után úgy vette át az érmet, mintha csapata vb-t nyert volna. Aztán Pestre, a Fradiba került és éveken át sokszor bevitt többedma- gammal a pályára, mert akkor az volt a szokás, hogy egy-egy játékos 15-20 gyereket is ingyen „belopott” az állóhelyre. A meccsen aztán nem is mertünk illetlenül viselkedni, hiszen akit egy Kispéter, Rudas, Dalnoki vagy Dékány vitt be a pályára, annak kötelessége volt fradistához méltóan szurkolni... 1950-ben behívtak katonának, s mint egy kissé jobban asztaliteniszező fiatalt a Bp. Honvéd sportszázadába helyeztek. Természetesen továbbra is hevesen dobogott a „Fradi-szív” és ha Kinizsi-meccs volt, bizony a lelátóra siettem. A Rudas fürdőben aztán Puskás Öcsi az ő közvetlen modorában mondta is rendre: „Bolond pinpongos, mész az Üllői útra a Kispéterékhez...” .. Egyik péntek délelőtt a laktanyában telefonon hívták Puskás Öcsit, de a focisták rendszerint nem voltak bent. Mivel „Fradi- ügy” volt, és rólam tudták, hogy hová húz a szívem, engem adtak a telefonhoz. Kispéter Miska elmondta, hogy a katona Csoknyai egész héten nem volt edzésen - valai zűrje van a laktanyában - de a Dózsa ellen feltétlen kellene, hiszen alig van 11 ember... Garantálja, hogy a meccs után azonnal visszamegy Csoknyai, csak a meccsre engedjék el valahogy. Nem szaporítom a szót, minden követ megmozgattam és végül Kána Lőrinc vezérőrnagy kocsijával Polgárdíból felhozták „Csokit”. Azért is emlékszem minderre, mert a meccs napján volt a születésnapom. Szép születésnap volt, hiszen Csoknyai két gólt szerzett, Kispéter Miska pedig a mezőny legjobbjaként tündökölt. Ettől az időtől személyes jó barátok lettünk, majd később 1961-től edzőkollégák. A Ganz MÁVAGban ő a labdarúgókat, ón az asztaliteniszezőket edzettük. Kispéter keze alatt nőttek fel a későbbi kiválóságok: Tussinger, Gregor, Ruzsinszki, Solti. Egyszer Miskolcon játszott a Ganz MÁVAG asztalitenisz- és futballcsapata is. Mi már játszottunk, amikor a focisták megérkeztek. Miska vezetésével olyan szurkolásba kezdtek, hogy az szárnyakat adott nekünk és győztünk. Kispéterék nélkül ez nem valószínű hogy sikerült volna. Hazafelé aztán együtt nótáztunk a buszban. Szomorúbb történet a következő: az ötvenes évek elején volt egy Budapest-Moszkva mérkőzés. Félidőben 2-1-re vezettünk, amikor a szünetben Sebes Guszti bácsi így szólt Misához:- Kérem, Kispéter, ez egy barátságos meccs, a Tatusin, a Sztrelcov és a Nettó is panaszkodik a keménységére. Miska így reagált: - Guszti bácsi! Most focizunk, vagy barátkozunk? Sebes „válasza” ennyi volt: - Börzsei vetkőzzön, a Kispéter fáradt. .. , •k Miska pedig fáradhatatlan volt. Ombódi, Dalnoki, Dékány, de sorolhatom valamennyi játékost, apaként, barátként tisztelte. Példakép volt. És remélem kedves Pintér Attila átérzed azt a felelősseget és megtiszteltetést, hogy olyan poszton szerepelhetsz, ahol egykoron Kispéter Mihály játszott. Az élet ajándékának tartom, hogy Kispéter Mihályt megismerhettem, játszani láthattam. Ha tekintetem az üres pályára téved, sokszor ma is látom legendás alakját. Pedig szegény, már régen az égi tizenegy tagja... Fóris Mihály a Mester utcai Szt. István fk. öregdiákja, és az FTC öregedő szurkolója