Fradi műsorlap (1988)
1988. október 1.
4 Fradi műsorlap IWNRVÉQ PILLANATOK USZODÁBAN Nem tagadom, ritkán járok a Ferencváros népligeti „fellegvárában”, pedig a ragyogó létesítmények, a szép és kulturált környezet vonzó mindenki számára. És nincs is messze az Üllőiúti székháztól, ahol pedig elég gyakori látogató, vendég vagyok. Idén nyáron is csak egyszer voltam a Népligetben, illetve másodszor nemrég, amikor randevút beszéltem meg dr. Sós Csabával, az úszók vezető-edzőjével. őt is régen láttam, ezért a meglepetés erejével hatott, hogy a „két évvel ezelőtti mester” — akkor találkoztunk utoljára — már-már olyan karcsú, mint egykor versenyző korában. Csak emlék már a „gömbölyded” edző? — kérdeztem Sós Csabától, akit idestova húsz év óta ismerek, amikor még Hargitay András és Verrasztó Zoltán társaságában előbb a szárnyait bontogatta a magyar úszósportban Széchy Tamás tanítványaként, majd ők hárman világraszóló eredményeket, nagy sikereket értek el.- A „kövér korszak” lezárult az életemben - válaszolta a közismerten mindig jókedvű sportember. - Nemcsak azért fogytam le vagy 15 kilót, mert egészségtelen volt és a plusz súlyom nehézkessé tett, hanem a tanítványaimnak ígértem meg. Az adott szó pedig kötelez, egy remek receptkúra segített hozzá, hogy megszabaduljak a feleslegektől. Irigykedtem, mert nem tagadom, nekem sem ártana pár kilót leadnom... A receptet mindenesetre elkértem. De féke a személyes dolgokkal! Mi újság a szakosztályban, hogyan alakult utolsó beszélgetésünk óta, milyennek látja most a jövőt?- Emlékezetes, hogy 1985. januárjában szerződtem a Ferencvároshoz, s amint egy cikkben megírta, a „nulláról indultak..." Azon már réges-régen túl vagyunk. Az úszás viszont egyike azon sportágaknak, amelyekben hosz- szú-hosszú évek kellenek, amíg sikerülhet kézzel fogható eredményeket felmutatni. A kicsikből csak esztendők múltán lehet egyrészt kiválasztani, másrészt állandó gyakorlások révén olyan gárdát kialakítani, amely klasszisokból állhat és öregbítheti a Fradi, s az egész magyar úszósport hírnevét. Mi most ezen az úton haladunk, s bátran állítom: zökkenő nélkül, egyenesen felfelé! A hangzatos, de őszinte és megalapozottnak tűnő szavak után részletesebben beszélgettünk a szakosztályról. Először nézzük a tárgyi feltételeket, s beszéljünk azokról, akik elősegítik,: hogy az FTC versenyzői ismét a: régi hagyományokhoz híven sze-i repeljenek. Sós Csaba a vezetőedző, három főfoglalkozású segítője Pálinkás Tamás, Juhász Gábor és Schillingné Ernszt Ágnes (nincs tévedés, a magyar női póló egyik legkiválóbbja, a többszörös gólkirály!), valamint a mellékfoglalkozású Zala Judit munkáján múlik minden. A szakmai vezetők minden támogatást megkapnak az egyesület elnökségétől, s természetesen a szakosztály irányítóitól. Sáray György, a TOT főosztályvezetője az elnöke az úszók szakosztályának, vezetője pedig Fodor Szabolcs (főfoglalkozásban), aki minden „technikai” kérdéssel, a versenyzőkkel, az utánpótlással kapcsolatos kérdésekkel is foglalkozik. Ez a tekintélyes stáb tehát a biztosítéka a népligeti eredményeknek, a jövőnek. Anyagi bázis. A MA sokat emlegetett és állandóan napirenden lévő kérdése a pénzügyi ellátottság, fedezet. Mert egy ilyen jelentős szakosztály fenntartása nem „húsz fillérbe” kerül. Óriási fedezet és döntő bázis az a pénz, amelyet az úszó-tanfolyamok hoznak. Az oktatás egész éven át tart, az edző szerint csaknem ezer gyereket tanítanak meg az úszásra.