Fradi műsorlap (1986/87)
1987. április 18.
Fradi műsorlap 7 FRADISTÁK EMLÉKKÉPEK A BÉKEBELI BÉCSBÖL Bár a magyar csapatokat Európa minden nemzete szívélyesen vendégül látta, kétségtelen, hogy mi, a csapat tagjai, vezetőinkkel egyetemben, legszívesebben Bécsbe mentünk, ahol az osztrák „sógor” vendégszeretete második otthont varázsolt számunkra. A bécsiek szívélyes vendégszeretete, a bécsi kedély, mely mindig gondoskodott róla, hogy körükben jól és otthonosan érezzük magunkat, évtizedeken keresztül elszakíthatatlan kötelékkel fűzte össze a két ország sportbarátságát. Igaz, hogy mi is igyekeztünk magunkért kitenni vendégszeretet dolgában velük szemben és remélem — ezt különben ők is sokszor hangoztatták - hogy szintén jó véleményük alakult ki a híres magyar vendégfogadás és szeretet dolgában. Még ma, hosszú évek eltelte után is örömmel és kellemes emlékekkel eltelve gondolok vissza a békebeli Bécs kedves, kedélyes hangulatára, amely miránk magyar vendégekre is átterjedt. Még az öreg bécsi kintornások is abbahagyták masinájukon a kedves valcerokat, hogy megéljenezzenek bennünket, nem is beszélve az utcán járókelőkről. A diskurzusok körül azonban meglehetősen bajban voltunk. Játékosaink javarésze nem beszélt németül. Egyik „kínos” bécsi esetünk: a vonat befutott a pályaudvarra, ahol az egyik ajtóra fekete betűkkel volt felírva az „Ausgang” (kijárat) szó. Az egyik fiú megszólalt: - Remélem, nemsokára megérkezünk Bécsbe, mert már itt vagyunk Ausgang városában. A századelőn a nézők túlfűtött hangulata ismeretlen volt. A bécsiek ugyanúgy izgultak, ha ugyan erről egyáltalán beszélni lehet — a mi akcióinknál, vagy góljainknál,^ mint egy osztrák dugónál. A pályán valósággal majálisszerű hangulat uralkodott. A sör akószámra fogyott, ropogtatták a sóskifliket és békésen harapdálták a jó bécsi virslit. Dudáltak a trombiták, a nézők kórusban fütyültek. Nem kérem, nem bennünket, sem a bírót, hanem a tribün előtt játszó zenekar muzsikáját kísérték füttyszóval. Ez a jó hangulat a küzdőtérre is átterjedt. Meccs után, vereség ide, vereség oda, a Práterben mulattuk ki magunkat. Már ezek mind csak emlékek, a letűnt békevilág emlékei... (Schlosser Imre egykori visszaemlékezéseiből.) ILYEN PAP KELL NEKÜNK! — Érdekes volt Kóczán Mór esete — mesélte róla Toldi Sándor kiváló és szintén pap atlétánk 1926-ban. Kóczán sehogysem tudta magát lelkésszé megválasztatni. Több helyen jelöltette magát, de mindig mást választottak meg helyette. Eleinte nem tudta az okát, de később nyíltan- a .szemébe mondták a hívők: — Nekünk nem keU olyan pap, aki mindig a markába sercent, amikor azt a fene „targoncarudat” kihajítja... s osztán így adja az Úrvacsorát. Persze a gerelyvető bajnokot bántotta a dolog, de a rendszeres tréningekre szüksége volt, s így inkább még tovább segéd- lelkészkedett, de a sportot nem hagyta abba. Egyszer a templom melletti papiak udvarán valami igen nagyot talált dobni a gerellyel, úgy, hogy az a templom ablakán repült be s pont a szószékbe fúródott. Nagy kalamitás lett belőle, feljelentették az esperesnél s Móric kénytelen volt más faluba menni. De ott viszont szerencséje volt, mert a falu