Fradi műsorlap (1987/88)
1988. március 12.
Fradi műsorlap 9 Kiszely és Csikós 75 évesek CSIKÓS GYULA az FTC hajdani legendás válogatott kapusa 75 éves. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy igazán megöregedett volna. Ma is meglehetősen sokat törődik a labdarúgással, szeretett kjubjával. Sűrűn megfordul az Üllői úti klubházban, mi több, tisztséget is visel. A Baráti Kör egyik vezetője. Bár még néhány nap hátravan születésnapjáig, az ünnepélyes alkalmat megelőzve kerestük fel otthonában a jeles sportembert s köszöntöttük illően. Ő meg megköszönte a jókívánságokat, majd rövid úton máris elkezdtünk futballozni. No nem a szó szoros értelmében, csupán a játék, a csapat lett a fő beszédtéma az elkövetkezendő félórában. Arra a proto- kollkérdésre, hogy miként telnek napjai, röviden csak annyit mondott: csendesen, öregesen. Aztán rövidesen kiderült, hogy akad tennivalója még ma is jócskán a foci körül. — Rövidesen összejövünk, mármint a Baráti Kör vezetői s összedugjuk a fejünket, - hogy mit, miben tudunk még többet segíteni a klubnak. ♦ És mi a fő célja mostanság a Baráti Körnek? — Lényegében az, amit Somogyi Jenő is megfogalmazott a sportlapban. Hogy a közönségért meg kell harcolni. Nos mi azt szeretnénk, ha újból zsúfoltak lennének hétvégeken a Fradi pálya lelátói. * Valamikor ezért nem kel-, lett megharcolni. Legalábbis nem a hajdani B közép toborozta elsősorban a szurkolókat, hanem a csapat. Mégpedig a játékával. — Pontosan így igaz. Micsoda idők voltak azok, amikor szűk volt az Üllői úti pálya is, ugyanúgy, mint az újpesti. Persze akkor is kellett valamit tenni, nemcsak a játékosoknak, a vezetőknek is. Nem ülhettek ölhetett kézzel ők sem. Nekik az volt a feladatuk, hogy jó csapatot csináljanak. Megszerezzék a legjobb futballistákat, mert a múlt kötelezett a zöld-fehér egyesületnél. + Mint köztudott. Csikós Gyük nem tőzsgyökeres Fradis- ta, hiszen neves kapusként igazolták át annak idején a Ferencvárosba. — Mégpedig a Phöbusz-ból. Az sem volt rossz csapat. Itt van bekeretezve egy bajnoki tabella 1937-ből. Akkor a bajnokság hajrájában így nézett ki az NB 1 élmezőnye. 1. Phöbusz, 2. Ferencváros. Nem sok hiányzott, hogy akkor ne mi legyünk a bajnokok, de végül a Fradié lett a, pálma s minékünk meg kellett elégedni a bronzéremmel. De a Phöbusz is játszott a KK-ért. Nos innen igazolt át a Ferencváros, 1939-ben. Amint átjöttem, én lettem az elsőszámú kapuvédő, bekerültem a válogatottba, tehát csupa szép futball- évet mondhatok magaménak. + De zord idők is jártak akkoriban. — Bizony, jártak. Jött a háború, de a borzalmak után aztán újra kisütött a nap. Alig hallgatott el a csatazaj, mi Fra- disták már mentünk, kerestük egymást. Rudas Fenékkel elsőként siettünkyaz Üllői úti pályára. S nemsoká^ megint játszottunk. Felejthetetlen sportélményekben volt részem, jártam a világot Ausztriától Mexikóig. Aztán ahogy teltek-múltak az évek, jöttek a fiatal tehetségek, felettem pedig csak eljárt az idő. Az egyik legnagyobb kapustehetség, Henni Géza bontogatta szárnyait nálunk, én meg 35 évesen úgy döntöttem, jöjjön az ifjúság. + Hogy aztán nemsokára ismét felhúzza a kapustrikót az Üllői úton. — A történet azzal kezdődött, hogy