- Tévedés lenne azonban arra gondolni, hogy nekünk a tanfolyamok rendezése kizárólag anyagi érdekeltség - folytatta Sós Csaba. - Is, de talán még többet jelent, hogy a nálunk tanult gyerekekből akarjuk biztosítani a jövőt, utánpótlásunkat, akik majdan igazi fradistákként kötődnek hozzánk és érnek el szép eredményeket. Már a két- három évvel ezelőtti első tanfolyamokból is szép számmal vannak, akik bekapcsolódtak a legkisebbek korosztályának a munkájába, rendszeresen járnak edzésre, indulnak versenyeken, tanítjuk, oktatjuk őket. Ezzel lényegében el is érkeztünk a sportolókhoz, akikért történik minden, s akiktől várják az edzők az eredményeket. Hányán vannak?- Állandó létszámról ugyan nehéz beszélni, de a jelenlegi időszakban 140-150 úszóval foglalkoztunk. Többségük persze még az alacsonyabb korosztályokat képviseli, s 6-8 olyan úszónk van, akik már a felnőttek között is megállják a helyüket. Igaz, többségüket igazoltuk, kérésükre kerültek hozzánk. Thummerer Ildikó és Gál Franciska az idei országos bajnokságon érmekkel bizonyította tehetségét, Horváth Zoltán az ifjúsági Európa-bajnokságon a 200 méteres vegyesúszásban és a vegyesváltóban aranyat nyert, Gáli Tibor is tagja volt a váltónak, s száz háton második lett. Ezek mind remek eredmények, ők a mi nagy reménységeink, szakosztályunkban azt a magvat jelenthetik, amely körül kialakulhat egy ütőképes csapat. A hazai sajtóban többször is megjelent, hogy a Ferencvárosban edz Pintér Róbert, az Erdélyből jött fiatal úszó, aki 1984-ben ifjúsági Európa-bajnok volt a 200 méteres pillangón, s magyar viszonylatban a legjobb lehetne. Mi van vele?- A nemzetközi szabályok még nem engedik meg, hogy versenyezzen, magyar színekben induljon. Áprilisban viszont, amikor egy éve lesz, hogy hivatalosan letelepedési engedélyt kért, már megnyílik előtte az út. Tehát még várnia kell. De azt viszont elmondhatom, nemcsak tehetséges sportoló, hanem szorgalmas, szerény fiatalember, akire feltétlenül számítunk. Biztos vagyok benne, ha majd indulhat magyár színekben, rövidesen országos csúcstartó lesz a pillangón. Ismét a gondolat-társítás. Csúcsok, magyar rekordok, szintek, eredmények. Mi erről a véleménye?- Vszósportunkat most is, akárcsak az én időmben - mindössze néhány versenyző neve fémjelzi. De ebben nincs semmi meglepő, mert kis ország vagyunk, kevés az úszást választó sportolók száma. Nem hiszem azonban, hogy megfelelő például az első osztályú szintek megállapítása. Túl magasak! Nagyon sok az olyan fiatal, aki naponta 6-8 órát úszik, javulnak az eredményei, de a magas szintek miatt mégsem tud első osztályú sportoló lenni. Ilyenkor aztán elvesztik a kedvüket, abbahagyják, vagy valamilyen más sportágban próbálkoznak. Felülvizsgálatra szorulna a szintek megállapítása, elérhetőbb közelségbe kellene hozni az első osztályt. Egy példa: Gál Franciska idén a két versenyúszó számban országos bajnok lett, biztatóak az eredményei, de nem első osztályú sportoló. Kinek jó ez? Kinek?... Sós Csaba kifogyhatatlan volt az érdekes témákban, olyan lendületesen, fáradhatatlanul és lelkesen beszélt, nyilatkozott, tervezett, mint egykor versenyző korában. Elmondta, hogy idén ősztől a Vajda Péter utcai általános iskola egyik bázisuk lett, tervezik, hogy szerződést kötnek néhány vidéki klubbal, s azoktól - közösen megállapított szint elérése után - átigazolnak tehetséges versenyzőket, akiknek a Ferencvárosban jobb feltételeket tudnak biztosítani) uszoda, iskola, továbbtanulás, stb.). De nem ingyen kérik ezeket a reménységeket, hanem nevelési pénzt adnak értük.