Fradi műsorlap (1988)

1988. október 27.

dit. Toldi megy hátra középfede­zetnek. Feltűnik a nagyszerű Lyka. Minden labdája pontos helyre megy. A második félidőben az­tán alaposan rákapcsolnak a Fra- di-öregek. Türay kétszer egymás után fejelte a hálóba Zentay be­adását. Már vezet az FTC. Kal­már Jenő előremegy. Pompás gólt rúg. Aztán újra Suttyó kö­vetkezik. A végén látjuk a leg- remekebb gólt. Toldi a 16-osnál húzza hátra a labdát és az ívelt lövés beesik a hálóba. A közön­ség tombol: 8-4 arányban for­dította meg az FTC a már vesz­tésre álló mérkőzés! + A pálya „nélküli MTK változatlanul az Üllői úti pályán tartotta edzéseit. Sokszor még a Ferencvárosi szerelésben is gya­koroltak az örök riválisok... v + )rA Ferencváros-Dózsa MADISZ mérkőzésen szinte fur­csán hangzik, de úgy volt, hogy 10—0-nál félbeszakad a mérkő­zés. Lakat kiállítása korbácsolta fel a kedélyeket. Mi is történt? Sípos és Lakat kivételével már mindegyik csatár rúgott gólt. Éppen a jobb oldalra keveredett alkalmi szélső célozta meg a sar­kot, s a lövés megállt a vonalon! Sokan gólt láttak, de a játékve­zető közel volt és továbbot in­tett. Nemcsak Lakat, hanem más játékos is mosolygott ezen a balszerencsén. Grubel játékveze­tő azonban félreértette ezt és ki­állította a játékost. Lakat kétség­beesve próbálta a játékvezető íté­letét-megváltoztatni, de hiába. A közönség tombolva tüntetett a játékvezető ellen. Egy percig szü­netelt is a játék és csak nagy ne­hezen csillapodtak le a kedélyek. Lent az öltözőben Lakat elkese­redettségében sírva fakadt.- Egy szót sem szóltam a já­tékvezetőnek. Nemcsak én, ha­nem mások is nevettek azon, hogy nem sikerült gólt rúg­nom...” DECEMBER ♦ A Zuglói MADISZ a Mille­nárison bajnoki mérkőzésre fo­gadta a Vasast. Azazhogy nem teljes létszámban... ,,Nag^ bajban volt vasárnap dél­előtt a Z. Madisz vezetősége. El- sőcsapatbeli játékosai közül hár­man egyszerűen nem jöttek ki a mérkőzésre.- Most mi lesz? - tanakod­tak a vezetők. Két embert még valahogy elő­kerítettek. De még mindig nem volt teljes a csapat. Ott volt azonban a tribünön Toldi Géza, a volt játékos-edző, aki már he­tek óta a Fradi öregfiúk csapa­tában játszik.- Géza, gyere játszani! Nincs tizenegy emberünk! És Toldi Géza lement az öltö­zőbe.- Takács Jóska barátom mi­att vállaltam/elsősorban a játé­kot - mondja a sok nagy csata hőse. - Kispestről jöttem be gyalog, csapatom ott játszott mérkőzést. Álmomban sem mer­tem volna arra gondolni, hogy itt játszani fogok... ♦ FTC—Szolnok 2-0. „A zöld-fehér csapat ezt a hallatlanul nehéz feladatot is tö­kéletes biztonsággal abszolválta. A Ferencváros minden várako­zást felülmúló fölénnyel és biz­tonsággal nyerte meg a szolnoki mérkőzést. Pedig nem könnyű körülmények között utazott Szolnokra a Fradi. Nagy késéssel indult el a vonatuk, úgyhogy a játékosok a vonatról megérkez­ve, minden élelem nélkül álltak ki játszani és ezt zokszó nélkül tették...” ♦ A Szolnoki MÁV csapata „lakást” kapott a vasúttól. Az egyik vasúti kocsit átalakították: tizenhét ágyat helyeztek el a bal­oldali részen, míg a jobboldali „szoba” volt a konyha és az ét­kező. (Selmeczi a balösszekötő volt a szakács.) A csapat így, ha egy városba megérkezett, nem kellett szálloda (nem is nagyon volt), hanem csak félretolták a kocsit egy mellékvágányra és minden megoldódott... + FTC-Dorog 3-1. A dorogi szezonzáró mérkőzés kemény küzdelmet hozott, hi­szen a 76. percig 1—1 volt az eredmény. Aztán az utolsó ne­gyedórában Sárosi dr. kétszer is „megrázta” magát: Rudas hatal­mas rúgásával Sárosi dr. kiugrik és a 6-osról félmagasan a balsa­rokba lő, 2—1. *A 88. percben újabb ferencvárosi gól követke­zik. Kubala jó labdájával Sárosi dr. kiugrik és a megdermedt Gro- sics mellett a jobb alsó sarokba 10,3-1. A Fradi