Fradi műsorlap (1988)
1988. október 1.
Fradi műsorlap KÄJÄK-KENÜ KÉP A IX. kerületből nehéz „a helyőrséget” fenntartani a XIII. kerületben. Az FTC-nek ez mégis sikerült. A Latorca utcában, közvetlenül az egyik legpatinásabb XIII. kerületi egyesület, az Elektromos SE sporttelepe mellett van kajak-kenu szakosztályunk vizitelepe. Feltétlenül meg kell ismerkedni a kajak-telep életével. Kik azok, akik vállalják és sikerre vezérlik a hajókat, kik azok, akik nap-nap után keményen húzzák a lapátokat, „tépik” a vizet a sikerért, az eredményességért. A szakosztálynál a jelenleg legrégebben dolgozó edző Kluka József, közismert nevén „a Dodó” a női kajak szakág edzője. Nem a könnyű emberek csoportjába tartozik, de a sportágért, a sikerért minden áldozatot képes megadni. Ez nála nem érzelmi, hanem életforma, életmód kérdése.- Tulajdonképpen 1967 óta vagyok tagja az FTC kajakszakosztályának. Nincs rendkívüli abban, hogy a versenyzést abbahagyván edzőként is tovább dolgozom a sportágban. És hogy az FTC-ben? Számomra a legtermészetesebb, hiszen it,t lettem versenyző, az edzői Iskolát is itt kezdtem el, és minél több idő telik el a közös munkában, annál több erősebbek a kötődés szálai.- Huszonegy év! De hiszen egy szakosztály életében ez már történelem. Biztos, hogy nem simán múltak az évek. Voltak rossz és jó korszakok. Hogyan nézel vissza a megtett útra?- Vegyesen. Sok öröm, és sok kudarc is ért az elmúlt években. Nem beszélve a harcokról, melyeket a sikerek és kudarcok között megéltem. De ezeknek a függvénye a sikerhez szükséges munka elvégzése, az eredményesség elérése. Egyébként társadalmi edzőként toboroztam egy csoportot 1974-ben, mellyel edzői munkásságomat megkezdtem. Közben mellékfoglalkozású szerződést kaptam a Klubtól. Az előző csoportomat tovább adtam, és azt vettem észre, hogy a gyerekeim „felszívódtak”, eltűntek. Azt kértem, hogy a következő csoportomat több évig edz- hessem, mert csak így tudom a saját munkámat lemérni, értékelni. A hetvenes utolsó évek nagyon kemények voltak. Csökkenő versenyeredmények, állandó személyi változások a vezetésben, edzők jöttek-mentek, széttöredezett a szakmai munka folyamatossága. Csak Sütő Dezső bácsi a szakosztályelnök konzekvens vezetése és az új fiú Magyar Zoltán érezhető munkalendülete volt bíztató, ő lett a technikai vezető.- Neked ebben az időben mi volt a feladatod?- Szakágvezetés, illetve tovább dolgoztam a leány kajak csoportommal, ahol azt tapasztaltam, hogy a kemény, következetes munka kezd eredményekben is érvényesülni. — Dodó, maradjunk a nyolcvanas évek elején. Több konfliktus borzolta a szakosztály és a Klub életét, melyeknek a sűrűjében mindig benne voltál. Hogy gondolsz vissza az eseményekre? — Nézd, ahol többféle nézetet valló ember dolgozik azonos célért, különböző munkamódszerekkel, más-más ritmusban, ott feltétlen kialakulnak a konfliktushelyzetek. Nem én „csináltam” a konfliktusokat, de az biztos, hogy mondtam a magamét, védtem a szakmai érdekemet, a versenyzőim jogait. Biztosan nem szónoki stílusban, esetenként szenvedélyesen is. De tárgyszerűen. Engem sem a Klub, sem a szakosztály, sem a szövetség nem figyelmeztetett, hogy nem, vagy rosszul dolgozom, mert nem is tehették, de a „hangom” miatt igen. Nincs diplomáciai érzékem? A konfliktusokban hol van a kompromisszum és a megalkuvás határa, azt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Egyébként ahol nincsenek ellentétek, ott