Fradi műsorlap (1986/87)

1987. május 2.

2 Fradi műsorlap A MEGHÍVÁS EGY ÜZENET VOLT Mi pályaedzők rossz helyen állunk A futballcsapatnál a játéko­sok az érdekes emberek. No meg az edző. Az újságírók őket faggatják meccs előtt, meccs után, a hét elején s a hét végén. Aki gólt rúg, azért téma, aki kihagyta a helyzeteket, az meg azért, mert kihagyta. A vezető edző úgyszintén mikrofon és tollvégre kerül, nyerjen, vagy ve­szítsen együttese. Neki is kijár­nak a visszaköszönő kérdések, márminthogy minek köszönhe­tő a siker, netán mi okozta a kudarcot, kit dícsér csapatából s kit marasztal el és így tovább. A pályaedzőt senki sem zak­latja. Őt nem ragadják karon a riporterek, neki nem dugják az orra alá a rádió mikrofonját. Véleményét, meglátásait a leg­ritkább esetben vetik papirra. A pályaedző a csapat csendes embere. A pályaedző nem szere­pel. ő csak dolgozik. Zömmel az árnyékban. Sem a dicsfény, sem a balsiker nem utitársa. Vépi Péter az FTC hajdani válogatott hátvédje élvonalbeli szereplését és a TF szakedzői szakát befejezvén még egy esz­tendőt levezetett Kiskunlachá- zán, egy kiscsapatnál. Aztán ab­bahagyta a játékot, eetől kezdve messze került a mindennapok futballjától. Egy pecsenyesütő­ben dolgozott amikor eljutott hozzá Dalnoki Jenő hívó szava.- Hogy is volt az Péter? - kezdtem a kérdezősködést. - Egykori mestered megkeresett, hogy legyél a segédje. A dönté­sen sokat tépelődtél?- Tulajdonképpen nem.- Tehát azonnal igent mond- tál? f- A meghívás egészen ponto­san egy üzenet volt, amely így szólt: „Ha én leszek a Ferenc­város vezetőedzője. Jössz hoz­zám segítőnek...?”Én meg vissza­üzentem, hogy: „Ha jön, akkor én is jövök”. Nos ennyi volt az elszegődésem története.- Nem érdekeltek a részle­tek? Például, hogy mennyi lesz a fizetésed, meg ilyesmik.- Akkor nem. Egyetlen dolog eldöntött mindent. Az, hogy Dalnoki hív és, hogy a Ferenc­városhoz hív. Az ilyen lehetősé­get nem szabad elszalasztani. Maga a feladat is izgatott. Segí­teni az egyik legpatinásabb élvo­nalbeli labdarúgó csapat munká­ját. Nem kis dolog ez, egy pálya­kezdő szakember számára. Izgal­mas kérdés volt számomra, hogy vajon mit tudok én hozzátenni mindehhez.- Mi volt a véleményed az együttesről?- Láttam benne fantáziát. Mit fantáziát, a legjobbak közé rangsoroltam a társaságot. Ha nem is rendszeresen, de kijár­tam a meccsekre s azokon tény­leg jó benyomást tett rám a gárda. Ez a Zsinka ment, mint egy rakéta, Bánki stílusosan tett­vett a pályán, biztatóan fociz­tak az Európa-bajnok ifik. Mit mondjak... tetszett minden. Kí­vülről.-És most milyen? Belülről?- Más.- Vagyis?- Csalódtam.' Azt hittem töb­bet tud itt mindenki. Meg, hogy ugyanúgy van minden mint régen. Az én időmben.- Mi változott azóta?