újabb két pontjával fö­lényesen vezetett a Nyugati cso­port élén: 1. FTC 24 pont, 2. PVSK 18 pont, 3. Csepel 18 pont. A Keleti—csoportban az Újpest 5 pont előnnyel végzett az élen a Vasas előtt. + Ferencváros—Admira 6-1! Az FTC felszabadulás utáni első nemzetközi mérkőzése! „A gyö­nyörű napsütéses időben sűrű sorokban özönlik a közönség az Üllői úti pálya felé. 11 óra felé jár az idő, de a villamosok még egyre ontják a nézőket.” Majd félórás késéssel kezdődött a mérkőzés, de aztán az első gólra már nem kellett sokat várni. A 9. percben Kubala labdájával Sípos Vili elszáguldott és éles beadását a kapus „belepkézte” Az első „igazi” gól a harma­dik volt: Mike húsz méterre a ka­putól hatalmas lövést zúdít a fel­ső sarokba. Ritkán látott remek gól volt! Egyébként hat perccel a befe­jezés előtt a bíró kiállította az egyik bécsi játékost — de a kará­csonyra való tekintettel a fradis- ták a? Admira fiú részére kegyel­met kértek... Gallowich Tibor szövetségi kapitány mérkőzés utáni nyilat­kozata: — Az első és az utolsó húsz percben nagyszerűen ját­szott a Ferencváros. Vélemé­nyem szerint sokkal több van még ebben a csapatban. Aztán néhány nappal később a szövetségi kapitány így mesélt a meccs után történtekről:- A Ferencváros öltözőjében csodálatosan kedves jelenet ját­szódott le. Lakat Karcsi a fiúk nevében gyönyörű ezüst ciga­retta tárcát nyújtott át Urban- csik edzőnek. Minden játékos ne­vét belevésték a tárcába, mint­ha egy őszinte, becsületes szív­be vésték volna. Amikor később beszélgettem Urbancsik Gabival, még mindig hullottak a könnyei.- Ezt nem hittem volna. Er­re még gondolni sem mertem. Én minden megtettem a Fradi­ért, de hogy ezek a koldussze­gény fiúk ilyen ajándékba része­sítsenek és ilyen csodálatos mó­don, ez mélységesen meghatott. Most már mindenem a Ferenc­város. Most már nem törődöm az ellenségekkel, akik mindenbe be­lekötnek, akik mindenre iri­gyek. Tudom, mi az utam. Halkan, csendben kivívjuk célja­inkat. * A Ferencváros-Admira mérkőzésen egy csendes tragédia is történt. Egy szurkoló meghalt az állóhelyen, amikor a Fradi gólt kapott. Nem tudta a szíve elviselni azt a gólt, amely pedig nem is volt sorsdöntő a mérkő­zésen. Meghalt a csapatáért, ame­lyet annyira szeretett. Szívesen közölnénk a nevét — ha tudnánk... + A Karácsonyi Serleg dön­tőjét december 30-án szintén az Üllői úti pályán rendezték. (A Vasas egyébként 4-2-re győzte le az Admirát.) Ferencváros-Vasas 4—1! A Fradi szünetben úgy veze­tett 1—0-ra hogy Rudas 0—0-nál kihagyott egy 11-est... A II. fél­idő Vasas góllal kezdődött, de a 9. percben már ismét a Fradi vezetett! „A közönség tombol. A Fe­rencváros most magára talál, len­dületesen rohamoz. Sípos remek lövést küld kapu mellé, majd Nagy zúgó bombája suhan el a léc mellett. A 12. percben Sárosi Béla bátyjához íveli előre a lab­dát, Sárosi dr. lesen áll és le is fékez. A játékvezető azonban nem fúj és Gyurka nyugodtan lö­vi a sarokba a labdát, 3-1! Két perc múlva Lakat kiugrasztja Mi­két, a középcsatár elhamarkodva lő. Nagy lövése a hálóba száll. Mike lesállása miatt azonban a bíró nem adja meg a gólt. Nem volt les! Mike, majd Sárosi Béla hatalmas lövését védi Akna­völgyi. Pergőtűzszerű ostrom alatt tartja a Ferencváros a Vasas kaput. A 26. percben Sárosi III. labdájával Mike kiugrik és élesen a hálóba lövi a negyedik Fradi gólt” + A mérkőzés után Gallo­wich Tibor szövetségi kapitány, Hegyi Gyula, Furmann Károly és Mecséri József összeültek, hogy kijelöljék azt a két játékost, akik a tornán a legjobban ját­szottak. A kétjátékosnak Lakat­nak és Aknavölgyinek azután a pályán Gallowich Tibor nyújtot­ta át az FTC Baráti Kör által ki­írt tiszteletdíjat, egy-egy futbal­listát ábrázoló bronzszobrot. + Nádas Adolf, az FTC ügy­vezető elnöke a