Fradi műsorlap (1988)
1988. október 27.
Fradi műsorlap BIZONYÍTVÁN Y0SZ7ÁS A magyar gyerekek a pálya tő- ponta kétszer két és fél órát ed- szomszédságában laktak és na- zettek. A stockeraui küldöttség egyik csoportja, az edzés után. „Focisuli! Focisuli!” Ma már egyre ritkábban szól így a bíztatás az Üllői úti pályán, ám tavaly ősszel, amikor az Albert- Rákosi duó átvette a csapat irányítását, hétről—hétre így zengett a lelátó. Alig akadt néző, aki ne tudta volna az újmódi biztatás okát, hiszen azon a nyáron vette kezdetét az Albert Flórián Focisuli a velencei tó pariján, Agárdon ás a „Császár” hűséges fegyverhordozója — tanártársa - Rákosi Gyula volt. A szurkolók bízvást remélték, hogy Alberték nemcsak visszalopják a szép napokat az Üllői útra, hanem a focisuli hangulatából is visszavarázsolnak valamit a pályára. S mint tudjuk: fél év sem kellett hozzá, hogy a csapat talpra álljon, és legtöbbször már a játék és a hangulat is a régi, úgy tűnik: valamennyien szorgalmas tanulók. De mi történt a focisulival, hisz időközben Agárdról a Népligetbe költözött, hogyan sikerüli az idei tanév? Erről kérdeztem a Boy Leányvállalat Hunga- rosport irodájának igazgatóját, Káddiné ár. Dohány Ágnest. — Hadd emlékezzek még az elmúlt évre — kezdi a beszélgetést —, mert őszinte örömünkre van mire emlékezni. Rendkívül jól sikerült az Albert Flórián focisuli rajtja, csaknem ötszázan, javarészt tizenkét - tizenhárom éves gyerekek tanulhatták a foci tudományát a híres középcsatártól, valamint Rákosi Gyulától és két héten át Dr. Zalka Andrástól. Alberték fantasztikus munkát végeztek, hozzáteszem, igen megerőltető munkát. Már akkoriban ,több szakember javasolta Albertéknak, hogy másféleképpen kellene végezni a szakmai munkát, mert ezt minden nyáron nem fogják bírni erővel és idővel. Albert ezen többnyire mosolygott, soha egy percre nem lazított, látszott, hogy nemcsak szereti a focisulit, de igen komolyan is veszi. A magunk részéről azt javasoltuk Albert Flóriánnak, hogy elsősorban a nevét adja ehhez az iskolához, illetőleg olyan edzőket, akikben százszázalékig megbízik, akik véghez viszik elképzeléseit. Ebbe ő végülis belement, csupán azt kérte tőlünk, hogy a pálya közelebb legyen a szálláshelyhez, hogy ne kelljen a gyerekeknek tíz-tizenöt percet a pályára gyalogolniuk és vissza. Akkoriban erre ígéretet is kaptunk a Viking Szálló vezetőitől, más kérdés, hogy nem sikerült teljesíteniük.-És időközben Albert a FTC labdarúgóinak technikai igazgatója lett, Rákosi Gyula pedig az edző. — Albert szerencsére nem mondott búcsút nekünk, azt azonban tudomásul kellett vennünk, hogy fontosabb szakmai munkája miatt kevesebb ideje marad a kicsikkel való foglalkozásra. Ezért úgy döntöttünk, hogy a focisulit erre a nyárra a Népligetbe visszük, Alberték közvetlen közelébe. — Idén viszont kevesebb tanuló jött a suliba. Miért? — Ennek a legfőbb oka az áremelés. Bárhogy is osztottunk—szoroztunk, a régi áron — amit egyébként már tavaly is drágának találtak egyesek — nem lehetett a turnusokat megszervezni. A másik ok, bár ez csak feltételezés, a szülők szívesebben küldik gyermekeiket egy nyaralóhelyre, mint a fővárosba. A budapesti szülők és gyerekek esetében ez tapasztalható is volt. Egyszóval idén fele annyi gyerek jött össze, mint tavaly, ám azok a fiúk, akik a Népligetben töltöttek egy-egy hetet, igen jól érezték magukat. Albert természetesen jóval ritkábban tartott edzést, mint tavaly, de olyan kitűnő edzőket és egykori híres válogatott játékosokat hívott segítőtársul, mint Szűcs Lajos, Mucha József, Vépi Péter, rajtuk kívül pedig Somodi Lajos, Pósch Péter, Windt Károly és Horváth László foglalkozott a suli hallgatóival.- A tavalyi suli tanulói közül sokan jelentkeztek? — Elég sokan, de ami a legfontosabb: sikerült idén augusztus közepén egy olyan ausztriai edzőtáborozást megszerveznünk, ahová azok az agárdi tanulók mehettek, akiket Albert és Rákosi a legügyesebbeknek tartott. Szerződést kötöttünk a stocke- reau Sportcentrum igazgatójával. Roland Seidl úrral, amelynek értelmében augusztus 13 és 20 között 32 magyar fiú utazhatott Stockerauba és 32 osztrák fiú a Népligetbe. Az osztrákok parádésan jól szervezték meg a tábort, minden nap délelőtt és délután más-más edző vezette a két csoport edzéseit, emellett reggeltől késő estig négy tanár irányította a csoportokat. Az egyik nap délután például az osztrák szövetségi kapitány Josef Hickes- berger tartott bemutató edzést, a másik nap délelőttjén az egykori legnevesebb játékos Robert Dienst irányította a fiúkat, egykori osztrák válogatott játékosok egész sora vonult fel Roland Seidl úr meghívására Stockerau- ban. Keményen megdolgoztatták a magyar srácokat, persze