Fradi műsorlap (1987/88)

1987. augusztus 16.

1987. augusztus 16.: FERENCVÁROS l augusztus 22.: FERENCVÁROS 1987. szeptember 2.: FERENCVÁROS-DEBRECENI MVSC-PÉCSI MSC-VASAS Indul az l\IB I 1987/88-as idénye AZ ELNÖK ÉS A VEZETŐEDZŐ NYILATKOZIK LABDARUGÓ CSAPATUNK BAJNOKI REMÉNYEIRŐL Egyesületünk társadalmi elnö­ke, dr. Kovács Imre az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztályá­nak helyettes vezetője hivatalá­ban válaszolt lapunk kérdéseire. Először arra kértük, összegezze az FTC elnökségének vélemé­nyét az előző bajnoki év érté­kelésére vonatkozóan.- Elnökségünk a bajnokság befejezését követően tárgyalta a labdarúgó szakosztály 1986/ 87. évi munkájáról készített jelentést. A szakosztály tartal­mas, korrekt anyagot készített, ami egyrészt megkönnyítette a téma feldolgozását, másrészt jel­zi: az érdekeltek tisztában van­nak erényeikkel és gyengesé­geikkel egyaránt. Megállapíthat­juk, hogy a megelőző bajnoki év fejlődését követően — a ve­zető, irányító munka javulása ellenére — a szakosztály a cél kitűzéseket — köztük a dobo­gós bajnoki helyezést — nem tudta maradéktalanul teljesíteni. Ugyanakkor, láthatóan tovább javult a csapat küzdőképessége, akaratereje, bár nem tudott kia­lakulni egy közösségszórakozta­tó, látványosabb játék.- Mit vár az elnökség a csa­pattól a most induló bajnok­ságban?- A bajnokságban dobogós helyezés elérését tűztük ki célul, az MNK-ban pedig a döntőbe jutást!- Az előző bajnokság tapasz­talatai alapján reálisnak értékel­hetjük ezeket a célokat?- A Ferencváros, mint a leg­népszerűbb, legnagyobb hagyo­mányokkal, eredményekkel bíró magyar csapat eleve nem teheti hogy tartósan rangol aluli célo­kat tűzzön ki a maga számára. Természetesen lehetnek kétke­dők, akik megalapozatlannak tartják az előbb említett elvárá­sokat. Nekem az a személyes véleményem is, hogy csapatunk játékosállományának minősége, ereje nem tér el lényegesen a vetélytársakétól. Számos tehet­séges, fiatal labdarúgónk van. Ebben a csapatban benne rejlik a jobb helyezés! Ha kellő önbi zalommal tudjuk felvértezni őket, s mindezt maguk is el­hiszik, nem fogunk rossz évet zárni. . . Tovább finomítottuk ösztönzőrendszerünket, a koráb­binál világosabb, áttekinthetőbb. Ha a célokkal összhangban szere­pel a csapat, nem járnak rosszul anyagilag sem játékosaink. — A szurkolók örültek volna, ha a szombathelyi Topor mellett további igazolásokkal is sikerül erősíteni. . . — A mai viszonyok között a leginkább gazdaságos és a Fe­rencváros hagyományaira is jel­lemző megoldásnak azt tartom, ha főként saját nevelésű tehet­ségeinkkel próbálunk erősíteni, most is van példa erre. Egyéb­ként utánpótlás szakágunk szá­mára ismételten leszögeztük, a jövőt illetően egyetlen feladatuk Van: hatékonyabb egyéni képzés­sel jól felkészült játékosok neve­lése az első csapat számára! Kü- könben, visszanézve az elmúlt évek igazolásaira, szinte minden évben sikerült idehoznunk egy­két elismert tehetséget, s ez — az átigazolások nehézségeit számbavéve — nem is rossz arány. — Személy szerint az FTC elnöke miért fog szurkolni az 1987/88-as szezonban? — Elsősorban természetesen azért, hogy a Fradi megkísérel­je végig nyílttá tenni a bajnok­ság kimenetelét, hiszen tudjuk, a magyar bajnokság akkor iga­zán érdekes, akkor van hangu­lata, ha a mi csapatunk valahol az első helyek egyikén tanyázik. Nagyon