- Sok minden. Félreértés ne essék, játszottam én gyengébb Ferencvárosban is, az a csapat mégsem hasonlitott a maihoz. Igaz annak a társaságnak a ki­lencven százaléka Fradista volt. A szó minden értelmében. A zöm itt nevelkedett s magába itta a klub mindenkori varázsát, az ha kiment a pályára nem csak nyerni akart. Az az FTC-ért is játszott. A mostaniak is kötőd­nek az egyesülethez és ők sem akarnak veszíteni. De az a plusz az valahogy nincs meg bennük, amit mindenki csak úgy hívott: Fradi szív. A mostani is meg­van, de nem a régi. Nem úgy ver, nem is úgy fáj egy-egy balsiker után, mint a régieknek. Hát nem furcsa? Már én is nosztalgiázom. Ez pedig szomorú dolog a fut­ballra nézve. — Milyen a viszonyod a labda­rúgókkal? — Ügy érzem jó. A legtöbbel szót tudok érteni. Persze ugyan­úgy mint máshol, nálunk is van­nak problémás emberek. Velük, mint mindenhol, vannak gon­dok. — A pályaedzők általában közelebb kerülnek a játékosok­hoz, mint a vezetőedző. Vele bizalmasabbak, neki jobban kitá­rulkoznak. A te esetedben is ez történik, nálatok is te vagy a gyóntatóatya? — Egy kicsit igen. Mi pálya­edzők nehéz helyen állunk. In­formációs központok vagyunk, szinte patikamérlegen kell mé­ricskélni merre mennyit adjunk belőle tovább, hogy az ne okoz­zon konfliktust. Hogy senki ér­deke ne csorbuljon. Se a játé-1 kosé, se a vezetőedzőé, s főleg, hogy a csapatmunka ne szenved­jen kárt. — Ezt a lavirozást megbecsü­lik a futballisták? — Mit mondhatok erre? A nagyrész megbecsüli. De nem mindenki. Vannak akik vissza­élnek azzal, hogy karnyújtásnyi­ra kerültek hozzám. Egy-két em­berrel nem tudom megtalálni a hangot. Ezt tapasztalva néha el­bizonytalanodok. Azon töpren­gek az a jobb, ha egy edzőtől félnek a játékosok, vagy még­sem baj, ha szeretik is. Hogy érte is tudnak hajtani. Jenőtől mi an­nak idején féltünk. Én azt akar­tam, hogy szeressenek. Ha majd egyszer vezetőedző leszek meg; próbálom megkeresni az ideális középutat. És a most egy méter távolságot mindenképpen bőví­teni. Legalább két méterre. — Mint gyakorló szakember­től kérdezem, véleményed szerint milyenek a inai futballis­ták? — A többségnek bizony rengeteg a hiányossága. Mint em­lítettem ez főleg a gyakorlati munkában derült ki. Különösen áll ez a fiatalokra. Nem vélet­len, hogy nálunk is az idősebbek viszik a prímet. Egy Zsiborás, egy Takács s sorolhatnám. Az igazi nagy sztárok sajnos hiá­nyoznak a Fradiból. A Fradiból is. Mert ez nem egy csapat gond­ja, hanem az egész honi labda­rúgásunké. Egy kezemen meg tu­dom számolni az igazi egyéni­ségeket. Valamikor, játékosko­romban betéve tudtam az NB I- es csapatok összeállítását. Ma? Van, akit szinte nem is ismerek. Van egy csomó játékos, akinek nevét ma olvasom az újságban, aztán a jövő héten már nem. Aztán lehet, hogy hetekre eltűn­nek, vagy végleg. Aztán vannak akiket meg hamar kikiáltanak nagy tehetségnek, elkezdenek sztárolni, lovat adnak alájuk s aztán kiderül, korai volt lelken­dezni.- De akkor hol vannak az igazi tehetségek? — Sok közülük elkerüli a lab­darúgó-pályákat. El, mert le­gyünk őszinték: nem sikk ma már labdarúgónak lenni. Hol van már az az idő, amikor többek között azért is csodálták a válo­gatott focistákat, mert azoknak volt autójuk is. Ma egy húsz­éves fiatalembernek is lehet, mert az apuka megveszi neki. Az edzés munka lett, sajáték zömmel küzdelem s bár még mindig ez a legnépszerűbb sport­ág, de sajnos nagyon sokat veszí­tett vonzerejéből. Amikor én idejöttem tízévesen a Ferencvá­rosba futballozni, 500 gyerek jelent meg egy toborzón s abból kiválasztottak tizenötöt s azokat igazolták le. Most lejönnek tizen­öten, abból tizennégyen ittma­radnak. Hát