Népsport útján üzent a zöld-fehér táborhoz:- Az újesztendő küszöbén szivem teljes melegével köszön­tőm a hatalmas, lelkes, FTC-tá- bort is igazi Fradi szeretettel kí­vánok mindenkinek boldog, örömteljes újévet. Hálásan kö­szönöm az egyesület vezetősége nevében azoknak, akik segítet­tek az FTC elé tomyusuló aka­dályok elhárításávan és kérem, tartsanak ki mellettünk továbbra is. Mi töretlen akarattal, minden egyéni és egyéb szempontot fél­retéve, teljes erőnk latbavetésé- vel haladunk azon az úton, amely megítélésünk szerint a magyar sport és az FTC újbóli felvirágoztatásához vezet. 1946 JANUÁR + Az év első napjaiban meg­érkezett a NOB elnökének a le­vele, amelyben Magyarországot hivatalosan meghívják a londoni olimpiára.- Sokan kérdezték igzatot- tan, hogy hol a Középeurópai Kupa? Nos, a legutolsó győztes jogán (1939) az újpestiek szó szerint védték és a háború alatt is megőrizték! + „Felejthetetlen portyát bonyolított le a Ferencváros sok évvel ezelőtt. Az ottaniak még mindig nem felejtették el a zöld—fehérek játékát. Példa erre az a levél, amely most érkezett a Ferencvároshoz — Valettából.- Megragadjuk az alkalmat — írják - hogy e pár sort elküldjük a mi ferencvárosi barátainknak, a vezetőségnek és különösen a fut­ballistáknak, akiket sohasem fo­gunk elfelejteni. Mi nagyon bol­dogok lennénk, ha hallanánk a régi játékosokról. A levelet a Valetta részéről Ferugia főtitkár írta alá, aki még megjegyzi levele utóirataként: szívesen venne egy fényképet a Fradi jelenlegi csapatáról.” Nádas Adolfék bizonyára küldtek egy Fradi-foíót... + Elhunyt Schaffer Alfréd - aki 1944 nyarán még a Ferenc­város edzője volt! Előbb úgy hír­lett, hogy bombatámadásnál. Az­tán a Népsportnál helyesbítet­ték: „Legutóbbi számunkban be­számoltunk arról, hogy Schaffer Alfréd Münchenben bombatáma­dás következtében elhunyt. Ta­kács Béla gyúró közölte most ve­lünk, hogy Schaffer nem bomba­támadás következtében, hanem hosszú betegség után halt meg Münchenben.” + Gallowich Tibor tette fel a következő kérdést Urbancsik Gá­bor edzőnknek:- Mi igaz abból, hogy Kalmár Jenő, aki FTC nevelés volt, azután tündöklő karriert futott be a Hungáriában, legu­tóbb pedig a Kistext és a válo­gatott edzője volt - nos őt még a héten tényleg leigazoljátok és komolyan számításba veszi­tek az első csapatnál?- Igen, Jenővel már komo­lyan tárgyaltunk a dologról és azt hiszem, megállapodásra is jutunk. Az öregfiúk csapatában játszott már több mérkőzést és a közönség is láthatta, hogy mi­lyen pompás erőben van. Ere­detileg akkor merült fel a gondo­lat az ő személyével kapcsolat­ban, amikor Onódi távozásáról kaptunk híreket. Most, hogy Onódi marad, egyenlőre tartalék lenne a Jenő, akit azonban csak­nem minden poszton használhat­nánk. Kalmár Jenő ekkor már 37 éve volt — játékára végülis nem került sor. FEBRUÁR + Ferencváros—Kőbányai Barátság 6-1! Ez a mérkőzés méltó nyitánya volt a már na­gyon várt idénykezdésnek. A zöld—fehérek különösen a második félidőben olyan játékot mutattak, amely magával ragad­ta a nézőket. A mezőny legjobb­ja az a Sipos Vili volt, aki egyet­len edzés nélkül került be az utolsó pillanatban a csapatba... + FTC—PVSK 4-1. A rang­adónak számító mérkőzésre leu­tazott Gallowich Tibor szövet­ségi kapitány is. A Népsportban így írta le a látottakat: „Talán a legvérmesebb Fradi szurkolók sem merték remélni, hogy ked­venc csapatuk három gól különb- séggel győzi le saját pályáján az eddig oly bravúrosan szereplő PVSK-t. A nagy Fradi-győzelem mégis megszületett, méghozzá teljesen megérdemelten, mert az első félidőben úgy játszott a zöld­fehér tizenegy, ahogy ritkán lát­tam csapatot küzdeni. Az első félidőbeli Ferencváros élmény marad számomra.” + „A hétfői pusztító orkán a labdarúgó pályákat sem kímél­te meg. Az FTC