nem is lehet fejlődés sem, mert vagy minden tökéletes, vagy minden silány, értéktelen. — Ebben teljesen egyetértek veled, de térjünk vissza a közelmúlthoz. — Az igazi felszisszenés akkor volt, amikor - először a sportág történetében — serdülőkorú versenyzőim felnőtt bajnokságot nyertek, illetve másodikak lettek. A szakma nem tudta hová tenni az eredményt. Szélsőségesen ítélték meg. Túl, vagy alulértékelték, kinek mi volt a szubjektív érdeke. A későbbiekben egészen napjainkig folyamatosan helyére kerültek a váratlan eredmények, melyet egy útkeresésnek, a versenyzők önmegvalósításának a szándéka eredményezett. — Most hogy ítéled meg a izakosztályi munkát, versenyzőidet? — Sajnálom, hogy Kiss László a Gabonatröszt igazgatója nyugdíjba megy. Nagyon sokat segített mindenben a szakosztálynak, biztos nehéz lesz pótolni. Jelenleg három szakágban dolgozunk, Takács Attila a férfi kajak szakágat vezeti mellékfoglakozásban, Solymár László a férfi kenu, én pedig a női kajak szakágat vezetem. Mindhárman önállóan végeztük a munkánkat, természetesen nem elszigetelten, mindenben igyekezünk a tapasztalatainkat átadni, egymásét felhasználni végsősoron egy szakosztály vagyunk. Ami a versenyzőinket illeti, az 1988. év eredményei vegyes érzelmeket váltottak ki. Az OB-n lényegesen gyengébb eredményeket értek el lányaim, mint amit vártunk tőlük, a világversenyeken pedig lényegesen jobbat. Hiszen a Maratoni kajak VB-n az egyéniben Polgár Anna II. lett, kettesben Lakatos Kati és Jánosi Erika lett II., Tábori Klára egy Olefines versenyzőtárssal V. helyet értek el. Gyulai Kati Szöulba utazik, valószínű, négyesben áll rajthoz az olimpián. Ez mindenképpen teljesítmény növekedés. Ezért érdemes dolgozni, ütközni és harcolni is megéri. — Milyen a versenyzőkhöz fűződő kapcsolatod? — Nézd, ezeket a lányokat gyermekkoruk óta ismerem. Óriási mennyiségű munkát végeztek az elmúlt évek alatt, néha talán túl keményen követeltem tőlük. Közben felnőtt nőkké váltak, önálló versenyzőkké, néha lázadoznak, talán igazuk is volt. De a kemény munka, amit elvégeztek, eredményes volt, hiszen a legtöbbjük olyan teljesítményt ért el, melyben a képesség és a munka összegződött a sikerben. A kisebb-nagyobb viták elkerülhetetlenek. Biztos lesznek a jövőben is, talán*kevesebb és érettebbek a közös munkában ez is benne van.- Ha kívánságaidat teljesítenénk melyek lennének a legfontosabbak? — Minden nagyon fontos, de azért létezik egy sorrend, melyet a szükséglet szab meg. Először is a kajak-telep épüljön fel minél hamarabb, - olyan színvonalon, mely a következő olimpiád alatt optimális feltételeket biztosít az idei teljesítmények további növeléséhez. Másodszor olyan erkölcsi és anyagi eszközöket tudjunk felhalmozni, melyek biztosítják élversenyzőink egzisztenciális szükségleteit, és garanciákat adnak megtartásukhoz. A harmadik elvi kívánság a feltételrendszer létesítmény, hajópark, lapátok stb. költségvetés, soha ne legyen fáziskésésben a szükséglettel szemben. Tudom a szükséglet előbb alakul ki. mindig, mint 9 a feltételrendszer, főleg ma és holnap, de szeretném, ha nemcsak vágy maradna a kívánság.- Dodó, amit elmondtál eddig, és amiről hallgattál, arra enged következtetni, hogy így dolgozni, harcolni, élni biztos hátország nélkül nem lehet. Van neked ilyen bázisod?