Fradi műsorlap (1988)
1988. november 2.
Fradi műsorlap KITÜNTETVE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a XXIV. nyári olimpiai játékokon sikeresen szerepelt sportolóknak, valamint a felkészítésben és a lebonyolításban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréséül a szakvezetőknek kitüntetéseket adományozott. Hargitai Károly, a Ferencváros ügyvezető elnöke a Kongresszusi Központban vette át a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem arany fokozatát Deák Gábortól, az ÁISH elnökétől. Ez alkalommal beszélgettünk életéről, pályafutásáról, a ferencvárosi sportolók olimpiai szerepléséről az FTC ügyvezető elnökével. — Mire gondolt, amikor megtudta, megkapja a Magyar Nép- köztársaság Sportérdemérem arany fokozata kitüntetést? — Nem szerettem sohasem; ha előzetesen kiszivárognak leendő kitüntetésekről szóló hírek, hisz azokban még rengeteg a bizonytalansági tényező, következésképpen a csalódás veszélye. Ez esetben — életemben először — akkor került tudomásomra, amikor a meghívót megkaptam, amelyben olvashattam: kitüntetnek, ezért ekkor és ekkor, itt és itt jelenjek meg, foglaljam el a helyem. Nagyon jó érzés volt megkapni a meghívót, ugyanakkor egyértelműen úgy tekintettem a kitüntetésre, ami a közösségnek szól. Már csak azért is, mert a kitüntetés apropóját az FTC sportolóinak olimpián nyújtott teljesítménye jelentette. S az ebben való részvétel az ügyvezető elnök személyét illetően egyetlen tényező mindössze. Ez a teljesítmény csapatmunka nélkül nem jöhetett volna ki a siker főszereplőiből, a sportolókból. — A sportolók azonban megkapták a maguk állami kitüntetését. Hargitai Károly mire gondolt: arra, hogy a neki adott elismerés voltaképpen a sportolók teljesítményének szól, s az ügyvezető elnök őket képviselve csak átveszi a kitüntetést, vagy pedig arra, hogy Hargitai Károly az elmúlt évek során úgy dolgozott, amivel kiérdemelte a Spor- érdemérem arany fokozatát, s az olimpia apropóján megkapta? — Nehéz a pontos választ megadni. Mégis úgy értékeltem, hogy ez az én munkám is valahol, mert abban a teamben, amely a sikereket kovácsolta, az én munkám is benne van. Az a közösség tért haza sikerrel, amelyet én vezetek. Tehát nem rosszul irányított az a klub, amely ilyen eredményesen szerepel az olimpián, azaz a kitüntetést személyes munkám elismeréseként is felfoghatom. — Lényegesen bele tud szólni az ügyvezető elnök, hogyan szerepelnek a klub sportolói az olimpián? — Abba semmiképpen sem tud beleszólni, hogy ott hogy szerepeljenek, sőt: a felkészülés bizonyos részébe sem. Annál is kevésbé, mert 'nem szakembere a versenyágaknak. Az ohmpiai felkészülés azonban négy esztendővel a játékok megkezdése előtt elindul, s hogy ez idő alatt a sportolók milyen körülmények között sportolnak, hogyan tudjuk azt a légkört megteremteni, amelyben a legzavartalanabbul, a legcélravezetőbben készülhetnek, ebben már jelentős szerepe lehet egy ügyvezető elnöknek. — Ön csaknem akkor került az elnöki székbe, amikor elkezdődött a Szöulba vezető négyéves munkaszakasz. Gondolták azt, hogy Sike András olimpiai bajnok lesz? A tervekben kik szerepeltek az érmesek között? — Nem gondoltunk rá. Akkor, a szokásnak megfelelően készítettünk egy olimpiai felkészülési tervet. Ezen belül összeállítottunk egy olyan keretet sportolóinkból, akikről úgy gondoltuk, eredményesen szerepelhetnek Szöulban. A keret tagjait kiemelten kezeltük a négy év során. Felszerelésben, versenylehetőségben, nemzetközi