- Szinte felmérhetetlen számunkra az, hogy saját uszodánk van. Az önálló létesítmény, az, hogy a magunk gazdái vagyunk, döntő volt az eddigi előbbrelé- pésben. De nemcsak nekünk jelent ez mindent, hanem a magyar bajnokságot nyert vízilabdázóknak is. Egykori sportoló-társam, Szívós István nagyszerűen irányítja őket, mi is boldogok voltunk, amikor elsők lettek. Igyekszünk velük igazságosan megosztani a vizet, hiszen egy klubban dolgozunk, közös az érdekünk: eredményt elérni a Ferencvárosnak. Még sokáig beszélgettünk, továbbra is akadt feljegyeznivalóm. Nem is akármi. Tudomásunk szerint az FTC szakosztálya az első, amely számítógéppel dolgozik, a komputer tárolja el a szakosztály eredménylistáit, a fejlődést jelző adatokat, a rekordokat, az edzésterveket, a tanfolyamokat, nyilvántartást tart „fejben” a sportolókról és még sorolhatnánk tovább. „Hálásak vagyunk a TSZ-kernek, hogy ezt a berendezést állandó használatra biztosította nekünk” — így Sós Csaba. Dr. Sós Csaba, aki elsősorban (?) orvos és talán csak másodlagosan (?) edző. Nem véletlen viszont, hogy egyetemi diplomamunkájával sem tagadta meg önmagát. Ez volt a címe: „A terhelés hatása 14—16 éves úszóknál.” Kozák Mihály Kezeiéiben való a »fflóc/íng« A sportvilágban az igazi megmérettetés mindig a hazai és a nemzetközi versenyeken elért eredmények. A tornász is, mint minden versenyző a gyötrelmes edzések, fantasztikus erőfeszítések terhelő súlyával érkezik a viadalra, hogy ott ország-világ előtt bizonyítsa, érdemes volt a sok áldozatvállalás. Igen, mindenki így érkezik, de az élet kegyetlen. Az ezerszer kigyakorolt, kicsiszolt gyakorlatba épp most — talán a versenyizgalom, a bizonyítás vágya miatt — becsúszik egy apró hiba és úgy tűnik, hiábavaló volt a sok éves, már- már embertelennek tűnő kín- szenvedés. A siker, az elismerés, a hírnév helyett csak a tornásztársak vigasztaló együttérzése marad. Csak az olyan kivételes „versenyzői képességekkel” megáldott tornászról mondhatj uk el, — mint Magyar Zoltán volt —, hogy az egész világ csodálta máig utánozhatatlan gyakorlatait. A többiek, a sikertelenek, az ismeretlenek „csak” egészséges, küzdeni tudó, hallatlan akaraterővel rendelkező felnőttekké válnak. Sok közülük a testnevelői, pedagógusi, edzői pályát választja, vagy az élet más területén ad sok erőt, önbizalmat a tornász múlt. Most, 1988. szeptember 9-én 18 órakor az ÉDOSZ étteremben furcsa tornásztalálkozóra gyülekszünk. Azért furcsa, mert nem az edzőteremben, vagy valamely versenyszínhelyen a munkánk miatt találkozunk, hanem a terített asztalnál adtunk egymásnak randavút a még aktív edzők, versenyzők és a közel — és régmúlt versenyzői, edzői. Érkeznek is szép számmal a régi sporttársak egy kis izgalom, leplezetlen szorongás szinte mindenkin észrevehető. Ki fog eljönni, megismerem-e az esetleg 20 éve nem látott régi tornászcimborámat? Ilyen, vagy hasonló gondolatok feszülnek az agyakban, de hamar oldódik a hangulat, a barátság a régi, csak hát az idő szaladt el. —■ De szépen meg- emberesedtél! - szól a tapintatos megjegyzés a plusz kilóknak.