a Fradinak egyáltalán nem. voltak kapusgondjai, mert Henni biztos pont volt s biztosította a csapatot a bajnoki vacsorán, hogy nem igazol el a Fraditól. Aztán mégis meggondolta magát s elment, s a Ferencváros ott állt rutinos kapuvédő nélkül. Aznap esta hat órakor járt le az átigazolási időszak, amikor megtalált Molnár Béla intézőnk s kért, jöjjek vissza, álljak ismét a csapat rendelkezésére. Bár nem voltam már egészen ifjonc, de mivel szükség volt rám, azonnal igent mondtam. Fél órával az átigazolás lezárása előtt aláírtam. Még másfél évet védtem s hogy nem felejtettem el, arra bizonyíték, hogy még akkor sem akart elengedni Száraz István, a szakosztály elnöke. + Második visszavonulását követően szakított a sporttal? — Akkor sem mentem el a Fraditól. Edzősködtem a tartalékcsapatnál, voltam szakosztály- vezető-helyettes s szakosztályvezető is. Később rámbizták a játékosszerző feladatkörét. Jártam az országot, többek között én hoztam a klubhoz annak idején Fenyvesi Mátét, Mátrait, Orosz Palit. + Milyen a mostani FTC? — Nem akarok senkit megbántani, ezért úgy fogalmaznék, nem olyan, mint régen. Pedig kellene egy igazán ütőképes csapat. Igaza volt Dékány „Pofinak”, aki azt mondta, hogy a jó Ferencváros nélkül nincs színvonalas magyar labdarúgás. Pedig hát egész futballunkra ráférne egy kis tatarozás. Marad tehát a remény. Mármint, hogy előbb- utóbb megint az élen vitézkednek majd a mieink. + Találkozik időnként a mai játékosokkal is? — Hát persze. Albertékkal sokszor elbeszélgetek, de Zsi- borás Gabiyal is cserélünk időnként szót. Ő komoly fiú, szemlátomást egy idősebb kolléga tanácsaira is kíváncsi, mi több, meg is szívleli azokat. Ezt én ész- reveszem nála. Én hiszem, hogy a mai fiatalokból is lehetnének nagy futballisták. Csak a szemléletükön kellene változtatni. De ez nem csupán a sport egyes- egyedüli ügye manapság s egy külön cikktéma is lehetne. r Csikós Gyula szerint ki volt a Ferencváros legnagyobb játékosegyénisége?- Sárosi dr. Zseniális labdarúgó volt. Amikor legutóbb hazajött, nosztalgiáztunk egy kicsit. Felelevenítettük a régi szép időket, a nagy meccseket. ♦ Nem terhes még mindig a futballért dolgoznia?- Ugyan. Még nyugdíjasként dolgozni is bejárok. Csak a feleségem zsörtölődik néha, amikor elindulok a fiitballpályára, mondván; Már megint mész Fra- dizni... Erre mi mást mondhatnék, mint azt; hát persze. Hová mennék máshová... Jó egészséget Gyula bácsi s erőt, energiát ahhoz, hogy még sok évig járja a pályákat, üljön a lelátón, adjon tanácsot a fiataloknak. Hisz van níiből adnia. Várkonyi Sándor KISZELY ISTVÁN, á Fe rencváros egykori gólgyárosa, a rettenetes ballábáról híressé vált Kiszely Lapaj idén tölti be 75. életévét. A magamfajta harmincasok többnyire kissé zavartan állnak az egykori favoritok előtt. Nem láttuk őket a pályán, nem emlékezhetünk jellegzetes mozdulataikra, nem maradt meg a memória rejtett zugaiban egyetlen Lapaj- gól koreográfiája sem. Pedig Kiszely István 1935 és 1941 között sokszor szomorította az ellenfelet játékával. Még szerencse, hogy a Képes Sport éppen ötven évvel ezelőtti számában — íme még egy kerek dátum egy bizonyos Old boy, így jegyezte cikkét az újságíró, beszámolót