örülnék, ha vagy a baj­noki, vagy az MNK szereplés eredményeképpen ismét kijut­nánk az európai labdarúgás szín­padára — nem lenne jó ugyanis ha lassanként teljesen elfelejte­nének minket... Külön szurkolok a Fradi szur­kolókért, hogy végre örömüket leljék Üllői úti látogatásaikban — ez természetesen az eredmé­nyesebb, színesebb játék függvé­nye. A program a Népstadion­beli rangadók „haza telepítésé­vel” mindenképpen színesedik. Ezúton is kérem szurkolóinkat, ügyeljenek arra, hogy sport­szerű légkör uralkodjon hazai mérkőzéseinken. Ez egyáltalán nem zárja ki azt, hogy meccseink végén — remélem a mi győzel­meink ünneplésére — akár kar­neváli hangulatot is teremtse­nek. . . Dalnoki Jenő vezetőedzővel két edzés között, a júliusi hőség­től szaunához hasonlatos Üllői úti klubház egyik viszonylag hűsebb szobácskájábán beszél­gettünk, de csöppet sem ala­csony hőfokon folyt a társal­gás. Mindjárt alaposan a dolgok közepébe vágva rákérdeztem, mit szól a Népsportnak a csapat bajnoki szereplését értékelő „Fé­lelemből nem lehet sziporkázni” című írásához? — Hát. .. először is azt szeret­ném megkérdezni, hogy akkor mitől fél vajon az egész NB I.? Mert, hogy nemigen tud senki mondani egy olyan csapatot sem — beleértve az előttünk végzet­teket — amelyik akár csak né­hány mérkőzésen keresztül is „sorozatban” sziporkázó játék­kal tudta volna szórakoztatni a közönséget, az azt hiszem bizo­nyos. Nem mintha ez nekünk felmentést kellene hogy jelent­sen, csak kicsit furcsállom, hogy mögöttünk végzett s úgynevezett patinásnak tartott csapatok sze­repléséről jóval kedvezőbb kriti­ka jelent meg, mint rólunk. De persze az ilyesmihez már hozzá­szoktunk s ez talán valahol jó is... — Térjünk is rá akkor a mi csapatunkra. A mieink valóban félelemből nem sziporkáztak? Más szórni - mint ahogyan az értékelés is fejtegeti, tényleg túlzottan tartanak az edzői szi­gor ilyen-olyan megnyilvánulá­saitól? — Érdekes dolog ez. . Ma­napság, amikor minden terüle­ten azt hajtogaljuk, hogy az or­szág nehéz helyzetéből minde­nekelőtt csakis fegyelmezett, szorgos munkával lábalhatunk ki, általánosságban mindenki egyetért ezzel. Amikor azonban konkrét formában jelentkezik ez a kérdés, vagy úgy, hogy az illető érintve van, vagy' éppen ír róla, sokan nem hajlandók külön­választani az önmagáért való, ál­talam is értelmetlennek tartott szigort kötöttségeket, a cél érde­kében megkövetelt fegyelemtől, elvárásoktól. Az új bajnokság kezdetén például nálunk is — mint mindenütt — csapatkép készült az új gárdáról, jöttek az újságírók, fotósok. Meglepődtek amikor a meghatározott időben tőlünk minden érdekelt a helyén volt, rendelkezésre állt. Megem­lítették, hogy másutt nemigen tapasztalnak ilyet. Nos, sok ilyen apró, s persze nagyobb dolog is hozzájárul ahhoz, hogy kialakulhasson egy csapat tartá­sa, ereje, fellépése. A Ferencvá­rost különösen is jellemezte mindez, ezt negyven év után (Dalnoki Jenő 1947. óta Fradis- ta! — a szerk.) nyugodtan ki merem jelenteni. Én így szoktam meg ezeket a dolgokat, s a rigo­lyáimon^) erre a kis időre már nem tudok, de nem is akarok változtatni. — Mi a helyzet a játékosaink önbizalma terén. Kritika éri a vezetőedzőt, hogy válogatott já­tékosokat ad a csapat, többen az élen végeztek a Népsport posz- tonkénti rangsorában, s mégis elégedett az elért ötödik hellyel, maximális