népe álmél- kodva nézte a „gereblyét haji- gáló” tiszteletest és hamar ki is alakult a közvélemény: „Ilyen pap kell nekünk, aki így tud azzal a vasvégű rúddal hajigál- ni, ez már igen...” Meg is választották papjuknak! TÓTH POTYA MONDTA - 1926-BAN:- Ma már talán nincsenek is olyan fizikumú játékosok, mint régen. A régi FTC-ben alig volt 70 kilónál könnyebb ember, ma meg 50 kilósok is játszanak első csapatokban. De másképp is éltek akkor a játékosok. Nekünk akkor senki sem szólt, hogy így meg úgy vigyázzunk a kondíciónkra, mindegyikünk magától csinálta ösztönösen. Ma hazai és idegen tréner prédikálja ezt a játékosoknak és mégis alig van foganatja. A régi FTC egy nagy család volt. Minden meccs után együtt voltunk. Ha győztünk, örültünk, ha vesztettünk, vigasztaltuk egymást és vigasztaltak a klubtársaink. Mások voltak az emberek. A közönség is más volt. Egy BAK meccsen már 3—0-ra vezettek ellenfeleink a II. félidő közepén. Mai fogalmak szerint ez a meccs már elveszett menthetetlenül. Mi az utolsó 17 percben megnyertük 5-3-ra! Akkor a közönség buzdított, ma szidalmazna. Bizony a régi, ezelőtti FTC-hez ma nem ér fel egy csapat sem. Technikában talán előbbre vagyunk valamivel, de súly, lendület és kitartás dolgában borzasztóan elmaradtunk. BODOLA FRADI VAGY VASAS? Berkessy Elemér 1944. november 18-án nyilatkozta:- Bodolával tegnap este beszélgettem. Arra kért, mondjam meg a ferencvárosiaknak, hogy senki se haragudjon rá azért, amiért első ígéretéhez híven, nem a Ferencvárosban rúg a tovább a labdát. Ha ugyanis a Ferencváros — folytatta Berkessy edző — teljesíteni tudta volna üzleti kérését, akkor a Vasasban lévő barátai sem haragudhattak volna rá. így azonban Bodola mégsem lesz a Fradi játékosa... így is lett, két nap múlva Bodola már a „Nemzeti Vasasban” játszott. Igaz egy hónap múlva már senki sem játszott — Budapest világháborús hadszíntérré vált... MÉSZÁROS JÓZSEF, MINT A VÁLOGATOTT ÚJONCA Aligha volt boldogabb ember Pesten 1948 júniusában, mint Mészáros, amikor megtudta, hogy ő a válogatott középcsatára. — Szombaton egész nap a hivatalban dolgoztam — meséli Mészáros — délután pedig moziban voltam. Este amikor kijöttem a moziból, a Népsportból tudtam meg, hogy Deák Feri beteg és én játszom a románok ellen. — Mit érzett az első pillanatban? — kérdezzük. — Nem akartam elhinni. Vasárnap délben fél 12-kor, amikor a csapattal találkoztam, Bukovi Marci bácsi közölte velem, hogy én játszom a középcsatárt. Ekkor már határtalan boldogság fogott el. — Nem volt lámpalázas? — Nem először játszottam én nagy közönség előtt. Sokszoros B-válogatott és legalább tizenötszörös válogatott tartalék vagyok. Félni, tehát nem féltem. Az a pillanat azonban, amikor a címeres mezt magamra húztam, valami leírhatatlan érzést keltett bennem. Mészáros József az interjú idején még kispesti játékos volt, rövi idő múlva azonban már a ferencvárosi csatársort dirigálta, s azóta is a zöld-fehér klub örökös tagja. PATAKI MIHÁLY az FTC örökös bajnoka volt. A klub 75 éves jubileuma idején természetesen őt is meghívtuk a díszközgyűlésre. A „Vén csatár” - ahogy ő magát is nevezte — nem volt ott, helyette levél