megmérettetésben a tőlünk telhető maximumot igyekeztünk megadni neki. A keretben kezdettől benne volt Sike András és a többi birkózó: Gáspár Tamás, Komáromi Tibor továbbá az időközben a BVSC-be távozott Nagy Béla. Aranyos esélyeinket valójában a birkózók alapozták meg. Érmeket gondoltunk esetleg a női tornában Kiss Valériától, Gyulai Katalintól kajak-kenuban. Gyulai Katit ezüstérmesnek tekintjük házon belül. Nem került be a csapatba, ami válogatási kérdés. A klub szilárd meggyőződése azonban, hogy vele együtt szintén ezüstérmet szerezhetett volna olimpiai négyesünk. Ha nem hatunk oda, talán ki se jut az olimpiára. — E kellemetlen közjátéktól eltekintve azt hiszem elmondható, a ferencvárosi sportolók jól szerepeltek az olimpián. — Megítélésem szerint igen. Kilenc sportolónk utazott Szöulba. Közülük kettő éremmel tért haza, hármójukat pontszerzőként tartjuk nyilván, s voltaképpen a kerékpáros Somogyi tizedik helye is rendkívül értékesnek mondható. Az egyesületek közötti rangsorban a Ferencváros a negyedik helyet szerezte meg a Budapesti Honvéd, az Újpesti Dózsa és a Spartacus mögött. — Az ügyvezető elnök miben látja egy felkészülési ciklus eredményességének a titkát? — Véleményem szerint az egyik legfontosabb feladat megtalálni azokat a szakembereket, edzőket, akiknek irányításával a sportolók az eredményeket el tudják érni. Jól jártunk Kruj Ivánnal, majd Szőnyi János megtalálásával. Vigh Lászlóval - Magyar Zoltán edzőjével —, s a női kajakosok mesterével, Klu- ka Józseffel. — A Fradinak azért köny- nyebb találni megfelelő szakembereket, hisz - ahogy mondják - a fél ország ferencvárosi érzelmű... — Azt gondolom, nagyszerű dolog, hogy ennyien szeretnek bennünket, de más a szurkolás, s más a versenysport. Könnyebb helyzetben talán azért vagyunk a kiválasztásnál, mert legtöbbször megtaláljuk a különböző helyekre az alkalmas — saját nevelésű — egykori sportolónkat, akik Fradi-szíwel szakemberként is hajlandók a klubügyet szolgálni.- Beszélgetésünket azzal kezdte Hargitai Károly, nem szereti, ha kiszivárognak előre az elismerésről szóló hírek. S a legutóbbi kitüntetésnél ez nem is történt meg. Ezek szerint több kitüntetés tulajdonosa... — Tizennégy éve, 1974. május 15. óta vagyok a klub elnök- helyettese, majd ügyvezető elnöke. Érdekes, korábbi kitünteté- simet előző munkaköreimben végzett munkámmal érdemeltem ki, mint az FTC tisztségviselője most kaptam először kitüntetést. KISZ érdemérem, Aranykoszorús jelvény, Közbiztonsági érdemérem bronz fokozat, Sportérdemérem bronz fokozat szerepel eddigi „eredménylistámon”.- Hogy lesz valakiből ügyvezető elnök? Nem tudom elképzelni, hogy gyerekként orvos, tanár, tűzoltó helyett Ön inkább ügyvezető elnök akart lenni. Hogy került e beosztásba? — Ha valaki úgy gondolja, hogy e munkakör betöltéséhez nem kell más, csak egy sikeres sportolói múlt, az nagyon téved. Az persze nem árt, ha van, de önmagában nem elegendő. Természetesen velünk szemben is megfogalmazták a követelményeket. A Testnevelési Főiskola oklevelét, a megfelelő vezetői gyakorlatot az évek során megszereztem. Konkrétan a klub elnökhelyettese úgy lettem, hogy Harót János barátom, akitől ügyvezető elnöksége idején nagyon sokat tanultam, megkeresett, s megkérdezte, nem volna-e kedvem ezt a tisztet elvállalni. Akkor a zuglói pártbizottságon dolgoztam, s a káderfejlesztési elképzelések szerint hamarosan egy országos hatáskörű államigazgatási szerv egyik vezetőjeként tevékenykedtem volna. Harót Jánossal azonban korábban már dolgoztunk együtt a KISZ akkor még létező Ifjúsági és Sporbizott- ságában. Ő volt a Budapesti Ifjúsági Sportbizottság elnöke, én a helyettese. Aztán elváltak útjaink, s sok év után, egy újságcikkben meglátta a nevemet. Tisztában volt ferencvárosi érzelmeimmel, s megtette az ajánlatát. Nem tudtam ellenállni. Az eszem helyett a szívemre hallgattam, s az FTC-t választottam.