pálya főkapuja volt az első, amely kidőlt, továb­bá az egyik pénztárbódé rejnilt ki az úttestre. Kivágta a vihar az A-lelátó mögött a kerítés egy kis részét is, és ugyanez történt a teniszpályánál. Meglazult az egyik kapufa is. Alex István, a pálya mérnöke ezeket mondta a kárral kapcsolatban: — Nagyjá­ból már helyreállítottuk a kidőlt részeket. Sajnos a kerítés egy ré­szét az éjszaka ellopták. Szeren­csére a lelátók körül semmi baj nem történt, szilárdan ellentállt a pusztító viharnak. A kár a mai árak mellett meghaladja a száz millió pengőt.” + Éppen ekkor emelték a Népsport árát. Egy példány ára 20 000 pengő volt... Az áreme­léssel kapcsolatban így írtak a lapban: „Az infláció irama megint meggyorsult. Néhány hete még 2000 pengő vol •' Népsport, s ma már 20 GLC nci tartunk, mint a villamosjegy. Mi, akik a Népsporto, írjuk, a kollektív szerződés által bizto­sított szűk fizetésből élünk. A mi anyánk, feleségünk is kétség­beesve jön vissza a piacról, a sú­lyos megélhetési gondok mindet is éppen úgy terhelnek, mint en­nek az országnak minden más becsületes dolgozóját. De mi sem hagyjuk itt az őrhelyünket, a mi helyünk a sportpályákon van, a sájtópáholyokban, a szövetségek­ben, a szerkesztőségben, a nyom­dában, mint ahogy a bányász a föld alatt teljesíti kötelességét, a villamoskalauz a villamoson. Ma sportújságírónak lenni nem meg­élhetés, hanem kötelesség. A ma­gyar sportot kell átmenteni a sú­lyos átmeneti időkön, a sport iránti érdeklődést, szeretetet kell ápolnunk a magyar népben. Biz­tosak vagyunk benne, hogy a nemzet kiheveri a súlyos válsá­got, a pénz kiáradt folyama visz- szatér a régi medrébe, az élet megnyugszik. Kérjük olvasóinkat, hogy eb­ben a szellemben bírálják el azo­kat az intézkedéseket, kénysze­rű lépéseket, amelyeket lapunk létfenntartása érdekében va­gyunk kénytelenek hozni. Nemcsak a Népsportról van szó, hanem magáról a sportról, a magyar nép sportjáról, amely­nek eredményeit ni örökítjük meg a magyar sportközönség szá­mára. Ezt akartuk elmondani kedves olvasóinknak, sportbará­tainknak, a lap árának mai eme­lése alkalmából.” MÁRCIUS + Elhunyt Weisz István, az FTC egyik alapító tagja. 1899-tól 1946-ig, tehát 47 évig állt az egyesület szolgálatában! A labdarúgó kapuban kezdte, majd visszavonulása után az Üllői úti pálya kapuját őrizte. Évtizede­ken át volt a pálya „tartozéka”, hivatalosan igazgatója, de az élet­ben a bejárat legendásan éber őre... Az FTC játékosai Weisz István halála miatt fekete karsza­laggal játszottak az MTK elleni mérkőzésen és a 15. percben gyászszünetet is tartottak Weisz Pista bácsi emlékére. + Az örökrangadót Mike mesterhármasával a Fradi nyerte 3-0-ra! „Rég nem látott béke­beli gól volt Mike harmadik gól­ja. Akik valami rendkívülit vár­tak a rangadótól, azok ennél a gólnál bizony csettinthettek a nyelvükkel.- Ez igen! Ilyent minden tíz évben egyszer látni...” Mike Kubala lövésébe „dopp- lerozott” és lábáról bombaként vágódott a hálóba a labda. + Az 58 éves MTK ekkor ünnepelte 50 éves jubileumát! „Az 1888-ban megalakított egyesület 50 éves korában, 1938-ban nem tudta megünne­pelni ezt a ritka jubileumot. Az újjáépítés első évében és az egye­sület újjáéledésének egyéves év­fordulóján a Zeneakadémiában gyűltek össze az MTK hívei.” + Sokminden miatt félbe­szakadt már mérkőzés — de való­színű, hogy Csepelen egyedi eset történt a Csepel-EMTK bajnoki mérkőzésen: „A szünetben nagy izgalmat kelt, hogy az erzsébeti­ek öltözőjét ismeretlen tettesek kirabolták, sőt a pályavendéglő­ben, meg a kasszában lévő pénzt is elvitték. Az erzsébeti játékosok nagy része csak kiskabátját, meg a nyakkendőjét találta meg az öl­tözőben. Rendkívül nagy az izga­lom az egész pályán. Bánkuti Gá­bor felindultan mondja:

Next

/
Oldalképek
Tartalom