érkezett Hatót Jánoshoz, az FTC akkori elnökéhez: Meghívásukat köszönöm, de sajnos az FTC 75. éves jubileumának ünnepségére, feleségem súlyos betegsége miatt elmenni nem tudok. Egy-két barátommal levelezek csupán, találkozni velük sem tudok. Bolyongok életem útján, még néhány esztendőt talán? Amikor földi életünk végéhez közel járunk, már 80 éves múltam — jólesik visszagondolni eseménydús, gazdag múltú fiatal éveinkre, barátokra, ismerősökre, az FTC-re! Jóleső örömmel gondolok, múltam kedves emlékeire, szereplőire, mert nem csak jövőnk, de jelenünk sincs már, csak múltunk van, szép emlékeivel. Nagy magyar költőnk versének pár sora jut eszembe: ,,Hol vagytok Ti régi játszótársak, közületek csak egyet is lássak?:' Hogy a boldog gyermekkorra is emlékezzem, amikor 1908-ban az FTC-be léptem - 14-15 “éves koromban. Vagy később a daloskedvű cimborákra, a szívhez szóló magyar muzsikának bús nótáknak daloknak szerelmeseire?! A győzelmek utáni bankettekre, Fradi indulóra: 37 év alatt bőven volt részem benne. Régen elmúltak már azok a derűs, varázslatosan szép évek. Valamikor 14 aranyérem csillogott vitrinemben és számtalan ezüst emléktárgy. A háborús idők alatt és utána az ügyetlen, tehetségtelen vén csatár - ez én vagyok - eladogatta értéktárgyait, érmeit, hogy családja számára ennivalót tudjon biztosítani, mert keresete nem volt elegendő a megélhetéshez. _ Erős honvágyam fogva tartott, nem engedett külföldre menni, pedig többször is lett volna alkalmam - mint ismert sportembernek — • külföldön elhelyezkedni, sok pénzt keresni. Az első világháború alatt még a szibériai hadifogságból is megszöktem. Sokezer kilométert tettem meg életveszélyek között, hogy hazajuthassak, de elfogtak. A jelentkező honvágy ereje — 1918 áprilisában - újból szökésre kény szeritett. Ez egy rettenetes érzés és erő! Nehéz annak ellenállni aki' ebben szenved. Nagy szerencsével végre sikerült hazakerülni! Szeretem Hazámat és legszebb drágakövét - Budapestet! Hű maradtam a piros- fehér-zöld és a zöld-fehér színekhez is, ahol 37 esztendőt töltöttem el, mint játékos és vezető! Az Üllői úti sporttelep a magyar labdarúgó sportnak büszke fellegvára és erős bástyája volt mindig, ahol a legkiválóbb külföldi csapatok is. gyakran vereséget szenvedtek. Amikor pedig a tudás sem volt már elegendő a győzelem megszerzéséhez, a szív, a kitűnő küzdő- szellem, a győzniakarás sokszor döntötte el a mérkőzést a zöldfehérek javára. Most amikor az FTC 75 éves jubileumát ünnepeljük, hatása alatt állok én is ennek a megemlékezésnek. Mikor azonban örömteljes álmodozásomból felébredek, kissé keserű szájízzel veszem tudomásul, az idő eljárt felettem is, mert életútjának végét járja már a vén csatár! Bár személyesen nem lehetek jelen egyesületem 75 éves jubileumának ünnepélyén, de lélekben, gondolatban ott leszek. Jelentőségét átérzem, amelyet pár soros levelemben is érzékeltettem. Megszállotja, hűséges szolgája voltam a zöld-fehéreknek és rajta keresztül, a magyar labdarúgósportnak! Kívánom, hogy az FTC jövőbeli szereplése, sikerekben még gazdagabb legyen! összeáll!tóttá: Nagy Béla fa -rajjíts ’ktsiuriti/.^ * ßu /L*A *4. F.T. £.jeleli,