- A sporttal azonban már volt kapcsolata, utalt is rá... — Az 1950-ben alakult Munkaerőtartalékok Sportegyesülete Országos Elnökségén dolgoztam — ez az iparitanulókat tömörítetté —, feladatait a KISZ vette át. A pályakezdésem tehát a sporttal kapcsolt össze. — S élete delén, 45 évesen aztán visszakerült a sportba, majd tizenegy esztendővel később a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnöke lett. — Igen, a sportvilág legnagyobb meglepetésére. A felszabadulás óta nem fordult elő, hogy a kiemelt egyesületek közül akár csak egyben is a helyettesből legyen az elnök. Számomra rendkívül nagy megtiszteltetés volt, hogy az FTC vezetője lehettem, hiszen ez a klub — népszerűséget, hagyományait és a lehetőségeihez mért eredményességét tekintve is az ország első sportegyesülete. Ahhoz, hogy valaki jó ügyvezető elnök legyen, elsősorban türelemre és teherbíró idegrendszerre van szükség. — Ügyvezető elnök 1985-ben lett. 1985 és 1988 között - leszámítva az olimpiát, Komáromi világbajnoki aranyérmét, a vízilabdázók idei bajnokságát — a klub nem könyvelhet el igazán nagy sikereket. Az első számú sportág, a labdarúgás hosszú ideje keresi önmagát. Hogyan éli meg a vezető az egyesület visszaesését? — Messzebbről közelítenék a válaszommal. Tapasztalatból tudom, rendkívül nagy különbség van az első ember és a közvetlenül utána következő lehetőségeiben. Elnökhelyettesként mindig megadatott, hogy eggyel tovább dobjam a labdát, hogy a főnöki iroda felé mutassak. Négy éve ez a „kiváltság megszűnt, s nem vagyok híve annak, hogy bármit is egyszerűen az elődök nyakába varrják. A magam részéről nem tartom eredménytelennek, de túlzottan eredményesnek sem az elmúlt időszakot. Ugyanakkor látni kell, hogy a visszaesés kezdetei már 1986 előtt is megmutatkoztak. Elég csak a labdarúgócsapat 12. helyezésére utalni az 1983 — 84-es bajnokságban. Ezt nem védekezésként említem, hiszen mint elnökhelyettes, akkor is a vezetés részese voltam. — Hargitai Károly négyéves mandátuma februárban lejár. Haja ősz, nem a pálya kezdetén álló elkötelezettje a klubnak, hanem tapasztalt katonája. A kérdés adódik: hogyan tovább - februárban? — Ha minden igaz, a közgyűlés februárban lesz, éppen akkor amikor betöltőm hatvanadik évemet. Ha a személyemről dönteni jogosult illetékesek úgy vélik, hogy az FTC-ben a megújulás érdekében személyi változás szükséges, akkor természetesen nyugdíjba megyek — sérelem, lelki tüske nélkül. Azért is, mert úgy érzem képességeim, tudásom legjavát igyekeztem adni, hogy az egyesület a nehezedő körülmények ellenére is legalább szinten tudjon maradni. Ha pedig további időszakra kapok megbízatást, akkor újabb elképzelésekkel igyekszem orvosolni azokat a gondokat, amelyeket tapasztaltam, hiszen ennyi idő után tisztábban látok ebből a székből, mint korábban. — Visszatérve a kitüntetésre. Ha Hargitai Károlynak kellett volna dönteni arról, milyen elismerést adományoz önmagának az elmúlt esztendőkben végzett munkáért, hogyan határozott volna? — Én a birkózóink edzőjének, Szőnyi Jánosnak adtam volna kitüntetést. Horváth K. József