- Hát a hajadat hol hagytad? - válaszol kedélyes évődéssel a „megemberesedett”. Lassan összerendeződenek a sorok: a 29 éves kiöregedett és az őszhajú dupla annyi idős, de lelkében örök fiatal tornász együtt, egy asztalnál. Megindul az emlékezés. „Kezdetben vala a Mócsing, alias Zulaj. De jó kis csapatot hozott össze.” — s ebben mindenkinek egyezik a véleménye. „Könnyű volt neki, ennyi szupertehetséggel.” — vélekedik szerényen az egykori csapattag, ebben már megoszlottak a vélemények. Zulaj, alias Mócsing név alatt természetesen Szabó Zoltán testnevelő tanár értendő, aki felkeltette csipkerózsika álmából az FTC tornász hagyományait. A Fáy gimnáziumban diákjaiból alakította azt az alapfokú tornász csapatot, mely az ÉDOSZ versenykiíráson a Bél és Szőripari Vállalat gárdájaként indult az akkori idők MHK versenyein. Hosszú éveken keresztül - kisebb-nagyobb kitérőkkel - a Fáy gimnáziumban folyt a munka Zulaj bácsi keze alatt, mégpedig igen sikeresen, hiszen 1955- 56—57-ben országos középiskolai bajnokságot nyertek a tornászok. . így az asztal mellől most Papp Miklós kutat emlékeiben, felidézve az akKori csapatot, az edzések, versenyek hangulatát és ha valami nem ugrik be, Iván András rögtön kisegíti, mint a régi időkben, most is igen jó az összhang közöttük. Papp Miklós jelenleg a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola testnevelés tanszékén próbálja meg továbbadni mindazt, amit mestereitől ellesett, megtanult. Zulaj bácsi nyugdíjba vonulásakor — 1962-ben —, mint frissen végzett testnevelő, edző Papp Miklós lett a segítője Harmath József mesteredzőnek, aki már 1958 óta edzősködött Szabó Zoltánnal együtt. Apropó! 1958. január elején Harmath József a Testnevelési Főiskola fiatal tanársegédje bekapcsolódik a szakosztályi munkába és kifogyhatatlan energiája, csodálnivaló emberszeretete, pedagógiai és közösségteremtő ereje elindította a fradista tornászokat az elismertség, a siker felé. A Telepy utcai általános iskola tornateréből, ahol 28 éven át tanított, olyan otthont varázsolt a tornászoknak, hogy most, amikor a nagy és modern torna- csarnokunkban tarthatjuk edz: seinket, nosztalgiával gondolunk a biztos hátteret adó, meghitt légkörű tornaterünkre. Itt tanult, itt kezdett tornával ismerkedni Magyar Zoltán is és oly sokan mások, akik a Tanár Úr kezei alól kerültek ki. Igen, a Tanár Ür titulus fogalommá vált s talán még most is az ő személye, személyisége az összetartó erő, az összekapcsolódási pont, hiszen nemzedékeket tanított, nevelt, aki még 46 évesen is versenyzett, példát mutatva mindenkinek sportszeretetből, akaraterőből. Az egyesület vezetése nyugállományba vonulásakor FTC aranydiplomával tüntette ki, elismervén azt a 30 évet, amit a fra- di tornászcsapatának szentelt. A ferencvárosi tornászok alakuló társasága Harmath Tanár Urat örökös tiszteletbeli elnökké avatta, aki rögtön egy gyakorlati kérdéssel fordult a társasághoz: — „A következő összejövetelünkre hozza el mindenki a sok régi kedves emlékeit, fotókat, cikkeket, hogy új és új emlékek felidézésével legyen ugyanilyen hangulatos este a novemberi is, mint a mai volt.” Még sokáig tartott a jó kedv, az élcelődés, a beszélgetés. Szó esett Szöulról, sportról, családról és mindenről, ami barátok között szokás. Búcsúzáskor figyelmeztettük egymást a Tanár Ur kérésére és csak a novemberi viszontlátásig mondtunk búcsút egymásnak. Dölle Zsolt