- Igen, mint legtöbb korombelinek, a családom. Ritát, a feleségemet nagyon jól ismeritek ti is, hiszen „szakmabeli”, volt versenyző, volt edző, jelenleg szakosztályvezető. Van két lányom, egy nagy Hencsi, és egy kicsi Borcsika. Keveset vagyunk együtt, de annál több örömmel. Nem vagyok magányos így a szakmában sem, van ellenőröm és támogatóm egyszemélyben. Ez így van jól. DUPLA VAGY SEMMI... Férfi kézilabda szakosztályunk gondjai közismertek. Kiváló játékosaink külföldre szerződtek, saját nevelésű fiataljaink - válogatott szintű játékosok! — a Bp. Honvédőt erősítik, így csapatunk az új „három fordulós” bajnokságban bukdácsolni kezdett. A fiatal edző a szakmai ambícióit feladta, és egzisztenciális okokra hivatkozva felmondott. A nyár úgy telt el, hogy sem edző, sem épkézláb csapatunk nem volt, de remélhetőleg ősszel lesz. Nem sok remény maradt arra, hogy a versenyidőszak nyári szünidejében megfelelő edzőt találjunk. A tárgyalások nem vezettek eredményre, de mégis megtaláltuk a megoldást, legalábbis az őszi idényre. A probléma kulcsát a szakosztályvezető kezébe tettük le. Deák László nem volt túlságosan elragadtatva az ötlettől, de belátta, hogy nincs más megoldás. Deák Lászlónak kettős feladatot kell megoldania, hiszen szakosztályvezető és edző is egyszemély- be. Sok? vagy kevés? majd kiderül a beszélgetés végére.- Laci, te 1982 januárja óta vagy a szakosztálynál. Először serdülő, majd ifi edzőként tevékenykedtél. Technikai vezető, illetve szakosztályvezetői feladatot 1984-óta látsz el a szakosztálynál, közmegelégedésre. Már egy hónapja vezető edző is vagy, de a napnak változatlanul csak 24 órája van. Elég ez neked?- Szeretnék tisztázni két dolgot, csak ez év december 31-ig vállaltam el az edzői megbízatást. A másik dolog, hogy az őszi időszak alatt feltétlenül ösz- sze tudom egyeztetni a szakosztályvezetői és az edzői munkát, úgy vélem, hogy ehhez támogatást is kapok a társaktól. Mérlegeltem az átmeneti hónapok feladatait, képességeimet és a sportágunkban kialakult ellentmondásos szakmai, szervezeti és egzisztenciális helyzetet és csak utána döntöttem.- Ez így túl általános, ezt a pontosabb tájékoztatás érdekében részletesebben is ki kell fejteni. Menjünk sorjában., arra gondolsz, hogy nem kedvező számunkra a Veszprém az ETO, az Elektromos, a Debrecen és még több klub esetében kialakult nyílt kézilabda profizmus? Az a tény, hogy ezeket a szakosztályokat működtető egyesületek egyetlen gazdag bázishoz (spon- zorhozj kötődnek és egy-két szakosztályt működtetnek csak, de ez igaz is?- Természetesen. Nézd meg az igazolásokat. Az elmúlt években tőlünk csak mentek el játékosok, méghozzá meghatározó teljesítményű játékosok. A többi szakosztály mindig tudott „igazolni” sok esetben még ászokat is. Félreértés ne essék, nem panaszkodom, de mint szakosztály- vezető nem egy játékossal ültem tárgyalófélként szemben, és álltam fel dolgom végezetlenül, mert az igény és a mi lehetőségünk finoman kifejezve nem álltak szinkronban. Hiszen a mi klubunkban tizenhárom szakosztály működtetéséről kell gondoskodni, és mi ezek között csak egy vagyunk.- Tehát logikus a következtetés, hogy csapatunk játékereje is csökkent, nem várhatunk csodákat ebben a bajnokságban.