eredménynek tartja azt. Ezzel voltaképpen leértékeli a játékosok tudását, és ez vezet a kóros önbizalomhiányhoz. — Máris ellentmondók, mert a szezon előtt a játékosállomány ismeretében magam is jobb ered­ményt vártam. De nem szabad elfelejteni azt, amit a szurkolók legalább olyan jól tudnak így nem is részleteznék: egy csapatra való játékost nélkülöznöm kell hosszabb-rövidebb ideig, külön­féle okok miatt : Vaszil, Pölöskei, Zsinka, Simon, Zsivóczky, Szán­tó, Kincses, Takács, Répási, Keller, Dukon, Zsiborás. Hiába volt nekem tehát egy kifejezet­ten jó nevek-ből álló csapatom, ilyen körülmények között, ami­kor az volt a gondom, hogy a gyúró mellé kit ültessek a kis- padra, nem lehet csapatot épí­teni, rivalizálást kelteni. Ezért vallom most is, hogy mindezt figyelembevéve a maximálisan el­várhatót teljesítette a csapat, a fiúk akarásának, küzdeni tudá­sának köszönhetően!-Azt hiszem, e beszélgetés­sel egy-két kérdést a szurkolóink számára is sikerült tisztáznunk. Térjünk most át arra, mit vár­hatunk a most induló bajnok­ságban? — Egyetértek, nekünk most már előre kell néznünk, a múlt elemzéséből legfeljebb okolnunk kell — ha tudunk. Klubunk elnöksége reálisan értékelte sze­replésünket, s a kitűzött cél, a bajnoki dobogó és az MNK döntőbe jutás is érthető elvárás egy Ferencvárostól. Most is lesz­nek persze gondjaink. Sajnálom elsősorban Pölöskei távozását. Keller, Dukon, Répási később Pintér bevonulásának sem fo­gunk örülni, ugyanakkor idő kell, míg leszereltjeink (Zsinka, Simon, Szivótzky) újra teljes értékű harcosok lesznek. Topor­ral úgy gondolom sokat erősö­dünk, jól fejlődött Bús, s a két felkerült fiatalnak Nagy Zsolt­nak és Nagy Sanyinak is van jövője.- A szurkolók első kérdése a bajnokság előtti szokásos an­kétokon mindig az, mi lesz a kezdőcsapat? Csakis az ő ked­vükért kérek most választ erre a kérdésre, tudván, hogy hetek­kel a bajnokság előtt erre nem könnyű válaszolni.. .- Zsiborás — Vaszil, Pintér, Strausz, Keller-Topor, Bánki, Kincses—Fischer, Dzuiják, Du­kon. Ez volna a csapat, ha közbe nem jön valami. S hozzáteszem, hogy nálam nincsenek bérelt he­lyek, a többiek számára is nyitott a lehetőség.- Milyen fontosabb szakmai kérdések várnak megoldásra?- A Toporral megerősödő középpályás sor birtokában sze­retnék egy gólratörőbb, eredmé­nyesebb, mondjam azt (beszél­getésünk során most először elmosolyodik) sziporkázóbb já­tékot játszatni a csapattal. Bí­zom abban, hogy két góllövő csatárunk Fischer és Dzuiják Csöpi végig rendelkezésünkre fog állni. Örülök, hogy több nagy rangadót játsztahunk az üllői úton, úgy érzem, ezeken alkalom nyílik arra, hogy ismét egymásra találjon közönség és csapat. . . Én azt tervezem, jövő évtől nyugodtabb életmódot választok magamnak — egyszóval: elég volt! Ez tehát az utolsó évem, s annyi — nem is akármilyen — esztendő után szépen szeretnék búcsúzni. .. • Amikor az 1987/88-as idény utolsó mérkőzésén Dalnoki Jenő föláll majd a kispadról — abszo­lút csúcsként — jóval túl a négy­száz meccsen teszi ezt. Azt kí­vánjuk neki, hogy ne csak annak keménysége, olykor kínzóeszköz jellege maradjon meg emlékei között, hanem a szép élmények, sikerek is! Ehhez természetesen az utolsó időszak történései ad­ják meg az alaphangot, az ami mindnyájunk vágya: egy öröm­teli, eredményes bajnoki év. Magyar Zoltán

Next

/
Oldalképek
Tartalom