közölt két mérkőzésről. Az MTK—Törekvésről és a BSZKRT—Ferencváros találkozóról. A két meccs a csemegék közé tartozott, márcsak a pályák közelsége miatt is, a Fradi meccsre igyekvő „Öregfiú” azonban lemaradt az első két gólról. Erről így számolt be: „Még néhány percet itt időzünk, majd átmegyünk a szomszédvárba, a Beszkárt sporttelepére. Ám nincs szerencsénk, mert a kapubejárathoz sem értünk, amikor felzúg a taps és az üvöltés. Gooól! . . . Ezt kár volt elszalasztani, gondoljuk bosszankodva, hát még amikor megtudjuk, hogy ez már a Fradi második gólja volt. (Az elsőt Kalocsay vágta be, ennek meg a nagyszerűen játszó Kiszely volt a szerzője)” A meccs 5—0-ás Fradi győzelemmel végződött. Lapaj, ellenállhatatlan volt, mesterhármast jegyeztek fel neve mellé a krónikák. Nos, ötven évvel később már egy mackós mozgású Kiszely István nyit be a szerkesztőségi szobába. Lélekben, gondolkodásban viszont éppoly friss, mint egykor. Régen akadt dolga újságíróval, habár ez sem teljesen pontos. Tavaly például megjelent róla egy visszaemlékezésnek indult dolgozat, a vége azonban helyre- igazítás lett. Egy korabeli, válogatott meccset visszaidézve arról volt szó, hogy a Kölnben dicstelenül végződött Németország— Magyarország mérkőzés után Kiszely István állítólag ittasan, késsel hadonászva vonult végig a német város utcáján. A baj csak az volt, nem utazott a csapattal a meccsre... A helyreigazítás tehát jogos volt. Ám hogy hogyan került a csizma az asztalra, illetve a kés a kézbe, került-e egyáltalán, arról később. Idézzük föl előbb Kiszely István futballkarrierjének történetét. Ha pontosak akarunk lenni, kiderül, már a név sem stimmel. Ő ugyanis nem Kiszely, ipszi- lonnal a végén, hanem Kiszel, ipszilon nélkül. E toldalékot a közönség, a szurkolók, illetve a sajtó ragasztotta a nevéhez. Fogalmazhatunk ugyanis, pályafutása legszebb éveiben, amikor csillaga a legfényesebben tündökölt, akkor sem tudták valójában a rajongók, hogy is hívják bálványukat pontosan. Igaz, ebben maga Lapaj sem volt biztos. A valóságra akkor derült fény, mikor országosan bevezették a személyi igazolványok rendszerét, s a dokumentumok kiállításához hiteles anyakönyvi kivonatot kellett bemutatni. A közönségtől kapott nevét azonban úgy megkedvelte, hogy külön kérte, az írásban Kiszelyként szerepeljen. Ezt jobban szereti, meg a közönség is így ismeri jobban. Lapaj a grundon lett focista. Az újpesti fiú kezdetben nem érzett különösebb vonzalmat a Ferencváros iránt. Első sikereit a Szürketaxi NB Il-es csapatában érte el, bajnokságot is nyertek. Az első osztályban aztán nem szaladt úgy a szekér, hol nyertek, hol nem. A honvédség idején a szerződése lejárt, ám a kért 3000 pengőt klubja hem fizette meg. A hír kiszivárgott, a Fradi megtudta s fizetett. így került Kiszely Lapaj az Üllői útra, későbbi sikerei színterére. Élete is megváltozott, abbamaradt altiszti munkája, amit heti 25 pengőért a betegsegélyező intézetnél végzett. Eleinte ugyanis munka mellett edzett: 8—12-ig dolgozott, aztán kedden és pénteken kondícióedzés, szerdán kétkapuzás jelentette a felkészülést, s természetesen a vasárnapi félórás bemelegítés meccs előtt. Akkor ennyivel meg lehetett nyerni a