ilyen a mai kép. — Hová rangsorolod a Fradit? Az élenjárók táborába? — Sajnos nem. A középcsapa­tok közé. Bármennyire > is fáj, ez a realitás. A bajnoki cím leg­feljebb csak álom. Ahhoz több meghatározó emberre van szük­ség. Bár egy-két játékosban ná­lunk is benne van a képesség, hogy karmester legyen, de ki ezért, ki azért mindig csak ígéret marad. — Milyen Dalnoki mesterrel a közös munka? — Jó. Ellát feladattal, munká­val s bár nincs mögöttem sok éves edzői gyakorlat, kikéri min­dig a véleményemet s ad is arra. Éppen ezért, ha bármiről is vé­leményt formálok, azt úgy mon­dom, mintha én vinném a bőröm vele a vásárra. Pedig azt mindig a vezetőedző viszi. Idestova két éve edzősködöm, de ezalatt a nem túl hosszú idő alatt is renge­teget tanultam. A szakmából is, de az emberismeretem is bővült. Amikor igent mondtam Dalnoki Jenőnek, hozzátettem, elsődle­ges célom az, hogy minnél töb­bet tanuljak. Jenő bólintott s csak ennyit jegyzett meg: ,,Már akkor is tanulsz, ha később nem azt csinálod, amit én...” Ma már tudom, hogy ez is egy edzői bölcsesség. Vépi Péter pályaedző még is­kolát jár. Nehéz, szigorú iskolát... v.s. EMLÉKEZÉS LÁZÁR GYULÁRA Áprilisban - Gyula napon - fradisták állták körül Lázár Gyula sírját. A klub nevé­ben Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke, majd az FTC Baráti Kör és a Fradi öregfiúk nevében Mészáros József mondott emlékbeszé­det, ezt követően pedig koszorúzás következett. Hargitai Károly többek kö­zött így emlékezett: Alig hiszi az ember, hogy már négy esztendeje, hogy többszáz tisztelőd kísért utol­só utadra, e végső nyugvó­helyre. Akkor sírodnál azt mondtuk, emléked örökké élni fog, nem felejtünk el. így is történt. Törékeny ala­kod mindig itt volt közöt­tünk. Szurkolók százai láttak megelevenedni azon a filmen, ahol egy kezdőrúgást végez­tél. Emléked megörökítésére hagyományos, nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornát ren­deztünk. Kis utódaid megille- tődéssel hallgatták a rólad szóló szavakat. Ma ismét itt állunk sírodnál. Újra pereg előttünk életed fümje. A sok­sok dicsőség, amelyet a Fe- rendvárosnak és önmagadnak szereztél. A magyar labdarú­gók, a Ferencváros játékosai és szurkolói tovább őrzik emlékedet. Síremléked fel­avatása alkalmából Családod, barátaid és tisztelőid nevében is mondom: Dráta Tanár úr nyugodj tovább, békében. A hentes és a kezdőrúgás Horváth Ernő manapság nép­szerűbb az Üllői úton, mint a játékosok. Ez talán nem is vé­letlen, hiszen a Fradi-hentes nem tett semmi rosszat, a csapat pedig, nos időnként bakizik...- Nagyon örülök, hogy a ma­gyar szurkolók közül én lehet­tem az első, aki kezdőrúgást végezhetett.- Kié volt az ötlet?- Nagy Béláé! Jól ismer az FTC csupaszív krónikása, köny­veiben rendszeresen hirdetem az üzletet. Szóval mondtam, szíve­sen vállalom és a 2000 forintot kifizetem. Azt különösen jó ötletnek tartom, hogy a pénzt az első ferencvárosi gól szer­zője kapja. Talán ez is lelkesíti a játékosokat. Úgy érzem, ennyi­ért már érdemes a hálóba találni.- Ideges volt a középkörben?- Gondolhatja. Nem minden­napi, hogy egyszerű szurkoló be­sétálhat a pályára, s labdába rúg­hat tízezrek előtt. Csak azt saj­nálom, hogy rossz volt az idő, no meg, hogy a Vasas kiegyenlí­tett.