- Ez így igaz. Ismerem a rendelkezésemre álló játékosainkat. Minden mérkőzésüket, számtalan edzésüket végignéztem, tudom, mire képesek. Jelenleg nincs meghatározó képességű játékosunk, de mindegyik NB-s tudású. Egyénileg — különböző okoknál fogva — képezhetőségük behatárolt, de mind csapat, többre képesek. Ezt vallom, és ezt akarom elfogadtatni velük. Közös munkánkat is erre építem. Ha mint csapat tudnak egymásért és esetenként egymás helyett is küzdeni és főleg játszani - az utóbbit nagyon fontosnak tartom — akkor nyújthatják azt a teljesítményt, amelyre egyénenként és csapatként egyaránt képesek. Azt, hogy ez mire lesz elég, azt nem tudom most megmondani, de az biztos, hogy nem fogunk kiesni, biztonságosan maradunk az NB I-ben. Tapasztalataim szerint állóképességben, izomerőben a játékosaink állapota átlagon felüli évek óta. Az alapmunkát, legalábbis jórészét komplex - játékkészség fejlesztő - gyakorlatanyaggal lehet pótolni, ezt is tesszük. Az edzésanyagot úgy állítom össze, hogy csapatrész taktikai és csapattaktikai, technikai és speciális gyorsasági gyakorlatokkal kevert feladatokat végezzenek a játékosok, különösen majd a versenyt dőszak alatt, mert a játékteljesítményt tartom a legdöntőbbnek. Gondom is van, hiszen támadásban és védekezésben még nem találtam meg a legmegfelelőbb szerkezetet. E gond megoldásában biztos, hogy segítséget nyújt majd a közeledő NSZK-beli utunk, ahol sorozat- mérkőzéseket fogunk játszani.- Eddig csak edzői munkádról és elveidről beszéltél. Mint szakosztályvezető mit tartasz legfontosabb feladataidnak?- Tudom, hogy csak saját utánpótlás képzésből nem tudunk jó csapatot építeni, de fontosnak tartom utánpótlásunk minőségi színvonalát emelni hatékonyabb és minőségi képzéssel, kiválasztással, még a mennyiség rovására is. A másik igen fontos elv a saját értékeink megtartása. De ezt egyedül, vagy a szakosztály önmaga nem tudja megoldani, ehhez hatékonyabb egyesületi és sponzori segítség is kell, anyagi és erkölcsi tartalékot kell létrehozni, melyet célszerűen felhasználhatunk a csapatépítésben is. Ügy vélem, hogy nem könnyű évek fogják jellemezni a közeljövőben a sportágunkat sem.- Ügy ismerünk, hogy célratörő, nagyon mobilis személyiség vagy, az edzői munka meglehetősen helyhez kötött tevékenység. Hogy bírod az ellentétes hatású kettősséget?- A kettő szerencsére kiegészíti egymást. Egy hónap elmúltával elmondhatom, hogy még jól bírom. Csak az időt nem tudom tágítani.- Megjegyzéseddel provokáltad a következő kérdést. Családod van, kamaszodó 11 éves fiad. őszintén mond meg, Laci megismer még? Egyáltalán mennyit vagy együtt a családdal?- Képzelheted. Késő este, vagy kora reggel, vagy mindig másnap! De azért nem vészes. A nyarat nagyrészt együtt töltöttük. A feleségem megérti, hogy a kézilabda, a tevékeny élet számomra nem munka, hanem életforma. Egyébként ezt nem lehet hosszútávon csinálni. Ez a félév elviselhető részemre.- Játsszunk egy kicsit a jö- vőddel, ha úgy teszik fel a kérdést decemberben, hogy szakosztályvezetőként vagy edzőként kívánsz-e a továbbiakban tevékenykedni a szakosztálynál, mit választanál?- A beszélgetés közben elmondottam elveimet, elképzelé- simet is, kimondatlanul is benne van a válasz a kérdésre. Ha a szakosztály és a klub igényt tart rá, a szakosztályvezetés az én világom, azt választanám. Remélem, erre a kérdésre így nem kerül sor. Szakosztályvezetői feladatomnak tartom^ hogy a szakosztály edzőkérdése az év végéig hosszú távra megoldást nyerjen. Meg kell találnunk azt a szakembert, aki kreatív módon, eredményes edzői múlttal maga mögött, tovább öregbítené szakosztályunk jó hagyományait.- Kialakított munka és emberi kapcsolataid bizonyára segítenek a kettős feladatod eredményes elvégzésében. Szer Kálmán