gondoskodtak a kikapcsolódásukról is, hiszen két alkalommal vitték őket strandra, egyszer a bécsi Práterbe, a búcsúkirándulást megelőzően pedig egy XI. századbeli várba. A hangsúly azonban a focin volt, jóformán egy szusszanásnyi időt sem adtak a fiúknak. Örökre emlékezetes marad a magyar csoport minden tagjának, hogy az augusztus 15-i edzőmeccs előtt felhangzott a csapatok’tiszteletére felhangzott a magyar és osztrák Himnusz. Ami az edző meccseket illet: a kisebbek 9:3-ra kikaptak, a nagyobbak azonban 4:2-re nyertek, egészen kitűnő játékkal. Nagyon MINEK BECÉZZELEK? A harmincas évek végén egy válogatott edzésen történt. Zsengellér az újpestiek csatára így szólt át az edzés után az uzsonna-asztal másik oldalán flr Sárosi III-nak:- Te Béla, nem gondolod, hogy egészen olyan a fejed, mint egy lónak?... Béla már fiatal korában értette a tréfát és így felelt: — De mennyire gondolom! Egy szobrász már ajánlatot is tett, hogy megmintáz. De csak azzal a feltétellel, ha az orrhoz te ülsz modellt. Ekkor kapott Zsengellér a már meglévő Ábel-név mellé még néhány becenevet. Mint például „Nagyorrú”, „Csupa- orr” meg ilyesféléket. A társaság természetesen nagyot nevetett a tréfás viadalon. sokan gratuláltak az alkalmi válogatott csapat tagjainak és legfőképpen annak, hogy mindkét mérkőzésen mindenki rendkívül sportszerűen játszott. Az egyetlen kifogás, ha ezt annak lehet nevezni, az az volt, hogy a magyar fiúk sokszor meghagytak valamit az ebédből és vacsorából, mint kiderült: nem voltak hozzászokva a nagy adagokhoz. Remélem az osztrák fiúk is hasonló élményekkel távoztak a Népligetből, erről azonban jobb lenne őket megkérdezni.-És hogyan tovább focisuli? Megmarad az osztrákokkal a kapcsolat? Az utóbbival kapcsolatban annyit, hogy szeretnénk a kapcsolatot megőrizni, de hogy miképpen alakulnak a tárgyalások, arról korai lenne még beszélni. Az Albert focisulit folytatni kívánjuk. Elképzelhető, hogy ismét Agárdon, vagy a Balaton partján, mindenesetre olyan helyen, ahol minden biztosítva van. Remélem, hogy Albert Flórián is így akarja... (P. S.)---------Qtletek Mindhárom „ötletre” a korabeli Nemzeti Sportban találtunk: AZ ARSENAL MENEDZSERE 1927-BEN FURCSA JAVASLATOT TETT. A dresszek színe a mosás folytán erősen kifakul és sokszor előfordul, hogy alig lehet megkülönböztetni a két csapat tagjait egymástól a dresszek fakósága miatt. A javaslat úgy szól, hogy válasszanak ki két egymástól erősen elütő színt és kötelezzék az egyleteket, hogy ilyen trikóban játsszanak le minden meccset. Gyakorlatban úgy festene a dolog, hogy például a pályaválasztó csapat színe lenne a kék, ha pedig idegenben játszik a csapat, akkor piros trikót húz fel. Az újításnak csak egy nagy akadálya van. A klubok konzervatív ragaszkodása a sok-sok emlék által megszentelt klubszínekhez...” „PÁLYABŐVÍTÉS" AZ 1930-AS OLASZ-MAGYARRA... „Azt mondják a szakértők: 100 000 főnyi nézőközönsége volna az olasz-magyarnak. És nem lesz több, mint 40 000 szemtanúja e meccsnek. Nincs pályánk. Kicsi, zsugorodott az, ami van. S aktív futbalísport s a rajongók nagy tömege hiába épít, alkot, lelkesedik és lelkesít. Nincs pénz. Szegények vagyunk. Nem tudunk pályát építeniEgy szurkoló viccesen megjegyezte: — Maradjanak az olaszok két vasárnapon át Budapesten és játsszanak két mérkőzést a magyarokkal. A két mérkőzés összesített eredménye döntse aztán el a játékot. Ilymódon nyolcvanezer ember láthatná a küzdelmet. Vagy: adjon ki az MLSZ az első és második félidőre külön-külön jegyeket. Akkor is 80 000 főnyi közönsége jutna ehhez a nem mindennapos élményhez...” 1938-BAN FA TETEJÉN, TÁVCSŐVEL A KÉZBEN A VB-re készülő Holland—India — első ellenfelünk — titkos edzéseket tartott, azaz zárt kapuk mellett tréningeztek. Amint elmondták, azért nem engednek senkit a pályára, mert a játékosokat zavarja a sajtó képviselőinek figyelő tekintete... Az egyik tudósító azonban nem tágított! „Egyik tengerész ismerősömtől hatalmas távcsövet szereztem. Egy szobafestőtől pedig jó hosszú létrát... Reggel nyolckor már ott ültem fenn a pálya melleti lombos fán. Síri csend a pálya körül. Aztán megjelennek a KéK mezesek. Látcsövem a pályára irányítom. Hogy mit láttam az edzésen? Nem volt kemény munka. A játékosok nagy része gyengén bánik a labdával. Egyikük inge sem izzadt át az edzés végére. Kapura egyik sem rúgott.” Az újságíró még azt is kiderítette később, hogy a Holland- Indiai válogatottak magukkal hoztak egy faragott szobrot, amelynek csodatevő erejében szentül hittek... A magyar válogatott ellen ez sem segített: Sárosiék 6-0-ra győztek az egzotikus csapat ellen. Josef Hickersberger, az osztrákok szövetségi kapitánya, aki edzést tartott a magyar gyerekeknek.