- Barátai mit szóltak?- A meglepetéstől majdnem hasra estek. Nem tudtak semmit az egészről. Nem sokkal a Vasas meccs előtt mondogatták ne­kem: Ernő, te még labdaszedő sem lehetnél a Fradi-pályán. Hát amikor megláttak, hogy megyek a pályára, és tényleg én végzem a kezdőrúgást... Sok gratulációt kaptam.- Nem megy valami fényesen a csapatnak, s minden eddiginél több baj van a közönség egy részével...- Sajnos, s nagyon szégyen­lem magam miatta. Bár úgy ér­zem az eredménytelenség és a szurkolói renitenskedés, nagyon is összefügg. Ha az együttes remekül focizna, ha csodálatos cseleket, pompás átadásokat, pa­zar gólokat lehetne látni, állí­tom, hogy szinte senki sem fog­lalkozna a bíróval, az ellenféllel. Mélységesen elitélem a vandálok viselkedését. Nem tudom mit lehetne tenni? Jó lenne, ha a szurkolók kiközösitenék maguk közül azokat, akik bemocskolják a Fradi nevét. El sem tudja kép­zelni, hányán szeretik ezt a cso­dálatos klubot, de nem kívánnak reflektorfénybe kerülni. És akkor ilyen szemét, randalírozó alakok felhívják magukra a figyelmet — mások pedig azono­sítják őket a Fradi közönséggel!-Kiabál a mérkőzéseken? — Barátaimmal mindig ülő­helyről nézzük a találkozókat. Módjával kiabálunk, főleg ha ki­maradnak a helyzetek, ha hibá­zik a védelem. Élek-halok a Fra­diért, nekem más nem is létezik, csak ez a klub és a munkám. Ügy ismerik, mint Fradi-hen- test. Itt van a boltja a IX. kerü­letben? — Nem, hanem Budán, a Bocskai úton. Ennek ellenére nagyon sok Fradista jár hozzám vásárolni. Van ott kérem min­den, természetesen Fradi kolbász is! A falakat nagyon sok zászló, fénykép díszíti. Az üzlet előtt két asztal és két pad van - ugye kitalálja, hogy milyen színűek... Huszonöt éve vagyok a Kelen­földi Közért Vállalatnál. Most bériem a helyiséget, s mint hús­hentesáru kiskereskedő igyek­szem népszerűsíteni a klubot. Ez sokaknak nem tetszik. Több­ször betörtek már, s másnap fel­hívtak: na öreg, mennyi volt a Honvéd-Fradi meccs eredménye? Gondolom, nem fradisták nézték meg, milyen is éjszaka a bolt.- Nem leány álom ma a Fradi­nak szurkolni, jó idegek kelle­nek hozzá...- Sajnos így van, de az igazi szurkoló jóban-rosszban kitart kedvenc klubja mellett.- Láthatjuk meg egyszer a kezdőkörben ?- Többet már nem. Egy alka­lommal érdekes, így az igazi. Örök emlék marad, hogy a 40 éves Horváth Ernő volt az első szurkoló, aki a Fradi pályán labdába rúgott. őri B. Péter A SZURKOLÓKNAK ELADOTT KEZDÖRÚGÁS „csatát” nyert. Egyre több klub,átveszi és szurkolóinak megadja ezt az érdekes lehetőséget. Többen kérdezték, hogy miért nem ké­rünk több pénzt a kezdőrúgásért? Azért mert ezzel a 2000 Ft-tal mindenkinek lehetőséget akarunk adni — hiszen köztu­dott, hogy szurkolóink többsége nem milliomos... A kezdőrú­gások már „elkeltek” — így a közeljövőben minden Üllői úti találkozó előtt láthatnak ilyen „atrakciót”. Hogy meddig csi­náljuk? Csak addig, amíg nem válik unalmassá. Most azonban még taps kísérte az FTC—Eger mérkőzés előtt Siket Mihály szurkolónk kezdőrúgását. Ö volt az első, aki bajnoki mérkő­zésen — és ferencvárosi mezben végezte a kezdőrúgást...

Next

/
Oldalképek
Tartalom