másodosztályú bajnokságot. Ennyivel? Azért valami még biztosan kellett hozzá, ne feledjük, a harmincas évek elejét éljük. Amikor vagy jól ment valakinek, vagy... A Fradi heti 30 pengőt fizetett Lapajnak. A győzelemért 28 pengő járt, nagy meccsért 56 pengő volt a prémium. Szép pénz volt ez akkor, hisz’ például 12 fillérbe került egy fröccs... Egy ház pedig ötezerbe. Annakidején Lapajéknak is volt egy szép házuk. „Édesapám hadirokkantként gróf Károlyitól kapott telket, erre építette föl a család a házat.” A hat testvér mind ott lakott, ám a felszabadulás után szükségből olcsón túladtak rajta. Kiszely Istvánt ugyan megszerette a B-közép, de a dolog fordítottja is igaz volt a legmesszebbmenőkig. Sok örömet szerzett akkoriban a csapat a közönségnek. Nem véletlenül „Sárosi Gyurka, Háda Jóska, Korányi Lajos, Tátrai Pubi, Lázár Gyula neve még ma is jól cseng a régiek fülében, sok sikert megéltünk együtt.” Egy Phőbus ellen játszott meccs örökre emlékezetes marad Lapajnak: „hat gólt rúgtam a Csikósnak!” Annak a Csikósnak, aki nem volt a legrosz- szabb ,portás”, néhány évvel később a Ferencváros is leigazolta. Pályafutása során háromszor •volt tagja a bajnokcsapatnak, a nemzeti tizenegybe kétszer válogatták be. „Akkor nem csináltak ekkora felhajtást a válogatott körül, mint ma. A csapat külön semmiféle felkészülésen nem vett részt, a klubban készültünk együtt a klubtársakkal. Csak a válogatott meccse előtti bemelegítés volt közös..,” Azon az ominózus válogatott mérkőzésen viszont nem játszott s nem is utazott el. A cikk tehát joggal sértette önérzetét. Habár a tények itt-ott stimmelnek is, csakhát — ahogy a vicc mondja — nem Leningrádban, hanem Moszkvában, nem Moszkvicsokat, hanem Ladákat, s nem fosztogatnak, hanem osztogatnak... Szóval a kiutazást megelőzően a csapat fölvette a szerelést a szövetségben. Pakkal a hóna alatt aztán Kiszely István nem ment egyenesen haza, egy közeli kocsmában fröccsözni kezdett. Ott aztán belekötött egy „cimbora”, aki nem fért a bőrében, puszta kézzel címezve még is kapta a magáét. Azt már Kiszely sem vette észre, hogy a „barátja” kést rántott, s megszúrta Lapajt... Szerencsére a sérülés nem volt komoly, arra viszont elég volt, hogy ne vigyék magukkal Kölnbe, s hogy megbüntessék. Hat hónapra tiltották el a labdarúgástól. Kemény ítélet volt, hisz’ a jövedelmét is megvonták a határozat nyomán. A Fradiban viszont nagyon hiányzott bombázó bal lába, a klub „stikában” szerepeltette is a csapatban. Fizetni azonban — az eltiltás miatt — képtelen volt. Ám a B-közép ezt is megoldotta. Hetenként 100 pengőt kalapoz- tak össze számára a lelátón... Két hónap után aztán eltörölték a büntetését, s járandóságát visz- szamenőleg folyósították... Aktív pályafutását 1945-ben a Vasasban fejezte be. De szíve változatlanul a Fradiért dobog. Márcsak azért is, mert a régi szurkolók az Üllői úti találkozók hősét ismerik föl ma is benne az utcán. Sokan köszönnek rá, olykor meg is szólítják. „Diákkoromban magának drukkoltam, maga miatt jártam ki a meccsre, Lapajkám!”, mondta neki valaki a minap a buszon. < Jobb lábát nehezen mozgatja, csontkopás gyötri. „Levegőzni” azért kijár a lóversenyre, na és a Fradi meccseire is.
